Csupasz ág-karjaim kitárom feléd, óh nap, Ölelem utolsó fényeid, melyek mint vörös vérpatak Áradjanak szét kopár testemben, melegínek, Az éjszaka fagyos, hideg leheletétől mentenek
S ha bibor-úton jön az örökfényű reggel, Fehér csipkés dérruhámat reménnyel öltöm fel, Törzsembe ivódott meleg áttetsző fényeddel Új holnap jön el didergő testemben szunnyadó Jövőt igérő, tavasszal frissen ébredező rügyekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése