MAGÁNY

Szürke, monoton hétköznapok,
mindig ugyanúgy, ugyanaz,
közben tombol a magány
darálunk a létezés darálóján,
hol összekeveredik a porc és kolonc
és a néha beledobott jobb falat.
Az eredmény egy egyveleg,
hétköznap és ünnepnap egyremegy,
dühitő gondolattal spékelve,
élni valahogy másképp' kellene.

Látszunk olyannak, ahogyan
a többség elvárja
valódi énjét az ember
magába zárja,
álarcot húzunk, mögötte
belső magányunk nem törik össze,
s ha nyújtanánk kezünket
kinek?
Oly üres a tér, benne csak bolyong
a lélek.

Él a remény, máshol talán más,
de én ebben sem hiszek,
hol van az angyalok kara,
a közelgő ünnep mosolya,
a fény, melyet úgy várunk
marad csak édeskés álom?
Oh, ünnep, oldd fel a magányt,
hogy érezzük az összetartozást,
hideg, jeges világunk olvadna,
álarcunk hulljon le a porba..

Irta: Ilona B. T.

Téli naplemente

TÉLI NAPLEMENTE

Ilona Bartha Tóth

Ragyog a nap a hó felszinén,
A kristályok visszaverik a fényt,
Mint millió kis tündér ragyognak,
A tört sugarak derűt fakasztanak.

Félreteszem a gondokat és bánatot,
Magamba szivom a havas, téli világot,
Madaraim csipegetnek az ablakban,
Repdesve hancúroznak a hóban.

A hóval fedett utak elnyelik a zajokat,
Súlyos fehér lepel boritja az ágakat,
Örökzöldek csillogó jégtükrén
Jégtündérek suhannak könnyedén.

Az égen narancsfénnyel közeleg az alkonyat,
Hideg szellő rázza pajkosan a lombokat,
S mint az ember, mikor búcsúzóul csókot ad,
Letűnő sugaraival enyhén végig simit a nap.

Úton, hazafalé

Úton, hazafelé

Fiatalasszony voltam még, Keszthelyen éltem családostól, a szüleim pedig Miskolcon laktak, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Nagy a távolság a két város között, család és munka mellett ritkán tudtam hazamenni. De ahogyan csak egy pici alkalom adódott, már száguldottam is, néha családostól, de általában egyedül, hiszen a gyerek még iskolás volt, a férjemet pedig a munkája marasztalta. Bevallom, én örültem ezeknek a magányos utaknak, mert tudtam, éreztem, mennyire várják a szüleim messzire tévedt gyermeküket és ilyenkor nagyon élveztem, hogy kényeztettek, az ő pici lányuk lehettem és lubickoltam ebben a szeretetben.

Apám egész életében talán öt pohár bornál többet nem ivott meg-abból hármat a mi, gyerekek születésekor, -de amikor hazaértem, ennek örömére mindig előhozta féltve őrzött kis likőrjét és megittunk egy-egy kupicával a nagy örömre. Ez már egy szertartás volt. A likőrt nagy becsben tartotta, mert minden karácsonykor anyám ezzel lepte meg, hiszen nagyon jól tudta,

hogy apám nem is a likőrt, hanem anyám szeretetét és munkáját értékelte, amikor "mosófazekas"eljárással elkészitette és

átadta neki ezt az ajándékot. Én is igy voltam ezzel, amikor otthoni tartózkodásom alatt apám kávét főzött nekem. Apámnak, -mint amolyan tudós embernek, nem sok köze volt a konyhához. De ha otthon voltam, a kávé főzése és átadása kizárólag az ő reszortja volt.

Útra készülve mindig eszembe jutott anyám bölcs intelme, hogy soha ne induljak el egy szelet kenyér és egy üveg viz nélkül. Akkor is ez lebegett a szemem előtt, miközben a férjem, aki kedveskedni akart, egy üveg "titkon" főzött pálinkát is betett a csomagtartóba apámnak küldött ajándékként,-az ütésállóság miatt műanyag ásványvizes üvegbe, az én ásványvizes üvegem mellé.

Derűs nyugalommal száguldottam az autópályán, gondolataim már az otthoni légkörben kalandoztak, mikor egy nagy csattanást hallottam és a kocsi megingott. Lehúzódtam a padkára és láttam, hogy a bal hátsó kerekem defektet kapott. Nem ijedtem meg, hiszen gyakran voltam úton, aki sokat autózik tudja, ilyen bármikor előfordulhat.

