Fúj a szél, döngeti a fákat, lehullott róluk a pirkadati harmat,
mint sok ártatlan ember vére spriccelt a repülőtér hideg kövére.
Vészjóslóan kezdődött ez a kikelet, vérvirágok nyíltak,
s pirosra festették az ártatlan, fehér gyöngyvirágokat..
Az ördög sötét lelke ott porzott a hatalmas teremben,
s fekete varjakként rászálltak a földön fekvő tetemekre.
Ember, meddig feszíted még a húrokat, elvakultan gyilkolsz,
vigyázz, mert megbocsájthatatlan bűneidért
egyszer valahol, valamikor meglakolsz!
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2016. március 24., csütörtök
2016. március 23., szerda
BODRI MONOLÓGJA
Nem vagyok én magyar fajta,
hogy a bánat meg ne rúgja!
Az én fajtám golden retriever,
s fajtámért oly sok beteg szív ver!
De most én is migráns lettem,
hiába tenyésztőm honában születtem,
már csak a pórázomon van
piros, fehér és zöld szín,-ez valós,
de megtagadtak, törzskönyvezni tilos!
Mi lesz veled, drága Sári nélkülem,
gazdám, hogyan élsz ezután vakon és süketen,
hűségesen vigyáztam rád és vezettelek,
s te is imádtad szerény, segítő személyemet...
Mi lesz velünk, az én őseim nem tereltek,
de nem is akarnám elvenni a puli-kenyeret,
úgy látom, lassan ők is munka nélkül maradnak,
lesz-e gazdája, legelője a magyar baromnak?
Legnagyobb gond most az én bajom e hazában,
a magyar fajok becsületét megőrizni a világban,
nincs már nekem keresnivalóm e helyen,
csak ugathatok, mert azt még tehetem...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
hogy a bánat meg ne rúgja!
Az én fajtám golden retriever,
s fajtámért oly sok beteg szív ver!
De most én is migráns lettem,
hiába tenyésztőm honában születtem,
már csak a pórázomon van
piros, fehér és zöld szín,-ez valós,
de megtagadtak, törzskönyvezni tilos!
Mi lesz veled, drága Sári nélkülem,
gazdám, hogyan élsz ezután vakon és süketen,
hűségesen vigyáztam rád és vezettelek,
s te is imádtad szerény, segítő személyemet...
Mi lesz velünk, az én őseim nem tereltek,
de nem is akarnám elvenni a puli-kenyeret,
úgy látom, lassan ők is munka nélkül maradnak,
lesz-e gazdája, legelője a magyar baromnak?
Legnagyobb gond most az én bajom e hazában,
a magyar fajok becsületét megőrizni a világban,
nincs már nekem keresnivalóm e helyen,
csak ugathatok, mert azt még tehetem...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2016. március 22., kedd
Én már azt sem bánom
Én már azt sem bánom,
ha kettő meg egy nem három,
ha a hold nem nevet
nem üzennek a fellegek
a csillag nem titkok őrzője
vagy nem melegit a nap hője.
Ezért pokolra tán nem megyek,
higgyenek mesékben a gyerekek.
Szomorú sem vagyok
nyomot is csak annyit hagyok
mint pici porszemek a földön
melyekből sár lesz, ha eső jön..
Örömöm mégsem kevés, élek
még a boltba is néha betérek,
kezemben fémpénzek ragyognak,
nem sercegnek, mint a nagyoknak.
Csak csörögnek, mint a sipka
bohóc fején harangocska.
Jókedvemben énekelek
heje-huja, elhiszitek?
B Ilona Tóthné
kép: Net
kép: Net
2016. március 21., hétfő
Epigramma
Jövőtlen
Egykor fényes tekintetedbe nézek és elborzadok,
benne alszik a lomha idő, mint megkövült halott,
a lángoló ifjúság álmaiból nem maradt semmi,
múltak az évek, a reményt ráncaid közt kell keresni.
Szemedből már csak a csalódás keserve sugárzott,
álmokról lemondva körötted vérszívók hada rajzott...
Fejem lehajtom, mert félek, te is ezt látod az én szemeimben,
elvesztünk már s tartunk a jövőtlen évek kúsza berkeibe...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Egykor fényes tekintetedbe nézek és elborzadok,
benne alszik a lomha idő, mint megkövült halott,
a lángoló ifjúság álmaiból nem maradt semmi,
múltak az évek, a reményt ráncaid közt kell keresni.
Szemedből már csak a csalódás keserve sugárzott,
álmokról lemondva körötted vérszívók hada rajzott...
Fejem lehajtom, mert félek, te is ezt látod az én szemeimben,
elvesztünk már s tartunk a jövőtlen évek kúsza berkeibe...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2016. március 20., vasárnap
MAGAM FOGSÁGÁBAN
Néha látok még a múltból ködös foltokat,
porolóval plafonról levert rongyos pókhálókat,
s ablakon kirázva lent ellepik a piros rózsákat,
a rózsák vérrel átitatott géz darabokká, válnak...
Magam vagyok e véges, végnélküli világban,
saját cellám idegrácsait reménnyel feszegetem,
s mikor a piros rózsára rászáll egy pillangó,
a leheletnyi súlytól a rózsa meghajol,
alázattal arra gondolok: élni jó...
Élni jó? Magam fogságában olykor azt érzem,
hogy kiket szerettem, már ott vannak fenn,
s az égre nyíló ablakon át látom csillagos estéken,
némán ülnek a hodsugarak húzta Göncöl-szekéren...
