Tavasz első napja van.Nem erről ábrándoztam. Az udvaron jeges hóbuckák, hideg idő,olvadásnak nyoma sincs, az éjjeli friss hó újra ellepett mindent. Szegény fák fagyott rügyekkel szenvednek, a tulipán, mely már szép leveleket bontott, most a hó alatt fulladozik.
Mit is tehetnék ebben az időben? Havat lapátolni biztos nem fogok, elegem van belőle! Mivel korán ébredtem, gondoltam, délelőtt elkészítem az ebédet 1-2 napra, aztán pihenek, úgyis eléggé megviselt ez a fagyos időszak.
Sajnos, nálam általában nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy eltervezem.
Mikor nekiálltam volna a főzésnek, amihez fakanálra lett volna szükségem, kihúztam(volna) az evőeszközöket tartalmazó fiókot és megdöbbenésemre a fiók fedőlapja a kezemben maradt.
Ó, édes, ékes szép anyanyelvünk!-mondtam a magamét, persze nem a legszebb szavakkal...
Hirtelen olyan fáradtság tört rám, hogy le kellett ülnöm. Túl sokminden ért az utóbbi hónapokban, nem vesztegetem rá a szót, de szinte minden, ami elromolhat, az elromlott. Nekem is hihetetlen, hogy szinte minden, egyszerre. És most itt ez a fiók! Szerencsére a tartalma nem szóródott szét, óvatosan kihúztam és elkezdtem a javítást. Azaz elkezdtem volna, de az egész belülről műanyag,csak az a bizonyos fedőlap fa és mint konstatáltam, két fadugó tartotta az egészet. Sajnos a műanyagba egy csavart sem tudtam behajtani,mert rögtön letört. Ki a csoda tervezi ezeket a modern bútorokat?
Egyszóval a főzésem elmaradt, délutánig elrepült az idő, míg nagynehezen úgy-ahogy sikerült rögzitenem az előlapot.
El vagyok keseredve! Bármit vesz az ember minden szar, semmilyen, idő előtt tönkremegy...
Nemrégiben hasonlóan jártam egy polcos szekrénnyel, amit szintén a konyhába vásároltam, a konyhai kisgépek számára, de az szerencsésebben végződött.
Bementem a városi bútorboltba, találtam is megfelelőt, lemértem, majd kimentem a bolt előtt parkoló kocsimhoz, nézegettem a karommal hadonászva, hogyan is fog beférni a polcos szekrényke, mert azért nem volt olyan kicsike. Akik láttak, biztos azt hitték, hülye vagyok, amint ott forgolódom a kocsinál. Aztán bementem a boltba, mondtam az eladónak, hogy melyik terméket kérem, kifizettem. Azt mondta az eledó, menjek ki, maj ő kihozza.Ekkora udvariasságra nem is számítottam, meghatódtam. Aztán kijött az eladó, a hóna alatt egy lapos dobozzal. Kérdezem: hát ez mi? Azt mondja, a polcos szekrény, ezt nekem kell majd összeszerelni!
No, hát ezért kellett nekem egy félórát méricskéni és bolondot csinálni magamból! Bedobtam az egészet a hátsó ülésre...
Itthon aztán összeszereltem ,csak azt tudnám, hogy a szerelési időt levonták-e az árból? De már úgyis mindegy, mostnában nem fogok bútort vásárolni. Már öreg vagyok egy szerelőtanfolyam elvégzéséhez.És azt is én fizetném...
/BI/
Kép: net
