óh, bárcsak ne lenne szavam pusztába mormolt szó s a lélek ne lenne örökké bolyongó
bársonyos ég helyett ne felhők gyülnének bánatos fejem felett s a hangod se hallanám mikor susognak a nádak és szél korbácsolja a fákat s ne kőszoborként állnék és várnék örökké rád de itt lennél velem fognád a kezem mint valamikor régen amikor még voltál s szerelmesen a fülembe súgtál fejemre most békés galambok szállnak s vidáman turbékolnak
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése