2015. december 2., szerda

Sándor decemberi játékára

FOLYAMAT
/Arany -és ezüstkor/

Kamaszkorom elején, mikor még
nem eszméltem, körülvett tengermély
ezüst színű titok, fátyol lebegés.
Dacos, konok, szertelen természetem
legyőzte a bizonytalanságot és elhitette  velem
álmaim labirintusában már mindent tudok a világról.
Semmit nem vettem komolyan, hanem csak úgy, fél vállról...
Aztán egy ismeretlen érzés bizsergett bennem,
Ámor nyila átlőtte szívem...
Pókhálóként körülfont az első szerelem.
Estek csöndjében fülemben búgott a "Szerelmi álmok",
s az éjszaka ködében is ott lebegtek a dallamok.

Mikor "felnőttem" s a magam ura lettem,
egy olyan helyről álmodoztam, ahol
senki nem parancsol nekem, s bár
az élet csűrt,-csavart, a konokságom megmaradt.
Álmodtam egy olyan társról, családról,
ahol a hétköznapok nem állnak csak gondokból.
Meg is tettem mindent, amit lehetett,
s családunkat összetartotta a szeretet.
Megtanultam, mi a harc és alkalmazkodás,
a hűség és türelem, s olykor a bánkódás.
Nem kergettem nagy álmokat, csak reméltem,
így lesz ez majd, végig az életben.

Tévedtem. Minden összekuszálódott bennem,
merő kín, fájdalom,- mert én vagyok,
s a másik felem-még deres sem lett fejem-halott.
Most, amikor a fehér hó már rátelepedett fejemre,
s elérkeztem békés nyugdíjas koromba,
gyakran álmodom arról, ő én vagyok,
s hogyan vátoztathattam volna meg a sorsot...
Férfiként sem találom nyugalmam,
véreimért  az aggódás és féltés bennem van,
mert valahogy rossz felé megy a világ,
kúszik bennem a  beletörődő magányosság,
homokba tett lépteimet elnyeli a pusztaság...

B Ilona Tóthné
Kép: Net


Nagy öröm ért ma, ami széppé varázsolta az estémet.
Itt is köszönöm szépen!
Sándor Turza
2 órája

Szervusztok Csoporttársak!
Ígéretemhez híven kihirdetem a decemberi "Álomjáték" okleveleseit.
Elismerő oklevélben részesülnek:
B Ilona Tóthné: Folyamat (Arany - és ezüstkor) c. verséért
Széll Magdolna: Bolondos álmok c. verséért
Tünde Havellantné Szerencsés: Álomképek c. verséért

2016. 01.05.
Köszönöm szépen Turza Sádornak és a Tanyának! smile hangulatjel
B Ilona Tóthné
B Ilona Tóthné Mindenkinek köszönöm szépen! smile hangulatjel
Erika Kocsis
Erika Kocsis Gratulálok Ilonám. Megérdemelted. like hangulatjel heart hangulatjel
Nép Ágnes
Nép Ágnes Szeretettel gratulálok! smile hangulatjel heart hangulatjel

2015. november 29., vasárnap

Egy levél 1903-ból

Egy barátnőm kutakodott és megtalálta ezt a levelet. Jó nagyot nevettem rajta és levontam két konklúziót: 1: Már 1903-ban is volt 35 fok meleg, pedig akkor még nem is tudtak talán a "felmelegedésről".
2.. A hivatalokban semmivel sem voltak türelmesebbek, mint most...
Akit netalán megbotránkoztatna a hangnem, hát...ne olvassa el!

Néhány évvel ezelőtt egy szakfelügyelő kollégám kutatás közben találta ezt az iratot a Pest Megyei Levéltárban. Fénymásolta mindannyiunknak, és nagyot nevettünk rajta. Aztán valahogy elkallódott az irataim között, és most pakolás közben megtaláltam. Lefényképeztem, de nem túl jól olvasható, ezért leírom neked a szöveget. Az irat a múlt század elején, 1903- ban keletkezett, korhű helyesírással másolom.

