SZINEK

2017. november 1., szerda

Kései délután

Nekem az a szokásom, hogy amikor végzek a munkáimmal,-nem nagy dolgok ezek, amolyan mindennapi tevékenységek, plusz, ha szebb idő van, a kertben matatás,-akkor pihenésképpen, jóleső érzéssel lekuporodom az ülőgarnitúrára és bekapcsolom a TV-t és a számítógépet. Általában ez már a késő délutáni órákban történik. Valójában soha nem érzem magam egyedül, nagyon szeretem ezeket az órákat, körül vagyok véve a TV által hangfoszlányokkal, ha érdekel valami, oda-oda nézek, meghallgatom. Tegnap is így tettem, gazdagodtam egy tanulsággal és elgondolkodtam rajta.
A történet a következő volt: Egy szegény erdélyi családot ismerhettem meg, akik önellátóak voltak, gazdálkodtak, állatokat tartottak, hogy a mindennapi betevőjük meglegyen, télen-nyáron keményen dolgoztak, erős hittel, akarattal. A ház, amiben éltek, a berendezése olyan volt, mintha száz évet visszamentünk volna az időben.
Történt, hogy a mezőről hazafelé tartva a a szekér elé fogott lovak valamitől megbokrosdtak. A férj, aki egy középkorú, nem túl erős fizikumú ember volt, leugrott valahogy a kocsiról, megragadta a gyeplőt és elkapva az egyik ló nyakát, rácsimpszkodva megállította azt a hatalmas állatot.Mint mesélte, úgy érezte, hogy akkor, ott az Isten neki olyan óriási erőt adott, hogy erre képes volt.
Mikor ezt a kis történetet elmondta a riporternek, kint álltak a porta előtt, fagyos, hideg idő volt, az asszonyka

ott állt mellette , pufajkáját huzogatta össze a mellén, hogy minél kevesebb hideg érje a testét.De a szeme csillogott, amint a férjére nézett és hirtelen mosolyogva megszólalt: "ha az ember hisz valamiben, akkor a határ a csillagos ég!"

Ezen a mondaton gondolkodtam el.Naponta ontják a példabeszédeket a politikusoktól kezdve a jó beszélőkkel ellátott személyek különösebb hatás nélkül és ime, egy egyszerű kis asszonyka egyetlen szűk kis mondtával mekkora igazságot mondott. Kinek-kinek érdemes ezen elmerengeni..

Bartha Ilona
Kép: net

2017. október 30., hétfő

Szeretteim sírjánál

Sírotoknál imádkozom értetek,
nem tudom, csak hiszem,
hogy a heves szél repíti felétek
mormolásom, fel az égig,
ott vagytok,-értitek?
Ha igen, szeretteim, ti is mondjatok
értem néhány jó szót az Úrnak,
mert én még itt maradtam közülünk utolsónak...
Kérjétek meg, fogadjon engem egyszer szeretettel,
-bizonyítottam életemmel-s ne engedje,
hogy e bűnös világból az ördög vigyen el.
Való igaz, én sem vagyok különb, mint más,
-esendő ember-
ajkamon a szó e kesernyés élettől néha eltorzul,
nem egyeztethetően a hittel, tudom,
de legalább bevallom...
Ó, drága Anyám, látod, konok lányod
most is csak magára gondol,
de ne hidd, évtizedek óta mindig
velem vagytok, jöttök a nappal, holdsugárral,
langyos szellővel, krizantém illatával,
lelketek itt lebeg e kis mécses lángjában,
legyen békétek, nyugalmatok
fenn, a mennyországban

Bartha Ilona

2017. október 28., szombat

Az egyenes út

Én az egyenes utat szeretem. Azon a legkönnyebb közlekedni.Persze előfordul, hogy az út szélén akadályok vannak, azokat komótosan kikerülöm. De Sors úr nem nagyon törődik az én "egyenesemmel",váratlan kanyarokkal, mondhatnám beláthatatlan kanyarokkal görbíti az egyenest.Mit lehet ilyenkor tenni?
Lehúzódok, megállok egy pillanatra,gondolkodom, figyelem a szembejövő forgalmat, majd ha "tiszta" a látóhatár, szépen kiegyenesítem a kanyarokat.
Milyen egyszerűnek tűnik...Pedig nem az!

Bartha Ilona
Kép: net

2017. október 26., csütörtök

LÁNY A FŰBEN /Zsuzsa játékára,Szinyei Merse Pál: Pacsirta képe alapján/

Szonett

Pőre testeden napfény hancúrozik,
a mező illatleplet terít reád,
pacsirta énekli a tavasz dalát,
meztelenséged bárányfelhők lesik.

Magad vagy a szabadság aranyszobra,
ifjú szépséged nem törte még vihar,
bár fenn az irigy ég felhőkkel takar,
mögöttük zeng a pacsirta vágy-dala.

Szinyeit is megszállta az ihlet,
látva szépséged, megfestett egy képet,
lassu szélben szálló pacsirta dala...

Mi lehetne szebb, mint ifjú női test,
s a lágy természet, melyet egy művész fest,
ember és természet harmóniája...

Bartha Ilona
Kép: net

2017. október 24., kedd

Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül

“Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”
Kép: saját

2017. okt.19.