/ Lentinó-szonett /
A nagy szerelmek idején
villogott felettünk az utcalámpa,
imbolygó fényében remegett térdem,
mint mögöttünk a kerítés rácsa.
Összekötött minket a szenvedély,
a titkolt csókok heves játéka,
eső nyaldosta hajamról a fény
a cseppeknek utat vágott arcodra...
Régen volt , elmúltak a nagy szerelmek,
az ódon kerítés is leomlott már,
téglái, mint vágyaink, összetörtek.
Az idő heves zivataraiban
elmosódtak a szép emlék-képek
nem gyullad fény az utcalámpában...
B Ilona Tótné
Kép: Net
2015. július 23., csütörtök
2015. július 22., szerda
Csak egy kérdés
A reggeli harmatos kiszáradt füvet
tűnődő tétova léptem préseli.
Mit hoz a mai nap, csak a renyhe meleget?
A hőség testemből kicsalja
az izzadságcseppeket...
De majd ha jön az este
enyhül talán
s előbújik agyamból egy gondolatfoszlány:
a sokmillióéves földi asztalon
terítve volt minden szépség gazdagon,
buja erdők, virágos rétek, fehér telek,
s nyaranta túrázni mentek az emberek...
Most, e perzselő hőségtől mindenki
bujik, ahova lehet,
árnyékos helyeken
hűsitik a forró testet
Változik a Föld,-magamban mélán kérdem,
e sokk-hatást miért pont nekem kell
megérnem?
B Ilona Tóthné
Kép: Net
tűnődő tétova léptem préseli.
Mit hoz a mai nap, csak a renyhe meleget?
A hőség testemből kicsalja
az izzadságcseppeket...
De majd ha jön az este
enyhül talán
s előbújik agyamból egy gondolatfoszlány:
a sokmillióéves földi asztalon
terítve volt minden szépség gazdagon,
buja erdők, virágos rétek, fehér telek,
s nyaranta túrázni mentek az emberek...
Most, e perzselő hőségtől mindenki
bujik, ahova lehet,
árnyékos helyeken
hűsitik a forró testet
Változik a Föld,-magamban mélán kérdem,
e sokk-hatást miért pont nekem kell
megérnem?
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. július 21., kedd
A POFON
Vannak emlékek, amelyek soha nem halványulnak el, végig kísérik az életünket, gondolkodóba ejtenek, marnak, belénk ivódnak.
Másodikos, vagy harmadikos lehettem, mikor az osztályban a padok között sétálva a tanítónő elment mellettem és hirtelen lekent egy nagy pofont. Csak néztem, értetlenül, mert nem tudtam, miért kaptam. Ez volt életem első és utolsó pofonja. Később is sokszor eszembe jutott, ha valami igazságtalánság ért,-sőt magamban még szállóigét is csináltam belőle, mert ilyenkor azt mondogattam, no ez volt J-né pofonja,-mert ennek a pofonnak nem volt előzménye, talán keze ügyébe kerültem a tanítónőnek és rajtam vezette le a feszültségét. Akkoriban a körmös is "divat" volt, így különösebben az osztályban senkit nem botránkoztatott meg az én pofonom.
Persze otthon nem mertem elmondani, ismerve apám igazságérzetét, tudom, nem hagyta volna annyiban és az 5o-es években ez a tanítónő, de apám állásába is kerülhetett volna.
Óh, nem voltunk mi szent gyerekek, a három eleven, csintalan testvér sok borsot tört anyánk orra alá. De bármilyen fáradt is volt, soha nem törölt bennünket képen, ha már nagyon rosszak voltunk, a fenekünkre legyintett és olyankor lecsendesedtünk. Mint gyerekek is tisztában voltunk vele, hogy a legyintés jogos volt, ami nem kétséges, jobban fájt anyánknak, mint nekünk. Hamar elfelejtettük ezeket a fenyítéseket és kezdtük előről a rakoncátlankodást.
De a tanítónő pofonját egész életemben hurcoltam magamban, jó lett volna elfelejteni, kitörölni a memóriámból, semmivé varázsolni. Mégis, még mindig fáj, ha rágondolok...
Mindez onnan jutott ismét eszembe, hogy a barátnőm,-aki szintén nyugdíjas, kiváló pedagógus volt- írta, hogy a volt osztályának most lesz az 50 éves találkozója, nagyon készült rá, izgult, hogy a "gyerekeket" ennyi év után felismeri-e, hiszen annyira szerette őket, sok emléke kötődik hozzájuk és volt tanítványai is nagyon szerették őt.
A találkozó nagyon jól sikerült, nemhogy megismerte tanítványait, de mindegyikőjük felidézett egy-egy hozzájuk kapcsolódó történetet, mosolyogtak, nevettek, hálásak voltak a jótanácsokért, amit az életbe induláshoz tőle kaptak.Innen az ő szavaival folytatnám a történetet, remélem, nem haragszik meg érte.
"Soha nem tudhatja egy tanár, mikor, melyik gyerekben milyen nyomot hagy,
mire emlékszik még 50 év után is.
Gyalog mentem, és indultam haza a virágaimat cipelve, amikor elhúzott mellettem egy kocsi.
Megállt, visszatolatott, hazahozott. P. Gy. és V. É. ültek benne.
Már többször gondoltam rá, hogy Gy.-től egyszer bocsánatot kérek,
hiszen az egyik osztálytársuknál évente találkozunk, néha a könyvtárban és az utcán is,de
valahogy nem volt rá alkalmam.
Így kezdtem: Gy. emlékszel?- én egyszer pofonvágtalak, talán éppen
50 évvel ezelőtt, amiért most elnézésedet kérem. " Igen emlékszem,
válaszolta, de megérdemeltem ".
Miskolctapolcán voltam velük osztálykiránduláson, kb . 35 gyerekkel fiukkal, lányokkal
egyedül, egy hétig. Elmondtam nekik, mi a veszélyes a barlangban, a
vízesésnél, nem mászunk a diósgyőri várban a falakra mert leomolhatnak,
stb. Ez meg egy letört faágon Lillafüreden átmászott a vízesés fölött.
Amikor megláttam, földbe gyökerezett a lábam, egy szó nem jött ki a
számon, csak bámultam a gyerekekkel együtt. Lezuhanhatott volna. Amikor
lejött, szó nélkül pofonvágtam.
Ahogy rám nézett akkor, a könnybe lábadt ártatlan szemeivel, azt soha nem felejtettem el.
Most, amikor a kapum elé értünk, mindketten kiszálltak a kocsiból, átöleltek,
megpusziltak, úgy búcsúztak el.
Nagy kő esett le a szívemről, hogy bocsánatot kértem..."
Azt gondolom, történetemen nincs mit magyaráznom. Mindenki vonja le a számára megfelelő tanulságot..
Ilona B.T.
Másodikos, vagy harmadikos lehettem, mikor az osztályban a padok között sétálva a tanítónő elment mellettem és hirtelen lekent egy nagy pofont. Csak néztem, értetlenül, mert nem tudtam, miért kaptam. Ez volt életem első és utolsó pofonja. Később is sokszor eszembe jutott, ha valami igazságtalánság ért,-sőt magamban még szállóigét is csináltam belőle, mert ilyenkor azt mondogattam, no ez volt J-né pofonja,-mert ennek a pofonnak nem volt előzménye, talán keze ügyébe kerültem a tanítónőnek és rajtam vezette le a feszültségét. Akkoriban a körmös is "divat" volt, így különösebben az osztályban senkit nem botránkoztatott meg az én pofonom.
Persze otthon nem mertem elmondani, ismerve apám igazságérzetét, tudom, nem hagyta volna annyiban és az 5o-es években ez a tanítónő, de apám állásába is kerülhetett volna.
Óh, nem voltunk mi szent gyerekek, a három eleven, csintalan testvér sok borsot tört anyánk orra alá. De bármilyen fáradt is volt, soha nem törölt bennünket képen, ha már nagyon rosszak voltunk, a fenekünkre legyintett és olyankor lecsendesedtünk. Mint gyerekek is tisztában voltunk vele, hogy a legyintés jogos volt, ami nem kétséges, jobban fájt anyánknak, mint nekünk. Hamar elfelejtettük ezeket a fenyítéseket és kezdtük előről a rakoncátlankodást.
De a tanítónő pofonját egész életemben hurcoltam magamban, jó lett volna elfelejteni, kitörölni a memóriámból, semmivé varázsolni. Mégis, még mindig fáj, ha rágondolok...
Mindez onnan jutott ismét eszembe, hogy a barátnőm,-aki szintén nyugdíjas, kiváló pedagógus volt- írta, hogy a volt osztályának most lesz az 50 éves találkozója, nagyon készült rá, izgult, hogy a "gyerekeket" ennyi év után felismeri-e, hiszen annyira szerette őket, sok emléke kötődik hozzájuk és volt tanítványai is nagyon szerették őt.