" 506/1903
Tekintetes Kultúrmérnöki hivatal !
Pécsett.
Tegnapi póstával érkezett 1090/1903 hivatalos átiratukra, melyben azt kérdezik, hogy a Nagy-Berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék?
Hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkantyújukat, mert 35' Reaumius hőségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug. 18 , Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe!
Ph. Dr. Réthy László
m.n.muz. érem és régiségosztályi
igazg.-helyettes"

HAIKUK, Álmaim


Az álmaimat
nem játszom el senkinek
az csak az enyém


a valóságban
sorstársakkal osztozunk
de hagyj álmodni

nő vagyok, nőnek
születtem és majd
nőként fogok meghalni

B Ilona Tóthné

Egy képet látok

Egy képet látok, amint merengek,
három vidám, bohókás kisgyermek
a sárga anyaföldön hempereg...
Az öreg  kaszáját feni,
dús bajsza mosolyát rejti.

Három vidám, bohókás kisgyermek
kék búzavirágokat szedeget,
a zöld ugaron birkák legelnek,
itatónál szürkemarhák
gémes kút friss vizét isszák.

A vidám gyermekek rég felnőttek,
szomorú korok jöttek és mentek,
idegenek arattak, vetettek.
Nem mosolygott már az öreg,
fáradt élete törte meg...

Dús kalászok közt nő a libatop...
-Senki többet...?- a kalapács kongott,
zsebekből az öreg vére csorgott,
s a bús szürkemarhák bőgtek,
karám mögött birkák bégtek..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. november 28., szombat

SORSTÖREDÉK


Régen,
mikor a felnőtt korba
léptem,
reméltem,
lesz majd egy társam,
kivel kéz a kézben
néha meg-meg állva
együtt hajtjuk majd
fejünket álomra.
Csodáljuk a világot,
alapítunk családot,
tervezünk,élünk,dolgozunk.
Örülünk a jónak,
bánatot adunk a búnak.
Az álom valóra vált,
mégis közben
féltem.
Ahogy az idő szaladt,
az örök reszketés
bennem maradt.
Tudtam,egyszer véget ér,
a sors soha nem henyél.
S Te,ki úgy szerettél élni,
virágokat nézni,
zenélni,dalolni,
élvezni mindazt,
mit a Teremtő adott,
ÉLNI, élni,
-most  minden elhallgatott.
A gyilkos kór elragadott,
s én maradtam félelmemben,
ki lesz majd mellettem,
Magatehetetlen éltemben?

B Ilona Tóthné
Kép:Net

2015. november 27., péntek

HOL ÉS HONNAN


Honnan van a Mindenség,
a Hadak útja és a sötétség,
fekete lyuk, csillagok, bolygók,
a világ s mi emberek,-kis pontok?

Kitől kapta az idő a fenséget,
az uralkodó időtlenséget,
s a tér, mely olyan, mint az idő,
nem látható, a Mindenséget ölelő?
Hol van a fényben úszó Mennyország,
s a mélység tüzében izzó Pokol,
eltávozottak országa, a Másvilág,
élünk-e tovább, mikor a test már csak por?
Tudósok bogozzák a szálakat,
adnak a kérdésekre magyarázatokat,
nekem mégis oly sok az ismeretlen,
nem is tudom már meg életemben..

B Ilona Tóthné
Kép: Net
Gyula Halyas, Cserényi Tiborné Magdi, Erika Kocsis és további 15 ember kedveli ezt.

Hol és honnan
Honnan van a Mindenség,
a Hadak útja és a sötétség,
fekete lyuk, csillagok, bolygók,
a világ s mi emberek - kis pontok?

