félelmek
hálójában
vergődő
röpke boldogság
tört napok
magányában
átsuhanó mosoly
az vagy nekem
s maradsz velem
szememben
látlak
a tükörben
öklömbe
rejtve remegve
ragadnám
a pillanatot
de darabokra
hullik
hirtelen
minden
elmúlik
verejtékező
tenyeremmel
támasztom
falamat
s a nedves
lenyomat
mintha nem is
lett volna
megszáradt
már csak a
fájdalom
maradt
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése