Mióta megszülettem, itt élek
e ma már romos, düléndező tanyán,
még ifjú korában építette nagyapám,
Milyen boldog voltam itt valamikor,
langyos ájer dúdolta az esti imát,
a csücsörke az ablak előtt trillázta dalát,
kakas kukorékolt minden hajnalkor.
Nem volt könnyű itt az élet, de szabad,
nyáj legelészett a tarka mezőkön,
s mikor dörgött az ég, ömlött a vízözön,
a csűrből néztem, ahogy a felhő tovahalad.
Fiatalasszony koromban sütöttem, főztem,
férjem ebéd után megpödörte a bajszát,
esténként ember, állat békésen aludta álmát,
s én a petróleumlámpa fényénél kötöttem...
Tavasszal már csak a kiskertben nyílnak virágok,
de illatuk az emlékekkel köröttem lebegnek,
ilyenkor boldog vagyok s üzenem az égieknek,
boldogan éltem és meghalni is itt fogok...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Erzsébet Pádár 
<3 
:)
<3 :)
Anna Ráczkeviné nagyon emberi és megható! köszönöm az élményt ..... bizony vannak szinek és illatok ,amik örökbe érzékeinkbe ivódtak!
Novák Zsuzsa Emlèkszem erre a szèp versedre Ilona! Jó volt újra olvasni. 
😊
😊
Márta Bosnyákné Harpauer Nagyon szép
Ági Szutor Csodaszép, osztanom kellett!
Cserényi Tiborné Magdi Nagyon szép ! <3
<3
József Csősz Emlékeink velünk élnek, sőt éltetnek bennünket! - J.
Bartha Ilona Köszönöm szépen a hozzászólásokat és jeleket! :)
:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése