Túl az élet delén -Pályamű
Sokáig hittem, hogy az élet nekem dolgozik,
aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem nekem, hanem rajtam:
elkezdtem öregedni.
Fülledt nyári napokon, amikor a nap perzsel és még a virágok is
összehúzzák szirmaikat, nem lehet még a kertben sem dolgozni.Ilyenkor
legkellemesebb, ha a terasz árnyékában egy hideg üdítővel csendesen
elnyújtózunk, pihenünk.Igy tettem most is, mikor észrevettem, hogy Böbe,
a szomszédnőm szintén kint van, lassú léptekkel végigment a kerten,
letépett néhány zsályalevelet, megsimogatta az örömében lába körül
tekergő "valahonnan jött" Cirmos cicáját, aztán pihegve leült a kis
telki háza előtti padra.
Ritkán láttam mostanában. Nemrégen vásárolta ezt a kis telket, előtte
nem ismertem, köszöntünk egymásnak, ha találkoztunk , aztán mindenki
végezte a maga munkáját, mert a kertben bőven van mindig tennivaló.De
most nagyon meleg volt.Odamentem a kerítéshez és meghívtam egy kávéra,
örömmel átjött és beszélgetni kezdtünk.Lassan kibontakozott előttem
élete története.
Böbe története nem különleges, talán azért is írom le, mert néhány apró
részlet kivételével akár az enyém is lehetne, mindazoké, akik
fiatalságukat, majd asszony-életüket a múlt században töltötték el.
Böbe villamoskalauzként dolgozott, korán reggel kelt, este későn került
haza.Igy mindig előző nap megfőzte a másnapi ebédet családja részére.
Amíg mi tanultunk, ő már akkor is kemény munkát végzett.Időközben
férjhezment és született egy fia.Sajnos-mint kiderült-a férje
alkoholista lett, Böbe sokat szenvedett miatta. Aztán az alkohol el is
vitte, az asszony a fiával egyedül maradt, éjjel-nappal dolgozott, hogy
normális életet éljenek és taníttatni tudja a fiát. Ez így ment egészen a
nyugdíjazásáig, amikor a fiának már kezében volt a diplomája, megnősült
és Böbe abban ringatta magát, milyen jó lesz ezután, szépen elvégzi az
otthoni teendőit, délutánonént pedig büszkén sétálgat az unokájával.
Csak a sors közbeszólt. A fia elveszítette az állását, nem mentek egyről
a kettőre, végűl a család úgy döntött, külföldön próbálnak szerencsét.
Böbe egyedül maradt.
Közben "átugrottunk " ebbe a századba. Egy lakáscserét követően-mivel a
korábbi lakást egyedül, a kis nyugdíjából nem tudta már
fentartani-megvette ezt a kis kertet. Nagyon szerette, a kert jelentette
neki a családot, az élet értelmét, a kis boldogságot. Az elejét
teleültette rózsákkal, virágokkal, mögötte gyümölcsfák sorakoztak és
persze a cica. Imádott itt munkálkodni, mindig ültetgetett valami
különlegeset, én meg csodáltam az energiáját és bátorságát, mert néha
kint is aludt a nagy csendességben.
Aztán hirtelen egy-két hónapig nem láttam. Telefonon érdeklődtem, mi
történt, kiderült, hogy egy rutinvizsgálatnál rákot diaztognizáltak
nála, megműtötték, chemoterápiára jár.
A múlt tavasszal aztán fejkendőben, lefogyva, kicsit bizonytalan
léptekkel, de tettrekészen megjelent, nagyon örültem neki. Egyedül
vészelte át a betegséget, az állapota javult, nyáron már szépen
dolgozgatott, igaz, lassabban és kevesebbet, mint régen, de ott volt,
sajnos már csak délelőttönként, amikor én kimentem, már csak a keze
nyomát láttam.
-Tudod, Ica- mondta nekem- ahogy gyarapodnak az évek, úgy apad az élet.
Sok tennivalóm lenne még, a fiamékat is szeretném meglátogatni, de így
öregen, betegen, egyedül olyan kilátástalan minden. Csinálom, amíg
bírom, aztán egyszer vége lesz..
Ezen elbambultunk, néztünk magunk elé, mivel is vígasztalhattam volna,
mi már túlvagyunk azon, hogy megvalósíthatatlan remények fényében
éljünk.
Hirtelen megtört a csendes szieszta, Cirmos- mintha csak vígasztalni
akart volna bennünket-megjelent szájában egy kisegérrel és letette Böbe
lába elé a lépcsőre. Ajándékot hozott. Ijedtemben azonnal felocsúdtam,
láttam, az egérke még él, riadtan pislog és keresi a kiutat. Gyorsan
felkaptam és áttettem a kerítésen.
Böbét még soha nem hallottam olyan vidáman nevetni és én akkor tudtam, képes lesz elmenni a fiához. Úgy is történt..
A cikket írta:
Ilona B. T.
2016.12.24.
