Te vagy nekem a patak

A patak olyan, mint az élet, cso

rdogál csendesen medrében, hol fénylő napsütésben, vagy jégpáncél alatt haldoklik télen. De folyik mindig előre, kavicsokat csiszol, felszinét olykor vihar fodrosítja, zavaros örvényeket kavarva dobálja a hullámokat, aztán lecsendesül, végül zuhatagként alámerül, vagy befut a vételen óceánba... . Te vagy nekem a patak, és én esténként imádkozom, az örvények el ne kapjanak. Csordogálj csendesen, sugárzó fényben, partodon hajladozzanak a nádak, integessenek ringó árvalányhajak, szemed- legyen barna vagy kék- ragyogjon sokáig, mert az élet szép!

Igazam van( ?! )

Irtam egy verset, de nem neked valót, mert hűen feltárja az igaz valót, s ha olvasnád, arcodról eltünne a báj, az igazság néha rendkivül fáj. . Megtartom magamnak, így nem okozok kárt, " kár"- kárálja a varjú az igazát, így már csak engem rág a féreg belül, de előbb- utóbb minden tény kiderül... /BI/

Mikor elmégy/ VML /

Mikor elmégy szemedben látom arcomat, amint szemem sarkából egy könnycsepp leszalad. Titkolni próbálom -látom, Te is zavarban vagy- még kiintesz az ablakból, azután elhajtasz... Dél körül jár az idő -a városból visszhangzik a harangszó, s én a kert asztalnál ülve nézem, amint a fű között boldogan kapirgál egy rigó. Egy óra múlva felkelek, -Te már a kapud előtt lehetsz, s én nem vonom már tovább kérdőre az időt, újra várakozom, mert a sors tervezi a jövőt... Látlak-e még? . De tudom, hogy jössz majd, ha dolgaidnak vége, pedig néha pihenni, pihenni kéne! Várakozom, mert ez itt a nyugalom szigete, ha nincs is más, mint bennünk a szeretet és béke! /BI/

Anyák napjára

KÖSZÖNTÉS Szonett 25 Ez év májusa közeleg, úgy várom! Édesek,-anyám és hazám köszöntlek. Testem, vérem vagytok amíg élek, Nézek az égre, karom kitárom. . Itt születtem én egy hideg napon, Megcsókolom a földet, mely éltetett, Téged anyám, ki szült és szeretett, Könnyem hullik most márványarcodon. . Megtörve rebegek hálaimát, Átölelem a sírod melletti fát, Mely édes földben nőtt belőled, anyám. . Nézz rám az egekből és fogd a kezem, Segíts utamon, adj erőt nekem, Mindig velem vagytok, anyám, hazám. /BI/

Dalt dúdolgatok

Dalt dúdolgatok, hogy a menekülő kivetett emberek képesek legyenek új partok felé evezni, ahol csirázik az elvetett mag, ahol nem bántja ember a másikat, ahol nem hagy cserben ezreket, ahol segítik a szenvedőket, ahol nem vész el az emberi méltóság, ahol mindenki irányíthatja sorsát... Dalt dúdolgatok arról, hogy az ember szerszámokkal a kézben, ebben a szenvedésekkel teli kifordult világban új életet kovácsolhat magának...

ZAVAROS IDŐK

Zavaros nappalok, fogvicsorgató hangok, robbanások, dörgések, sötét tüzek, rommá dőlt épületekből elszabadult gomolygó lángokat fúj a szél... Díszes asztalnál ember beszél, egy másik ember kezében mikrofon és elszántan buzdít! Az utcán romos kövek között anyja ölelő karjában egy gyemek felsír... Menekülő asszonyok, lányok, gyermekek és a maradó férfiak szemében könnyek. TV szórja éjjel-nappal a híreket szét s a világ figyel: szomszédunkban háború dúl és nem tudni, hogy e fájdalmas dübörgés hová fajul, meddig még, mi lesz a vég. . Emberek, nem volt elég? . Sötét és hűvös az éjszaka, a kályhában elégett fahasábok hamva, szörnyű hangok viszhangoznak az álomba' s mikor megvirrad, fény hatol a szobába. Fény, ó fény, takarj be, világíts a tudatokba, lelkekbe, s a világon ne legyen más csak csendes, halkszavú béke, béke! /BI/

A szikla

 

."Mi küldte és mi vezeti, hosszú útján ezt a szikladarabot,

Talán a hegyek küldték s egy láthatatlan erő emel előtte kalapot?

És mi a küldetése, és az útjának mikor lesz majd vége

és ha befejezte útját, ki jön majd ki eléje? -

-Mozog, hírt hoz, de az idő, a néma idő követi őt s az a csillag, 

amelyből egyszer kiszakadt megismeri e őt, azt a kőt? "

/VML/

 

A szikla

 

Kezdetektől állok itt

e földön nincs más csak homok

kőtestemet viharok,szél tépik

nap sugarai forróra hevitik.

Mégis állok szilárdan

e védtelen hazámban

mint iránytű mutatom az utat

annak, ki tétován erre kutat.

Mert örökké élek én,

amig élet lesz e földtekén

s ha egyszer egy madár megpihen rajtam

nem hiába éltem és maradtam egymagam.

/BI/

Kép:Net

FÉSZEK, Emlékplakett Díj

 76 tetszik, 54 hozzászólás

MINDENHOL

 Benne vagy a tollban, melyet kezemben tartok

és az "okoson" betűket nyomogatok.

Szemed mosolyog, ha végigmegyek

a fehér szőnyegen és közben arra gondolok,

most lelked berkeiben bolyongok...

