2015. október 9., péntek

Álmatlan ébredés


Csöndemben félelem-szálakat tépdesek szívemből
s összefércelem velük a reménytelen,
rongyos holnapom szőnyegét,
talán tehetek még néhány évnyi lépést a jövőbe,
s nem az összetört álmok rögein bukdácsolok előre.
De a szürke, hidegrázós hajnalokon olykor kibuggyan
valahonnan mélyről a lemondás, s bizonytalan,
reszkető kézzel keresem lámpám kapcsolóját,
hogy a halvány fény enyhítse
szívem gyors dobogását...

B Ilona Tóthné
Kép: net

Októberi jelentés

Pirosodik már a vadszőlő levele,
téli szállását keresi a gerle,
a cinke is figyelmesen szétnézett,
hol terítenek télen ebédet...

Hullott levelek egymáson
korcsolyáznak a z avaron,
fut az idővel a borostyán,
bekúszott réseken a verandán.

A nyári ízek vigyázzban állnak kamra polcán,
feketerigó ágról-ágra ugrál a fenyőfán,
csendes októberi nap, szemerkél az eső,
sok elvetett mag tavasszal ettől lesz termő.

Rózsáim már átadták magukat az elmúlásnak,
de a krizantémok rügyeznek, díszei lesznek síroknak,
s mikor a ködös november megérkezik,
a szorgos október nyugdíjba megy megint..

B Ilona Tóthné
Kép: net

2015. október 7., szerda

Haiku, Tankák

Eső
felhő takarta
a napot s most könnyezik
nincs öröm benne

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. október 6., kedd

MI A SZERELEM

/ Játékon kívül /

Óh, a szerelem nem más,
mint vadvirág a dús réteken,
hol az illatos fűben henteregsz,
lázasan csókolsz és ölelsz,
ahogyan méh csókolja a virág kelyhet.
Szerelem a meghitt csend,
amint a bíbor alkonyban karolod vállamat,
megigézve nézzük a Holdat és a csillagokat,
lelkünk ott barangol a Mindenségben,
s akkor, ott, azt érezzük, örök együttlétben...
Szerelem a testi-lelki vágy és féltés,
az elveszítés félelme, hidegrázás, reszketés.
Szerelem, mikor a szem sugározza
a ki nem mondott szavakat,
s szaruhártyádon látom az arcomat.
Szerelem, mikor sírsz, ha engem
fájdalom jár át,
s hogy ez elmúljon
mindened odaadnád...
Szerelem az, ha már nem vagy, elmentél,
de minden gondolatban az emléked él.

Óh, a szerelem nem más,
mint egy megfejthetetlen, gyötrő érzet,
legyen fájdalmas, vagy gyönyörűséges.
Olyan, mint maga az élet...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. október 2., péntek

AHOL TAVASZ VAN

Sokat gondolok rád
(idő szántotta agytekervények berkeiben),
várni fogsz, ha majd egyszer elmegyek?
Ahol vagy, ott már nincs
tél, ősz és nyár,
de tavasz igen,-hiszem,
mert valahol örök az állandóság...
Itt most az őszi napsugár simogat,
elringat és borzolja az ideget,
hajamba csempészett egy levelet,
talán tőled egy kései üzenet...
Őszben őszült már a várakozásom,
siettetném az időt,
mert olyan ingatag az élet.
Mégis, mégis, mikor a nap ragyog,
úgy érzem,  még jó helyen vagyok.

Nyílnak még bimbók a rózsáimon,
a legszebbet neked tartogatom...

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. október 1., csütörtök

SÉTA AZ AVARON

Ezzel a szonettel a játékban I. helyezett lettem

/Játékra /
Szonett

Vérző levelekkel borított az ősz,
rőt szőnyeget terített lábam elé,
ballagok rajta utam vége felé,
egy bódult darázs fejem fölött köröz.

Ballagok lassan utam vége felé,
életemből újra egy év elmerült,
egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
arcom sápadt, mint a hulló levélé.

Egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
de a pajkos szél felkapta s elrepült,
sárgás avaron sétálva álmodom...

Még vágy vacog bennem színes álmokra,
alkuszom sorsommal, váljon valóra,
legyen még telem és sok szép tavaszom.

B Ilona Tóthné
Kép: Net


2015. szeptember 29., kedd

SAVANYÚ TOJÁSLEVES

Elmúlt a hosszú, forró nyár és hirtelen lehűlt a levegő. Szeles, hűvös napokkal köszöntött be az ősz, a csendes faluban már az utcán játszadozó gyerekek zsivaja is megszűnt, hiszen elkezdődött az iskola.

Marika a fő utca vége felé lakott, három ház volt még mögötte, aztán már csak néhány kert és a rét következett.
Most, hogy megkezdődtek az őszi munkák, a gyümölcsök leszedése, eltevése, tárolása, a zöldségek felszedése, Marika egyre többet gondolt arra, hogy ilyenkor bizony jó lenne egy erős, segítő férfi kéz. A télirevaló tüzelőanyag biztosítása sem egy könnyű munka.

Marika egyedül élt, soha nem ment férjhez, egyszer volt egy tartós kapcsolata, ami a férfi hűtlensége miatt ért véget. Nem is volt belőle túl nagy gondja, csak hát az idő elszaladt, már erősen a középkorba lépett, érezte, egyre nehezebb az egyedüllét. A takaros kis házat, amelyben élt, a szüleitől örökölte, csinosítgatta, a porta tele volt színpompás virágokkal,a kertet gondozta, ápolta és megfogadta,innen soha nem megy el.
Amíg a szomszédjának, Jánosnak élt a felesége, néha átmentek egymáshoz, beszélgettek, vagy a kerítésen át megtárgyalták a mindennapi dolgokat. De az asszony halálával ez is véget ért.

János magának való ember volt, szinte észrevétlenül tette a dolgát, mint Marika a kertben. Egyetlen társa a kis pulija volt, aki mindenhová követte. Néha el-el ment a helyi kocsmába, bár nem volt ivós ember, talán vágyott a társaságra.
Eltelt négy év és ezen az őszön Marikában megmozdult valami.Egyre többször kapirgált a János kerítése mellett, sőt az esti órákban is gondolt rá, ábrándozott, szerette volna látni, beszélgetni vele. Egyszer már arra is vetemedett, hogy a kert végében hátul megbontotta a kerítés alját, hogy a kutya átbújhasson a drót alatt az ő birtokára.
Természetesen ezt szóvá kellett tennie, így átment Jánoshoz "panaszkodni"./ Ilona/
Folytatás:

 Igen ám, de mivel is kezdje a panaszt. Eddig jutott a gondolatban, sarkon fordult a kapu előtt, és hazament. Főzéshez készülődött. Hagymát kockázott, elővette a lisztet, paprikát, borsot, köményt, majd gondolt egy nagyot. Akkorát, hogy ismét átment a szomszéd kapujáig. Eszében sem volt a panasz. Kívül érett nő, belül kamasz. Mi lenne, ha Jánost bevonná egy nagyon régi történetbe? Elmondja neki, hogy tojáslevest főzne, de a tyúkok széttojtak a legelőre. Ez már panasz! Lehet nyár, ősz, tél és tavasz, ha a nő valamit nagyon akar, az már vigasz! Meg is nőtt a gondolat, egész a csengőig ért a keze. Szívélyesen jött János. Pirult, éjszakás volt és most szeme homályos.
- Szia! - szólt Mária.
De lehet, hogy csak gondolta, mert ha megteszi, valamit János is mondott volna. De egymásba akadtak a szemek, ekkor jött a kedves puli és szét acsarogta a meghitt perceket. Magához tért Mariska, panaszáradat indult szájából:
- Szétkaparta a kerítés alját a kutya! Tyúkjaim portád sarkán keresztül a rétre mentek! Főznék egy kis tojáslevest, hát már egy sincs, annyi szent!
Szabadkozik János:
- Megyek, s befoltozom a lukat!
- Nem úgy azt, hé! Ahhoz ketten kellenek! Én most nem érek rá, mert főzöm a levest! - azzal kapja magát az asszony és hazamegy.
Újra a főzésbe kezd, szeme sarkában látunk csillogni valamit, lehet, hogy könnyeket, vagy csak isten sok erővel áldotta meg a kerteket. Abban bizony könnyfakasztó hagymák teremnek. Eddig jutott a gondolatban, rákiált a csengő. Mariska menten a kapuba ered. János áll ott egy tálca tojással, lábánál a puli liheg. Addig míg a tyúkok oda vannak, tojást hozott János. Talán az a nagy bűn kisebbedik. Na, egész csekély lehet az, hisz Mariska a pillanatból egy meghívást fakaszt:
- A leves kész lesz egy óra múlva, átjöhet a kutya is János, ha úgy gondolja!
Megint egymásba ütköznek a szemek, lehet, hogy még ma együtt ebédelnek. A puli nem liheg, kis pofáján az látszik, hogy jóízűen nevet. Mariska lábához heveredik: "Engem meghívtak, én haza sem megyek!"
Készül a "kőleves"./ Sándor /

János szíve átmelegedett. Régimódi ember volt. Vendégségbe nem illik akárhogyan elmenni, ezért kirittyentette magát ,majd szétnézett a kertben és hál'Istennek még mindig nyíltak a rózsái. Összeállított egy szép csokrot.Aztán izgatottan, mint egy kamasz az első randevún- elindult. Neki is meglepetés volt ez a helyzet, magának sem merte bevallani, hogy ő már beletörődött, hogy hátralévő életét magányosan fogja leélni. Most meg itt áll Marika kapujában egy csokor rózsával...
-Ó, de gyönyörű virágot hoztál-lelkendezett Marika. Közben eszébe jutott egy pikáns mondás, amit biztos elmondott volna, ha nem János tartja kezében ezt a csokrot.
-Meg van terítve, foglalj helyet.
-Marikám, tudod, nagyon szeretem ezt a levest. Szegény Zsókám olyan finoman készítette, senki nem tudta ezt az ízt kihozni belőle. Pedig egy egyszerű leves. De Neked most sikerült!
-Mert benne van a szívem és a Te tojásaid-szerénykedett Marika.
Azán beszélgettek, jókat nevettek, mint a régi időkben, felelevenítették a közös emlékeket. Az idő gyorsan elszállt.
-Marikám, meg van még az öreg magnód? Táncolhatnánk egy kicsit...
A magnó a "Mindenkinek van egy álma" dalt zengte, János átölelte Marikát és egyáltalán nem tiltakozott, mikor János keze a derekáról kicsit lejebb tévedt./ Ilona /


Valóban, mindenkinek van egy álma, azt hiszem Jánosé egy fenék, Marikáé az erős férfi kéz. A dolog szépséghibája az, hogy nem minden sláger igaz. Táncot jár Marika fejében egy gondolat. "Ez a kéz, ami most engem tapogat, vajon fát is így hasogat?" János sem mai legény, miért is eressze, ha fölébred benne a remény! "De vajon, Marika feneke ilyen kemény? Vagy a szoknya alatt van valami trükkös ruhaköltemény?" Keze persze nem szorul ökölbe, hisz Marika, majd' minden tojását megfőzte. A jelen boldogsága az, hogy nem került sor arra a kettőre, úgy gondolja most, jó lesz valami egyébre. E szerelmes pillanatban beleálmodja Marika kezébe. Kutyaugatásra ébred a pillanat, sorolnak vissza a tyúkok a kert végén a kibontott kert alatt. (Sándor)
Ilona folyt. köv.
Az ugatás mindkettőjüket kibillentette a tánc közben önmagukkal folytatott monológjukból. Hiába, nem mai gyerekek voltak már, életük során sok tapasztalatra tettek szert és tudták, egy hirtelen fellángolásra ebben a korban már nem lehet építeni.De a kezdeti lépések megtörténtek. Még bármi is lehet...
Mikor János elköszönt, Marika boldogságot érzett.
Milyen jó ötlet volt ez a kerítésbontás! De elhatározta, nem megy fejjel a falnak! Van még idejük, szép lassan tisztába kerülnek egymással, mert régen ismeri ugyan Jánost, de ahogy mondani szokták, lakva ismerni meg igazán a másikat...Eljön még annak is az ideje, a lényeg az, hogy a savanyú tojáslevessel a kezdeti lépések megtörténtek.Mosolygott magában és dúdolgatta a mindenki álmát..
János lefekvés előtt megsimogatta a puli borzos fejét../ Ilona /


A kutya hálából nyalogatni kezdte, János lépett is azonnal tovább. Ekkor ő itt álomországban járt. Régen is volt ilyen... puha és nedves. Igen, ilyen a fantázia, a patyolat előtt szennyes. Jó volt a tojásleves. Savanykás...selymes...álmában megnyalja ajkát János. Gondol egy nagyot valami máshoz..."Istenem! A kerítésen az a luk egy átok!" De ha reggel felébred, formáját érzi két erős kezében az esti fenéknek. Nem kerítést foltoz, a fenéket! Inkább földig bontja, ad egy esélyt a reménynek.
A szomszédban is táncot jár az álom. Marika két erős karon ül, mint virág az ágon. A széles mellkas nem hagyja, hogy hintázzon. Ne, hogy valami szálka álljon, abba a kemény marokba illő gusztusos darabba. Tudj' isten, megvédené-e a húst, az a kevéske szalonna? Azt álmodja, ajtóban ugat a puli, ha a két erős kart nem kellene ott hagyni, már felugrana ajtót nyitni, de marad...úgy érzi most kezdi valami mélyebben nyomni. Aztán konstatálja, nincs az a kor, amiben bármit fel kellene adni. "Jó szomszéd, ez a Jancsi!"
Kontrázik amott az álom. Féltem őt, mert fává tette az álom. Mariska úgy forog rajta, mint lökött hinta a vastag ágon. (Sándor)

Turza Sándor és B Ilona Tóthné közös írása



2015. szeptember 27., vasárnap

HOMOKSZEMEK

Már oly régen
taposom
lábad nyomát
a homokon,
látom, amint
előttem lépkedsz,
s az apró
homokszemek
gyöngyöznek
homlokodon,
megyek tovább
nyomodon,
fúj a szembe szél,
süvöltve hozzám
beszél,
alakodat szétcibálta,
a nyomodat
betakarta,
s előttem már
csak a végtelen
tér...
néha még
fel-fel villan
egy-egy kép
a múltból,
aztán, mint a
homokszemek
a homokórából
végképp'
leperegnek,
s kilépnek
az időzónából...

B Ilona Tóthné
Kép: Net


2015. szeptember 26., szombat

REGGELI ÉBREDÉS

24 Lir Morlan, Gabriella Gőgös és további 22 ember/ 2016.09.26.
Még szunyókál a reggel,
a hervadó rózsa szirmai közé
harmatcseppekkel gurulnak be
éjszakai félelmeim,
lehúzott redőny résein
bekandikál az utcalámpa fénye,
s a halvány derengésben Hüpnosz
még álomra serkent.
Aludj még! - Ó, távozz már, sötétség!
A félálom bizonytalansága
rátelepszik szemeimre, hunyorgok.
Végre újra a mában vagyok?
Felhúzom a redőnyt,
még halvány szürke az ég alja,
de a látóhatár szélén
feltűnik némi fény...
Az utcán csaholnak a kóbor kutyák,
-egy macskát üldöznek talán-,
s mire a reggeli fény beköszönt,
akkor tudnék igazán aludni megint.
Nyugalom tölt el, nem félek már,
a friss reggeli levegő átjár,
nem rezegnek bennem a sötétség hangjai,
s eltűnnek az éjszaka démonai...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. szeptember 24., csütörtök

ŐSZI DAL

2015. szeptember 23., szerda

VITATKOZÁS MAGAMMAL

/Játékra /

Unalmas estéken
-milyen jó, hogy van ilyen-
szarkasztikus valómmal vitatkozom magammal
magamban, miszerint a negatív is lehet pozitív,
mert ebben az életben minden relatív...

