Nem úgy van az / Kiskapu-nagykapu /

Legjobb tudásom alapján-a fizikai törvények szerint-melegben az anyagok kitágulnak, hidegben összezsugorodnak.
Persze, az én legjobb tudásom nem jelent semmit, lehet, hogy amikor erről tanultunk, éppen hiányoztam, mert a miskolci Béke moziban egy jó film ment, már nem emlékszem.
Most nem másról van szó, mint a vaskapumról.A kapum ugyanis ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Makacskodik. Pedig eleve egy rossz konstrukció, amit úgy kellett volna megcsinálni, hogy a kiskapu mellé egy acéloszlopot betonozni, ahhoz csatlakozott volna zárral a kiskapu. De nem, nálam a kiskapu a több, mint 2 méter széles nagykapuhoz csatlakozik. Ennek az a következménye, ha kiállok a kocsival, mindkét kaput ki kell nyitni.De még rosszabb a helyzet, ha ki akarok menni, vagy hozzám jön valaki és csak a kiskaput nyitnám. Így, feltételes módban. Mert se télen, se nyáron nem tudom kinyitni.Nem értem, miért van ez így, mert a régi tulajdonos, aki ezt a kaput csinálta, az utca főokosa volt, nála jobban senki nem tudott semmit.Lehet, hogy ő is hiányzott a fizika óráról, csak ügyesen titkolta. De halottakról jót, vagy halkan...
Na már most...Télen az én vaskapum kitágul és olyan szorosan simul a nagykapuhoz, mint egy hőszerelmes a párjához.Se ki, se be. Istenem, csak 2-3 mm-t engedne a szorításból, minden rendben lenne! De nem, ha kimegyek,ki kell nyitnom a nagykaput, mi által a kutya szeme rögtön felcsillan a szabadulás reményében, majd követi a hörgés, mert szabad kezemmel megfogom a nyakörvét, oda a reménység. Ha, ha, miért legyen neki jobb, mint nekem?
Most a forró napokban már éppen egy kapu-doki után akartam nézni, lent matattam a nagykapunál, mikor megtörtént a csoda.A kiskapu magától kinyilt! A szám is tátva maradt! Nem kellett kirángatnom a nagykapu szorításából, magától elengedte. Nem kitágult, hanem összeszűkült, pont arra a néhány milliméterre, ami ehhez kellett. Ezt tette a forróság. Hurrá, megtaláltam a kiskaput!-Vagy mégsem? Mert akkor a lábam mitől dagadt meg??
Bartha Ilona
Kép:saját

Trombitafolyondár

Narancs-vörös harsonák 
fújják az élet dalát,
kivágtam és etiportam,
de alulmaradtam a harcban,
felkúszott a magasba,
rátelepedett az ablakra,
s ha a szellő  meglibbenti,
az üveget megzörrenti,
reggelente beköszön,
dúl benne az életösztön.

Kinyílt a trombitavirág...

Bartha Ilona

ILONA FLASC ALBUM- Gyusziapu

Köszönöm, Gyula! <3

Ilona-Flash album

Válogatás Bartha Ilona verseiből...

gyusziapu.deviantart.com

Nem csak emlék

Nagyon szerettem öreg nagyapámat,
e szófukar, halkszavú embert,
szeme úgy villogott, mint éjjel a szentjánosbogár,
életet jelentett neki a végtelen határ,
s én láttam kezét, mikor a magokat vetette.

Szünidőben felkapaszkodtam a szekérre,
ültem mellette büszkén a bakon,
nevetett a szeme, bajszát olykor megpödörte,
így zötykölődtünk ki a földekre, át Gyarmaton,
s én követtem mindenhová, mint hűséges kiskutya.

Karácsony előtt egy hideg téli éjszaka
dideregve, mély álmomból felébredtem,
valaki állt az ágyam mellett, arcomat simogatta,
fekete kalapjában nagyapám hajolt fölém a sötétben.
Oh, papi, hát eljöttél? S én úgy örültem...

Másnap kérdeztem anyámtól, hol van a papa?
Ő értetlenül, csodálkozva rámnézett.
-Miért itt keresed, hiszen nem ez az otthona?
Elmeséltem, mi történ az éjjel,
-álmodtál lányom,az álom olykor megviccel...

Nem álmodtam,kérges kezét ma is érzem arcomon,
mosolygott s úgy suttogta:"jó legyél, kislányom".
Aznap kaptuk a hírt, az éjjel meghalt nagyapám,
tőlem elbúcsúzott, egy életen át kísért intő szava.
Talán a fényes útról letért egy pillanatra...

