Lehet akkor harmónia, béke és szeretet, mikor az ember mindennapi gondok után üget? Forgunk, mint csapágyban a kicsi golyók, tengelyünk körül, s maradunk egyhelyben topogók. Arcunk vörös a szégyentől, mint hemoglobinnal festett vér, mert a sokévnyi élet-harc semmit nem ér.. Aranyszálakból szőttünk textil-álmokat remélve, hogy az utolsó harmadban kisüt majd ránk a nap. De a kíméletlen idő széttépte az álmokat keserű illattal telített a fiolányi térfogat. Reménytelenség a megtört szemekben, mint űzött vadnak az erdei remízben..
Bízom, hogy az új nemzedék álmait nem ígéretek szakadó szálaiból szövik..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése