2013. május 13., hétfő

Éjféli vihar


ÉJFÉLI VIHAR
Irta: Ilona Bartha Toth

Lenyugvóban már a napom,
Megtört sugarak rebbennek,
Lomb árnya kúszik a falon,
Mint hullott madártoll, lebegnek.

Lomb árnya kúszik a falon,
Rezzenő szélre táncolnak,
Vörösen az égi szinpadon
Szikrázó sugarak elbújnak.

Vörösen az égi szinpadon,
Letűnt sugarak nyomában
Buja harc dúl az égbolton,
Árnyak suhannak szél sodrában.

Buja harc dúl az égbolton,
Felhőkatonák sorakoznak
S az éjféli vihar-bálon
Villámpetárdák robbannak..

Kép: Tóth Ricsi



2013. május 12., vasárnap

Mérhetetlen mély


MÉRHETETLEN MÉLY

Ilona Bartha Tóth



Mérhetetlen mély az évek kútja,

Benne őseim hányatott, sebzett múltja,

Pici vizatomként én is benne vagyok,

Oly parány a létem, nyomot sem hagyok.

Zavaros vize most homályos, iszapos

Mégis sok van benne, ami varázslatos,


Remény -vödörrel vizéből meritve

Tiszta, életet adó,átlátszó lesz vize!

2013. május 10., péntek

Tedd a dolgod


TEDD A DOLGOD
Ilona Bartha Toth

Mondd meg nekem,a szív miért fáj?
Hisz' közelít a szines, vidám nyár!
Ez a szűk világ, amiben élek
Nyugalmat áraszt,- én mégis félek.
Minden sugár, mely rámvetül, arany,
De jel is, hiszen rövidebb az utam
Ami még hátra van,- vissza nem nézek,
Múltam már mögöttem van, nem lényeg..
Nem bánkódom ezen, az élet ilyen,
Nekem a jövő az, ami idegen,
Remény-foltok, zavaros, lidérces képlet,
Örök reszketés, hogyan ér véget?
Aki voltam, már soha nem leszek..
Érzed, mily gyorsan repülnek az évek?
Az álmaid már nem sokat érnek.
De amig célod van és teszed a dolgod,
Ne fájjon a szíved, lesz holnapod!
 

2013. május 9., csütörtök

Milyen boldog voltam

MILYEN BOLDOG VOLTAM
Ilona Bartha Toth

Milyen boldog voltam valamikor
tavasszal, a napsütésben, fényben,
mikor kibújtak az első virágok,
talán észre sem vettem,oh mégis,
mégis éreztem, valami új kezdődik,
illatok, ragyogás, melegség,vadság,
ringó tavaszi estén suhanás
testetlenül csillagok csúcsán
hintáztatni álmaim és tünődni,
mennyi sejtelmes titok vár még rám..
De már mindent elfeledtem s képzeletben

még visszavágynak sejtjeim,-tűnő árnyéka
vagyok régi önmagamnak, vergődöm,
s az idő egyre mélyebbre húz, vonszolom
ólomként nehezült tagjaim, szememben a
hajdani tűz csak pislákol, eltűnik
s maradék létmorzsáimat kuporgatom,
melyeket az idő elnyel egy hajnalon..
Kép: saját 
 37 Novák Zsuzsa, Edit Fekete és további 35 ember/2017.03.22./

2013. május 8., szerda

Az elmúlt napok, hetek keservei iratták velem ezt a szonettet.Most, hogy újra itt vagyok, már jobban érzem magam.

" Semmi sem mélyiti el úgy az emlékeket, mint a felejtés utáni vágy."

NEM BIROM MÁR
Szonett 62.

Nem birom már, nem, összeroppanok!
Igérted,- jóban, rosszban velem leszel!
Most hol vagy? Kereslek, de nem létezel,
Sötét minden,félek, egyedül vagyok.

Olyan lettem, mint villámsúlytotta fa,
Élek még, de a szivem ketté hasadt,
Szép életünkből semmi sem maradt,
Jövőm bizonytalan, felemészt a ma.

Szerettelek! Óh, átkozott múlt idő!
Egemet nem boritja bárányfelhő,
Fenn, csillagok között van már a helyed..

Próbálok emlékekbe kapaszkodni,
S ha látlak a képeken, megnyugodni,
Remélem, egyszer találkozom veled.
Kép: saját

Tavaszi délután


TAVASZI DÉLUTÁN

Ilona Bartha Toth

Erőtnyelő tavaszi délután
virágokat bontott a cseresznyfám,
méhek zümmögnek, új élet sarjad,
enyhe szellő borzolja szőke hajad..
Gólya szállt el felettem a kék égen,
galambok turbékolnak a kéményen,
fűnyiró berreg a szomszéd kertben,
emberek szorgoskodnak a földeken.

Én is ültetek, szórom a magokat,
mig a nap lemegy s leszáll az alkonyat.

Annyi mindent szeretnék még tenni!
Minden munkás nap a jövőt jelenti.
De az én jövőm már kurta, fáj nagyon,
egyre fáradok, mint most is, e tavaszon.
Talán nem utolsó még, de erőm fogy,
múlik az idő,-de ne akárhogy!
Minden nap hálát adok Istennek,
hogy reményt ad, új reggelt, élhetek.

Tél után a tavasz, nyár, évszakok,
S most újra ébrednek a fényes napok..