Bartha Ilona
Kép: Google

Az úrinő

Két évvel ezelőtti naplóbejegyzésem óta semmi nem változott, ha most a karomra nézek, ugyanazt látom...:)
Az úrinő
2015. június 16.

Ma találkoztam egy ismerőssel. Pechemre lenge, ujjatlan blúz volt rajtam, mert élvezni akartam a szellőt és azt, hogy végre kapok levegőt.
Ijedten rámnézett és megkérdezte, mitől van összekermolva a karom? A fenébe, elfelejtettem magam álcázni.
Tudod,-mondtam,-én olyan szerencsés vagyok, hogy nálam minden egy helyen van. Van itt favágó, asztalos, kertész, festő, villanyszerelő, takarító, vízszerelő, szakács... És ez mind én vagyok. Tegnap kivágtam egy elszáradt fenyőt, az karmolászott össze. De az aktuális munkák a kezemen, karomon mindig felfedezhetők. Igy van ez, kedves barátom. A látszat néha csal.
Azért megvígasztal, hogy kiöltözve, szerényen kisminkelve még egy picurka úrinő is maradt bennem..Igaz, azzal nem megyek sokra..:-)))
Kiegészítésként egy Wass Albert idézet:
"Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz
belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd
alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul
másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni
ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen
ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit
fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával,
cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a
víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és
annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme
benne: szegény. Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat,
amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg
örvendeni! Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van
napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg
örvendeni nekik. Igyekezz törődni velük. Azzal, ami még a világ szépségéből
csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is. Nem
győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz.
S mert élsz: gazdag lehetsz." (Wass Albert - Te és a világ) *

2 éve

Szeretem az otthonomat-Utolsó

Szeretem az otthonomat, biztonságban érzem magam.Nehezen mozdulok már ki, de vannak elkerülhetetlen dolgok, melyeket időnként el kell intézni. Ilyenkor furcsa gondolataim vannak, különösen egy idő óta, mióta jobban érzem a "kor" terheit. Írtam is már erről, természetesen mindenki másként dolgozza fel a "menés" gondolatát, én már régen ily módon:
Utolsó..
Ha ez ember a döcögő, pöfékelő vonat utolsó kocsijában ül már, minden megváltozik.Bárhova utazol, bárhova mégy az utad mintha az utolsó volna.
Szelid mosollyal az ajkadon búcsút intesz a háznak, kertnek, arra gondolva,sosem látod viszont,talán sosem térsz vissza, őrizze meg mosolyodat.
Minden nap megiszod az utolsó kávét ,elszivod hozzá az utolsó cigarettát,
lehet, hogy holnap már nem lesz rá alkalom.
Közeli barátaidat, családtagjaidat gondolatban átöleled, mintha búcsúznál.Felnézel az égre, vakitó fényt és derűs nyugalmat találsz, kinyitod az ablakod és mélyen beszivod a tavaszi, nyári virágillatot.
Mindig úgy érzed, ez az utolsó óra.Most is ezt érzem, mikor elmegyek itthonról.
Búcsúzol,-pedig még élsz..

Bartha Ilona
Kép: Net

Tetszik

39 Angéla Drobinoha, Ilona Tasi és további 37 ember

AZT HITTEM

Azt hittem, már nem érhet
csalódás az életben,
tébláboltam tűzön-vizen,
szolgáltam és nem henyéltem.

Atz hittem, már sokat tudok,
mint a bölcsek és a nagyok,
de jaj, ki gondolta volna,
értetlen leszek vén koromra.

Mert nem tudom, hogy' lehet az,
ki nem dolgozik, mégis gazdag,
míg más bérét kaparja fiókjába'
de szálka megy csak az ujjába,.

Azt hittem, a barátság örök ,
nem tépi szét sem angyal, sem ördög,
bár egyik sem lészen a politika,
az biz' a barátságot elszakítja.

Azt hittem én, lesz sok időm,
ha egyszer eljön a "pihenőm",
de csak a hidegrázás ért el,
bírkózni kell az új trendekkel.

Azt hittem én....sorolhatnám,
hogy békés sziget az én hazám,
naív vagyok, nem szépítem
de amit látok, már azt sem hiszem.

Bartha Ilona

NEM SIETTETEM

Mint egy kis hógolyó, amit leguríranak a lejtőn,
leérve megdagad, magával ragadva a tapadó havat,
úgy gurulnak előttem az órák, napok,
magába szívta a napot, avart, fagyot.
S most, e nyár eleji hőség az erőmet fogyasztja,
száradó rózsám is csak at illatát ontja...
Mint a kiszáradt rét, úgy várom a felfrissülést,
valami változást, valami mást,
ami kizökkent a monoton életsinekről,
a levertségből, egyhangúságból. Egy új állomást...
Nem siettetem az időt, rohan az magától is,
megtanultam már, nincs olyan, hogy- máris..
Türelemmel várok, nekem már csak ez van,
nincs miért sietnem, elfogadtam.
Mi mást is tehetnék? Igen, tenni, tenni kéne még,
talán megtalálnám az élet értelmét.
De .miért is keresem, hiszen magammal nem vihetem,
odaát pedig mások lesznek a törvények,
bár lett légyen valaki a pokolban vagy a mennyben,
nem tért vissza, hogy elmondja, milyen az élet lent vagy fenn.
Nem siettetem...

Bartha Ilona
Kép: saját

2017. Pünkösd

június 4., 20:50 ·

Szeretettel kívánok mindenkinek kellemes Pünkösdöt ma készült fotóimmal, kicsit tikkadt rózsáimról. Nagy a hőség..

76 Istvànné Balatoni, Csepella Vera és további 74 ember

6 megosztás

Erika napi játékára/ három vers: szél, szerelem, patak/

Megadott szavak:mocskos, sodró, vipera, keszkenő, kaláris

Májusi vihar
Szél

Vihar üvőlt, szél süvőlt,
belekapaszkodik a fákba, s rázza, rázza,
a dühöngő eső utcák mocskos szemetét hurcolássza,
sodró lendülettel hömpölyög a házak közt,
vipera mérge a viharba költözött...
Keszkenőmet a szél lecibálta rólam,
kalárisomból a gyöngyök szerte-szét gurulnak.
Április, te lennél szeszélyes?
Nézdd, a május megirigyelt téged!

Szerelem

Szerelem, szerelem, te vagy a legszebb az életben,
mocskos napokon gyertyafény, remény,
sodró vágyak hullámok tetején,
kaláris igazgyöngyei a lélekben.
Őrzöm, védem, fedem keszkenőmmel,
mérget lövellő vipera sem pusztíthat el...

Patak

Ahogyan a hömpölygő folyó patakká szelidül,
bennem is a sok mocskos emlék leülepedik itt belül,
nem pusztít már szívem berkeiben a vipera mérge,
az idő keszkenőjének szőtt szálai
hínárként úsznak a mederben.
Patak partján ülve kalárisom áttetsző gyöngyei
ékkőként ragyognak a tiszta vízben,
mint kék vérem cseppjei valaha őseim testében.

Bartha Ilona

Madárfészek

kertem sarkában van egy ecetfa,
a szomszédokhoz áthajlott az ága,
nem lesz ez így jól s levágtam a zöldeket,
akkor vettem észre közepén egy madárfészket,
benne sok apró tojás bújt el,
s én lestem, madár mama hol figyel...
oh, de fájt, hogy ily figyelmetlen voltam,
egy picinyke család életét feldultam,
az idő hőségre váltott, a fészek felett nincs levél,
mely árnyékot adna, vajon a madár-magzat él?
néhány napig ott ténferegtem a fa körül,
a szomszédos fenyőfán egy rigó dalol, fütyül,
aztán rászántam magam, remegő kézzel a fészekbe nyultam,
ujjaimmal fűszálakat, leveleket tapogattam,
a madárka,-mint anya a még meg sem született gyermekét,
így óvta, védte tojásait, takarva azokat, elűzve nap hevét...

Bartha Ilona

Mai kálváriám 2.

