A mostani idősebb generációnak ahhoz, hogy a jelen történéseit megértse, hogy a jelenben megtalálja a helyét, vissza kell kalandoznia a múltba. Én azt vallom, -talán már unalmasnak hangzik,,-hogy a múltunk egyetlen percét sem szabad elfelejteni, mert építkezni lehet rá. A rossz momentumok arra ösztönöznek, hogy a jelenünkben ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, hogy leszűrjük a tapasztalatokat. A jó történésekkel pedig melegítjük szívünket és ha valami bánat ér, rájuk gondolva mindig derűsebb lesz a lélek.
Ma, ezen a forró nyári napon délutánra végre elvégeztem a szokásos napi tevékenységeimet, bejöttem a hűvös szobába, estig pihenek, hiszen nyugdíjas vagyok, már megengedhetem magamnak, hogy ilyenkor olvasgassak, vagy nézzem a TV-t, egyszóval a fáradtságomat legyűrjem. Mert mindig fáradt vagyok.
Persze, én sem vagyok "született nyugdíjas", aktív koromban dolgoztam "első és második" műszakban, azaz neveltem a fiamat, elláttam a családot, mindent megtettem, ami egy családanyának a feladata, igaz, volt egy férjem, aki mindenben segített. De estére akkor is elfáradtam.
Itt tartottam a gondolataimban, mikor múltamba visszarévedve anyám jelent meg előttem és kicsit szégyelltem magam.
Nem tudom, ő hogyan csinálta. Mint védőnő, bölcsödevezető korán reggel kelt, majd villamossal kizötyögött a Vasgyárba a munkahelyére, munka után családokat látogatott és végezte mindazt, ami egy védőnőnek adatott. Aztán hazajött, várta a három éhes gyerek, a főzés, mosás, vasalás.Mindig volt ebédünk, vasárnaponként sütemény is került az asztalra.
Hogyan csinálta? Akkor még nem voltak bevásárlóközpontok, az egyik utca végén volt egy kis húsbolt, a másikon pedig egy vegyesbolt. Még a vízvezetékhálózat sem volt kiépítve, egy utcával odébb volt egy közös csap, onnan hordtuk a vizet.Mégis minden este fürödtünk, tisztára mosott, vasalt ruhában mentünk iskolába.
Hogyan csináltad ezt, anyám? Apám nem sokat tett keresztbe, mikor hazatért, megvacsorázott, majd bevonult a szobájába, fordított, elmélkedett vagy hegedült. Magának való ember volt, néha kioktatott bennünket.Szinte minden anyám vállát nyomta. Neki mindenre volt ideje, volt, amikor összeterelt bennünket, gyertek, mondta, elmegyünk a moziba.Soha nem mondta, hogy fáradt.
Hányszor meg akartam kérdezni, de mire sor került volna rá, már nem volt kitől kérdezni: anyám, te hogyan csináltad, mikor én a negyedét sem bírtam szusszal, a gyerekek meg az ötödét sem. Pedig most minden modern, főzéshez nem kell tüzetrakni, melegítéshez ott a mikró,a fürdőszobában csak meg kell nyitni a vízcsapot, a mosógépbe csak be kell tenni a ruhákat...
Mondd, anyám, hogyan csináltad? Ez számomra örökké érthetetlen marad...
B Ilona Tóthné