Előkaptam az emelőt, a pótkereket és annak rendje-módja szerint lecseréltem a defektes kereket. Már éppen a csavarhúzással erőlködtem, mikor hirtelen megállt mögöttem egy Zsuk és vagy négy ember ugrott ki belőle és szaladtak felém segitőkészen.Nagyon örültem nekik, mert a csavarhúzás volt a legnehezebb és férfierejükkel ezt könnyen elintézték. Közben beszélgettünk,-olyan apám korúak voltak,-kiderült, hogy egy tudós társaság és Debrecenbe tartottak valamilyen konferenciára.

Mikor búcsúzkodtunk, valamiképpen szerettem volna meghálálni segitségüket és eszembe jutott a jó házi pálinka. Azon nyomban ki is kaptam a kocsiból és örömmel átadtam nekik mondván, hogy nagyon jót tesz majd és gondolatébresztő lesz reggeli előtt egy kupicával egész napra. Nagyon szabadkoztak, de én láttam a titkos örömöt a szemükben -mint apám szemében, -végül sikerült rájuk beszélnem az ajándékot.

Az utam további része akadálytalan volt és néhány óra múlva már szeretettel öleltem a szüleimet és elmeséltem úti -élményemet.

Visszafelé indulva aztán gondoltam, friss vizet teszek a még mindig a kocsiban landoló üvegbe. Amikor kinyitottam, földbe gyökerezett a lábam. Pálinka szaga volt!!!Úristen, én a vizes üveget adtam a tudósoknak!!!

Megszégyenülten álltam ott és a sirás fojtogatott. Elképzeltem, amikor a reggeli órákban ők nyitották ki a vizet tartalmazó"pálinkásüveget"....

Én ebből az esetből egy életre levontam a tanulságot..Mindig nézd meg, mi van a kezedben és ajándékot soha ne adj át úgy, hogy ne győződnél meg arról, mi az,amit átadsz.Mert a tiszta sziv olykor nem elég..

Irta:: Ilona B. T

Itthon vagyok

.Itt nagyon nagy hó esett az éjjel, pechemre reggelre beszéltem meg az állatorvossal a cshipszelést, igy seprővel, lapáttal,
homokkal no és a kutyával nekivágtam az útnak.Nem volt leányálom a nyári gumikkal.Kis meglepetésként ért, hogy az újság szerint 3,5 ezernél többet nem kérhetnek érte, ehhez képest 5,5 ezret fizettem és ha neki kellett volna kijönni, még + 2,5 ezer.Ennyit erről:(
A lényeg, hogy itthon vagyok, ölelek Mindenkit..:)

Életünk egy üvegpohár

ÉLETÜNK EGY ÜVEGPOHÁR

Gyenge testünk törékeny,
Üvegpohár, mit kőre ejtünk,
Egy pillanat, az élet oly tünékeny,
Ezer apró tört darabra esünk.
De ha a lélek erős, melyet
Isten adott és van hited,
Emelheted az élet-elixir kelyhet
A darabokat újra összeillesztheted.
Légy te a kő és szikla,
Melyen a kór törik össze-vissza,
Soha össze nem rakható módon,
Pusztuljon el tüzes poklon.

Most van az ősz teljében
Sétálhatsz szines tarka levélen,
Oly csodás az őszi alkonyat,
Visszahozza még az álmokat..

Visszahozza mind az álmokat!

A cikket írta: Ilona B. T.

Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja

2012. december 9.

Egy narancs szinű alkonyat,
a nap a felhők mögött elsuhant,
árnyékba borult fenyők nyújtóztak,
hólepte ágak között madarak lapultak.
Az ember fel lát a fénylő csillagokba,
álmában félelem nélküli útját tapossa
az izzó földön, már nem a bolygó foglya,
szárnyal az égig, reménnyel és hittel,
nem kell birkóznia a józan ésszel.
Itt lent a földön is világit most a
második adventi gyertya lobogó lángja,
adjon békességet, szeretetet a valós világba!

Fotó: saját, készült ma

Irta: Ilona B. T.

 Mártonné Balla, Magdi Béres, Molnár Gizella és további 29 ember kedveli ezt/ 2015.12.06./

A Mikulás

Mikulás

2012. december 5.

Óh, azok a csodás gyermekévek! Nagy esemény volt nálunk a Mikulás napja!