/válasz Cathynak/

Mára eljutottam arra a megállapításomra, -pedig még épp' hogy csak betettük lábunkat a gépkorszakba,-hogy mi emberek csak egy szám vagyunk az Univerzumban. Akinek pedig valamilyen okból hibás a száma, még az sem, azaz egy nagy nulla.
Az első részben megírtam a Dominó adategyeztetéssel kapcsolatos problémámat és nagy reményekkel hívtam fel a Telecom által megadott telefonszámot.Természetesen többször végighallgattam az idegnyugtató zenét, továbbá, hogy az egyes számok melyik részleget kapcsolják, majd kétpercenként bemondták, hogy még kétpercet várnom kell. A többszörös két perc után ismét elsírtam a bánatomat, újbóli adatfelvétel, sokadszori próbálkozás, majd a kijelentés, miszerint az adataim valami miatt nem stimmelnek,amit eddig is tudtam.Aztán ő is adott egy telefonszámot.
Itt egy nagyon kedves, udvarias, tettrekész fiatalemberrel beszéltem, aki annyit kiderített, hogy a személyi igazolványommal lehet valami gond, a régi személyikkel sajnos előfordul, hogy "érvénytelen". Mondtam neki, hogy én ezt a személyit használom már 25 éve boldog-boldogtalan ügyeimmel kapcsolatban, másom nincs, ezt már örök időre kaptam, tekintettel a koromra.Azt javasolta, menjek el személyesen a városba az okmányirodába és ott egyeztessem az adataimat.
Itt tartottam, mikor azt mondtam magamban, hogy eldobom a telefonomat az ötezer forinttal együtt, mert ez még mindig kevesebbe kerül, mint egy temetés.
 Lerogytam a gép mellé, magambaroskadtan tűnődtem.Nem szabad feladni!-zakatolt bennem. Még egyszer megpróbálom az interes adategyeztetést. Persze nem sikerült.
De van nekem jogosítványszámom is, ami szintén most fog lejárni kétéves lévén, mi lenne, ha azt írnám be, veszteni nem vesztek. Meresztem a szemeimet és azt hittem, elájulok! A gép visszajelzett, hogy sikeres adategyeztetés!(Azért nyugodt akkor leszek, ha visszaigazolják)
Mindezt csak okulásul írtam le és azért,-gondolom, nem egyedül vagyok az országban, akinek régi, korlátlan ideid tartó személyigazolványa van,-hogy jó lesz, ha mobil vásárlás alkalmával egyúttal megszerzi a jogosítványt, érvényesíti az útlevelét! Mert sose lehet semmit előre tudni...

Bartha Ilona

Nem írok

Nem írok már szép szonettet,
rég elkerült a szerelem, szeretet,
áradozhatnék, mily szép volt,
de csak csontrágás, múlt sikolt...

Nem írok már ódát, oda lett,
régen meghalt már a hőstett,
új eszméi vannak a kornak,
félistenek uralkodnak.

Nem írok haikut, rengát és tankát,
velem a természet is kibabrált,
mily csodásak voltak a cseresznyefák,
jég elverte, látom kárát...

Nem írok limericket sem,
dicsőségben nem verhetem mellem,
de írok majd egy szomorú szonett-koszorút,
s kivetem magamból a sok keserves bút...

Bartha Ilona
Kép: Google

Mai kálváriám 1.

2017. május 30.
Hogy a bánatos ég rugná meg azokat, akik mindig kitalálnak valami népkeserítőt! Már elnézést kérek a kifakadásért, de megértitek, ha leírom a mai napi kálváriámat.
Tegnap hozták a nyudíjat, ilyenkor másnap megejtem a nagybevásárlást, feladom a csekkeket, tankolok stb. egyszóval a kenyér és tej kivételével beszerzem az egy hónapra való adagot, mivel nekem már rendkívül fárasztó az állandó jövés-menés.
Tehát reggel, mivel akkor még elviselhető volt az idő, elmentem Tiszaújvárosba.
De nem csak ezekért autókáztam a városba, hanem sürgős feladatom volt a Domino adategyeztetéssel. Itthon már egy hete kinlódtam vele, mert azt írták, hogy az interen is el lehet intézni, de én nem mentem vele semmire, mindig visszadobta a gép, mint egy rossz jelszót. Szóval gondoltam, bemegyek a T Mobilba, ott egy-kettőre elintézik. Leparkoltam, majd keresni kezdtem a jelzett társaságot, amit kb. egy kilóméterre meg is találtam és majdnem hasoncsúszva bekúsztam, alig álltam a lábamon. Rengetegen voltak, hosszú sor állt, de úgy egy óra múlva rámkerült a sor. A kis hölgy kérte a mobil-számomat, mondom 06 30..de tovább nem is engedte folytatni, azt mondja, ez nem a 30-as üzlet, az két házzal odébb van. Újra nyakambaszedtem sántikáló lábaimat, tényleg volt ott egy alig észrevehető ajtó, ahová belépve sorszámot kellett húznom. Mikor végre én következtem, elővéve a személyit, telefont, az ügyintéző egy kis idő után közölte, hogy itt nem tudja az adategyeztetést elvégezni, adott egy telefonszámot, hogy azt hívjam fel, hátha találnak valami megoldást. Magyarul, ugyan ott voltam ahol elidultam. Milyen érdekes, amikor a dogok kerülők után visszakerülnek az origóhoz.
Sajnos ma már nincs energiám arra, hogy felhívjam ezt a számot, talán majd holnap. Csupán idegesít az egész, mert a kis buta mobilomon ötezer forint körüli összeg van és egyenlőre úgy néz ki, hogy csak volt, mert a telefonnal együtt elnyeli a nagy gépezet. Hja, modern világban élünk...:(

Ilona
Kép: Net

Mai kálváriám

Hogy a bánatos ég rugná meg azokat, akik mindig kitalálnak valami népkeserítőt! Már elnézést kérek a kifakadásért, de megértitek, ha leírom a mai napi kálváriámat. Tegnap hozták a ...

felesegek.hu

APÁMRÓL

/Töredék/

Anyámról sokat írtam már, de apám megközelíthetetlensége az oka talán, hogy őt kevesebbet említettem. Magának való, elmélkedő ember volt, aki munkája végeztével bevonult a szobájába, ott olvasott, fordított, írogatott vagy jobb esetben hegedült. Ilyenkor-gyerekként-úgy éreztem, mintha nem is közöttünk élt volna, hiába zsibongott, hancúrozott körülötte a három gyerek és szegény, dolgos anyám, akinek a háztartás összes terhe, a velünk való foglalkozás minden idejét, erejét lekötötte, mindez felelősségteljes munkája mellett.
Amire emlékszem, apámnak velünk kaocsolatban a legnagyobb terve az volt, hogy tökéltesen megtanít bennünket angolul.
Sajnos ez az elképzelése nem sikerült. A bátyám még úgy-ahogy valamennyire elsajátította e nyelvet, aminek a későbbiek folyamán nagy hasznát vette, hiszen élete java részét Angliában töltötte. Én és a húgom viszont menekültünk az angol órák elől, mert mint eleven,állandóan mozgásban lévő gyerekek, nem bírtuk elviselni, hogy minden egyes szót tízszer el kellett mondanunk, míg a tökéletes kiejtést el nem értük.Ma már sajnálom, hogy ilyen könnyen feladtuk apám nagy bánatára.
Drága jó apám, mint tisztviselő egész életét az íróasztal mellett töltötte, ezért néha otthon, feledve a monoton munkát, időnként rájött a kreativítás, bizton állíthatom, komoly találmányai voltak, főleg ami a dohányzással kapcsolatos volt. Nagyapámék megtermelték a dohányt, apám feltalálta az otthoni asztali dohányvágót, hozzá a dohánytöltőt, amiket akkoriban még nem lehetett kapni.
De készített ő egy olyan csodálatos gitárt is, John Lennon is megirigyelte volna, mikor játszott rajta.Egyébként máig nem értem, miért nem hegedűt gyártott..A Boci, boci tarkáig én is eljutottam, de komponáltam is zenét, bőszen vertem a gitárt, ha a szüleim nem voltak otthon...
Apám nagyon szeretett festeni is, mármint bútorokat, ajtókat, ablakokat. Itt kell megemlítenem, hogy volt egy hatodik családtagunk is, a Mici cica. Micike az udvarral bíró családiház ellenére is benti cica volt, aki,-mikor rájött a szükség, az ablakpárkányra ugrott és mint egy kutyus kikérezkedett, majd  mikor végzett, nedves orrocskáját az üveghez nyomva bekopogott, jelezve, hogy elvégezte a dolgát és már bejönne.
Nálunk a kredenc és az ablak között volt a konyhaasztal. Micikének az volt a szokása, hogy a kredenc tetejére ugrott, majd átrepült az asztal felett és az ablakpárkányon landolt. Sajnos apám e tényt elfelejtette,mikor a nagyszülőktől örökölt antik keredencet és egyúttal a konyhaablakot festette. Mikor elkészült a mázolással, Micike ugrásra készen volt, természetesen a kis tappancsai mind a kredencen, mind az ablakpárkányon nyomot hagytak. Apám maximalista lévén legalább tízszer lefestette mindkettőt, végül már olyan vastag volt rajtuk a festék, hogy-mint a szalonna bőrét késsel le lehetett vágni.
Pihenésképpen apám esténként sakkozott. Maga a sakk egy összecsukható ki fadoboz volt kis lyukakkal, ahová a bábuk lépegettek.
Egyik este apám teljesen a gondolataiba merülve vívta a csatát önmagával, se látott, se hallott, természetesen Micike segélyóbégatását sem hallotta, akinek hasmenése lehetett, mert sürgősen ki akart menni.Apám éppen a paraszttal lépett, mikor Micike már nem bírta tovább és a sakktábla kellős közepébe eresztette a híg végterméket.
Szegény apám egy hónapig kaparta a sakkon a lyukakat, közben fertőtlenítette, de azért nem haragudott Micikére, aki elég szép kort megélt, sőt a Gyuri nevű kölyke is, de az már más történet...
Igy zajlott apámmal az élet, nem is tudom, miért jutott ez most eszembe.

Bartha Ilona