Kitől kapta az idő a fenséget,
az uralkodó időtlenséget,
s a tér, mely olyan, mint az idő,
nem látható a Mindenséget ölelő?
Hol van a fényben úszó Mennyország,
s a mélység tüzében izzó Pokol,
eltávozottak országa, a Másvilág,
élünk-e tovább, mikor a test már csak por?
Tudósok bogozzák a szálakat,
adnak a kérdésekre magyarázatokat,
nekem mégis oly sok az ismeretlen,
nem is tudom már meg életemben...
Honnan van a Mindenség, / a Hadak útja és a sötétség, / fekete lyuk, csillagok, bolygók, / a világ s mi emberek - kis pontok?
poet.hu

VÁLTOZÁSOK


Ha világunkra gondolok,
egy átlátszó üveggömböt látok,
benne a teremtés nagy eposza zajlik,
ahol mindig minden változik...
Csak egy érintés,
s mint galamb a varázsdobozból,
valahol dobban egy szív,
s repül a sírás egy újszölött ajkáról.
Talán ugyanekkor megkondulnak a harangok,
s egy kis ház köszöbén a halál toporog...
Olyan egyszerű ez, mégis égi-földi csoda,
a fény és a sötétség egymást váltja naponta,
hálás vagyok, mert megadatott, hogy részese lehetek
ennek az egyszeri, megismételhetetlen életnek...


2015. november 22., vasárnap

A ROSSZ ÉS A JÓ

Mióta a Teremtő megalkotta a Földet,
ezt az égő poklot, mégis csoda szépet,
a rossz és a jó szüntelen viaskodik benne,
legyen az ember, gondolat, irodalom, zene...
S ez olyan egyszerű,-nem árulok el titkot-,
magam is átéltem számtalanszor hasonlót,
hogy minden rosszban van valami jó,
s ez fordítva is igaz, hiszen a világ változó.
Semmi nem tart örökké, az élet egy hinta,
a jó és a rossz repül benne oda-vissza.
Az alfától az omegáig,-születéstől a halálig
hosszú az út, felhőkön ülve és rögökön át
minden belefér, néha sasként szeljük az ég alját,
máskor az alagsorban tapogatjuk a falakat,
örömtől vagy bánattól olykor a szív megszakad...

Nem berzenkedem, ez így van rendben,
hiszen ha a világ csak jó lenne, egy helyben lebegne.
Mikor bármi rossz ér, hálás vagyok egy érintésért
s béke lesz szívemben, ha egy andalító zeneszó
feledteti velem, hogy e jó-rossz élet is mulandó...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

november 18., 19:20 Ma,16 óra




Színt váltott az ég,
tüzes haragra gerjedt,
mert a nap tündökölt még.
A szél mérgesen felhorkant,
jussát követelte az este,
a bajt a nap magának kereste,
sötétség ura letakarta, lefedte,
hajnalig alhat, majd lekerül leple...


Kép: saját

2015. november 21., szombat

TAVASZ NÉLKÜL

Lemenőben volt a nap,
de az égre még nem borult sötét kalap.
Feküdtem a homokos tengerparton,
a sárgás-vörös színek megcsillantak.
Homokba festettem alakodat,
egy sugár arannyá változtatta hajadat,
szememmel gyűjtöttem a sugarakat,
s a vöröslő alkonyat beragyogta arcodat.
Szemedben tengerkékben úszott a vágyakozás,
hullámok halk moraja volt a suttogás...
Szembenéztem a lenyugvó nappal,
színeket, színeket akartam látni még,
amikor mögöttem egy vidám ki csapat
hangosan énekelve, nevetve elrohant.
Képmásodból csak egy letaposott rom maradt...

Most a lehullott színes levelekből
puzzle-képet rakosgatok,
de szemed kékjét nem találom,
borús az ég, a felhők feketék,
egy hirtelen jött szellő felkapta a leveleket
s csak keringtek, örvénylettek fejem felett...

Télen talán a tiszta hóban
újra lefestelek majd, ahogyan láttalak
fehér arccal...a koporsóban...

Nem tudom, a tavasz hoz-e még nekem
szemednek ibolyakéket s hajadnak aranyló mezőket,
s hogy festhetek-e még rólad képzeletben
a tengerparton színes képet...