A találkozó nagyon jól sikerült, nemhogy megismerte tanítványait, de mindegyikőjük felidézett egy-egy hozzájuk kapcsolódó történetet, mosolyogtak, nevettek, hálásak voltak a jótanácsokért, amit az életbe induláshoz tőle kaptak.Innen az ő szavaival folytatnám a történetet, remélem, nem haragszik meg érte.
"Soha nem tudhatja egy tanár, mikor, melyik gyerekben milyen nyomot hagy,
mire emlékszik még 50 év után is.
Gyalog mentem, és indultam haza a virágaimat cipelve, amikor elhúzott mellettem egy kocsi.
Megállt, visszatolatott, hazahozott. P. Gy. és V. É. ültek benne.
Már többször gondoltam rá, hogy Gy.-től egyszer bocsánatot kérek,
hiszen az egyik osztálytársuknál évente találkozunk, néha a könyvtárban és az utcán is,de
valahogy nem volt rá alkalmam.
Így kezdtem: Gy. emlékszel?- én egyszer pofonvágtalak, talán éppen
50 évvel ezelőtt, amiért most elnézésedet kérem. " Igen emlékszem,
válaszolta, de megérdemeltem ".
Miskolctapolcán voltam velük osztálykiránduláson, kb . 35 gyerekkel fiukkal, lányokkal
egyedül, egy hétig. Elmondtam nekik, mi a veszélyes a barlangban, a
vízesésnél, nem mászunk a diósgyőri várban a falakra mert leomolhatnak,
stb. Ez meg egy letört faágon Lillafüreden átmászott a vízesés fölött.
Amikor megláttam, földbe gyökerezett a lábam, egy szó nem jött ki a
számon, csak bámultam a gyerekekkel együtt. Lezuhanhatott volna. Amikor
lejött, szó nélkül pofonvágtam.
Ahogy rám nézett akkor, a könnybe lábadt ártatlan szemeivel, azt soha nem felejtettem el.
Most, amikor a kapum elé értünk, mindketten kiszálltak a kocsiból, átöleltek,
megpusziltak, úgy búcsúztak el.
Nagy kő esett le a szívemről, hogy bocsánatot kértem..."
Azt gondolom, történetemen nincs mit magyaráznom. Mindenki vonja le a számára megfelelő tanulságot..
Ilona B.T.
2015. július 20., hétfő
AZ ÉN CSENDEM
Csitt! -Nem hallod a csendet?
Itt lebeg köröttem szétfolyó magányom hajója,
szótlanul libeg, mert megrekedt
a lélek-berekben...
Csendem bennem cseng csendesen,
s hajnalonta, mikor a zajos éji álom
démonjai elsuhantak és felébredek,
örülök, mert érzem,
újra élek.
De a csend nem mindig hallgatag,
néha üvöltve támad s feszítí
belülről az ereket.
Türelem!-csittitgatom, más
ne hallja meg,
óvom, mert legyen nesztelen vagy
feszült,
az én csendem,-a sorsom nekem
hegedült...
B Ilona Tóthné
Itt lebeg köröttem szétfolyó magányom hajója,
szótlanul libeg, mert megrekedt
a lélek-berekben...
Csendem bennem cseng csendesen,
s hajnalonta, mikor a zajos éji álom
démonjai elsuhantak és felébredek,
örülök, mert érzem,
újra élek.
De a csend nem mindig hallgatag,
néha üvöltve támad s feszítí
belülről az ereket.
Türelem!-csittitgatom, más
ne hallja meg,
óvom, mert legyen nesztelen vagy
feszült,
az én csendem,-a sorsom nekem
hegedült...
B Ilona Tóthné
2015. július 19., vasárnap
A CSEND VIRÁGA
/Játék-Szókincstanya/
Magába fúló rezzenéstelen pillanat,
hőségburkot feszít a méla, álmos ábránd,
az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
bárcsak megtörné valami a csend-hatalmat!
Hőség burkot feszít a méla, álmos ábránd,
a gyöngyvirág harangjai kezedből kihulltak,
s mint elszakadó nyaklánc gyöngyei, halkan koppantak
a lombos fák takarta liget árnyékos padján.
Az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
s visszatükröződik kopott fénnyel szívem falára,
virágot fakaszt, s csend telepszik lángoló szírmára,
lassan elhamvad, csak a sós könny táplálja.
Bárcsak megtörné valami a a csend-hatalmat
óh, nem a külvilág harsány zaja, mely elnyomná hangodat,
vágyom elrebbenő érintésed s csendtörő zengő hangodat,
itt lennél velem, nem a kőszoborra futó borostyán alatt...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
További 18 hozzászólás
Magába fúló rezzenéstelen pillanat,
hőségburkot feszít a méla, álmos ábránd,
az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
bárcsak megtörné valami a csend-hatalmat!
Hőség burkot feszít a méla, álmos ábránd,
a gyöngyvirág harangjai kezedből kihulltak,
s mint elszakadó nyaklánc gyöngyei, halkan koppantak
a lombos fák takarta liget árnyékos padján.
Az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
s visszatükröződik kopott fénnyel szívem falára,
virágot fakaszt, s csend telepszik lángoló szírmára,
lassan elhamvad, csak a sós könny táplálja.
Bárcsak megtörné valami a a csend-hatalmat
óh, nem a külvilág harsány zaja, mely elnyomná hangodat,
vágyom elrebbenő érintésed s csendtörő zengő hangodat,
itt lennél velem, nem a kőszoborra futó borostyán alatt...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Hozzászólások
2015. július 18., szombat
GEZEMICE
Ma igazán kitettem magamért. Elegem lett a hőségből és a négy falból, korán reggel(ez nálam 8 óra) összekaptam magam, -ilyenkor még azért kapok levegőt- gondoltam, szétnézek a sajószögedi nagyvilágban, hogy másról is csorog- e az izzadtság.
Felkaptattam a biciklire próbaképpen, mert kíváncsi voltam, ekkora tunyaság után képes leszek-e tekerni.
Büszke vagyok magamra, kb. 6 km-t tettem meg, itt-ott meg-meg állva. Szerettem volna uborkát vásárolni a tegnapi rakott krumplihoz, így első utam az itteni COOP boltba vezetett, amit most újítottak fel. Gyönyörű! Egy hűvösebb időben majd újra eljövök tanulmányútra, mert egyetlen baja van, semmi nem ott található, ahol régen. Mindegy, azért ami a kezem ügyébe esett és úgy gondoltam, kell, azt bepakoltam. Elvégre biciklivel vagyok, nem kell cipelni. Az uborkát is megtaláltam, de enyhén fonnyadt volt, ott helyben elhatároztam, ezt nem veszem meg, hanem a sport kedvéért letekerek Szöged elejére, ott a fő út mellett van egy remek zöldséges, kipakolva mindenféle finomság, hagyma, krumpli, karfiol, kutyakaja és száraztészta stb.
Jó hosszú az út és forgalmas. Mennyi kocsi állt a kirakódás előtt, még mondják azt, hogy nincs vásárló-erő.! Kerestem az uborkát, de amikor megláttam a szép piros görögdinnyét, mindenről elfelejtkeztem, vettem is egy felet, továbbá egyéb zöldségeket, az uborka kivételével.Mert az már csak itthon jutott eszembe, amikor nekiültem a saláta készítésnek.
Most mit csináljak? Szétnéztem a hűtőben, találtam sárgarépát, almát, paprikát, paradicsomot, hagymát. Emlékszem, a férjemtől hallottam először ezt a szót, hogy gezemice. Az ő szóhasználatában gizgazt jelentett, amit én úgy fordítottam le, hogy mindenféle anyagból összekotyvasztott étel, például az első tavaszi levesem, amibe újkrumpli, új zöldség, zöldborsó van, mindenből az első.
No, gondoltam, akkor most készítek gezemice salátát. A sárgarépát és az almát lereszeltem, a többit apró darabokra vágtam, pici cukrot, borst, sót és ecetet tettem bele, jól átforgattam, majd a tetejére 1-2 kanál joghurtot tettem némi petrezselyemmel megszórva.Egész finom lett...
Így lett eredményes a délelőttöm. milyen jó, hogy a gezemice memóriám még működik! Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy más is szenved a melegtől..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
Felkaptattam a biciklire próbaképpen, mert kíváncsi voltam, ekkora tunyaság után képes leszek-e tekerni.
Büszke vagyok magamra, kb. 6 km-t tettem meg, itt-ott meg-meg állva. Szerettem volna uborkát vásárolni a tegnapi rakott krumplihoz, így első utam az itteni COOP boltba vezetett, amit most újítottak fel. Gyönyörű! Egy hűvösebb időben majd újra eljövök tanulmányútra, mert egyetlen baja van, semmi nem ott található, ahol régen. Mindegy, azért ami a kezem ügyébe esett és úgy gondoltam, kell, azt bepakoltam. Elvégre biciklivel vagyok, nem kell cipelni. Az uborkát is megtaláltam, de enyhén fonnyadt volt, ott helyben elhatároztam, ezt nem veszem meg, hanem a sport kedvéért letekerek Szöged elejére, ott a fő út mellett van egy remek zöldséges, kipakolva mindenféle finomság, hagyma, krumpli, karfiol, kutyakaja és száraztészta stb.
Jó hosszú az út és forgalmas. Mennyi kocsi állt a kirakódás előtt, még mondják azt, hogy nincs vásárló-erő.! Kerestem az uborkát, de amikor megláttam a szép piros görögdinnyét, mindenről elfelejtkeztem, vettem is egy felet, továbbá egyéb zöldségeket, az uborka kivételével.Mert az már csak itthon jutott eszembe, amikor nekiültem a saláta készítésnek.
Most mit csináljak? Szétnéztem a hűtőben, találtam sárgarépát, almát, paprikát, paradicsomot, hagymát. Emlékszem, a férjemtől hallottam először ezt a szót, hogy gezemice. Az ő szóhasználatában gizgazt jelentett, amit én úgy fordítottam le, hogy mindenféle anyagból összekotyvasztott étel, például az első tavaszi levesem, amibe újkrumpli, új zöldség, zöldborsó van, mindenből az első.
No, gondoltam, akkor most készítek gezemice salátát. A sárgarépát és az almát lereszeltem, a többit apró darabokra vágtam, pici cukrot, borst, sót és ecetet tettem bele, jól átforgattam, majd a tetejére 1-2 kanál joghurtot tettem némi petrezselyemmel megszórva.Egész finom lett...
Így lett eredményes a délelőttöm. milyen jó, hogy a gezemice memóriám még működik! Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy más is szenved a melegtől..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
2015. július 16., csütörtök
HATÁROKON ÁT
Renga
reng a föld talpuk
alatt, mennek előre,
fák közé bújnak,
magas fűben lapulnak,
egyre csak vándorolnak
karon ülő és
lihegő kisgyermekek,
síró asszonyok,
fiatalok, öregek,
sebes lábakkal lépnek
határokon át,
ezrer kilóméteren
viszik kezükben
nejlonszatyorba búvó
kettétört életüket
nincs végállomás,
a táborok beteltek,
tovább kell menni
menj,vándor, itt is helye
van a kenyérnek, mi is
jártuk a hadak
útját ezer éven át,
leljetek békét,
új hazát, hol élhettek,
nem kell menekülnetek
B Ilona Tóthné
Kép: Net
reng a föld talpuk
alatt, mennek előre,
fák közé bújnak,
magas fűben lapulnak,
egyre csak vándorolnak
karon ülő és
lihegő kisgyermekek,
síró asszonyok,
fiatalok, öregek,
sebes lábakkal lépnek
határokon át,
ezrer kilóméteren
viszik kezükben
nejlonszatyorba búvó
kettétört életüket
nincs végállomás,
a táborok beteltek,
tovább kell menni
menj,vándor, itt is helye
van a kenyérnek, mi is
jártuk a hadak
útját ezer éven át,
leljetek békét,
új hazát, hol élhettek,
nem kell menekülnetek
B Ilona Tóthné
Kép: Net
HOZZÁD TALÁLOK
/Szókincstanya, játék,-kép alapján írt szonett/
Nem volt köröttem más, csak a végtelen
emlékké porló hullámos tenger,
sötét mélységben elmerülő testtel
ölelt át a tört kékség nesztelen.
Nem kell a fény!-bár szemem bekötve,-
hozzád találok, lelked fénye vezet,
megragadom felém nyújtott kezed,
s nem engedem már el többé sose...
Az emlék foszlányok simogatnak,
mint testemhez érő pici halak,
s én foglya lettem hívó karjaidnak.
Nem lehetsz hullám sírban a mélyben,
a helyed itt van gyémántként szívemben,
bennem élsz, vérem cseppjei táplálnak...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
hozzád találok, lelked fénye vezet,
megragadom felém nyújtott kezed,
s nem engedem már el többé sose...
Az emlék foszlányok simogatnak,
mint testemhez érő pici halak,
s én foglya lettem hívó karjaidnak.
Nem lehetsz hullám sírban a mélyben,
a helyed itt van gyémántként szívemben,
bennem élsz, vérem cseppjei táplálnak...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. július 14., kedd
Pipafüst
/ Szókincstanya-kép alapján játékra /
Miért lettem ember, s miért nem falevél,
ami ősszel meghal, kénye-kedvére dobálja a szél,
sodródnak valamerre, mint homokon az ördögszekér..
Miért nem lettem hangya, oroszlán, vagy pillangó,
vagy hideg téli napokon szállingózó fehér hó,
tiszta,hívogató, mélységében is átlátszó tó?
Lehettem volna ezer más, miért pont ember
lettem én? Kinek az élet néha teher,
s az "ajándék" lét nyom, mint aszfaltot a henger.
Amikor az ifjúság még tulipánokat rajzolt arcomra,
a nap szivárvány színeket csókolt homlokomra,
nem tűnődtem ezen, nem vártam válaszokra...
De most, a tikkadt hőségben torkomba szorult a hang,
kívül kesernyés mosoly, belül kongó harang,
fény-mázas létemben a kérdő bánat lappang.
Felszálló pipafüst az emberi élet,
a képzelet remény karikákat képez,
aztán a vad idő nyomtalanul felszívja a létet.
De a levelek minden tavasszal újraszületnek...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Miért lettem ember, s miért nem falevél,
ami ősszel meghal, kénye-kedvére dobálja a szél,
sodródnak valamerre, mint homokon az ördögszekér..
Miért nem lettem hangya, oroszlán, vagy pillangó,
vagy hideg téli napokon szállingózó fehér hó,
tiszta,hívogató, mélységében is átlátszó tó?
Lehettem volna ezer más, miért pont ember
lettem én? Kinek az élet néha teher,
s az "ajándék" lét nyom, mint aszfaltot a henger.
Amikor az ifjúság még tulipánokat rajzolt arcomra,
a nap szivárvány színeket csókolt homlokomra,
nem tűnődtem ezen, nem vártam válaszokra...
De most, a tikkadt hőségben torkomba szorult a hang,
kívül kesernyés mosoly, belül kongó harang,
fény-mázas létemben a kérdő bánat lappang.
Felszálló pipafüst az emberi élet,
a képzelet remény karikákat képez,
aztán a vad idő nyomtalanul felszívja a létet.
De a levelek minden tavasszal újraszületnek...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. július 6., hétfő
ÉJJEL ÉS NAPPAL
/ Kép alapján, játékra /
Közeleg az éj, gubbaszkodnak már a nappali árnyak
a sötétszürke homályban, fetrengenek az égi szőnyegen,
csak a Hold fénye világít igézőn,rejtelmesen,
s álmokat hordoz és kegyesen oszt
alvó lények csillagos udvarában.
Ifjú koromban az álmokat nappal szőttem
s az éji gonosz lények karmaikkal lerombolták,
amit felépítettem és az omladozó falak alatt
hiába kerestem önmagamat..
Most, éltes időmben várom az álmokat,
a ráncos lét lett szürke, s a sötét napokat
az idő-folyó sodorja egyre messzebb,
éjjelente élem meg a nappali reményeket,
s barátaimmá fogadtam a sárkányokat.
Álmaimban az lehetek, aki szeretnék,
koronámat nem veri le az ocsmány lét.
Hajnalonta, mielőtt az álmom tovaszállna,
barátom a Sárkány vállamra ülve fülembe súgja:
-ne félj, jövök még,-
aztán elrebben, várja a sötétség.
S én a nappali fényben
újra várom az éjjelt..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Közeleg az éj, gubbaszkodnak már a nappali árnyak
a sötétszürke homályban, fetrengenek az égi szőnyegen,
csak a Hold fénye világít igézőn,rejtelmesen,
s álmokat hordoz és kegyesen oszt
alvó lények csillagos udvarában.
Ifjú koromban az álmokat nappal szőttem
s az éji gonosz lények karmaikkal lerombolták,
amit felépítettem és az omladozó falak alatt
hiába kerestem önmagamat..
Most, éltes időmben várom az álmokat,
a ráncos lét lett szürke, s a sötét napokat
az idő-folyó sodorja egyre messzebb,
éjjelente élem meg a nappali reményeket,
s barátaimmá fogadtam a sárkányokat.
Álmaimban az lehetek, aki szeretnék,
koronámat nem veri le az ocsmány lét.
Hajnalonta, mielőtt az álmom tovaszállna,
barátom a Sárkány vállamra ülve fülembe súgja:
-ne félj, jövök még,-
aztán elrebben, várja a sötétség.
S én a nappali fényben
újra várom az éjjelt..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. július 5., vasárnap
2015. július 4., szombat
Fény és sötétség
- Másdik lettem egy csoportban a heti játékban ezzel a verssel:
Fény és sötétség
Az Isten sárból és aranyporból gyúrt össze,
nem csak jóság, de a gonoszság is áramlik vérünkbe.
"Ne ítélj, hogy ne ítéltess"-nem tudom már, hogy ki mondta,
de az emberi természet írva van e mondatba...
Mert könnyű elítélni másokat,
keresni a visszataszító vonásokat,
pellengére állítani valakit,
csak mert más,
Hisz' nem tudni, mi szülte
a sok torz vonást.
De elítélem a szerzett rosszat,
ha valaki nem is akarja legyűrni azokat,
a képmutatást, hazugságot, gonoszságot,
s minden olyan kárörvendő tulajdonságot,
melynek célja fájdalmat okozni másoknak.
Sok hiba van bennem is, néha dúló indulat,
de soha nem árulnám el a rámbízott titkokat.
Hátat fordítok a mihaszna pletykásoknak,
gyűlölöm, kik a bajban csak káromolnak.
Szeretnék jobb lenni,
hisz Isten
sárból és aranyporból gyúrt
össze,
s e kettő anyagból leszünk
mi mindörökre...
B Ilona Tóthné
És a díj: - B Ilona Tóthné Köszönöm, Jolikám! smile hangulatjel
- Magdi Csuka Szeretettel Gratulálok Icukám! További szép napot kívánok!
- György Kovács Ilyen vers csak isteni sugallatra jön létre. Gratulálok és köszönöm!
- Jutka Andrásné Zvolenszki Gratulálok Icukám, nagyon szép!
- Edit Fekete Örülök, hogy örülsz!
- Kocsis Bözsi Gratulálok versedhez és a helyezéshez is. like hangulatjel
- Panni Szabóné Szeretettel Gratulálok Icám!!! Nagyon szép igaz vers, Csodás , bölcs gondolatok!!! heart hangulatjel
- Julianna Pap-Kóczán Gratulálok.
- Yvette Lilian Petz Gratulalok
- Ági Csernusné Ilona,nagy gratula a szép vershez is és a díjadhoz is!Veled örülök smile hangulatjel
- Erdei Ili Gratulálok, nagyon tetszik ez a versed is. Szerintem időszerű tényeket fogalmaztál meg! smile hangulatjel
- Rezső Stabel Remek a vers! Gratulálok!
- Illésné Slezák Éva Gratulálok Ilona!!!Megérdemelten nyertél!!!Nagyon szép!!! heart hangulatjel
- Sarolta Dvihallyné Szeretettel gratulálok!!!! heart hangulatjel
- Magdolna Kato Gratulálok,nagyon szép:)
- Horváth János Kislord gratula
- Jolán Szabó Gratulálok!
- Mária Sarolta Gratulálok Ica...
- Judit Hurt Gratulálok!
- Xénia Szalkai Gratulálok Icukám ! smile hangulatjel
- Ildikó Czink Gratulálok Icukám!!! like hangulatjel
- B Ilona Tóthné Nagyon szépen köszönöm Mindenki kedvességét, a gratulációkat és a jeleket! heart hangulatjel
- Ágnes Kuthiné Juriss Icukám sok szeretettel gratulálok!
- Ildiko Panigay Szeretettel gratulálok!
- Adamecz László Gratula: jobb lettél
- Éva Reményi Gratulálok Ilona! Nagyon igaz és jó verset írtál, méltán kaptad a díjat! wink hangulatjel
- Adamecz László B.Ilona Tóthné köszöntése
Fatányérra faragott...Bővebben - B Ilona Tóthné Köszönöm Ági, Ildim, Éva! smile hangulatjel
B Ilona Tóthné László, köszönöm a kedvességed, meghatódtam soraidtól! smile hangulatjel
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




































