Valami hiányzik

valami hiányzik, úgy telnek a napok,
sokszor azt érzem, egy helyben toporgok,
mert valami hiányzik, nem tudom, micsoda,
bárcsak a kutyám mellettem csaholna...
vagy hallanám rekedtes hangod, amint mondod,
régen nem símogatta meg senki az arcod...
hiányzik az ősz langyos esőt síró kedve,
-jó, vagy nem- de helyette fűt a nyár melege,
úgy hiányzik valami, nem tudom, micsoda,
szorongásomat nem oldja a percről-percre munka,
egyre préselem az értékes napokat,
s a hiány ott fekszik a hulló levelek alatt...
/BI/

Kép: Net

Külső-belső/ játékra

Megadott szavak: szilvafa,nagyszájú, barna, árvácska, elképedt

A kis sárga-kék virágú árvácska olyan volt az öreg szilvafa alatt, mint egy fellegekről lerepült angyalka. A szines szirmai, mint az angyalszárnyak, üditően terültek el a barna földön és szinte világítottak...
- Ugye jó az öreg fa árnyékában meghúzódni?- kezdte a beszélgetést a nagyszájú szilvafa, aki irigykedett a szines virágra.
- Ó, szilvafa, tudod, én árva vagyok, egyedül élek ebben a kertben és olyan jó tartozni valakihez, felnézni rá. Mert te olyan hatalmas és szép vagy s az én kék szinem sehol sincs a gyönyörű, nagy szilváidhoz képest!
A szivafa elképedt, mindjárt meg is bánta, hogy olyan lekezelő volt az árvácskával. Neki még senki nem mondott ilyen szépeket, legfeljebb a helyi kricsmiben dícsérték meg olykor az ivócimborák a terméséből készült pálinkát iszogatás közben.
A szivafa elgondolkodott és kicsit szégyellte magát. Soha nem sejtette, hogy egy ilyen pici, szerény árvácskában nagyobb lélek lakozik, mint az ő hatalmas termetében.
Rájött, hogy nem a külső alapján kell ítélni...
/BI/

A munka

Ma szinte októberi nyár van itt, gyorsan neki is estem remélhetőleg az idei utolsó fűvágásnak. Magad Uram, ha szolgád nincsen...
Közben el elmélkedtem néhány dolgon, mert nem tudom, ki hogy van vele, nálam kifogyhatatlan a révedezésnek való.
Most például arra gondoltam, hogy nem hitegetem tovább magam, tényleg megöregedtem és visszatekintve néhány évre, úgy érzem, mintha már nem is ebben a világban élnék. Úgy megváltozott minden és én alig vettem észre.
Úgy döntöttem ugyanis, hogy hű társam, barátom,szeretett kutyám halála után bepótolok itt a ház körül egy-két dolgot, amit közel húsz év alatt nem tudtam miatta megcsináltatni. Mert,hogy őszinte legyek, nemigen ugrálhattak itt körülöttem a mesteremberek, amit én nagyon jól tudtam és lemondtam sok mindenről. Megkötni nem akartam, viszont meg volt az önálló véleménye, amit  "köreinek zavarása" ürügyén harapással kinyilvánított.
Szóval most, hogy nincs, hozzákezdtem intézkedni.Aztán rájöttem, kutya nélkül sem értem én ezt a mai világot. Telefonok, egyeztetések, árajánlatok, előleg, adók stb...Csak ezek után készülhet el valami, ha elkészül.Mert olyan is előfordul, hogy mindezt átevickled, de közben elfogy a fránya pénz és te nézed a plafont.
Ha visszaemlékezem, valamikor ez nem így volt,-mondom a mai fiatalságnak, hogy legalább valami sejtésük legyen.
Ha szerettünk volna elvégeztetni valami munkát, szóltunk egy szakembernek, aki megnézte,hümmögött, közben kettogott az agya, végül megmondta, mikor és mennyiért. A lezárás egy kéznyújtás volt,-itt a kezem, nem disznóláb, oszt annyi. Ezzel a bürokrácia el volt intézve, a mű idejében elkészült és vége.
Dehát azóta sokat fejlődtünk, én megöregedtem és a négydioptrás szemüvegemmel tekingetek vissza, úgyhogy nem tudom, más is így látja-e a múltat. Valahogy hiányzik az a kéz...
De legyünk modernek: ez van, ezt kell szeretni...
/BI/

Játék,-vagy nem

Az élet játék-mondogatjuk. Valóban? Akkor én nagy játékos vagyok, hosszú ideje játszom, hol nyerek, de inkább vesztek, mert e rengeteg időben sem tanultam meg taktikázni. De szerintem az élet nem is játék, hanem kötélen egy nagy csomó, amit életünk végéig próbálunk kibogozni. De ez sem sikerül mindenkinek.
Nagyon nehéz hetek vannak mögöttem. Elmúlások. Mire feleszméltem,, rádöbbentem, hogy az "öreg" csalásból én vagyok az utolsó, aki még él. Nagyon nehéz utolsónak maradni, de egyben felemelő is. És felelősség! Már csak én regélhetek az utódoknak az ősökről, az elődökről, egy nagy utazásról vissza  az időben.
De vajon érdekli-e őket? Megértem az érdeklődés hiányát is, mert e zaklatott, anyagias világban inincs idejük ezen rágódni. Reménykedem abban, hogy az én távozásom előtt még sikerül a békepipát elszívnunk és megértetnem velük, honnan jöttek, hiszen majdan,majd nekik is tovább kell adni gyerekeiknek.
Ma kicsit már magamhoz tértem a bajokból, a szép őszi napsütésben dolgozgattam a kertben, ami nekem terápia.A benti matatás olyan, mint a lustaság.Csinálnék is valamit, meg nem is. Takarítgatok, főzögetek, de kedvtelenül, majd összegubancolom magam és ledőlök egy kicsit a hidegben, mert még a fűtés beindítását sem volt időm elintézni. Ilyekor elrágok néhány naspolyát és eltöprengek.
Most például azon, hogy írnom  kéne a játékra. De a megadott szavak között van egy, amivel nem tudok mit kezdeni. "Lepedőakrobata"...Valamikor tudtam, mit jelent, de most csak bosszankodom rajta. Mit kezdjek vele?
Tudjátok mit? Semmit... Tetszik, nem tetszik, sajnos képtelen vagyok beilleszteni a mostani gondolat-menetembe. Hagyom a fenébe az egészet, kimegyek és aprítok néhány ágat, annak legalább van értelme. Mert azzal pihenek...

Kérdés- Haiku

jöttél vagy mentél
lábnyomokat látok a
szív partjainál
/BI/

33Mária Oláh, Király Károly Lajos és további 31 ember

Válasz

"voltam is nem is

leszek is még talán ha

hív a szív dala"

/TF/

Kép: net

 

NAGYON FÁJ

Néha irigyeltem a mindenható Isteneket,
mert ők azok, akik életről-halálról döntenek.
De vajon egy őserő készteti-e őket erre,
ki ad választ nekem erre a kérdésre?
Van-e szívük s mert nehéz a döntés
-embert próbáló nézni a szenvedést-
van, amikor áthárítják a feladatot:
dönts te a halálról, s akkor majd megtudod...

Ma,-mintha elvesztettem volna a lelkem,
rám eső sziklaként porrá tört döntésem,
oly hosszú időn át hűséges társam
holnap  álomba ringatom,
s reggelente-mint  mindig a buksi fejét-
a sírját megsimogatom...

Bartha Ilona
kép: saját

Békebeli napom

A mai napomról-bár még nincs vége-azt írnám, olyan békebeli volt. Béke és nyugalom volt bennem, ami elég ritka alkalom, mert az élet mindig gondosodik arról, hogy történjen valami. Általában nem a legkellemesebb esemény. De ki nincs így ezzel? Csakhogy ma azt olvastam itt, hogy "senkitől és semmitől nem függesz saját magadon kívül".Irtam is hozzá néhány szót, alapjában véve igaz mondás.Itt van a kutya elásva-gondoltam és elhatároztam, ki is ásom és nem foglalkozom többet olyan dolgokkal, ami idegesít, elvégre már megengedhetem magamnak! Mit foglalkozzak én olyanokkal, hogy mit csinál az ország gázszerelője, hogy Brüsszelben mit mondanak, mit nem mondanak, mennyi a fizetése a "nagyoknak" stb...Hagyjon nekem mindenki békét, én már csak magamtól függök, ezektől a dolgoktól oda lenne a lelki békém.
Fogtam is a fűnyírót, annak a hangja mindjárt el is riasztotta a még fel-fel törő napi bosszús kóválygásaimat és nagy brügetéssel gyönyörűvé varázsoltam a zivatartól megnyurgult, amúgy már kihalóban lévő gyepemet.Mellesleg a szomszédok már megszokták e béli feszültség-levezetésemet.
Miután kigyönyörködtem magam hasznos tevékenységemen, felhívtam a barátnőmet. Igen, sajnos Ő még nem tudta magát túltenni a sok szemműtét utáni maradandó félvakságán. Pedig ha pozitívan nézzük, ennek a világnak a gyarlóságaiból is csak a felét látja, no, de az is sok, mondhatnám sokk.Azért jó, hogy felhívtam, mert felelevenítve néhány közös emléket, mindjárt jobb kedvünk lett. Kinevettük magunkat magunkon, mert akkor még volt min nevetni.Tehát kellemes délutánom volt, sose legyen rosszabb...
/BI/

Az eset, ami megesett

/Játékra. Megadott szavak: telefoncsörgés,mosoly, gyilkosság,rasszizmus,értelmetlen/

Nagyon nyomott volt a levegő és délutánra már annyira belefáradtam a semmittevésbe, hogy ledőltem kipihenni magam, mikor élénk telefoncsörgés riasztott. A keresztfiam telefonált,némi bosszúsággal a hangjában és elmesélte, mi történt.
Éjszakás műszakban dolgoztak a társával, reggel 8 óra körül értek haza, fáradtan, mint mindig és lefeküdtek, ilyenkor legalább délig aludtak. Tudni kell-már többször írtam róla,-hogy a volt telkemen rendezkedtek be, a kerti lakból igényeikhez és lehetőségükhöz mérten szép kis házikót létesítettek és az időközben öt kutyára gyarapodott állomány miatt alaposan körbekerítettek mindent. Lefekvés előtt a kutyákat csak az ő udvarukba engedték ki, elszeparálva a tágas lenti tértől, hogy senkit ne zavarjanak.
Lefeküdtek és alig aludtak egy órát, mikor éktelen sivalkodásra ébredtek. Egy gyilkosságnál nincs ilyen borzasztó hangzavar, a szomszéd kerttulajdonos, egy 80 év körüli idős asszony torkaszakadtából ébresztgette őket, mire az öt kutya is észtveszejtő ugatásba kezdett és tépték a kerítést.
-Lopják a biciklit!-kiabálta Márta.
A gyerekek hol biciklivel, hol kocsival mentek dolgozni, időjárástól és pénztárcájuktól függően. Most éppen biciklivel voltak, amit a belső kerítéshez támasztottak, mikor megjöttek.
Végre a keresztfiam kitámolygott a hangzavarra, akkor már a tolvaj-nevezzük Barnabőrnek-átmászott a majd kétméteres utcai kapun, előtte persze kidobta a biciklit(nagy teljesítmény), majd ott szaladgált a kapu előtti főúton, próbált volna elhajtani, de Márta-az ő kapuján belülről az öklét rázta és azt kiabálta, hogy kihívta a rendőröket...Barnabőr