Olykor szórakozott vagyok, összetévesztem
a csapot és a papot,
néha imádkoznom kell, follyék már a csap,
kell a víz, különben mit prédikál a pap?
No, azért a hazudós és tisztességtelen, az már sok!
Nem veszem magamra, eddigi életem rá a garancia!
Öntelt is vagyok-kis mértékben-,
ne mondja senki, nincs bőr a képemen.
Gyáva lennék? Igen, ha a helyzet követeli,
mert jobb félni, mint megijedni.
A szégyenlősség nem az én asztalom,
mert ami a szívemet nyomja, azt kimondom...
Arroganciának tűnik, ha olykor vad hevülettel
védem magamat és másokat attól, aki bántani mer.
Előfordul, hogy válogatok, ha tehetem
és a jobbat magamnak megengedem.
A lustaság és unalom sem ölt meg eddig,
teszek-veszek reggeltől napestig.
Egoista lennék és fukar, ha, amim van,
nem osztanám meg,élvezném csak magam.
Bár a fukarság nem jellemző rám,
a meggondolatlanságot kizárnám.

Szerencsés vagyok, mert szótlanságomat feledtem,
magamról e néhány tulajdonságomat elmesélhettem,
így szerencsémben nem lettem szerencsétlen...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. szeptember 20., vasárnap

Pró-és kontra

Játékra
Pró- és kontra

János és Mári ötven éve házasok,
életüket nem unalom kísérte, inkább sokk,
de szeretetük legyőzte a sok negatív hatást,
így sikerült elviselni napos-felhős,
hosszú életükben egymást...

Mert mi egy házasságban a legfeketébb felhő?
Nem más az, mint a lehajtatlan WC tető!
Mári olykor már-már szarkasztikusan dühöngött,
ha belépve e kis helyiségbe rá egy ásító WC köszöntött,
csak egy mozdulat lenne,-mondta ötven éven át,
megspórolhatnánk a sok szagtalanító csodát,
-de kend a napi sörök után csak a WC tetőt mossa!
János mosolygott: a takarítás az asszony dolga,-mondta.

János amúgy szótlan ember volt,
hiábavaló dolgokra nem vesztegette a szót,
s hogy a lustaság ne kerülgesse,
Mári néha a boltba elküldte.
-Hozzon kend kenyeret, tejet, s nézze meg, tojás van-e?
Mikor visszajött és letette a portékát,-volt tojás -közölte.
-Hol van?-az asszony kereste.
-Nem mondtad, hogy hozzak is,-felelte.

Nincs olyan lakás, ahol valami ne lenne rossz,
s mivel a baj nem jár egyedül, a véletlenek sorozata káosz.
Mári ilyenkor nem volt szófukar, ösztökélte Jánost,
-munkára apjuk, folyik a csap, leesett egy kép, nem sül a kalács,
s János bá' kezében máris szorgoskodik a kalapács,
mert csak ez az egy szerszáma volt, de Mári ilyenkor hallgatott,
bár az öreg a helyzeten nem javított, inkább rontott,
Mári nem érvelt, míg férje kezében a kalapács bontott...

Néhány momentum egy hosszú házasságból, pro- és kontra,
ahol az ész-érveket egymás szeretete elnyomja,
tudják már egymásról, ki mikor gyáva, hazudós vagy öntelt,
a végén mindig győz a mosoly és szeretet,
bár néha borongósak a napok, cikáznak fellegek,
magukban mindketten révednek:
-mit tennék, mi lennék nélküled?

B Ilona Tóthné


2015. szeptember 18., péntek

Értékelés, Szókincstany, Játék

A heti játék

ÉRTÉKELÉSE

Kedves Játszótársak!

Imádok játszani, második gyerekkoromban sem nőttem ki ezt a jó szokásomat. De a mi játékunknak van egy olyan fázisa, amit szívesen átengednék másnak..20 vers érkezett a játékba..
Tehát  itt ülök és értékelek, értékelnék sírásra görbült szájjal, mint mindig, amikor a tehetetlenség zavarba hoz, amikor osztályozni kell a szinte egyforma értékű, szépségű versek között. Már az is eszembe jutott, hogy én nem nagyon vagyok alkalmas erre a szerepre, dehát ez is a játék része.
Mert csodálatos verseket írtatok, arról nem is beszélve, hogy többen József Attilától, Tóth Árpástól,-mint általam oly nagyon szeretett költőinktől idéztetek.
Azért ez a játék arra is jó volt, hogy közelebb kerültünk egymáshoz, mert kinek-kinek a kedvenc idézete bepillantást engedett az érzéseibe, gondolataiba, jellemébe.

Alapvetően háromféle típusú vers született:
-van, aki beleszőtte versébe a jelenkor nehézségeit, a jövőre vonatkozó reményeit,
-mások a természeti szépségeket részesítették előnybe, az évszakok szépségét, a föld tiszteletét, a csillagok szikrázó fényét,
-a harmadik csoportba a lélekrezdüléseket, a szerelmi lírákat sorolnám.

Mielőtt döntésemet leírnám, szeretném hangsúlyozni, hogy az én olvasatomban az adminok is játszótársként vettek részt a játékban.
Mivel,-mint említettem, a témakörök eltértek egymástól, ezért arra gondoltam, az eddigiektől eltérően három-három helyezettet jelölnék meg a helyezési csoportokban, egyenértékűen megosztva.
Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, de ez egy játék és mi játszunk, ugye?
Tehát:

I. Helyezettek: Edit Fekete: Jövőt
                         Ildikó Tokos Trinfa: Ősz van
                         Erika Kocsis: Fénnyel érkeztél
II. Helyezettek:Kovács László: Mondd, mit
                          Hilda Katzler: Ami volt, van s lesz
                          Novák Zsuzsa: Varázslat
III. Helyezettek:Horváth László Kislord: József  Attila verséhez
                          Vercsek Györgyi: Esti csendesség
                          Tünde Havellantné Szerencsés: Csillagkoszorú
Különdíjasok: Valamennyi, az előbbiekben nem szereplő versíró, beérkezési sorrendben:
                        Ágnes Gemán, Mária HS, Helena Szűcs, Kata Dusnokiné, Kertész Emma,
                        Gabriella Kerekné, Széll Magdolna, Rajtó Milán, Mária Dufek, Nagy Sándor és
                        Gyula Gulyás videója

Gratulálok a helyezetteknek és külön köszönetem azoknak, akik játékon kívül is írtak verseket ebben a témában.
További sikeres munkát kívánok szeretettel: B Ilona Tóthné
  


2015. szeptember 16., szerda

Dió

a dió feltörő álmait feladta,
bosszút állt rajta a nehézségi erő,
ág ölelelő karjából kitépte,
mert neki nem vetkőzött meztelenre..
zöld ruháját csak az ősznek vette le,
kacéran hemperegve
földnek selymes ágyán.
jutalma: télen majd ott lóg a fenyőfán,
aranyporral behintve,
aranyszállal a nyakán..

B Ilona Tóthné
Kép: Net


2015. szeptember 15., kedd

Mezei úton

Mezei úton poroszkálok,
útszéli fák lombjai alatt,
a sárga mezőt még
beteríti a nap,
da a forró nyár elillant...

Más ez a nyárvég,
mint a korábbi években,
miért is?-a választ keresem...
Hol van a nádak suttogó csendje?
A sínek sikoltanak,
ezer acéltestű vagon
zakatol rajtuk
nap-mint nap.
Keserű emberek tömege
elindult messziről
új hazát keresve,
szárnyaló reménnyel,
mint a madarak,
útrakeltek, de a lábuk
a sárba ragadt...
S az én kis hazám
smaragdzöld gyepe
szeméttel, rongyokkal tele.
Talán én is bújnék
a szögesdrót alatt,
s két kézzel
kaparnám a falat,
ha életem és jövőm a tét
s ez lenne egyetlen lehetőség.
De Isten megsegített,
drága hazámban élhetek,
szívemben áldom ezt a kegyet,
hazám, oly nagyon féltelek!

S most bóklászom az én földemen,
a sárguló őszt nézhetem,
"a csókra hajló lomb közül lehull
egy koraősz, rozsdádodó levél,
az ördögszekér megáll az úton
és feljajdul a szél."
Valahol egy menetelő férfi hátán
egy gyermek zokog hangtalanul,
s elgyötört kis arcáról
könnye a földemre hull...

Az idézet: Tóth Árpád, Ez már nem nyári akonyat verséből való

B Ilona Tóthné
Kép: saját
 


"