Végre ma már a "szabadesésben" tönkrement lábam a néhány napi gyógykezelésnek köszönhetően annyit javult, hogy el mertem indulni a postára és a nagybevásárlásra a városba. Alaposan elfáradtam, mert közben esett az eső, nagy volt a forgalom, óvatosan kellett közlekedni.
De mindent, amit elterveztem, sikerült elrendezni. Mikor végeztem a bevásárlóközpontban, pihenésképpen a kínai büfében elfogyasztottam egy tálka dinszteltzöldséget, amit nagyon finomra készítenek, annyira szeretem, hogy minden vásárlásom záró-tétele ez a zödségféle. No, meg közben pihenek is.
Mikor kijöttem, elszívtam egy cigit és komótosan bepakoltam a kocsiba a néhány tömött szatyrot, közben félszemmel láttam, hogy egy férfi közelit felém. Itt a parkolóban mindig van egy-két olyan ember, akik készségesen visszaviszik a bevásárlókocsikat a tárolóba, természetesen a záró-nyílásba dugott 100 Ft-ért. De ennek a komának most peche volt, mert még ide sem ért, modtam neki, ebben most biléta van. -Nem baj-mondta és szépen megkért, kínáljam már meg egy cigivel. Megkínáltam és valahogy elszomorodtam, ahogy a bőrig ázott, lelkesen pöfékelő alakra néztem, aki közben a parkoló mögötti kiserdőre mutatott. -Onnan jöttem.
-Akkor garantált a tüdőgyulladás, már most átázott, mi lesz télen a hidegben? Miért nem megy hajléktalanszállóba?
-Nem tudom, hogyan kell elintézni!
-Itt a parkolóban téblábolva nem is fogja tudni-mondtam.
-Jöjjön, üljön ide mellém, elviszem a szállóba, megvárom míg bemegy és ott beszél valakivel. Mert maga helyett senki nem fogja elintézni a dolgokat.
Kicsit megszeppent, de nem mert ellentmondani és én tényleg elvittem a szállóig, aztán mikor bement, még várakoztam egy darabig, ez alatt az idő alatt nem jött ki.
Otthon aztán eltöprengtem azon, hogy nekem miért mindig ilyen, vagy ehhez hasonló kaladjaim vannak? Talán azért, mert nyitott szemmel járok...
színes levél-ruhájukat