 ettől megijedt, ledobta a biciklit és eliszkolt.
Meglátásom szerint az egész lopási kisérlet meghiúsulása az idős hölgynek köszönhető, nem is tudom, honnan volt annyi lélekjelenléte. Aztán megtudtam, hogy három napig nem ment ki a "gyógykúra"(így nevezte a telkét) helyszinére az eset után, mert sokkot kapott...Barnabőr egyébként holt biztos, hogy előzőleg már terepszemlét tartott, tudta, mikor van az öt kutya elzárva, de Mártika fültépő sikoltozása nem szerepelt a terveiben.
Az, hogy Barnabőnek neveztem a cigánygyereket-szeretném kijelenteni, nem rasszizmus! Értelmetlen lenne ráfogni, a "sápadtarcúak" épp' úgy lopnak, a tolvaj az tolvaj, legyen bármilyen a bőrszine. Ámbár-míg én használtam a telket, minden télen betörtek, tudták, hogy téli időszakban nem járok kint. Minden mozdíthatót elvittek, rádiótól a vendégeknek kikészített ágyneműig. Persze, sose fogták el az elkövetőket, de én sejtettem, kik voltak, mert az ásóm és a kapám mindig megmaradt, a lapátom viszont szintén elvitték, mert arra lehet támaszkodni...Ezen már mosolyogtm a végén...
Tanulság: semmi. Aki ugyanis be akar valahova menni, az bemegy. Nem számít a kétméteres kerítés, a kutya-nyáj, stb. Csakhát a sikert nem adják olyan könnyen, főleg, ha egy nyolvanéves hölgy ott téblábol a környéken...
/BI/
Kép: Net

Napi egyperces. Piti dolgaim

Hol is kezdjem? Túl vagyok a szokásos havi nagybevásárláson, ilyenkor-ha hazaérek és kapun belülre kerülök, mindig megköszönöm Istennek, hogy megsegített és semmi baj nem történt és a kutya sem akasztotta fel magát a drótkerítésre, főleg azért, mert már nem tud felmászni, hiába, ő is megöregedett.
Érdekes, korábban eszembe sem jutott hálákodni, pedig jóformán állandóan úton voltam, ahogy mondani szokták, még "oda" is kocsival mentem. De egyszer minden véget ér, minél jobban telik az idő, annál jobban meggondolom, hogy rászánjam magam egy-egy útra. De a szükség törvényt bont, élni kell, ahhoz pedig kaja és energia szükségeltetik.
No,és velem mindig történik valami...Ahogy ott tolatok a pénztár előtt a dugig rakott kocsimmal, hátranéztem és látom, egy idősebb úr áll mögöttem egy szál zellerrel a kezében. Mondtam neki, álljon elém, mert amíg a pénztárosnő ezt a  halom cuccot elszámolja, kizöldül a zellere. Az öregúr meghökkenve, nagy köszönömökkel elém csoszogott. Piti dolog-gondoltam, aztán én lepődtem meg, mert amikor kijöttem a bevásárlóközpontból, az úr ott állt a kijáratnál és újra megköszönte, amiért magam elé engedtem. Hihetetlen, hogy ilyen semmiség is milyen nagy örömet tud okozni valakinek!El is töprengtem rajta, amíg bepakoltam a kocsiba.
Kicsit rámjött a fáradtság és eszembe jutott, hogy azt olvastam az újságban, hogy itt, a városi ligetben elhelyeztek egy "okos padot", amire-ha ráül valaki, feltöltődik a telefonja, akkumulátora, tabletje , meg minden egyéb. Na, ezt nekem tették ide-gondoltam, ráülök, hátha engem is feltölt,ad a lábaimnak egy kis energiát. Sajnos több személy által foglalt volt a pad, így a közterületi feltöltődésem elmaradt.
Mivel a szokások rabja vagyok, fogtam magam és leparkoltam a cukrászda elé. Nem tudom, ki hogy van vele, az én igazi feltöltőm nyáron a fagyi, be is tankoltam belőle két nagy gombóccal. Technika ide, vagy oda, nincs ettől jobb energiaforrás nyáron, napelem sem kell hozzá.
Örömmel repesztettem haza, azzal a tudattal, hogy volt egy ember, aki örült nekem és hálás volt, van egy kutya, aki szintén örül nekem és hálás, amiért megjöttem és én is elrebeghettem hálaadó imámat.
Már csak ki kell pakolni. Piti dolog...
/BI/

Mai egyperces/ A vadszőlő

Szárnyakat kaptam! Többször említettem, hogy a nyári hőség felszippantotta minden erőmet és energiámat, meg-mivel van önkritikám, úgy érzem, a fél eszemet is. Hosszú idő óta nem volt egy épkézláb gondolatom sem, próbáltam palástolni, de nehezen ment. Nem, mintha most lenne, de talán sikerül összekaparni magam. Mert végre esett az eső, jobban mondva szakadt és kicsit lehült a levegő. Tehát szárnyakat kaptam és mindjárt el is repültem néhány méterre, majd leparkoltam ide a kiskert kerítése elé, ahol a vadszőlő fut és burjánzik, mert őt hidegen hagyta a forróság, sőt bosszantásomra az üvegfal pici résén-amiről eddig nem is tudtam, a benti térben is megkapaszkodott. Hova tettem én az eszemet, amikor ezt a vadszőlő-tőkét úgy 15 éve elültettem? Biztos akkor is nyári hőség volt, mert ez a felmelegedés nem egy-két éves probléma...Ez a vadszőlő azóta is ingerel engem, játszik velem, már többször kivágtam és kivágtam a zöld kukába, de azért sem hagyja magát.De majd most! Nekiestem,mint Józsi bácsi a vadkörtének, erőm teljében metszettem, téptem, cibáltam, négy dugigzsák lett a zöldekkel. Elégedetten és hétrét görnyedve szemléltem az eredményt, bár a kedvem némileg elment, mert nagyon jól tudom, hogy holnap már megint frissen fog rám vigyorogni...De legalább adtam neki egyet!
A másik fél erőmet holnapra tartogatom, nekilódulok bevásárolni,  mert már üres a kamra és őszintén, a lehullt körte majszolása megfeküdte a  gyomromat. Az is eszembe jutott, hogy teli hassal talán az agyamba is kerül néhány morzsa és tudok majd kapirgálni valamit. Ami ugyan nem hiányzik senkinek, de olyan jó, ha néha én is bosszanthatok valakit! :)
/BI/

Napi egyperces

Kenyérsütés

Minden rosszban van valami jó - mondja a közmondás. De érdekes, én ennek már a fordítottját is tapasztaltam. Például, mikor az egyik szolgáltató elhúzza a mézesmadzagot az orrom előtt és dicshimnuszokat zeng a legújabb variációjukról. De nekem valahogy ez sosem jött be, ma már féláron sem térnék el az általam megszokott dolgokról.
Kicsit eltértem a tárgytól, dehát én ilyen csapongó vagyok, mindenről eszembe jut valami.
Korábban már említettem, hogy megszünt itt a szomszéd utcában a kisbolt. Tudni kell, itt falun azért távolságok vannak és még kenyérért is sokat kell sántikálni, amig beérek a központba. A lábaim tiltakoznak, hát még öreg kutyám, ha elesik a napi egy karéj májaskenyér uzsonnától.
Most azt találtam ki,hogy boltba csoszogás helyett megsütöm én a mindennapit. Kortársaim! Ajánlom, mindig legyen otthon lisztetek, élesztőtök, a nehéz pillanatokra. Micsoda kenyeret sütöttem, nem győzök csodájára járni! De ez még semmi! A kelttésztából lecsíptem egy darabot, amiből néhány lángost készítettem és kisütöttem-no, nem kemencében, mert az csak öreganyámnak volt(neki mindene volt a férjem szerint, még öreganyja is)-hanem olajban. Isteni lett, tejföllel kenve, sajttal szórva, tán még tizedébe sem került, mint a szigeti...
Aztán, amíg sütögettem, látom, nagy a mozgolódás a szomszéd portán. Tegnap este előtte tettem meg tízperces sétámat a kutyával, a szomszédnőm azt mondja, mutat nekem egy csodát! Valóban csoda volt, mert a kopár fűsáv között egy jó nagy, élénkzöld,