Már délután nagy buzgalommal pucoltuk, fényesitgettük kopott kis cipőinket, majd tükörfényesen ragyogva a zoknikkal együtt kitettük az ablakba..Nagyon nehéz, háború utáni évek voltak ezek, csokoládét, kekszet nem nagyon majszoltunk a hétköznapokon, de a Mikulás tudta ezt és ilyenkor nagyon kitett magáért. Nem csoda hát, hogy olyan örömmel és epekedve vártuk a napját, mert reggelre a cipők és zoknik tele voltak a finomságokkal. Némelyikbe dió, mogyoró, gesztenye is volt!
Hanem egyszer a Mikulás személyesen is eljött hozzánk! Még a szánkat is eltátottuk, eleinte kicsit féltünk, de a Mikulás nagyon kedves, barátságos volt. És pontosan olyan hihetetlenül kék szeme volt, mint a szomszéd János bácsinak!
János bácsi egyedül élt, nem volt családja, imádta a macskákat, bánatára a Buksink néha egyet-kettőt megkergetett, de nem bántotta őket.János bácsi tett-vett a ház körül, szerettem vele beszélgetni.
Nagyon érdekes volt ez a Mikulás este, mert amikor megjelent, Buksival nem lehetett birni, úgy csinált, mintha kifejezetten hozzá jött volna. Ráugrált, egyre szagolgatta, majd a hosszú kabátjának a prémjébe is beleakaszkodott. Alig tudtuk lecsillapitani.

Mi gyerekek végtelenül boldogok voltunk, igaz, néhány virgácsot is kaptunk, de ez sem vette el az örömünket.Mikor a Mikulás elment, még órákig a hatása alatt voltunk, falatoztuk a csokoládét, törtük a diót és csak beszéltünk, beszéltünk..A szüleink is velünk együtt örültek.

Mikulás után néhány nappal, egy téli estén átjött János bácsi. Akkor még más volt, mint most, TV a környéken sem volt, igy összejártunk a szomszédokkal, barátokkal, kártyázgattunk, beszélgettünk, mi gyerekek előadtuk az iskolában tanult verseket, meséket. Felejthetetlen esték voltak!

Mikor átjött János bácsi, elmeséltük a Mikulás -élményeinket, megkérdeztük tőle, nála is járt-e?
Az öreg csak annyit mondott, hogy neki még soha nem volt olyan boldog Mikulása, mint ebben az évben..

A cikket írta: Ilona B. T.

MESSZE

Do you remember my brother, 

 (Remembering my brother)

When we were sitting on the bench
two
And you read a story
me?
We expect this
minutes,
how happy were you
when mother said,
will be little brother!
I could not even walk,
're small ostoroddal
and beat the térgyed
asked:
-will you come with me
to play or not?
Since then,
a life
thy tale has
was over,
the fate of foreign ground
buried you,
only memories remained at
and this picture,
which grave
would
but so far away
brother,
beyond
of Far, Far Away ..

Messze
(Bátyámra emlékezve)

Emlékszel testvérem,
mikor a padon ültünk
ketten
s te mesét olvastál
nekem?
Úgy vártad ezt a
percet,
milyen boldog voltál,
mikor anyánk mondta,
lesz kistestvéred!
Én még járni sem tudtam,
te apró ostoroddal
verted a térgyed és
kérdezted:
-akkor jössz-e velem
játszani, vagy nem?
Azóta eltelt
egy élet,
a te mesédnek
vége lett,
a sors idegen földbe
temetett
csak emlék maradtál
és e kép,
melyet sirodra
tennék
de oly messze vagy
bátyám,
túl

az operencián..      

Zsuzsa Mikolai, Remenyi Gyozo Menahem, Gergely-Gregory Barta-Bartha és további 20 ember kedveli ezt.

Utolsó

Utolsó..



Ilona Bartha Tóth



Ha az ember a döcögő, pöfékelő vonat utolsó kocsijában ül már, minden megváltozik. Bárhova utazol, bárhova mégy az utad mintha az utolsó volna.

Szelid mosollyal az ajkadon búcsút intesz a háznak, kertnek, arra gondolva, sosem látod viszont, talán sosem térsz vissza, őrizze meg mosolyodat.

Minden nap megiszod az utolsó kávét , elszivod hozzá az utolsó cigarettát,

lehet, hogy holnap már nem lesz rá alkalom.

Közeli barátaidat, családtagjaidat gondolatban átöleled, mintha búcsúznál. Felnézel az égre, vakitó fényt és derűs nyugalmat találsz, kinyitod az ablakod és mélyen beszivod a friss, üde levegőt..

Mindig úgy érzed, ez az utolsó óra.Most is ezt érzem, mikor elmegyek itthonról.

Búcsúzol,-pedig még élsz..lehet, hogy csak én vagyok igy ezzel, de talán más is érzett már hasonlóan..

Menj el

MENJ EL

Ilona B.T.

Menj el, ne nézz vissza többé már,
Alakod elnyeli a sűrű homály,

Vidd magaddal az emlékeket,
Az örömeket és fájdalmas éveket.