Képzelet-intem magam,-mégis vágyom már oda én is,
de úgy lesz majd, ahogy rendeli a fétis...
Lenne még dolgom, az idő is egyre tanít,
nincs megállás, magány-kuckómból kaput nyit,
ha haladok, megismerek még sok újat, -ha nem,
elnyel a világegyetem...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
porolóval plafonról levert rongyos pókhálókat,
s ablakon kirázva lent ellepik a piros rózsákat,
a rózsák vérrel átitatott géz darabokká, válnak...
Magam vagyok e véges, végnélküli világban,
saját cellám idegrácsait reménnyel feszegetem,
s mikor a piros rózsára rászáll egy pillangó,
a leheletnyi súlytól a rózsa meghajol,
alázattal arra gondolok: élni jó...
Élni jó? Magam fogságában olykor azt érzem,
hogy kiket szerettem, már ott vannak fenn,
s az égre nyíló ablakon át látom csillagos estéken,
némán ülnek a hodsugarak húzta Göncöl-szekéren...
Képzelet-intem magam,-mégis vágyom már oda én is,
de úgy lesz majd, ahogy rendeli a fétis...
Lenne még dolgom, az idő is egyre tanít,
nincs megállás, magány-kuckómból kaput nyit,
ha haladok, megismerek még sok újat, -ha nem,
elnyel a világegyetem...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
RECEPTEK
Szeretem a családomat ~
23 órája ·
Köszönöm ezt a klassz receptet. Szerintem gyakran elő fog kerülni. smile hangulatjel
Húsvétra
meg kell sütni! Mennyei finom és még laktató is! Hozzávalók 20 dkg főtt
sonka, 10 dkg vaj, 20 dkg liszt, 2 tojássárgája, 2 dl tejföl, só.
Elkészítés A vajat és a lisztet jól elmorzsoljuk. Hozzáadunk 1
tojássárgáját, kevés...
bidista.com
21 órája ·
Te tudod már, hogy mi lesz a vacsora? Ha nem, akkor ezt próbáld ki. smile hangulatjel
Hozzávalók:
6 szelet kenyér 2 tojás 2 kk mustár 1 fej lilahagyma 3 kk tömlős sajt 2
ek ketchup só, bors Elkészítése: A 2 tojást megfőztem, közben megpucolt
receptneked.hu|Forrás: SzaboKatalin
Melyiket próbáltad már ki? smile hangulatjel
A legjobb szombati ebéd a sütőben készül! Hogy neked ne kelljen keresgélni, összegyűjtöttük a legjobb tepsis receptjeinket!
receptneked.hu
Böjte Csaba: EMBER maradj
"EMBER maradj Fiam ,
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
.
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
~ a politikából!
.
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!"
/ Tandari Éva /
minden körülményben!
EMBER -még akkor is,
ha ez már nem érdem...
.
Ha többet ér, ki kincset
s nagy vagyont harácsol,
vagy ki Glóriát kovácsol
~ a politikából!
.
Vedd észre, ki szenved,
és segítséget kér ...
Kinccsé válik minden falat
szívből adott kenyér...
.
Nem kell minden áron
letépni a babért :
Szíved tisztaságát, Fiam :
Ne add el semmiért!"
/ Tandari Éva /
.AZ ÉLET ALKONYÁN
Ismerős sorok ismeretlen szerzőtől:
.
Mikor kezed , lábad úgy fáj , majd leszakad ,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt .
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni .
Azt kérded magadtól : Érdemes még élni ?
.
Mikor kezed , lábad úgy fáj , majd leszakad ,
A hátad meggörbül az élet súlya alatt .
Mikor bajodról tudsz már csak beszélni .
Azt kérded magadtól : Érdemes még élni ?
Ha zimankós Télben kicsi szobád hideg .
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg .
Ha vérnyomásod naponta kell mérni
Megint csak azt , kérded : Érdemes még élni ?
Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót ,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót ,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni.
Újra csak azt kérded :Érdemes még élni ?
Amikor az idő ólomlábon halad .
És megkeseredik a szádban a falat .
Imádságodban sem tudsz semmit kérni .
Így sóhajtasz : Uram , érdemes még élni ?
Ha népes családodból egy szál magad maradsz .
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz .
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni .
Hát csoda , ha azt kérded : Érdemes még élni ?
Agyonhajszolt szíved akadozik , s kihagy ,
Amikor rádöbbensz arra , hogy már senki se vagy .
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni .
Keserűn fakadsz ki : Érdemes még élni ?
- Ó felebarátom : Megértem keserved .
Méltányolom , hogy sokszor panaszra áll nyelved .
Túl keményfából faragták kereszted .
Cipeled , vonszolod , minden tagod reszket .
Mégis arra kérlek , próbálj meg remélni .
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni !
Hiszen lelked még nem üres , kiégett ,
Vedd észre bátran körülötted a szépet !
Vedd észre Tavasszal , ha megjönnek a gólyák !
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják .
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat .
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt ...
Ugye , hogy szíved nem csak hideg márvány ,
Vedd észre , mily csodás Nyáron a szivárvány !
Feslő rózsabimbó , hogy csillog a harmat .
Örülj Nyár reggelén a sok madárdalnak !
Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán !
Te békédet is őrzi katona a vártán .
Teérted is felkél Isten áldott napja .
Érted is mond imát kis templomod papja .
Tárd ki szívedet minden szépnek , jónak .
Nyújts segítő kezet a rászorulónak !
Adjál szeretetet , mit majd viszonoznak .
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak !
Sütkérezz még kissé az Őszi napsütésbe :
Lapozgass csendben az emlékek könyvébe !
S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni ,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni ..."...
Ha sok ismerős arc mind fásult és rideg .
Ha vérnyomásod naponta kell mérni
Megint csak azt , kérded : Érdemes még élni ?
Amikor nem bírsz el már egy üres szakajtót ,
Amikor napokig nem nyitnak rád ajtót ,
Mikor a holnaptól rettegve kell félni.
Újra csak azt kérded :Érdemes még élni ?
Amikor az idő ólomlábon halad .
És megkeseredik a szádban a falat .
Imádságodban sem tudsz semmit kérni .
Így sóhajtasz : Uram , érdemes még élni ?
Ha népes családodból egy szál magad maradsz .
Amikor nem vetsz és már nem is aratsz .
A sorstól nem tudsz semmi jót remélni .
Hát csoda , ha azt kérded : Érdemes még élni ?
Agyonhajszolt szíved akadozik , s kihagy ,
Amikor rádöbbensz arra , hogy már senki se vagy .
Szégyenkezve indulsz némi segélyt kérni .
Keserűn fakadsz ki : Érdemes még élni ?
- Ó felebarátom : Megértem keserved .
Méltányolom , hogy sokszor panaszra áll nyelved .
Túl keményfából faragták kereszted .
Cipeled , vonszolod , minden tagod reszket .
Mégis arra kérlek , próbálj meg remélni .
Próbálj a Sorssal bátran szembenézni !
Hiszen lelked még nem üres , kiégett ,
Vedd észre bátran körülötted a szépet !
Vedd észre Tavasszal , ha megjönnek a gólyák !
Szél kuszálta fészkük hogyan igazgatják .
Villás farkú fecskék hogy hordják a sarat .
Hogyan rakják fészküket az ereszed alatt ...
Ugye , hogy szíved nem csak hideg márvány ,
Vedd észre , mily csodás Nyáron a szivárvány !
Feslő rózsabimbó , hogy csillog a harmat .
Örülj Nyár reggelén a sok madárdalnak !
Mosolyogj megértőn szerelmesek láttán !
Te békédet is őrzi katona a vártán .
Teérted is felkél Isten áldott napja .
Érted is mond imát kis templomod papja .
Tárd ki szívedet minden szépnek , jónak .
Nyújts segítő kezet a rászorulónak !
Adjál szeretetet , mit majd viszonoznak .
Mert hidd el az emberek nem is olyan rosszak !
Sütkérezz még kissé az Őszi napsütésbe :
Lapozgass csendben az emlékek könyvébe !
S ha majd a Sorssal meg tudtál békülni ,
A még hátralévőt könnyebb lesz leélni ..."...
2016. március 16., szerda
A KÍGYÓUBORKA
Ötszavas játék: horoszkóp,seprő,takaró,papucs,jégeső
Gondolkodtam, hogy leírjam-e ezt az apró kis történetet, mert szomorú és a húsvéti ünnepek közeledtével inkább valami vidámságra lenne szükség. De a megadott szavakat látva nekem rögtön ez a kép ugrott be, így mégis úgy döntöttem, megosztom veletek.
Volt nekünk egy "hegyi" telkünk. Zalában úgy mondják ezeket a telkeket, hogy "hegy". Ha azt mondtuk, megyünk a hegyre, akkor már mindenki tudta, hova tartunk...
A mi hegyünk úgy nézett ki, hogy fent volt az épület, mögötte a meredek részen a szőlő, az épület előtt ki gyümölcsös és alatta a szántó. A férjem,-szakmájából is adódóan imádta ezt a területet, szinte minden szabadidejét itt töltötte, én is munka után vágtattam ki a hegyre, ültettem, túrtam a földet, kapáltam, rendet tartottam a ház körül.Hétvégeken jöttek a családtagok, vendégek, szóval nagyon jól éreztük itt magunkat, bár rengeteget dolgoztunk,-mindezt munka mellett.
A férjem nagy kísérletező típus volt, elsőként próbált ki minden újdonságot, oltott, keresztezett, nem vetette meg a kétkezi munkát.
Emlékszem, abban az időben jelent meg a kígyóuborka a piacon, javarészt külföldről hozták.Akkor még minden magért külön fizetni kellett. Mi rögtön elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a kígyóuborka termesztését. Nem tagadom, kicsit babonás vagyok, átnéztem a horoszkópomat, mivel bő termést ígért, megnyugodtam.
Felhúztunk egy nagy fóliasátrat és annak rendje-módja szerint elültettük a magokat, megcsináltuk a támrendszert, ahová majd szépen felfutnak.
Mindez március elején történt és csodálatos volt, amikor a magok kikeltek és napról-napra, mint a gyerekek fejlődtek, gyönyörködtünk, amikor virágba borultak és megjelentek az első kis uborkák.Maga volt a gyönyörűség, nekem képzeletben már megjelent a húsvéti asztal, a tálcákon ott virítottak a formázott uborkák.
A férjem minden délután kiment, ellenőrizte a hőmérsékletet, locsolt és szemével simogatta az akkor már tíz centisre nyurgult uborkákat.
Aztán egy nap arra ébredtünk társasházi lakásunkban, hogy valami cefetül veri az ablakokat, dörög, villámlik.Szinte reszkettem a takaró alatt, később papucsban kicsoszogtam a ház elé, fehér volt minden, hatalmas jégeső esett,,a diónyi nagyságú jég darabok befedték a ház előtti területet.
Mikor kicsit lecsendesült, kiloholtunk a hegyre. Szörnyű volt, amit láttunk. A fólia széttépve, a csodás uborka ültetvényünk összetörve, cafatokban lógott a kifeszített futtatón.
A férjem megállt a sátor előtt és szemeiből ömlöttek a könnyek. Én még soha nem láttam férfit sírni, nagyon megrendültem, borzasztó érzés volt, amint ott állt előttem ez a magas, szikár férfi és rázkódik a válla.
Elkeseredésemben ott kotorásztam mellette és a seprővel a jég darabokat hessegettem, ami teljesen értelmetlen volt, de talán magam sem tudtam, mit csinálok..
Ilona B.T.
Gondolkodtam, hogy leírjam-e ezt az apró kis történetet, mert szomorú és a húsvéti ünnepek közeledtével inkább valami vidámságra lenne szükség. De a megadott szavakat látva nekem rögtön ez a kép ugrott be, így mégis úgy döntöttem, megosztom veletek.
Volt nekünk egy "hegyi" telkünk. Zalában úgy mondják ezeket a telkeket, hogy "hegy". Ha azt mondtuk, megyünk a hegyre, akkor már mindenki tudta, hova tartunk...
A mi hegyünk úgy nézett ki, hogy fent volt az épület, mögötte a meredek részen a szőlő, az épület előtt ki gyümölcsös és alatta a szántó. A férjem,-szakmájából is adódóan imádta ezt a területet, szinte minden szabadidejét itt töltötte, én is munka után vágtattam ki a hegyre, ültettem, túrtam a földet, kapáltam, rendet tartottam a ház körül.Hétvégeken jöttek a családtagok, vendégek, szóval nagyon jól éreztük itt magunkat, bár rengeteget dolgoztunk,-mindezt munka mellett.
A férjem nagy kísérletező típus volt, elsőként próbált ki minden újdonságot, oltott, keresztezett, nem vetette meg a kétkezi munkát.
Emlékszem, abban az időben jelent meg a kígyóuborka a piacon, javarészt külföldről hozták.Akkor még minden magért külön fizetni kellett. Mi rögtön elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a kígyóuborka termesztését. Nem tagadom, kicsit babonás vagyok, átnéztem a horoszkópomat, mivel bő termést ígért, megnyugodtam.
Felhúztunk egy nagy fóliasátrat és annak rendje-módja szerint elültettük a magokat, megcsináltuk a támrendszert, ahová majd szépen felfutnak.
Mindez március elején történt és csodálatos volt, amikor a magok kikeltek és napról-napra, mint a gyerekek fejlődtek, gyönyörködtünk, amikor virágba borultak és megjelentek az első kis uborkák.Maga volt a gyönyörűség, nekem képzeletben már megjelent a húsvéti asztal, a tálcákon ott virítottak a formázott uborkák.
A férjem minden délután kiment, ellenőrizte a hőmérsékletet, locsolt és szemével simogatta az akkor már tíz centisre nyurgult uborkákat.
Aztán egy nap arra ébredtünk társasházi lakásunkban, hogy valami cefetül veri az ablakokat, dörög, villámlik.Szinte reszkettem a takaró alatt, később papucsban kicsoszogtam a ház elé, fehér volt minden, hatalmas jégeső esett,,a diónyi nagyságú jég darabok befedték a ház előtti területet.
Mikor kicsit lecsendesült, kiloholtunk a hegyre. Szörnyű volt, amit láttunk. A fólia széttépve, a csodás uborka ültetvényünk összetörve, cafatokban lógott a kifeszített futtatón.
A férjem megállt a sátor előtt és szemeiből ömlöttek a könnyek. Én még soha nem láttam férfit sírni, nagyon megrendültem, borzasztó érzés volt, amint ott állt előttem ez a magas, szikár férfi és rázkódik a válla.
Elkeseredésemben ott kotorásztam mellette és a seprővel a jég darabokat hessegettem, ami teljesen értelmetlen volt, de talán magam sem tudtam, mit csinálok..
Ilona B.T.
2016. március 15., kedd
Két vers a Tanya-könyvbe( ha megfelel )
AZ ÉJ CSÖNDJÉBEN
Mondd, miért van az, mikor a bíbor
alkony leszáll, s a Hold, mint strázsa őrt áll,
Ölelve a semmit, megremeg a váll,
illatot sír az orgonabokor?
Az éj csöndjében alszik a madárdal,
mint kígyó méreg jár át a fájdalom,
ellensége vagyok magamnak, tudom,
még mindig gondolok rád forró vággyal..
Belémhasít a kínzó döbbenet,
az idő nem tép szét emlékeket,
úgy körülfon, mint csuklót a karkötő.
Nem vágyom már új alkonyra, éjre,
csak árvalányhajjal teli mezőre,
ahol a nap mögé bújik a felhő..
FOLYAMAT
/Arany -és ezüstkor/
Kamaszkorom elején, mikor még
nem eszméltem, körülvett tengermély
ezüst színű titok, fátyol lebegés.
Dacos, konok, szertelen természetem
legyőzte a bizonytalanságot és elhitette velem
álmaim labirintusában már mindent tudok a világról.
Semmit nem vettem komolyan, hanem csak úgy, fél vállról...
Aztán egy ismeretlen érzés bizsergett bennem,
Ámor nyila átlőtte szívem...
Pókhálóként körülfont az első szerelem.
Estek csöndjében fülemben búgott a "Szerelmi álmok",
s az éjszaka ködében is ott lebegtek a dallamok.
Mikor "felnőttem" s a magam ura lettem,
egy olyan helyről álmodoztam, ahol
senki nem parancsol nekem, s bár
az élet csűrt,-csavart, a konokságom megmaradt.
Álmodtam egy olyan társról, családról,
ahol a hétköznapok nem állnak csak gondokból.
Meg is tettem mindent, amit lehetett,
s családunkat összetartotta a szeretet.
Megtanultam, mi a harc és alkalmazkodás,
a hűség és türelem, s olykor a bánkódás.
Nem kergettem nagy álmokat, csak reméltem,
így lesz ez majd, végig az életben.
Tévedtem. Minden összekuszálódott bennem,
merő kín, fájdalom,- mert én vagyok,
s a másik felem-még deres sem lett fejem-halott.
Most, amikor a fehér hó már rátelepedett fejemre,
s elérkeztem békés nyugdíjas koromhoz
gyakran álmodom arról, ő én vagyok,
s hogyan vátoztathattam volna meg a sorsot...
Férfiként sem találom nyugalmam,
véreimért az aggódás és féltés bennem van,
mert valahogy rossz felé megy a világ,
kúszik bennem a beletörődő magányosság,
homokba tett lépteimet elnyeli a pusztaság...
Köszönettel: B Ilona Tóthné
2016. március 13., vasárnap
Edit levele
Rövid levél B. Tóth Ilonának
Ilona én szeretem a kerted, A fát, amit kezeddel metszel, A tolladat, telis-tele verssel, És örök bizodalmadat, Ami nélkül elveszhet egy ember. Tudom, hogy ismered a magányt, Láttál már hernyót az almafán, A béke csöndje néha látogat, Szeretem, hogy bölcs minden szavad. Én is látom kedves madaraidat, Itt röpködnek a fák alatt. Ha eljön egy-egy üres este, Riasztó rémeket a falra festve Megcsöndesülök. Rágondolok minapi versedre, Megcsendülnek a szavak, Az élet nem vidám színdarab. Kitessékelem az elégedetlenséget, Ha becsönget néhány apró öröm, Nem dobom át a küszöbön, Ahogy tőled tanultam, köszönöm.
Ilona levele Editnek
Ilona levele Editnek:
Kedves Edit!
Nagy örömmel vettem kézbe nekem írt leveled,
s míg a válaszon merengek, azon tűnődöm,
hogyan lehetséges az, hogy soha nem láttalak,
mégis számtalan gondolat s a szavak
egy úton haladnak, olykor találkoznak...
Pedig nem vagyok nagy lélekbúvár, az a kis tapasztalat,
mit magammal cipelek, a korral rám ragadt.
Életemet a számok világában éltem,
vonalakat huzogattam és szögeket mértem,
terheléseket számítottam, hogy a falak ösze ne dőljejenek,
hogy stabilan álljon az épület, mint versekben a rímek,
ki gondolta azt, hogy valaha kicsit még ehhez is értek?
Kulcsszavak: a természet és a szeretet...
Ma már csendes magányban élek, a sors ezt szánta nékem,
könyvjelző nélkül is itt nyilik ki életkönyvem.
Nem berzenkedem,mert a csendembe fojtom a szót
amikor hozzám szól, mert azt én értem,
rajta van kertemben az őszi fáról lehulló sárga levélen...
Igen, szeretem a természetet, részeként kertemet,
s mint Te is-az állatokat, a kutyámat,
aki öregen is örök gyermek...
De nem terhellek soraimmal tovább,
ünnep van ma, idézzük a márciusi ifjak korát,
s a fádalom a sok fiatal életért,
kik vérüket és életükért adták a hazáért.
Miért? Nem csak érezni, gondolkodni kéne már..
Buzdítalak,-bár Téged nem kell,-írj még sokat,
szeretem a verseidben kifejezett gondolataidat,
bár néha szavad keserű, de igazat nem ferdít,,
én tudom, nagy a Te lelked, Edit!
Ölellek szeretettel:
Ilona
Ilona
LEVÉL/ Episztola/ Turza Sándorhoz és válasz
Turza Sándornak
Drága Barátom!
Tudom, Te nem lepődsz meg a megszólításon,
hiszen ismersz, szavaimat mindig szívemből írom,
oly kevés az őszínte szó manapság,
nálam a Biblia szava a barátság..
Akik közel állnak hozzám, mind gyerekkori haverok,
még együtt koptattuk valamikor az iskolapadot,
s ahogy telt-múlt az idő, mint folyóban a kavicsok,
sodródtunk határon innen és túl, keresve a holnapot.
A hajunk már megőszült, barátaim köre beszűkült,
sokunkat szétzilált az élet és én már úgy éreztem,
nincs helye újaknak összezsugorodott szívemben.
Aztán 4-5 éve kitágult előttem a technikai világ,
hirtelen sok lett az ismerős és barát,
de az Isten megáldott jó emberismerettel,
szavak és képek mögé látva éreztem,
kinek a szavait hihetem..
Mindezt csak bevezetőnek szántam, hogy megmagyarázzam,
Sándor barátom, mit Te is tudsz,-néha ördög van a bárányban...
Téged már a Tanya felé vezető úton megismertelek,
olvastam őszinte lélekkel írt gyerekkori gyötrelmeidet,
elgondolkodtam azon, miért van az,
hogy akivel oly mostohán bánik a sors,
nem prüszköl, szemet nem váj, mint teszi azt a bors,
míg a másik, akit tenyerén hordoz az élet,
nem ismeri sem a becsületet, sem a tisztességet...
Te egy rendkívüli ember vagy, barátom,
-csak úgy magunk között mondom-belátom,
de a mély érzéseket az ember nem kiabálja ki,
a lélekbe ivódott, még akkor is, ha baráti...
Hogy vagy mindig? ( Nálunk így kérdezik) Vannak-e terveid?
Tudod, mikor személyesen is találkoztunk, emlékszel még?
Közös csporttársunk, jóbarátunk( remélem, írhatom így )
költői bemutatkozásán, ott Nyékládházán,
hát az a nap ünnepnap lett számomra,
azt hiszem, akkor jöttem rá a nagy igazságra,
hogy a hétköznapoknak is vannak ragyogó fényei,
nem kell hozzá más, mint egy kedves költőnő versei,
egy fészeg, halkszavú, magában is vívódó nő érintése,
és egy lángolószemű, biztató ember derüje, tekintete.
Mint említettem, ünneppé tette e délután a napomat,
de elárulom, ugyanakkor nem feledtem szorongásomat,
szomorú is voltam,-nem tagadhatom le magamat.
Nagy úr az idő, mely visszafelé nem halad,
s ahogy törtet, húzza maga után a testi-lelki bajokat.
Bár a sorsunkat nem látjuk előre, nem hiszem,
hogy lesz még alkalmam látni Benneteket,
de így is hálás vagyok a sorsnak,
hogy teljesítette kérésemet..
Sok szépet és jót kívánok Neked még az életben,
alkoss és küzdj, legyen benned békés derű,
s ne sokat töpreng azon, hogy az élet olykor keserű...
Szeretettel, barárnőd,
Ilona
Turza Sándor:
Levél Ilonához
Gondolat-fordultával,
mivel nem vagyok jóba’ az idő postásával,
a szél szájára sem bízhatom a szívednek szánt rímeket…
írok hát, míg az idő köröttünk remeg…
Sok-sok éve annak, mikor először olvastam tőled,
mikor megnevettettél,
s mire nagyon büszke vagyok … talán meg is szerettél.
Az út, amit a sorsunk keze egyenletrendre szabott,
elhozott hozzám, s nekem megmutatott.
Ne mondd Ilonám, hogy soha,
mert a nyári felhőknek elvész a mosolya,
azt se mondd, hogy talán, mondd hogy akarom,
ez a szó egy életre szóló vagyon,
ez segít egymáshoz szóló barátokon.
Szép volt az a nap, daloltak a versek,
s még szebb volt, hogy láthattalak.
Hogy nem láttuk még egymást?
De tudtam, hogy ott vagy. Autódban ültél.
Más nem tudta volna, hogy Te vagy.
Én tudtam, s az érzés nem hagyta mozdulni lábamat,
jó volt végre megölelni barátomat.
Tudom, jól tudom, hogy nem vagy kishitű,
s értem azt, hogy egészséged nem ad vigalomra okot,
de látsz még, vagy láthatlak!
Vagy megtiltja a sietős idő?
Az a barátod vagyok, aki felhő, aki arcod mosdató eső,
nap fénye, mi megcsillan a lábad előtt heverő köveken.
Ne csodálkozz rajtam barátom,
mikor jajongnom kellett volna, akkor sem tettem,
a bánatot temetni igyekeztem.
Leveled vége szomorúan hangzik, talán mást ijesztene.
Én nem szoktam, én reménykedek,
és kinek nincs, annak azt adok.
Asztag-érzéseket hányok halomba,
a szeretet búzaszemét hordom a malomba,
cipót abból sütök neked.
Mikor kezedbe veszed azt a kenyeret,
látni fogod, belőle lelkem rád nevet.
Érintem arcodat, hogy érezd, tiéd a pillanat.
Szeretettel, barátod,
Sándor
Drága Barátom!
Tudom, Te nem lepődsz meg a megszólításon,
hiszen ismersz, szavaimat mindig szívemből írom,
oly kevés az őszínte szó manapság,
nálam a Biblia szava a barátság..
Akik közel állnak hozzám, mind gyerekkori haverok,
még együtt koptattuk valamikor az iskolapadot,
s ahogy telt-múlt az idő, mint folyóban a kavicsok,
sodródtunk határon innen és túl, keresve a holnapot.
A hajunk már megőszült, barátaim köre beszűkült,
sokunkat szétzilált az élet és én már úgy éreztem,
nincs helye újaknak összezsugorodott szívemben.
Aztán 4-5 éve kitágult előttem a technikai világ,
hirtelen sok lett az ismerős és barát,
de az Isten megáldott jó emberismerettel,
szavak és képek mögé látva éreztem,
kinek a szavait hihetem..
Mindezt csak bevezetőnek szántam, hogy megmagyarázzam,
Sándor barátom, mit Te is tudsz,-néha ördög van a bárányban...
Téged már a Tanya felé vezető úton megismertelek,
olvastam őszinte lélekkel írt gyerekkori gyötrelmeidet,
elgondolkodtam azon, miért van az,
hogy akivel oly mostohán bánik a sors,
nem prüszköl, szemet nem váj, mint teszi azt a bors,
míg a másik, akit tenyerén hordoz az élet,
nem ismeri sem a becsületet, sem a tisztességet...
Te egy rendkívüli ember vagy, barátom,
-csak úgy magunk között mondom-belátom,
de a mély érzéseket az ember nem kiabálja ki,
a lélekbe ivódott, még akkor is, ha baráti...
Hogy vagy mindig? ( Nálunk így kérdezik) Vannak-e terveid?
Tudod, mikor személyesen is találkoztunk, emlékszel még?
Közös csporttársunk, jóbarátunk( remélem, írhatom így )
költői bemutatkozásán, ott Nyékládházán,
hát az a nap ünnepnap lett számomra,
azt hiszem, akkor jöttem rá a nagy igazságra,
hogy a hétköznapoknak is vannak ragyogó fényei,
nem kell hozzá más, mint egy kedves költőnő versei,
egy fészeg, halkszavú, magában is vívódó nő érintése,
és egy lángolószemű, biztató ember derüje, tekintete.
Mint említettem, ünneppé tette e délután a napomat,
de elárulom, ugyanakkor nem feledtem szorongásomat,
szomorú is voltam,-nem tagadhatom le magamat.
Nagy úr az idő, mely visszafelé nem halad,
s ahogy törtet, húzza maga után a testi-lelki bajokat.
Bár a sorsunkat nem látjuk előre, nem hiszem,
hogy lesz még alkalmam látni Benneteket,
de így is hálás vagyok a sorsnak,
hogy teljesítette kérésemet..
Sok szépet és jót kívánok Neked még az életben,
alkoss és küzdj, legyen benned békés derű,
s ne sokat töpreng azon, hogy az élet olykor keserű...
Szeretettel, barárnőd,
Ilona
Turza Sándor:
Levél Ilonához
Gondolat-fordultával,
mivel nem vagyok jóba’ az idő postásával,
a szél szájára sem bízhatom a szívednek szánt rímeket…
írok hát, míg az idő köröttünk remeg…
Sok-sok éve annak, mikor először olvastam tőled,
mikor megnevettettél,
s mire nagyon büszke vagyok … talán meg is szerettél.
Az út, amit a sorsunk keze egyenletrendre szabott,
elhozott hozzám, s nekem megmutatott.
Ne mondd Ilonám, hogy soha,
mert a nyári felhőknek elvész a mosolya,
azt se mondd, hogy talán, mondd hogy akarom,
ez a szó egy életre szóló vagyon,
ez segít egymáshoz szóló barátokon.
Szép volt az a nap, daloltak a versek,
s még szebb volt, hogy láthattalak.
Hogy nem láttuk még egymást?
De tudtam, hogy ott vagy. Autódban ültél.
Más nem tudta volna, hogy Te vagy.
Én tudtam, s az érzés nem hagyta mozdulni lábamat,
jó volt végre megölelni barátomat.
Tudom, jól tudom, hogy nem vagy kishitű,
s értem azt, hogy egészséged nem ad vigalomra okot,
de látsz még, vagy láthatlak!
Vagy megtiltja a sietős idő?
Az a barátod vagyok, aki felhő, aki arcod mosdató eső,
nap fénye, mi megcsillan a lábad előtt heverő köveken.
Ne csodálkozz rajtam barátom,
mikor jajongnom kellett volna, akkor sem tettem,
a bánatot temetni igyekeztem.
Leveled vége szomorúan hangzik, talán mást ijesztene.
Én nem szoktam, én reménykedek,
és kinek nincs, annak azt adok.
Asztag-érzéseket hányok halomba,
a szeretet búzaszemét hordom a malomba,
cipót abból sütök neked.
Mikor kezedbe veszed azt a kenyeret,
látni fogod, belőle lelkem rád nevet.
Érintem arcodat, hogy érezd, tiéd a pillanat.
Szeretettel, barátod,
Sándor
2016. március 12., szombat
Gyakorlat 60 év felett...
Mindazok számára, akik már hatvanon felül vagy alul vannak, itt van egy
titkos gyakorlat, hogyan erősítsük meg a kar- és vállizmainkat.
Egy héten háromszor kell csinálni, és csodákat művel.
1. Kezdd azzal, hogy állj ki a hátsó udvarra egy-egy 5 kilogrammos
krumplis zsákkal a kezedben. Nyújtsd ki a karjaidat a két oldaladra, és
tartsd ki vízszintesen, amilyen hosszan csak bírod.
2. Néhány héttel később cseréld fel az 5 kilós zsákot 10 kilósra, majd
később 20 kilósra és utána 30 kilósra. Ha sikeresen eljutottál erre a
szintre, tartsd ki legalább egy percig!
3. Ezen a szinten azután elkezdhetsz beletenni néhány darab krumplit is a
zsákokba, de légy óvatos, nehogy túlerőltesd magad!
/net/
2. Néhány héttel később cseréld fel az 5 kilós zsákot 10 kilósra, majd
később 20 kilósra és utána 30 kilósra. Ha sikeresen eljutottál erre a
szintre, tartsd ki legalább egy percig!
3. Ezen a szinten azután elkezdhetsz beletenni néhány darab krumplit is a
zsákokba, de légy óvatos, nehogy túlerőltesd magad!
/net/
VÉGSŐ FÁJDALOM
Néztél már kínokkal
gyötört ember szemébe?
Üvölt a fájdalom,
de hallgat a száj
beszélni nem tud
kivánna bár
de a szó elhal
könnyekkel kicsordul
a szörnyű kín
tehetetlenül vár
mást nem szeretne
csak vége lenne már!
Nincs remény
tudja jól
a sziv még ver
az agy zakatol
gyűlölet,esdeklés
s a nagy kérés:
óh, Uram
kitárt karral
mennék feléd
a földi pokolból
adj békét,
megnyugvást nekem
csak itt a Földön
szűnjön meg életem!
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2016. március 8., kedd
Az erényöv
Ötszavas játék
Zoltán elkeseredetten ült a búzamező kellős közepén, a búzavirágok és pipacsok között ezen a szép nyári napon.Nagyon szerette ezt a helyet, közel volt város széli kis házukhoz, ahol még a szüleivel élt. A szülők nyugdíjasok voltak, a ház körül tettek-vettek, azzal egészítették ki kis nyugdíjukat.
Zoltán a Szinművészeti Főiskolára járt, minden alkalmat megragadott, ahol szerepelni lehetett, hogy a kis fellépti díjból fedezze tanulmányait.
A főiskolán ismerkedett meg Klárával is, megszerették egymást, komoly terveik voltak. De a tervek megvalósítása még váratott magára, mert mire is házasodtak volna össze? Úgy gondolták, ha Zoltán ismert lesz, "befut", lesz annyi fedezetük, hogy közös életüket elkezdjék. Addig is élték a fiatalok bohém életét, tanultak, este szerényen szórakoztak a barátaikkal, néha kijöttek ide, a búzamezőre, önfeledten futkároztak, megrészegülve az illatos mező levegőjétől,eljártak még egy tarantellát is, majd lehuppantak a kalászok közé és szeretkeztek.
De ma Zoltán nagy bajba került.Pedig milyen boldog volt, végre beválogatták egy színdarabba, ami a középkorról szólt és ő egy keresztes lovagot alakított.
A kersztes lovag a forgatókönyv szerint háborúba készült és mint mindig ilyenkor,-hogy felesége töretlen hűségét megőrizze, az asszonynak távolléte alatt erényövet kellett viselnie.
Az erényöv ott éktelenkedett a kellékek között, de a főpróbán már szereplővé avanzsált Cecilián, a feleségen és az erényöv aranykulcsocskáját a keresztes lovag "zsebre vágta", majd távozott.
Ekkor hívta fel Klára telefonon, hogy e forró, napsütötte időben a közeli cukrászdában megehetnének egy nagy adag fagylaltot.
Zoltán szégyellte mondani, hogy neki egy huncut vasa sincs még kisadag fagyira sem, de hirtelen eszébe jutott az arany kulcsocska, elrohant és beadta a zaciba.
Mikor visszament a színházba, folytatódott a főpróba, a kerszteslovag nagy ünnepléssel visszatért a győztes csatából, Cecilia is epedve várta őt egy másik "csatára"-csak hát a kulcsocska sehol nem volt.
Ekkor kezdődött Zoltán számára a sötétkor, hiába mondogatta, hogy valahol kiránthatta a zsebéből, a rendező ordított és kidobta, a sikoltozó Ceciliáról pedig a színház mindenese "tüzesen" leoperálta az erényövet.
Igy történt és most itt, a búzamezőn elhatározta- kicsit tudott heegedülni,-hogy holnaptól kiteszi maga elé a cilinderét és utcazenészként fog szerepelni...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Zoltán elkeseredetten ült a búzamező kellős közepén, a búzavirágok és pipacsok között ezen a szép nyári napon.Nagyon szerette ezt a helyet, közel volt város széli kis házukhoz, ahol még a szüleivel élt. A szülők nyugdíjasok voltak, a ház körül tettek-vettek, azzal egészítették ki kis nyugdíjukat.
Zoltán a Szinművészeti Főiskolára járt, minden alkalmat megragadott, ahol szerepelni lehetett, hogy a kis fellépti díjból fedezze tanulmányait.
A főiskolán ismerkedett meg Klárával is, megszerették egymást, komoly terveik voltak. De a tervek megvalósítása még váratott magára, mert mire is házasodtak volna össze? Úgy gondolták, ha Zoltán ismert lesz, "befut", lesz annyi fedezetük, hogy közös életüket elkezdjék. Addig is élték a fiatalok bohém életét, tanultak, este szerényen szórakoztak a barátaikkal, néha kijöttek ide, a búzamezőre, önfeledten futkároztak, megrészegülve az illatos mező levegőjétől,eljártak még egy tarantellát is, majd lehuppantak a kalászok közé és szeretkeztek.
De ma Zoltán nagy bajba került.Pedig milyen boldog volt, végre beválogatták egy színdarabba, ami a középkorról szólt és ő egy keresztes lovagot alakított.
A kersztes lovag a forgatókönyv szerint háborúba készült és mint mindig ilyenkor,-hogy felesége töretlen hűségét megőrizze, az asszonynak távolléte alatt erényövet kellett viselnie.
Az erényöv ott éktelenkedett a kellékek között, de a főpróbán már szereplővé avanzsált Cecilián, a feleségen és az erényöv aranykulcsocskáját a keresztes lovag "zsebre vágta", majd távozott.
Ekkor hívta fel Klára telefonon, hogy e forró, napsütötte időben a közeli cukrászdában megehetnének egy nagy adag fagylaltot.
Zoltán szégyellte mondani, hogy neki egy huncut vasa sincs még kisadag fagyira sem, de hirtelen eszébe jutott az arany kulcsocska, elrohant és beadta a zaciba.
Mikor visszament a színházba, folytatódott a főpróba, a kerszteslovag nagy ünnepléssel visszatért a győztes csatából, Cecilia is epedve várta őt egy másik "csatára"-csak hát a kulcsocska sehol nem volt.
Ekkor kezdődött Zoltán számára a sötétkor, hiába mondogatta, hogy valahol kiránthatta a zsebéből, a rendező ordított és kidobta, a sikoltozó Ceciliáról pedig a színház mindenese "tüzesen" leoperálta az erényövet.
Igy történt és most itt, a búzamezőn elhatározta- kicsit tudott heegedülni,-hogy holnaptól kiteszi maga elé a cilinderét és utcazenészként fog szerepelni...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)














