Ilona játékára
Vágyak, ahogy írtátok volna
Lord:
Ölelés, mosoly,
lehet az élet bármily komoly,
nem kell a csók mellé más,
csak egy pohár bor.
Ha vad szelek üvöltenek
nem mondom,
a pálesz is jöhet,
s ha meg voltak ezek,
kezembe sört veszek,
mondok nektek
néhány kedveset.
Fekete Edit:
Legényként járt oldalamnál a kikelet,
zsákba gyömöszöltem a vad szeleket,
sorokba szedtem a sok szétszórt szemetet,
vágyam volt ez oldal, itt panaszkodni lehet.
Azt vettem észre, szeretitek,
a vágyam annyi, oda se figyeljetek,
de boltomba néha betérjetek,
ezt-azt a polcon megnézzetek.
Özvegy István:
Óvárak tövében pihenni,
a csend útját sosem keresztezni,
a vihar elöl messze menni,
a vágyam csak ennyi,
a fél világot a karomba ölelni.
Kerekné Gabriella:
Fejemben egy álmodott vágy van,
nem nőtt még hozzá szárnyam,
de van tollam, szépen szóló szájam,
megpihenni köztetek, itt a tanyában.
Kocsis Erika:
Életet adni a röpke mondatoknak,
lelket a sebzett szárnyú gondolatnak,
bearanyozni a napot a holnapodnak.
Lehet-e vágyam több, mint illat az
akácvirágban, mint fény a napsugárban,
lehet, életemet dalban járjam.
Kovács Sándor:
Íz legyen a borban, számolatlan
dallam a mondatokban,
ritmusban élni szakadatlan,
cseppé lenni egy patakban,
egy gondolatra jót pihenni a szabadban.
Szerencsés Tünde:
Mellkasomon ajtót nyitni,
ki ott bent rab, nektek megmutatni,
szellő szárnyán szép ívű mondatokkal
szaladni, ki nem kérte, annak jó kedvet adni,
s míg lehet, e földön köztetek maradni.
B. Ilona Tóthné:
A harmónia, a virág illata,
a mosolygó nap, a földből
kibúvó mag, a ráncba szedett
gondolat, a szívemből leírott
szavak, hozzád eljussanak.
A vágyam ennyi, a lemenő nap
fényénél, szemem lecsukva
megpihenni, szeretni és nem feledni.
Széll Magdolna:
Szívemmel látok és érzek,
sósak, édesek az ízek,
de életembe kellenének fények,
nem kíván többet bennem a lélek,
tisztán lássam, amiben élek.
Vezendi László:
Nagy tereken tanyát verni,
vak szemekkel szembe menni,
magam megértetve nyugton megpihenni,
szeretné ezt, László Vezendi.
Hilda Katzler:
Apró csóknak lángja lenni,
öleden rózsabimbót teremni,
benned magamat látni szeretni,
a fullánkot kihúzva mélyen eltemetni,
veled együtt az égen bárányokat terelni.
Prilke László Ispaits:
Szerelmet írni, bút, bánatot,
kívánom, hogy rózsává váljanak a mondatok,
a mosoly, a jó szó nyisson rám ablakot,
szóljatok hozzám akkor is, ha én hallgatok.
Zsidi Mariann:
Voltam én már orkán, fekély,
szálka a mások torkán,
legyek én hang az ébredő hegedű húrján,
Voltam én már bántott és meghallgatott,
vegyétek ajándékba e néhány mondatot.
Gulyás Gyula:
Színeket adni a szavaknak,
hangot a mondatoknak,
vágyam az, hogy egyszer az ágyat
arrébb toljad, ha arrébb toltad,
hagyd, hogy én is szóljak.
Mert szívemet adom napról napra,
az alkotóknak, de nehezen bírom
hangját, folyton zavarom a pormacskát,
figyelem, nekem kinyílik-e a világ,
Én szürkeként a legszebb vagyok,
mert a fehérnek, sárgának hátteret én adok,
nem vágyom másra, elég ha adhatok.
Benczi Attila:
Maradni, szavakat alkotva
gondolatokat lopni magamba
másokra ragasztva, elmékbe tapad,
vagy féreg, vagy napfény lesz
------------------------------------------
értelme lennék én a kék égnek
Tokos Trinfa Ildikó:
Örökké tenni minden évszakot,
a gondolat alatt a vonal lehet
szaggatott, a vágott virág is
bocsát ki illatot, a legtüzesebb
nyári nap melege is sír hajnali harmatot.
Írni vágyom, írni sok szebbnél szebb mondatot,
örökké tenni a domb oldalát,
megfesteni a letört fa ágát,
csokorba szedni nektek Hargita virágát.
Kovács László
Hálót akarok, hálót mi örök,
mi nem hiteget, mi joggal viseli a face nevet,
min elétek önthetem szorgalmas lelkem,
min ott lehetek fájdalom, mosoly,
rózsaszín pír az arcokon, na igen,
a világháló lett úrrá vágyamon.
Novák Zsuzsa:
Mint kertemben lelkemben is rend legyen,
tollam hegyén dal folyjon át,
tűnjenek az árnyak, lapockáimra nőjenek
végre szárnyak, legyek én virága az életfának,
én emberként járok, bennem ilyenek a vágyak.
Bartha György:
A múzsámmal sörözni menni,
azt is hagynám, ha szeretne fejembe
szeget ütni,
elmerülni benne, arcában felderülni,
vele egy hangszeren szeretnék hegedülni,
szeretnék egyszer a rímek szárnyán repülni,
szeretnék Dávidka kezébe egy verset tenni,
amit Dávidka többé nem tudna feledni,
ezért ha kell, hajlandó vagyok
a múzsámmal táncra kelni.
Béres Judit:
Ha kimondom - megbánom,
tetvek, férgek másznak a vágyon,
ürülék folyik az álmon,
én mondtam:
ha kimondom - megbánom!
Ildikó Czink:
Arra vágyom, hogy az idő járjon ólomszárnyon,
mikor jó nekem, felettem meg is álljon,
ha jó előlem sietve menne, hát kővé váljon,
mosolyrózsa töve fakadjon szókincspalotámon.
Vercsek Györgyi:
Két kezem van, szemem van, fülem,
éltet a jelen, csendemben reményként virágzik a hitem,
talán odabenn szikraként pislákol még a szerelem,
vágyom arra, hogy egyszer hatalmas tűz legyen.
Germán Ágnes:
A kör szélén szegélynek lenni,
fehéren, feketén azt lásd, hogy én vagyok,
az univerzumban a remény,
sok közül egy vagyok e hatalmas földtekén,
kiben hatalomként él a regény,
az én vágyam, ily szerény.
Fejes Ibolya:
Mi sok, mi kevés,
mi a vágy, elérni kézzel
a napnak sugarát?
Létrát támasztani a holdnak?
Nem enyém ez, de vágya lehet
egy bolondnak.
Én igazán arra vágyom,
minden tyúkom tojjon meg holnap.
Kaszt Ibolya:
Ne fújjon port felém a szél,
legyen hideg, de ne legyen gond a tél,
mosoly, kenyér jusson annak, aki fél,
az állam háztartásában, hízzon meg
végre az egér, foga nőtt tavaly,
megdöglött akkor, lett ösztövér,
de a tegnap született, már legyen kövér.
Czibak Ili:
Szeretek nevetni, bút, bánatot,
míves mondatokba temetni,
szeretek szeretve lenni,
szeretni, a holnapnak is
szeretnék búzát vetni,
minden kalászt kezembe venni,
újra, újra vetni.
Kata Dusnokiné:
Van egy nagy nagy álmom, illatos rózsák
nyíljanak szerte a világon,
az élet ne fájjon, járjon a boldogság
büszke sólyom szárnyon,
amire én vágyom, égbe szökő pacsirtává váljon.
Mária Dufek:
Holnapot, tegnapot,
rövid rímekbe szedni,
a vágyam csak ennyi,
sose tudj elfeledni!
Hitka Péter:
A megértés a vágyam,
számtalan nőt vetkőztetve,
öltöztetve láttam,
néha csendben voltam,
néha eltátottam a számat,
de ezek olyan papucsban
járnak, hogy értelmét
veszik el a munkának,
megértés a vágyam,
miért van káromló szó
a szádban,
megértés a vágyam,
arcodba kiabáltam.
Nem szólt semmit,
hmm…többet nem is vártam
Marica:
Háborog a szél, tudj’ isten,
tán ha perel, véget is ér,
a magam fajta nyugalmat,
jókedvet remél, fújjon keletről
vagy nyugatról a szél,
a toll egyszer csak a vágyról beszél.
Mária HS:
Hatalmas tengeren vágyhajómat
hullámtarajára hányja a szél,
nyugalmat tétova tollamtól remél,
bízom benne, minden ráncot
kisimít a szél.
Sólyom Magyar:
Pöpikéim, ritkán röppenek ide be,
s ha jövök írok nektek izibe,
szentet fröccsentek a falra,
kormánytagokat akasztgatok
képként a falakra,
Látom, ti ettől meg vagytok riadva,
de tudom, régi a pockos néni mosolya,
öreg barátom rég óta hűti a sört,
jövök Bátyus, kérjed a kört!
A vágyam csak ennyi, közétek röppenve,
veletek röhögni.
Halyas Gyula hozzászólásban:
Mikor megpihenek a kútágas árnyékában, felpattintom a virtuális könyvet
e tanyában, a kincset, a szépséget lássam, érezzem azt, hogy otthon
jártam, hogy virág érintette meg a lábam, lehelet része voltam a versnyi
sóhajtásban, hát ennyi az én vágyam, a maradást, a jó kedvet lássam. Na
nem baj az sem, ha kinő a szárnyam. Nagy grati mindenkinek!