viruló folt "éktelenkedett". Hogy miért volt csoda? Nálam már ebben a hőguta időben szinte nyoma sincs a fűnek, hiába locsolom. Dehát a szomszéd fűje mindig zöldebb- gondoltam én mostanáig, mert kiderült, hogy a zöld folt alatt lefektetett vízcső törést szenvedett. Nem ott volt az arany elásva, ezért mondom én, ne irigykedjünk másra...
A lényeg. van kenyerem...
/BI/
Kép: Net

Paradicsom befőzés

Nagyon elfáradtam ma,ami egyáltalán nem újság, már akkor is fáradt vagyok, ha nem csinálok semmit.Hát mégha csinálok!
A fiam hozott egy láda paradicsomot, nagyon örültem neki, sok munka van mögötte és mint ilyet,, ngyon megbecsülöm. Az én paradicsomom ugyanis az idén nem sikerült, nőtt, kapaszkodott felfelé, már szinte kis fácskává alakultak, de nem volt rajtuk semmi a néhány szem csresznyenagyságú, de körte formájú termésnél, ami alul minjárt meg is rohadt.
Tehát nekiálltam ebben a fülledt hőségben paradicsomot-egy részéből lecsót főzni, mert volt itthon paprikám, hagymám. Tíz üveg lett, de már alig tudtam befejezni, mert ömlött rólam a verejték.
Közben hallom, hogy a szabolcsi gazdák tüntetnek, mert a felvásárlók 15 Ft/kg körüli áron akarják az almájukat átvenni. Hát ez nevetséges! Vajon ezek a jóemberek tudják egyáltalán, hogy "születik" az alma?
Azt, hogy kora tavasszal meg kell metszeni a fákat, majd gondozni, permetezni, aztán, ha az időjárás kegyes és lesz termés, leszedni, ládázni, szállítani...Már pedig Szabolcsban sok temelő ebből él(ne), de ez az ár még a leszedés költségeit sem fedezi...Aztán meg hogyan lesz ebből az árból a boltokban, 2-300 Ft/kg? Hogyan becsülik itt a munkát?
Nos, hát ezért teszek én el minden szem paradicsomot meg egyebeket, mert nem szabad, hogy a befektetett emberi munka

kárbavesszen, mint az alma esetében.És az értékesítésnél lenne legalább valami választási lehetőség, mielőtt a kereskedő keze beteszi a lábát...
/BI/
Kép: Net

