Pihenés

Az elfáradt test pihenni készül,
megtörte már a munka, az élet,
ifjú kortól éveken keresztül
művelte a földet, szántott, vetett.

Hű párja mindig fogta a kezét,
hajnaloktól estre elhalóan,
együtt húzták az élet szekerét
nap ragyogásban, olykor homályban.

"Az vagy nekem, mi testnek a kenyér,
s tavaszi zápor fűszere a földnek",
féltő mosollyal tárta ki két kezét,
s rigó füttyentett nyűtt szívének..

Az idézet Shakespeare  7. szonettjéből való

B Ilona Tóthné

 Kép: Net

Végtelen távolság

ifjú tavaszok bódulatában,
mikor a test izgalommal remeg,
választ keres fénylő csillagokban,
"van egy-egy társam, jaj ki mondja meg."

az évek elszállnak s éjjelente
már nem kérdezem a csillagokat,
a jövőt sem várom rég remegve,
magányosan élem a napokat.

álmomban, ha látok egy fényszikrát,

talán te vagy, másra már nem telik,
"küldözzük a szem csüggedt sugarát,
s köztünk a roppant jeges űr lakik."

Az idézetek Tóth Árpád: Lélektől lélekig című verséből valóak.

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Ismerd meg magad

Sokan úgy gondolják, egy életen Keresztül nem ismerik meg magukat. Én úgy vélem, tisztában vagyok magammal. Legalábbis eddig a pillanatig. Volt időm a megismeréshez.
Miért írtam, hogy eddig a pillanatig? Azért, mert az önismeret nem egy stabil állapot, az idő függvényében alakul ki, változik. A kor, a külső környezet, a különböző helyzetekre, történésekre való reagálásunk mindig újabb és újabb jellemvonásunkat hozza elő. Fiatal koromban például nem gondoltam arra, hogy fájó derékkal hogyan fognak telni a napjaim. Most már ezt is tudom, mert benne vagyok ebben a helyzetben. Mikor a férjemet, a szeretteimet elvesztetettem, akkor azt éreztem, nincs tovább, aztán mégis túléltem. De még mindig van olyan körülmény, ami bizonytalanná tesz, ami még előttem van. Ez nem más, mint az, ami minden ember életében bekövetkezik egyszer, azaz a végleges eltávozás. Mivel azt írtam, tisztában vagyok magammal, most úgy vélem, méltó módon, tiszta lelkiismeret

tel készülök majd fel az utolsó útra. De vajon így lesz-e? Nem tudom meg, csak majd az véső pillanatban..
 B Ilona Tóthné

A négy elem, nekem

Harsányan csikorog a szélkakas,
vastorkába süvítő szelek fújják a hangot,
valahonnan az űrből érkezett.
És én honnan? Soha meg nem tudom,
csak azt, hogy egy szerves kis pont vagyok,
születtem a Mindenségben, s visszatérek oda,
ha meghalok..
S mikor vörös lánggal tüzet gyújt a naplemente,
 aludni hívja a kóborló sugarakat,

égő tüzét az éj leple letakarja,
költő szemében is az álom a tüzet eloltja.
Ha a sors kegyes hozzánk, eljönnek
az éltető hajnalok,
fűszálak közt megbújik az égi harmat,
folyók, tengerek dobálják a hullámokat,
s az erdei forrásból előbukkanó
tiszta víz életet ad.  Nézem, ahogyan
a kis csermely patakká duzzadva tovahalad.
Amikor sétálok
úgy érzem, az egyetlen biztos pont az életemben
a föld a talpam alatt. Nekem az életet jelenti,
az érlelő búzát s ahová az ózondús fák gyökerei kapaszkodnak,
mezőket, réteket, ahol virágok illatoznak,
menedéke, táplálója állatoknak. Bár néha imbolyog alattam,
mégis, ha kezemben egy rögöt morzsolok, érzem, hogy
élek, vagyok..

B Ilona Tóthné

18Magdi Béres, Erika Kocsis és további 16 ember

A négy elem, nekem
Harsányan csikorog a szélkakas,
vastorkába süvítő szelek fújják a hangot,
valahonnan az űrből érkezett....
Továbbiak

B Ilona Tóthné: A négy elem, nekem

Harsányan csikorog a szélkakas, / vastorkába süvítő szelek fújják a hangot, / valahonnan az űrből érkezett. / És én honnan? Soha meg nem tudom, / csak azt, hogy egy szerves kis pont vagyok, / születtem a Mindenségben, s visszatérek oda, / ha meghalok...

poet.hu

 október 18., 20:25 ·

Tetszik

HozzászólásMegosztom

65 Emilne Sosityemilne Klara, Szebenyi Judit és további 63 ember

POROS PADLÁS

A gyűrött, komor homályban,
ahol a hang is nyöszörög,
száraz madár tetemek közt
megbújt a szú a gerendákban.

A padlás őrizte titkát,
mint a zárt hetedik szoba,
befedte már a porpárna,
talán szellem vert itt tanyát.

Pók szőtt függönyt az ablakra,
élettelen már itt minden,
mint pumának, oly nesztelen
a léptem, por száll hajamra.

Mozdulatlan a levegő,
száz éve már fülledtségben,
bezárva a sötét térben,
éjszaka zörög a tető..

Kitárom az ablakokat,
beözönlik a napsugár,
a párkányról egy galambpár
hív, turbékolva csalogat..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Lebegő szerelem

Túl egy nagy csalódáson,
mikor még sikoltott bennem a vágy,
gömbbé kuporogtam, mint egy sünmalac,
a  tüskék belülről szúrtak, őrölt a dac.
Csendembe burkolóztam, nem érdekelt semmi,
a külvilág is megszűnt számomra létezni.
Csak felejtsek, felejtsek végre már!
A szerelemben e fájó seb volt egy határ.
Aztán egy verőfényes őszi napon,
mikor a must pezsegve forrt, a pillantásom
Rád vetült, Te ott álltál délcegen s kék szemed
ragyogott, amint a poharat forgattad kezedben
a fényben, s a megtört sugarak ott vibráltak szemedben,
mosolyogva rám néztél,-e pillanatban újraszülettem,
igen, akkor kezdődött az életem s a szerelem,
tudtam, éreztem,
hiszen nőnek teremtett az Isten.

Mindketten megéltük már a nagy tüzet,
szerelem lángnyelvei nyaldosták testünket,
csalódások csápjai körbefonták lelkünket.

De ez most más volt, tudtuk e szerelem egy életre szól
a hamvadó parázs szikrát kapott, újra lángol,
nem volt zajos, dübörgő, mint hirtelen jött vihar,
villám cikázás, amint az öreg tölgybe belemar.
Voltak magasságok,  mélységek és bódító meleg,
fény és árnyék, de mindig bizalom, szeretet.
Nem is tudom, hogyan éltem túl,
mikor láttam, szikár testedben fájdalom dúl.
Magaddal vitted darabokra hullt életem és szívem,
s két szikla közt kifeszített kötélen lebeg a szerelem

B Ilona Tóthné

MESSZE

Messze
(Bátyámra emlékezve)
Emlékszel testvérem,
mikor a padon ültünk
ketten
s te mesét olvastál
nekem?
Úgy vártad ezt a
percet,
milyen boldog voltál,
mikor anyánk mondta,
lesz kistestvéred!
Én még járni sem tudtam,
te apró ostoroddal
verted a térgyed és
kérdezted:
-akkor jössz-e velem
játszani, vagy nem?
Azóta eltelt
egy élet,
a te mesédnek
vége lett,
a sors idegen földbe
temetett
csak emlék maradtál
és e kép,
melyet sirodra
tennék
de oly messze vagy
bátyám,
túl
az Operencián..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Az én hazám

Nem vagyok a nagy szavak embere
mégis: hazám szeretetem tengere.
Sehol máshol nem tudnék élni,
e helyen születtem,itt fogok meghalni..
S egy rög a földből, melyet kezembe veszek,
áldott, minden napra ad nekem kenyeret.
A kohéziós erő benne őseim pora,
homlokokról lecsorgó verejték, a Duna,
Tisza vizem földem szomját oltja.
Bár a sors hazámat oly sokszor bántotta,
nem ő tehet róla, a dölyfös politika.
S a kicsi kavics, amit a Balaton hulláma dobál,
vagy a szikla, mi a Bükk csúcsán áll,
mi vagyunk, kicsi nép, magyarok,
soha nem feledem, hazám tagja vagyok.

Sehol máshol nem tudnék élni..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

A világunk

A világ nem lett kitalálva
csak van. Megfoghatatlan!
Fenn tündököl az ég, a nap, a felhő,
éjjel a Hold szórja sugarát,
ránk teríti álmokat rejtő hatalmát.
Lent a föld, hegyek, erdők, sík vidékek,
folyók, tavak, óceánok tengerek,
szelíd állatok és vadak,
élők és halottak...
És benne vagy te is és én,
élünk, felkelünk új nap reggelén
s ha meghalunk, poraink maradnak
e világban, melyekből új életek sarjadnak.
A mi világunk egy EGYSÉG,
szememben maga a teljesség!
Vigyázzunk rá nagyon, mert a világ miénk,
óvjuk, ápoljuk, féltsük,
a természet hatalmát ne kísértsük,
mert ha nem ezt tesszük,
Nemezis bűneinket megtorolja..
S ki tudja, valaha
kezdhetjük-e újra?

B Ilona Tóthné
Kép: Net

AZ OPERÁCIÓ

Megadott szavak:alagút,gyáva, ismeretlen, felébredtem


Már gyermekkoromtól az orvosi pálya volt a célkitűzésem, a szüleim is erre felé terelgettek, sőt felvételiztem is az Orvosi Egyetemre.De a felvételit követően egy közúti baleset szemtanuja voltam, ahol a rengeteg vér láttán elájultam, pedig nem vagyok gyáva. Igy kerültem a Műszaki Egyetemre, mint bánya geológus hallgató.
Éltem az egyetemisták gondtalan életét, nappal előadások, zárthelyik, vizsgák,este műszaki rajzok, tanulás, néha egy-egy buli.
Egyszer, késő este hazafelé tartottam és amikor leszálltam a buszról, irtózatos fájdalom töltött el, nem bírtam kiegyenesedni, görcsbe rándult az oldalam, hétrétgönyedve vánszorogtam, azt hittem, az utcán fogok meghalni, mikor szembejött velem az egyik tankörtársam és már messziről nevetett.-Látom, hogy geológus vagy, mert még este is a  köveket tanulmányozod-mondta, végül rájött, hogy itt komoly dologról van szó és hazakísért. 
A mentő azonnal bevitt a kórházba, jobban mondva a folyosóra, mert rengeteg volt a beteg.De nekem ez is fény volt az alagút végén. Ott kaptam injekciót, majd másnap megoperáltak.Megjegyzem, teljesen váratlanul ért ez a rosszullét, mert soha semmi bajom  nem volt, teljesen ismeretlen volt számora ez a fájdalom.
Mint kiderült, velem született burok, vagy zsákvesém volt, ami méreganyagot termelt. Az egész operációból csak arra emlékszem, hogy a nem operált oldalamat nyomta az asztal, amire fektettek, olyan volt, mintha valami csuklópánt lett volna a medencém alatt, többször tiltakoztam is.
Másnap, mikor felébredtem  a négyórás műtét után, éppen vizit volt, a főorvos és az osztályosorvos majdhogynem nevetve nézegettek és derűjüket magyarázva a főorvos megszólalt:
-Maga egy csoda, én még soha nem operáltam olyan beteget, aki négy órán keresztül káromkodott volna!
Nagyon szégyelltem magam, mert soha nem voltam bőbeszédű, csúnyákat meg még véletlenül sem mondtam egész életemben..
De hát ha az ember nincs eszénél, bármi megtörténhet.
Az, hogy most ezt a történetet leírtam, vezeklés a tudatalatti "bűnömért".

B Ilona Tóthné

A BARACKLEKVÁR

/ Egymondatos /
" Elrontotta,de nem meri megmondani az anyósának"

Óh, a drága anyósom..A Mama, mert mi így hívtuk a családban.
Én nagyon szerettem az anyósom, idős volt már, jóval túl a nyolcvanon, csendes, halk szavú nő volt és soha nem bántott senkit.Kijutott neki az életből, a férje az első világháborúban meghalt és ő ott maradt öt gyerekkel. Sok lemondással, nehézséggel, de embert nevelt gyerekeiből, akikből becsületes bányászok lettek, egyik fiúból természet tudós, a férjemből agrármérnök.

A Mama a nyarakat jórészt nálunk töltötte, egyébként a lányánál lakott, de mikor a fiamnak jött a nyári szünidő,-hogy ne legyen "kulcsos gyerek", a Mama mindig örömmel utazott le hozzánk, neki is ez egy kis kikapcsolódás volt a monotonságból. Nagyon jó volt így, mert engem és a férjemet is gyakran vidékre szólított a munkánk és sokszor csak este keveredtünk haza.
Szegény Mama mindig tett-vett, szeretett főzni, bár mindent másként csinált, mint én. Volt úgy, hogy napokat töltöttünk a hegyen, mert a Mama kertészkedni is szeretett.

Egyszer,-éppen beérett a sárgabarack,-gondoltam, teszek el belőle dzsemet, olyan jó darabosat, mert nagyon szerettük. Siettem haza a munkából, hogy estig elkészítsem. Mikor kiértem a hegyre, a férjem örömmel újságolta, hogy a Mama megcsinálta a baracklekvárt! Szegénykém szőröstül-bőröstül ledarálta a gyönyörű barackokat, majd megfőzte. Engem ez bizony kikészített, én az anyámtól tanultak szerint előbb forró vízbe dobtam, mert a héja ezáltal szépen lejött, majd megfőztem, mint említettem, kicsit darabosra. Elrontotta-gondoltam, de nem  mertem megmondani az anyósomnak.De soha nem bántam meg, hogy akkor nem szóltam, mert tudtam, hogy csak segíteni akart és a munkájába a szeretetét tette bele. Mert engem nagyon szeretett a Mama, ha soha nem is mondta.
Mikor például hozzánk utazott, mindig az volt az első, hogy megkért, menjek el vele az áruházba és vegyek neki otthonkát, meg ami kell. Ez mindig az én reszortom volt és bevallom, jól is esett, mert éreztem azt a bizalmat, ami felém áradt.
Hirtelen eszembe jutott egy másik eset is. Emlékszem, a férjem már nagybeteg volt, túl talán a tizedik ér műtéten is, de amíg menni tudott, "túrta a földet" és minden szabad percét a hegyen töltötte. A Mamával ültetgettek, paprikákat, kígyóuborkákat neveltek a sátorban. Azért a Mama is elfáradt néha.
a férjem éppen lent volt a szántó-részen, amikor a Mama kiáltozását meghallotta fentről: Elemér, Elemér!
A férjem nagyon megijedt és nagy nehezen a fájó lábaival felvánszorgott..
-Mi a baj, Mama?
-Kicsit lefeküdnék, fiam..
-Hát feküdjön le!-mondta a férjem, érezhető bosszúsággal.
Ilyen volt az én anyósom!

B Ilona Tóthné
Kép:Net

Gyermekkorom

/Szabálytalan vers/
én
gyermekként
nagyon boldog voltam
a lét még csak pislákolt bennem
mikor a sötét, hideg óvóhelyen
mint Juliska Jancsi kezét, apámét el nem
engedtem
aztán, mikor kezdődött az iskola, örömmel
mentem
nem mindennap, mert hárman jártunk egy cipőben.
Mégis, milyen boldogok voltak ezek az évek!
Számitógép a tiz ujjunk volt
ha rossz voltam, a tanitónéni megkorholt
szünetben fejen álltunk a lábazaton, télen
korcsolyáztunk az udvaron
de mentünk kirándulni sokat, lestük az erdei vadakat
a felvonulásokon cipeltük a plakátokat
lobogtattuk a csokrokat
ujjongtunk éltettük "apánkat", kinek képe boritotta a falakat
onnan tekintett ránk féltőn és kopasz feje ragyogott éltetőn.
De mindig volt kenyér az asztalon
apám, anyám munkába ment minden hajnalon
míg engedték a "nagyok"
de nem éheztünk, kaptunk Amerikából csomagot
benne rengeteg pudingot és
ejtőernyőselymet
anyám tündéri ujjai
gyönyörű blúzt varrtak belőle
én lettem az osztály szépe
hogy villogtam benne!
Olyan szép volt minden, nyáron a strandon
télen a fűtött szobában hallgattuk a rádiót
apám hegedült, lassan mindenki elszenderült,.
az évzáró ünnepélyen
matrózruhám lobogott a szélben
vigyázban és könnyes szemmel énekeltük a
HIMNUSZ-t
olyan boldog voltam és feledtem a
minuszt
én..
B Ilona Tóthné
Kép: Net

GÖMBSZIKLA

Sokat megélt ember olyan,mint a gömbszikla,
melyet a tenger hullámai nyaldostak össze-vissza,
aztán,-ha már nincs rajta kiszögelő darab,
a hullámok kidobják, s a parti homokba ragad,
ott enyészik magányosan néhány sziklával,
a természet mély ráncait még fedi zöld smink-mohával..
De a támadó Nap, dúlt szelek tépik testét,
s az idő ágyútüzében ezer kaviccsá hullik szét.
Mint az embert, kit az élet sodor ide-oda,
úgy viszi a dagály a kavicsot, s  tenger aljára dobja..

Valamikor szikla voltam-suttogta búsan,
miközben ott feküdt homok ágyában elhagyottan..

A kenyér illata (egymondatos)

Kicsit kifutottam az időből, úgy gondoltam, ezt a játékot kihagyom. De nincs szívem elmenni e szép téma mellett..

A kenyér a mindennapi áldásunk. Volt időszak számomra, amikor a kenyér héjának is illata volt..De ne kalandozzak megint a régmúltba.
Sok a szegény ember, de úgy vélem, az a legszegényebb, akinek nincs naponta kenyér az asztalán..
Számomra a nagyanyám kemencéjében sült kenyérnek volt utánozhatatlan illata. Mennyit próbálkoztam visszahozni ezt az illatot, hol sütőben sütöttem, hol kenyérsütőgépben, de egy sem volt az igazi. Olyan ez, mint a pörkölt, amit -ha lábasban készítünk, soha nem lesz olyan ízű, mint kint a szabadban, bográcsban pörkölődött húsnak.Mert ebben benne van a füst, a láng, de talán még a fű illata is..
Nagyanyám egyszerre megsütötte a hétre való kenyeret, ami még hét végén is friss volt. Sütés előtt elkészítette a kovászt, majd kézzel dagasztott a kenyeres teknőben, aztán szakajtóba kiadagolta, pihentette. Mikor a kemencében megfelelő volt  hőmérséklet, egyenként lapátra tette, aztán zsupsz be, a kemencébe. A szeme ragyogott, az arca kipirult, ahogyan a kiáramló meleg megcsapta. Mikor megsült a kenyér, hát annak földöntúli illata volt. És még valami..A kenyérrel együtt mindig sütött lángost is. Mi, akkor még gyerekek-körülültük az asztalt, tele voltunk izgalommal, mert imádtuk a lángost friss tejföllel, tört fokhagymával...
Ezek a kitörülhetetlen emlékek, mint az ilyenkor sütött kenyérnek az illata..Felejthetetlen..
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk..

Gyöngyi N Fehér, Sándor Turza, Széll Magdolna és további 10 ember kedveli ezt.

Ilona B.T.

LOPOK

Az életem már olyan,
mint pókhálós poros padláson
ott felejtett kopott bőrönd,
tele régi rongyos kacattal,
könyvek megbarnult lapokkal..
Talán egy tolvaj matat még benne,
majd dühödten vágja a szemétbe.
Nem törtetek már semerre,
megfontoltan lépek, nem félek.
Mitől is félnék, emberek?
Utamon leszállt már az ifjúság pora,
rögökön pihen, néha szél borzolja.
Nem sírok már ezen, hiszen
van még ködös, rövid út előttem..
Korábban nem hittem volna,
hogy nem fog fájni,
amint az idő táncol fölöttem..
Egyet jobbra, egyet balra,
majd kettőt előre, hármat hátra..
De azért haladok lassan,
van még helyem a világban,
s bocsánatát kérem az Úrnak,
mert lopok,
mindig csak egy napot,
magamnak..

B Ilona Tóthné