Milyen boldog voltam valamikor tavasszal, a napsütésben, fényben, mikor kibújtak az első virágok, talán észre sem vettem,oh mégis, mégis éreztem, valami új kezdődik, illatok, ragyogás, melegség,vadság, ringó tavaszi estén suhanás testetlenül csillagok csúcsán hintáztatni álmaim és tünődni, mennyi sejtelmes titok vár még rám.. De már mindent elfeledtem s képzeletben
még visszavágynak sejtjeim,-tűnő árnyéka vagyok régi önmagamnak, vergődöm, s az idő egyre mélyebbre húz, vonszolom ólomként nehezült tagjaim, szememben a hajdani tűz csak pislákol, eltűnik s maradék létmorzsáimat kuporgatom, melyeket az idő elnyel egy hajnalon..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése