Gondolkodtam, hogy leírjam-e ezt az apró kis történetet, mert szomorú és a húsvéti ünnepek közeledtével inkább valami vidámságra lenne szükség. De a megadott szavakat látva nekem rögtön ez a kép ugrott be, így mégis úgy döntöttem, megosztom veletek.
Volt nekünk egy "hegyi" telkünk. Zalában úgy mondják ezeket a telkeket, hogy "hegy". Ha azt mondtuk, megyünk a hegyre, akkor már mindenki tudta, hova tartunk...
A mi hegyünk úgy nézett ki, hogy fent volt az épület, mögötte a meredek részen a szőlő, az épület előtt ki gyümölcsös és alatta a szántó. A férjem,-szakmájából is adódóan imádta ezt a területet, szinte minden szabadidejét itt töltötte, én is munka után vágtattam ki a hegyre, ültettem, túrtam a földet, kapáltam, rendet tartottam a ház körül.Hétvégeken jöttek a családtagok, vendégek, szóval nagyon jól éreztük itt magunkat, bár rengeteget dolgoztunk,-mindezt munka mellett.
A férjem nagy kísérletező típus volt, elsőként próbált ki minden újdonságot, oltott, keresztezett, nem vetette meg a kétkezi munkát.
Emlékszem, abban az időben jelent meg a kígyóuborka a piacon, javarészt külföldről hozták.Akkor még minden magért külön fizetni kellett. Mi rögtön elhatároztuk, hogy kipróbáljuk a kígyóuborka termesztését. Nem tagadom, kicsit babonás vagyok, átnéztem a horoszkópomat, mivel bő termést ígért, megnyugodtam.
Felhúztunk egy nagy fóliasátrat és annak rendje-módja szerint elültettük a magokat, megcsináltuk a támrendszert, ahová majd szépen felfutnak.
Mindez március elején történt és csodálatos volt, amikor a magok kikeltek és napról-napra, mint a gyerekek fejlődtek, gyönyörködtünk, amikor virágba borultak és megjelentek az első kis uborkák.Maga volt a gyönyörűség, nekem képzeletben már megjelent a húsvéti asztal, a tálcákon ott virítottak a formázott uborkák.
A férjem minden délután kiment, ellenőrizte a hőmérsékletet, locsolt és szemével simogatta az akkor már tíz centisre nyurgult uborkákat.
Aztán egy nap arra ébredtünk társasházi lakásunkban, hogy valami cefetül veri az ablakokat, dörög, villámlik.Szinte reszkettem a takaró alatt, később papucsban kicsoszogtam a ház elé, fehér volt minden, hatalmas jégeső esett,,a diónyi nagyságú jég darabok befedték a ház előtti területet.
Mikor kicsit lecsendesült, kiloholtunk a hegyre. Szörnyű volt, amit láttunk. A fólia széttépve, a csodás uborka ültetvényünk összetörve, cafatokban lógott a kifeszített futtatón.
A férjem megállt a sátor előtt és szemeiből ömlöttek a könnyek. Én még soha nem láttam férfit sírni, nagyon megrendültem, borzasztó érzés volt, amint ott állt előttem ez a magas, szikár férfi és rázkódik a válla.
Ilona B.T.