B Ilona Tóthné
Kép:net

2015. november 18., szerda

A MUFFINOK

A barátnőm muffinokat sütött, elküldte a képeket és amikor megláttam őket, az izlelőbimbóim azonnal követelőzni kezdtek. Maga volt a gyönyörűség, rögvest el is határoztam, én is fogok sütni. Néhány éve a muffinoknak nagy divatja volt, akkor azonnal vettem is egy receptkönyvet és a hozzá való formákat. Mindig előrelátó voltam (azért is pakolgatom egyik szekrényből a másikba a 30 évvel ezelőtti ruháimat, mert még divatba jöhetnek) és én szeretek naprakész lenni, ezért mindent tudományosan alátámasztandó vizet lehet rekeszteni a receptkönyveimmel, a lapokból gondosan kivágott millió recept-halmazzal. Persze, a rengeteg könyv közül pont a muffinos könyvemet nem találtam..
Elgondolkodtam. Gyermekkoromtól kezdve gyűjtögettem a könyveket. Az első fizetésemből is könyveket vásároltam anyám nagy bánatára, mert Ő beleélte magát, hogy végre az én keresetemmel több étek kerül majd az asztalra és néhány mázsa szénnel kiegészül a téli tüzelőanyag. De nekem ez mániámmá vált, a sok költözés, ki-be pakolászás sem vette el a kedvem. De milyen jó volt! Ha valamit kerestem, vagy tétováztam egy-egy témában, csak kikaptam a szekrényből a megfelelő könyvet, vagy felütöttem a lexikont és máris okos lettem.
Most itt téblábolok egy könyvtárnyi könyv előtt, mindkét szobában a szekrénysor tele van velük. Egy ideig nyugtattam magam, hogy dicső nyugdíjas koromban állandóan olvasni fogok, mert addig csak esténként volt rá időm, míg álomba nem szenderegtem. Jézusom-ötlött fel bennem kétségbeesve, mi lesz az én drága könyveimmel, ha már nem koptatom a földi létet? Szétnéztem a gyerekeknél és megrendülve tapasztaltam, hogy olyan szekrénysoruk van, ahová befér egy bazi nagy lapos TV, aztán mintha elvágták volna, a polcokon néhány CD lemez, vagy egy-két apróságnak van helye.
Cikkemnek akár azt a címet is adhattam volna, hogy "Gondolatok a könyvtárban"-de már ezt kitalálta más előttem. De azért gondolkodtam, töprengtem, főleg azon, hogy mégsem vagyok előrelátó, elmélázhattam volna ezen már vagy tizenöt éve, ha nem több, mióta a számítógép kiszorította a könyveket. Tegnap például a Szulejmán kapcsán elővettem a lexikont, mert evett a kíváncsiság, hogy felesége, a fondorlatos Hürrem milyen véget ér. A lexikonban szó sem esett Hürremről-nagy csalódásomra, ezért mit csináltam? Beütöttem a gépbe Szulejmánt és az én Hürrememről többoldalas írás jelent meg, már nem is érdekel a sorozat vége, mert mindent tudok.
Aztán olvastam a nyugdíjasok internetezési szokásairól, többek között arról, hogy az 55 év felettieknek kb. egyharmada már nem csak a számítógépet, hanem a különböző okos kütyüket is alkalmazza. Megint nagyon elkeseredtem, már látom, hogy a rakás könyvem, a számítógépem mellett sem fogom magam sose utólérni. Vagy ki tudja?
A könyveim sorsát viszont látom...Majd az utódok lehet, hogy kirakják az udvar közepére őket azzal a jelszóval, hogy "valami nagy-nagy tüzet kéne rakni"-már ha éppen nem lesz tűzgyújtási tilalom.

Visszatérve a muffinokhoz, végül a számítógépben rengeteg receptet találtam. Hiába, modern korban élünk..


B Ilona Tóthné

2015. november 17., kedd

NEM KÉRDEZEM

/Zsuzsa játékához/

" Az emberi élet röpke dráma, egyszer játsszák, nincs több előadása."


Huszonvalahányezer nap, amelyet eddig éltem,
csöndben, zajban, fényben és sötétben,
minden egyes nap bennem él, testemben, lelkemben,
itt zubog véremben, múltamat és jelent átfogó ívekben.
Benne vagyok a napi szöszökben,
dobpergésben, kottára írt hangjegyekben,
álarc és maskara nélkül
egy ember vagyok a sok ezerből...

B Ilona Tóthné
Kép: Net
Deres fejjel nem érdekel már, ki vagyok,
mert nem ez a fontos, hanem az, hogy
vagyok!

2015. november 15., vasárnap

Ki lehetek

/Egy szonettem átdolgozása Zsuzsa játékára/

Csönd szigetemen, ahol élek
én egy senki vagyok,
egy szösszenet sors könyvének margóján,
vagy egy parányi atom talán
az univerzum hatalmas színpadán...
Születtem, éltem, élek, mint mások,
aztán meghalok majd egy nap  hajnalán.
Az is lehet, hogy sorsom szimfóniájának kottáján
ívekkel összekötött fekete pontok közül egy lehetek,
s az ív maga a szeretet, mely összeköt veletek...
Anyám a Föld, de lelkem elsuhan
Nap, Hold gyűrűjében, csillagok között,
s ha elmegyek, mit hagyok magam mögött?
Port és homokot, mely a Földre zuhan.

Ki vagyok hát? Magam sem tudom...
Mily hosszú út semmiből senki lenni,
mégis, úgy szeretnék valamit tenni,
valakivé lenni, s valamikor folytatni utam
a Fényúton...
.

B Ilona Tóthné
Kép: Saját

2015. november 12., csütörtök

HARAG NÉLKÜL

/Tünde játékához/
Szonett

Nem pezseg már körülöttem az élet,
minden napom más, mint volt hajdanán,
mikor szivárványt láttam az ég alján,
éreztem,hogy élek, láttam fényeket.

Nincs bennem harag a dölyfös sors ellen,
hisz' voltak és lesznek még szép éveim,
csak naponta szaporodnak ráncaim,
s a félsz' máktól egyre rosszabb a kedvem.

Mit tartogat még a sors?-latolgatom,
oly jót tenne nekem egy kis nyugalom,
nem a zűrös napok nyűgeit tűrni...

Majd tavasszal, ha a rózsák élednek,
s fészkükre a fecskék is visszatérnek,
könnyebb lesz az életet elviselni...

B Ilona Tóthné
Kép: saját


et

2015. november 10., kedd

KÉT PONT KÖZÖTT

Mikor gyermekként elmentünk a Vidámparkba
s felültünk a robajjal száguldó hullámvasútra,
óh, milyen boldog voltam én, oly közel volt a kék ég,
szél zilálta a hajamat, nevettem, milyen gyönyörűség!

De  a hullámvasút nem állt meg,
a távolságot mérték az évek ,
görcsösen kapaszkodtam az órákban napokba,
mikor a magasból lesiklottam a mélypontra...
Lentről szivárvány látszott, ragyogott az ég,
olyan jó lenne egy kicsit
fenn lenni még!
Csúszva, mászva kapaszkodom a sziklákba,
segítő-kezekbe, magam erejébe, az akaratba,
hej, de mindig volt valaki, aki visszarántott,
talán a sors volt az, mert nekem ez íratott...

Tanulva a tegnapokból, ma már tudom,
nem hullámvasútra kellett volna ülnöm,
magas és mélypontok között repülnöm,
hisz' ott volt előttem a körhinta,
s a két véglet között nem kísértene sors haragja,
néha vízszintesen lebegve a körforgásban,
békében és nyugalomban forognék a mában,
becsülve a sok apró örömet a köztes térben,
míg egyszer majd kiszállok a Mindenségben...

B Ilona Tóthné
Kép: Net