Csak egy pofon

Valószínű nem fogok osztatlan lismerést kiváltani azzal, amit néhány sorban megemlítek. Senki ne vegye magára, rólam van szó.
Van itt egy csoport, ahová- úgy érzem- nem tudtam teljesen beilleszkedni. Eddig nem volt ilyen problémám, sok csoport tagja vagyok, mindenhol jól érzem magam. De itt...szóval itt más a helyzet.
A csoport tagjai jórészt fiatalok, akik nem sokat kertelnek- úgy is mondhatnám, nem számolnak el tízig, mielőtt valamit leírnak, amúgy szabadszájúan néven nevezik a gyereket és "sáros szájjal" megmondják a tutit. És ez az, ami engem bánt.
Oly sokat olvastam róla, meg taasztaltam is, milyen gyönyörű a nyelvünk, gazdagsága páratlan. Tehát a "csúnyát "is ezerféle módon képesek vagyunk kifejezni, mégis, mégis sokszor marad az az egy, sokszor káromkodásnak is beillő kifejezés...
Arra gondoltam, mindez neveltetés kérdése.
Hányszor hallom,hogy vétek a gyerekeket megütni, mert attól nem lesz jobb. Anyám, aki vezetővédőnő volt, bizony nem sokat töprengett, ha valamit rosszul szóltunk, vagy csúnyán beszéltünk. A keze olyan volt, mint a rakéta, egy-két orroncsapás után rögtön tudtuk az illemet és a csillagokat nem a sötétedő égen kerestük, mert ott lebegtek előttünk...
Nem mondom, hogy örültem annak a néhány pofonnak, de az értelmét egy életre megjegyeztem, ma már hálás vagyok érte, mert soha nem beszéltem csúnyán, a legnagyobb káromkodásom is az volt, ha valami kiborított, hogy "basszuskulcs", de még azt is halkan mondtam. Csak hát most, ez a beilleszkedés...
Szeretném is a Ti véleményeteket megtudni, mert lehetséges, hogy rosszul látom a dolgokat. Bár most, hogy gyakran itt vannak a szomszédék kicsi unokái, hmmmm-tudnék miről mesélni....
Tényleg olyan ártalmas, ha időnként meglegyintünk egy gyereket? Az én példámon keresztül nézve, hosszú életem alatt semmiféle lelkitörést nem okozott anyám kezejárása, sőt-mint írtam-így utólag hálás is vagyok érte, mert igenis tanultam belőle..
/BI/

Titkok

Az ember képes arra, hogy keresse,
kutassa a Világegyetem titkait...
Sok mindent tudunk már, fényévekre
tőlünk más bolygókra képzeli terveit.
A Nap az Univerzum szíve,
vajon meddig tart élete?
Kérdések, tapasztalat, tudás(nem tudás)
belefér a végtelenbe.

Csak azt nem értem, hogyan került
a kocsikulcsom a felmosóvödörbe...
/BI/

Kép: Net

Nemzedékek

2018. augusztus 15.

Nem könnyű az élet, már akit férfinéppel áldott meg a sors. De van egy hatalmas előnye: mindkét nem látószögéből érzékelheted a világ eseményeit, nem csak beszűkült női szemmel osztogathatod a véleményedet, a velük való beszélgetésekkel nagyobb emberismeretre teszel szert, jobban kitágul a világ mindenféle értelemben. Ritkán van rá alkalom, hogy fiammal, unokámmal, keresztfiammal egy asztálnál ülve elmélkedhetünk, még akkor is, ha-mint rangidős , immár női "bölcs" néha a rövidebbet húzom. Mert olyan gyors ütemben változik a világ, hiába hivatkozok én arra, hogy régebben minden más volt, olykor kemény munkával, nehéz mindennapokon keresztül tartunk ott, ahol vagyunk, de -így utólag-mégis boldogok voltunk, a mai fiatal nemzedék ezt nem teljesen így látja, ők jórészt a jelennek élnek, nagyon rövidtávú jövőben gondolkodnak-nekem ez a tapasztalatom.
Beszélgettünk ebben a verejtécsurgató hőségben és magamban arra gondoltam, lehet, hogy nekik van igazuk. A fiam szerint, ha a felmelegedés ilyen ütemben folytatódik, akkor hogyan tervezzenek hosszabb távra? Ha nem figyelünk, nem vesszük észre a temészet jelzéseit és nem teszünk valamit, akkor nem 100, hanem legfeljebb 30-40 év van előttünk.
Hát figyeljetek és tegyetek-mondtam! Kár volt, mert rám szólt:-miért, Te más világban élsz?
Milyen igaza van! Az előrelátás, a segítés nem kor függvénye, ez az összetartásról, a megértésről, az emberi hozzáálásról szól...
Szóval kicsit beszélgettünk, komoly fiammal, "jövő nemzedék" magának való unokámmal és a kicsit felelőtlen, de nagyon szeretett keresztfiammal...
/BI/
Kép: saját