Kezed munkája ott fortyog a serpenyőben,

a paprika és fűszereid ízét érzem a nyelvemen.

Érzéseim ott lobognak a kandalló tüzében

lángoló fahasábokban,

s ha kitekintek az ablakon és látom a télii tájat,

körülfon egy érzés, verseidet olvasom,

amint szemeiddel síogatod a deres fákat...

"Sugárnak mi a célja-köze,

ha nincs, aki visszatükrözze?

Asztalon minek a hús-kenyér,

ha nem kérhetlek: "No, egyél"

Mindenhol és mindenben ott vagy,

távol és közel, ébren, vagy álomban,

s komor napokon is felvidít a gondolat,

mert mindenben érzem, hogy vagy...

/BI/

/Idézet: Hidas Antal: Elutaztál/

SZÜRKESÉG VML

 Írj valami szépet-biztatom magam,

de kint olyan szürkeség van,

próbálom szívemmel nézni a tájat,

s lelkemmel zölddel színezni a fákat...

látok egy sziklát, réséből kibújt egy kék virág,

de a sötét felhő rászórja a párát,

s újra-és újra csak a szürkeség árad. 

Menj már-küldeném-intenék utánad...

Ó, bárcsak ittlennél, mosolyt fakasztanál,

s akkor írhatnék valami szépet, elvarázsolnál,

lobogna a szeretet tüze,

mint kandallódban az égő fahasábok fénye!

Kit érdekelne akkor a szürkeség,

ha kezeddel kezemet érintenéd..

 

kép: Net.

 

Fagyos téli szél

 

Négysoros

 

Kiteregetett életem évek könnyeitől ázik,

a hideg, fagyos szél rázza, cibálja, mint az erdő fáit,

villámok tépik a hallgatásból kibuggyant szavakat,

de a fenyők tűlevelei gyöngysorrá fűzik azokat...

/BI/

Csak mi tudjuk

Csak mi tudjuk, hogy más az a világ, amit a külvilág belőlünk lát, vagy látni vél, vagy látni akar, hiszen a maszk mögött nem látja arcod mosolyát, vagy amikor torzan félrehúzod a szád... Csak mi tudjuk, mi zajlik bennünk mikor felcsillan szemünk s szemed tükrében látni vélem (csak homályosan, mert messze vagy tőlem) a bizonytalanságtól eredő könnyem. Csak húznám az órák, napok fonalát felém, mely talán összeköt, de ez is csak remény, mert az az egy SZÓ, mit várok, valahol landol,mint egy nemlétező álom Szerenék hinni még, de nincs bennem megerősítés... Csak mi tudjuk, a titokról hulljon le a fátyol, vajon Te is így érzed ezt? Csak úgy csendben válaszolj... Csak mi tudjuk... /BI/

Hangtalan sírás

Sírtál már csendben, magadba borulva? Kint nesztelen a táj, s tán' Isten sem tudja mi az, ami fáj?- csak ülsz a padon, a vállad rázkódik az estébe nyuló alkonyon... Könnyeid ráncok árkán folynak arcodon. Miért sírsz? Talán az élet-kaspót egy vihar eltörte és a darabok lelked szőnyegén hevernek. De hiszen összerakhatod! Bár maradt néhány rés, mert egy-két darabra a sors rálépett és porrá lett. Olyan kúsza ez az élet, csak sírsz, úszva a mély folyóban fent és lent, de vegyél mély lélegzetet és kijutsz a partra, mint most itt a padon sírva, letörlöd a könnyeidet s már mosolyogsz, kérdezed magadtól csodálkozva: -most miért sírtam? /BI/ Kép: net

ÁLOMBÓL ÉBREDVE

. Te vagy nekem az Isten-mondanám, fejed felett hajnalpírból fonnám koronád, s a beszűrődő fényben az árnyékod szobám falán ide-oda imbolyog. . Ó de szép, kezemmel tapogatom a falakat, majd felébredtem, már tudom, nem Isten, hanem-ember vagy, talán vágy-borzolta éjszakai álmomat, boldog a sóhaj, mert a kép elillant... . Még most is hallom az éteren rekedten csengő üdvözlő hangodat, nézd csak, a kertben serényen repkednek a madarak, csőrükben hordják az etetőből a magokat. . A nap fénnyel takarja be a földön fekvő sárga-barna reszkető leveleket. Oly egyszerű, mégis felemelő érzet, az idő telik és folyik tovább az élet... /BI/ Kép: net .

SZERETNÉK FESTENI

Szeretnék festeni egy képet, ahol nem szomorú szemű szentek néznek le a magasból a Földre, s szemükből nem folynak a könnyek, mert e zűrzavaros kúszaságban nem találják a békét, szeretetet. . Aranyló mezőket szeretnék festeni, ahol az emberek vetnek, aratnak, kezükkel megtörlik izzadt homlokukat, s frissensült kenyérvéget boldog gyerekek majszolnak. Füstölgő gyárkéményeket, ahol a kohókban erőskezű munkások vasakat hajlítanak. . Szeretnék festeni egy maszknélküli világot, ózon levegőjű erdőket, parkokat, ahol békés nyugalomban vadak bolyonganak, tiszta utcákat, kékvizű folyókat, boldog embereket, férfiakat, asszonyokat, nevető gyerekeket, józan fiatalokat. . Mindez álom lenne? Ó, nem-csak én nem tudok festeni. Talán majd egyszer valaki e képzeletbeli képeket vászonra festi.... /BI/ Kép: saját