Nem kell már nekem több csalódás,
Elég volt a könny és sirás,
Viszlát kedves, búcsút intek,
Már nem hat rám e tekintet..

Lehet, hogy még találkozunk,
De többé már nem barátkozunk,
Útelágazáshoz értünk

Vége lett a közös létünk..

Álmodtam egy őszről

ÁLMODTAM EGY ŐSZRŐL



Ilona B.T.


Álmodtam egy olyan őszről
ahol a nyárutó vidáman integet,
aranyló sugarakkal szórja még a meleget
s vihar nem csavarja ki a fákat tőből.

Iskolába menet a gyerekek
csillogó szemekkel kézen fogva sietnek
s mosolyogva tétován visszaintenek
az őket kisérő büszke szülőknek.

Álmodtam egy olyan őszről,
ahol a szüretelő kádakban a lányok
vidáman tapossák a fürtöket, dalok
zengenek ajkukról a kies szőlő-vidékről.

Ahol a gazdák elégedetten szemlélik
izzasztó munkájuk gyümölcsét,
piacokon, boltokban az emberek jólesőn nézik
a szép magyar árút, oldva nehéz napok görcsét.

Álmodtam egy olyan őszről,
ahol az idős, megfáradt emberek
ligetekben a padokon ülnek,
homályos köd szitál levélhullató felhőkből.

Álmodtam egy szép őszről,
s mikor felébredtem, az álomképről
azt gondoltam, valóság is lehetne,
ha a békétlen szivekbe melegség költözne..


Fotó:Zádor György Imre

Jolán Szabó, Lir Morlan, Ági Szutor és további 22 ember kedveli ezt.

Véget ért

Véget ért az őszutó,
Holnap pelyhedzik a hó,
A sötét, hideg éjszakában
Egy tűzgömb az égen suhan,
Az öklömnyi izzó darab
Beragyog mindent,amint halad,
Aztán eltűnik, mint egy látomás
Nyomában egy csik marad,majd
valahol messze a földhöz tapad

Az égi lámpás kialszik,
Bagolyhuhogás hallatszik,
Felelt-e társa, nem tudom,
Hálójába font az álom..

B Ilona Tóthné
Kép. Net

Ilyenek vagyunk.

Istenem, mi emberek
miért vagyunk ilyenek?
Adtál nekünk életet,
gyönyörű földet, napot
csillagokat, tengereket,
éltető folyókat,mindent
mi szem-szájnak ingere
és mi nem tudunk
mit kezdeni vele.
elégedetlenek vagyunk,
méltatlankodunk és sirunk,
sose elég, amink van,
zöldebb a fű a szomszédban..
Van, aki télidőben
tengereken yachtozik,
homokos partokon
vidáman napozik,
mig mások gyűjtik
a száraz ágakat,
s korgó gyomrukba
falat nem akad.
Egyesek palotában élnek,
lépteiket kiséri ájtatos ének,
mások sárban és
homokban tengődnek,
hogy örülnének
fejük felett egy tetőnek!

Látod Isten, ilyen az ember!
Méltatlanság ellen szót emel.
Én bizom Benned Uram,
a mély hitem az én kutam,
onnan meritek naponta erőt,
bár válasz nem kaptam,
s a tartalom néha kiloccsan..

These are

Bartha Ilona: Ilyenek vagyunk

gyusziapu.deviantart.com

Szonett
ELVÁGYÓDÁS

Ilona Bartha Tóth


Vágyom látni a virágos mezőket,
Hallgatni a harsány tücsökzenét,
Nézni virág és méh közös életét
S a göndörödő bárányfelhőket.


Vágyom bujdokolni erdők mélyén,
Kósza ágak közt botladozva menni,
Szarvasok hivó bőgését hallani,
Gombát keresni üde erdőszélén.


Elvágyom e zajos, vad világból
Halkan zúgó vizpartra, hol a nádból
Szellő süviti suttogó hangodat..


Vágyom utánad mindig, mindenhol,
Hol a bágyadt csend és béke honol,
Hallani vélem szerelmes dalodat..

Még nem tudom, kivagy

 

még nem tudom
ki vagy
hol a helyed
ezért homokba irom
a neved
mert ha a csalódás
keserű könnye pereg
tenger tajtékos hulláma
vagy sivatag vihara
elmossa azt
de ha olyan vagy
mint képzeltelek
kőbe vésem neved
méltó helyet találsz
szivemben
sem tenger habja
sem sivatag homokja
sem a zord idő múlása
soha ki nem törli
kedves neved
életemben.. 

Ilona Bartha Tóth