B Ilona Tóthné
Amikor egyedül sétálok az őszi avaron
Úgy fáj minden, nem is értem, miért
Nagy árat fizettem a hallgatag csendért,
Hiányzol, régen átléptél a földi határon.
A múlt árnyai csak jönnek és körülfonnak
Aranyfonállal körém hálót szőnek,
Nem marad más, az emlékekből élek,
A mindennapi pókok belőlem lakmároznak.
Naponta kezdem újra- és újra,
Őrlődöm a monoton sorsban nélküled,
Erőm egyre fogy és kérdem: minek,
Nem vágyom már élet szépitő útra.
Nem igy képzeltem valamikor és most csak megyek
Taposom a hullott leveleket, életem szines epizódjait,
Lesz-e még zöld levél fejem felett, nézem fák árva ágait
A jövőm már a vég, ami egy új kezdet, de addig is élek..
Kép: Zádor György Imre
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése