Újra meglátogatott a barátom, aki már a múlt héten is vendégem volt és már akkor megfenyegetett, hogy e héten, a mai napon is tiszteletét teszi nálam.Semmi gond,örülök a vendégeknek, különösen akkor,ha a látogatás időpontját előzőleg egyeztettük.
.
A barátom néhány évvel idősebb nálam, őszes, tisztes úr, mint gépészmérnök a műszaki tudományok jelentős képviselője.Mindezt csak azért írom le, mert magam is műszaki beállítottságú vagyok, sőt a régi-még gyerekkori -közös élményekre emlékezve abban a szent hitben éltem, majdhogynem egyforma természettel áldott meg bennünket a sors.
Az eltelt hosszú-hosszú évek után ma kellett arra rájönnöm, hogy ez korán sincs így, az agyunk teljesen másképp' működik.
Pechemre a számítógépem be volt kapcsolva.Így a barátom,- miután egy-egy közös emléket felelevenítve, derűsen, nevetgélve elfogyasztottuk a töltött káposztás ebédet és a szobában felszolgáltam a kávét,-azonnal a számítógépre vetette magát.
Én öt éve ismerem ezt a nagyszerű szerkentyűt, működését, titkait.Ez a gépem aránylag még új, magam tanultam meg a használatát, semmi gondom nem volt vele.
Büszkén mutogattam az általam használt oldalakat, levelezésemet, képeimet, írásaimat stb. Csak ámult-bámult, végül kijelentette,hogy én borzasztóan bonyolultan kezelem ezt a gépet, mindent sokkal egyszerűbben meg lehet oldani.
Leült a gép mellé és kb. egy órát magyarázott, közben feltöltött nem tudom, hány programot, kihozott vagy ötven táblázatot, kattintott ide-oda, átrendezte a mintegy ezer képemet és a letöltéseimet, majd felállt és azt mondta, már minden rendben és átadta a helyét.
Tudni kell ehhez, hogy én a kezdetektől úgy állítottam be a programokat, hogy egy kattintásra kijött az összes hely, amit használok, be sem kellett jelentkeznem, a megfelelő helyre csak rákatintottam és bent üdültem a kívánt helyemen..
Tejesen kétségbe estem, mert az ő egyszerű,nekem kibogozhatatlan módszerével belépni sem tudtam.Sehova.
Azóta is itt ülök és merengek, honnan fogom ezután az általam szépen elrendezett képeimet feltenni, hol találom meg a blogomat és egyáltalán mindent.Hogyan fogom én visszacsinálni az én "bonyolult rendszeremet"?
Végső következtetésem: ami a nőknél egyszerű,az a férfiaknál bonyolult, ami a férfiaknál egyszerű, az a nőknél bonyolult. Vagy tévednék?
2015. január 23., péntek
TAVASZ VÁRÁS
Tavaszvárás
Gyötrő, sötét lucskos tél volt,
ámulva nézett le a Hold,
miért nem jégtől ragyog a tó,
s a földön sem csillog a hó?
Óh, szánkó húzó tél, hol vagy,
gyemekarcon sem virul fagy..
léptek tocsognak az avaron,
nincs jégvirág az ablakon,
csak ónos eső szemerkél,
csúszna már odébb a tél!
Lelkemben már itt a tavasz,
mámorosan rágondolok,
szikrázó napsütés fogadott,s a lég
madárcsicsergéssel volt tele,
hajamba kapott a tavaz szele,
kis idő és itt lesz újra,
nagy öröm a téli búra.
B Ilona Tóthné
Kép:saját
Gyötrő, sötét lucskos tél volt,
ámulva nézett le a Hold,
miért nem jégtől ragyog a tó,
s a földön sem csillog a hó?
Óh, szánkó húzó tél, hol vagy,
gyemekarcon sem virul fagy..
léptek tocsognak az avaron,
nincs jégvirág az ablakon,
csak ónos eső szemerkél,
csúszna már odébb a tél!
Lelkemben már itt a tavasz,
mámorosan rágondolok,
szikrázó napsütés fogadott,s a lég
madárcsicsergéssel volt tele,
hajamba kapott a tavaz szele,
kis idő és itt lesz újra,
nagy öröm a téli búra.
B Ilona Tóthné
Kép:saját
2015. január 20., kedd
MÁR NEM ÉRZEM
már nem érezlek minden órában, percben,
már nem látlak menni az úton, a fényben,
már nem hallom hangod a lenge szélben,
már nem érzem illatod az éj sötétjében,
már nem beszélek magamban az egyedüllétben..
már régen nem lendítem vonat ablakából kezem feléd,
már régen nem tapossa lábam veled a kert zöld gyepét,
s fiad arcát sem simogatom már, téged benne látva,
szívem sem zakatol már vergődve az esti homályba..
hogyan is tehetném mindezt, hiszen a részem lettél,
sejtjeimbe gubóztál, minden vélt rezdülésed bennem él,
s csak akkor szűnsz majd meg létezni, ha minden elmúlt,
mert egy vérrög az erek útján becsukja a szív-kaput..
B Ilona Tóthné
Kép: net
már nem látlak menni az úton, a fényben,
már nem hallom hangod a lenge szélben,
már nem érzem illatod az éj sötétjében,
már nem beszélek magamban az egyedüllétben..
már régen nem lendítem vonat ablakából kezem feléd,
már régen nem tapossa lábam veled a kert zöld gyepét,
s fiad arcát sem simogatom már, téged benne látva,
szívem sem zakatol már vergődve az esti homályba..
hogyan is tehetném mindezt, hiszen a részem lettél,
sejtjeimbe gubóztál, minden vélt rezdülésed bennem él,
s csak akkor szűnsz majd meg létezni, ha minden elmúlt,
mert egy vérrög az erek útján becsukja a szív-kaput..
B Ilona Tóthné
Kép: net
2015. január 18., vasárnap
Melegszik a Föld
E téli hét végi napon
kocsimmal halkan suhanok
a gyér forgalmú úton
lámpám fénye vibrál előttem
a csillogó, nedves aszfalton
monoton csúszkál az ablaktörlő
mert egyre csak esik, esik az eső..
Melegszik a Föld..
Vajon a szívek is melegebbek lesznek?
Vagy marad üres szó a szeretet,
s néha az ember azt is bánja,
hogy megszületett..
Életünket szabályozzák rendeletek,
(gondolok erre, s máris csökkent a hőmérséklet)
élj így, meg úgy, tedd ezt, meg azt,
-mondják felül-
s hiába háborogsz legbelül..
Fagyos ez a világ,
akár hogy' is nézem,
Istenem, egy palacsintává lapult
macska az útszélen!
Ott távol, egy nedves padon
egy ember alszik a téren,
amott kóbor kutya bóklászik
éhesen a réten.
Melegszik a Föld,
nem is értem, miért
olyan hideg a tél,
hiszen se hó, se fagy,
csak az erre tévedt szél.
Csak a remény marad,
hogy tavaszra más lesz,
s szebbik arcát mutatja
a vátesz..Ámbár
"vulpes pilam mutat,
non mores"
(a róka megváltoztatja a szőrét,
de nem a természetét)
Te csak figyelj,óvatosan vezess!
B Ilona Tóthné
Kép: Net
A 2015. 02. játék értékelése( KKK)
Szerintem az értékelés a játék legnehezebb része. Nem azért, mert fényezni akarom magamat, de olyan nehéz mindig dönteni, hiszen ebben az értékelő csak magára hagyatkozhat.Az igazság az, hogy én értékelni nem is tudok, ahhoz jobban kellene a verseléshez értenem, tehát csak azt tudom leírni, hogy én mit érzek a verseket olvasva.
Nézzük sorjában:
Ács Nagy Éva ÁLOMBÓL VALÓSÁG LETT
Szonett: 102.
Írta: Ács Nagy Éva
Megláttam őt, állt a neonfény alatt,
Nem csinált semmit, nézett maga elé,
A fény árnyékot font,varázsolt mögé,
Ismerem jól, reményem benne vágtat.
Láttam, tudom ő volt ott álmaimban,
Barna szeme most nyugalmat árasztott,
Mozdulata , magához hívogatott,
Indultam , nem féltem a karjaiban.
Hatással volt rám, akaratom megszűnt,
Szégyenlősségem percek alatt eltűnt,
Lépni, mozdulni sem tudtam hirtelen.
Akkor rám nézett, mosolyt küldött felém,
Éji ismerősöm , nem ép az elmém,
Szeress most, szoríts magadhoz gyengéden!
Évikém, a szonetteid száma magától beszél. A Tőled megszokott precizséggel, a szonett követelményeinek megfelelően nagyon szépet írtál egy álombéli találkozásról a nyugalom és vágyakozás hangjaival. Gratulálok, szép szonett!
H Kohut Katalin Kohut Katalin: Enyhet várok
" Egy találkozásnak -azt hiszem, minden találkozásnak- előélete, előtörténete, az ismeretlenből való eredője van, akkor is,ha nem tudunk róla."
Minden találkozásnak van célja és oka.
Jönnöd kellett, drága, emlékezzem, móka
örömteli élet rám is várhat itten,
jóságod élesztett, szeretlek oly' híven,
mint egyetlent, akit szívembe fogadtam -
bár a sötétségben mindig benn ragadtam- ,
nem értheted soha, mi történt énvelem,
mégis jó volt nekem, fogtad a két kezem.
Lapoztál sorsodnak életút könyvében,
leírtál engemet - könnycsepp a szívemen -,
egyetlen életem örökké köt hozzád,
barátságod várom – reményem szív-virág.
Ékített bensőmmel enyhet várok kedves,
szerelmem, az voltál, nincs ára érzésnek,
ingyen kaptam ettől a nagy találkozástól,
nem félek a közös lélek-utazástól.
Kedves Kati, Te mindig olyan szépen tudsz írni az érzéseidről. Itt egy régóta vágyott szerelemről írsz, egy végzetes találkozásról, "egyetlen életem örökké köt hozzád", szívedben reméled, hogy életed végéig tartani fog. Nagyon szép, gratulálok, szépek a rímelések!
Erdődi Maya Amikor majd találkozunk
Cikázik agyamban egy csodaszép gondolat
tekergetem, mint nagymama a fonalat.
Már minden sejtemet, körbe szőtte,
mi lesz majd, ha ott állok előtte?
Tudok-e szólni majd,
vagy csak bámulok némán,
vagy mellére borulok
és sírdogálok némán.
Vagy nevetve futok felé
hajam lobog a szélben,
elkap forog velem
s én szédülök kezében.
Olyan is lehetne
mint a hős filmeken
hogy egymás felé futunk
a kvarchomok tengeren.
A pillanat lassított képei
a nyugvó nap bíbor fényében
örökkévalóságnak tűnik
egy gyönyörű lágy zenében.
Amíg nem látjuk egymást
gyakran álmodunk
milyen is lesz az,
ha majd találkozunk ..
Drága Maya! Én még nem olvastam Tőled verset és őszintén mondom, ez a vers egy nagyon nagy meglepetés volt számomra. Visszahoztad nekem a fiatalságot, hasonlóan éreztem az első randevú előtt, az ilyesmi megmarad mindenkiben egy életen át.Gyönyörű természeti képekkel is fokoztad a várakozás izgalmát, ahogyan elképzeled az első találkozást. Versed szívenütött, nagyon tetszett, tiszta szívből gratulálok!
Nézzük sorjában:
Ács Nagy Éva ÁLOMBÓL VALÓSÁG LETT
Szonett: 102.
Írta: Ács Nagy Éva
Megláttam őt, állt a neonfény alatt,
Nem csinált semmit, nézett maga elé,
A fény árnyékot font,varázsolt mögé,
Ismerem jól, reményem benne vágtat.
Láttam, tudom ő volt ott álmaimban,
Barna szeme most nyugalmat árasztott,
Mozdulata , magához hívogatott,
Indultam , nem féltem a karjaiban.
Hatással volt rám, akaratom megszűnt,
Szégyenlősségem percek alatt eltűnt,
Lépni, mozdulni sem tudtam hirtelen.
Akkor rám nézett, mosolyt küldött felém,
Éji ismerősöm , nem ép az elmém,
Szeress most, szoríts magadhoz gyengéden!
Évikém, a szonetteid száma magától beszél. A Tőled megszokott precizséggel, a szonett követelményeinek megfelelően nagyon szépet írtál egy álombéli találkozásról a nyugalom és vágyakozás hangjaival. Gratulálok, szép szonett!
H Kohut Katalin Kohut Katalin: Enyhet várok
" Egy találkozásnak -azt hiszem, minden találkozásnak- előélete, előtörténete, az ismeretlenből való eredője van, akkor is,ha nem tudunk róla."
Minden találkozásnak van célja és oka.
Jönnöd kellett, drága, emlékezzem, móka
örömteli élet rám is várhat itten,
jóságod élesztett, szeretlek oly' híven,
mint egyetlent, akit szívembe fogadtam -
bár a sötétségben mindig benn ragadtam- ,
nem értheted soha, mi történt énvelem,
mégis jó volt nekem, fogtad a két kezem.
Lapoztál sorsodnak életút könyvében,
leírtál engemet - könnycsepp a szívemen -,
egyetlen életem örökké köt hozzád,
barátságod várom – reményem szív-virág.
Ékített bensőmmel enyhet várok kedves,
szerelmem, az voltál, nincs ára érzésnek,
ingyen kaptam ettől a nagy találkozástól,
nem félek a közös lélek-utazástól.
Kedves Kati, Te mindig olyan szépen tudsz írni az érzéseidről. Itt egy régóta vágyott szerelemről írsz, egy végzetes találkozásról, "egyetlen életem örökké köt hozzád", szívedben reméled, hogy életed végéig tartani fog. Nagyon szép, gratulálok, szépek a rímelések!
Erdődi Maya Amikor majd találkozunk
Cikázik agyamban egy csodaszép gondolat
tekergetem, mint nagymama a fonalat.
Már minden sejtemet, körbe szőtte,
mi lesz majd, ha ott állok előtte?
Tudok-e szólni majd,
vagy csak bámulok némán,
vagy mellére borulok
és sírdogálok némán.
Vagy nevetve futok felé
hajam lobog a szélben,
elkap forog velem
s én szédülök kezében.
Olyan is lehetne
mint a hős filmeken
hogy egymás felé futunk
a kvarchomok tengeren.
A pillanat lassított képei
a nyugvó nap bíbor fényében
örökkévalóságnak tűnik
egy gyönyörű lágy zenében.
Amíg nem látjuk egymást
gyakran álmodunk
milyen is lesz az,
ha majd találkozunk ..
Drága Maya! Én még nem olvastam Tőled verset és őszintén mondom, ez a vers egy nagyon nagy meglepetés volt számomra. Visszahoztad nekem a fiatalságot, hasonlóan éreztem az első randevú előtt, az ilyesmi megmarad mindenkiben egy életen át.Gyönyörű természeti képekkel is fokoztad a várakozás izgalmát, ahogyan elképzeled az első találkozást. Versed szívenütött, nagyon tetszett, tiszta szívből gratulálok!
Olga Földes A találkozás
Nézek rád,
mintha már
láttalak volna,
az illatod is ismerős,
úgy szólok hozzád,
mint kitől tegnap
váltam el,
mintha kettévált
volna a függönyön
túli ködös lepel,
mert kitárult egy ajtó,
amin túl már jártam,
s ott voltunk ketten
egy antik szobában,
kezedet fogtam,
és nem engedtem el.
Olyan, mint álom
és mégsem az,
tünékeny tarka lepke.
Találkoztunk megint,
s itt állok újra
remegve: honnan is jöttél?
Ki vagy?
Ismerős örök időkön át,
csak ez egy másik világ.
Nézek rád,
mintha már
láttalak volna,
az illatod is ismerős,
úgy szólok hozzád,
mint kitől tegnap
váltam el,
mintha kettévált
volna a függönyön
túli ködös lepel,
mert kitárult egy ajtó,
amin túl már jártam,
s ott voltunk ketten
egy antik szobában,
kezedet fogtam,
és nem engedtem el.
Olyan, mint álom
és mégsem az,
tünékeny tarka lepke.
Találkoztunk megint,
s itt állok újra
remegve: honnan is jöttél?
Ki vagy?
Ismerős örök időkön át,
csak ez egy másik világ.
Olgim, a Te versed nagyon megérintett, egy érett, érzékeny asszony találkozása a sejtelmes, titokzatos -talán múlttal, vagy egy álommal, amit ismersz is, meg nem is, olyan, mintha az álom, ébredés határán járnál.Az ember gyakran érzi azt, ha jár egy helyen, olyan mintha korábban márt járt volna ott, pedig éleében sem. De személyekkel is vagyunk így.Az emberi lélek csodálatos, érzékeny hangszer. Szívenütött a versed, gondolatébresztő, hatással volt rám, mint minden "olgis"vers.Gratulálok, örülök, hogy olvastam!
Ez a négy vers vett részt a játékban és most rangsorolni kellene.Nem írhatnék inkább én is egy verset? No, mindegy, a szokásos "nagyon nehéz"-de meg kell tennem.
Az én olvasatomban tehát:
I. Erdődi Maya, Amikor majd találkozunk
II: Olga Földes, A találkozás
III.H Kohut Katalin, Enyhet várok
Különdíj: Ács Nagy Éva , Álomból valóság lett
Szívből gratulálok minden résztvevőnek!
2015. január 16., péntek
Az ezüstszínű kályhacsőlakk megtette jótékony hatását
( Egymondatos )
Régi családi házunkban,-ahol gyermekkoromat töltöttem és felnőttem- egy öreg vaskályha állt. Antik darab volt, ki tudja hány éves, bármelyik múzeumban megállta volna a helyét.
Nálunk már szertartás-számba ment, hogy a fűtési szezon megkezdése előtt apám a csövekkel együtt átkente a kályhát csőlakkal.Ilyenkor a kályha új ruhájában ezüstös fénnyel ragyogott, a szoba királynője lett és télen ontotta a meleget.
12-13 éves lehettem, amikor apám éppen a festéssel foglalatoskodott, én elmerülten néztem a munkáját. Abban az időben éppen szerelmes voltam a szomszéd fiúba, de nagy csalódás ért, mert észrevettem a szünetben, hogy szerelmem tárgya egy másik kislány kezét fogva sétálgat.
Apám magának való ember volt, mindig a gondolataiba merülve, sokszor úgy éreztem, valami másik világban kalandozik.
Akkor- miközben fényesítette a kályhát, fél szemével rám nézett, nem kérdezett semmit és teljesen váratlanul megszólalt:
- Ne légy szomorú, Icuka-mondta és tréfásan az orromra kent egy kis lakkot az ecsettel- nézd csak ezt a kályhát, látod, milyen volt? Most megszépítem és újra fog ragyogni.Te is fesd át a szomorúságod és ha ezzel végzel, újra a régi, vidám kislány leszel!
Az ezüstszínű kályhacsőlakk megtette jótékony hatását. De sokat gondoltam apám szavaira nehéz időszakaimban! Mert mi vagyunk a kályha, amit mindig újra-és újra át kell festeni.
Azóta már eltemettem a szüleimet, testvéreimet, férjemet, viharos éveken vagyok túl, örökös újrakezdéssel, mindig kimásztam az alagsorból, apám szavainak köszönhetően. És nem áltatom magam-még így, az utolsó szakaszban sem, hogy zökkenő mentesen élhetek. Amíg élünk, mindig szükség lesz az ezüstfényű kályhacsőlakkra..
B Ilona Tóthné..
Régi családi házunkban,-ahol gyermekkoromat töltöttem és felnőttem- egy öreg vaskályha állt. Antik darab volt, ki tudja hány éves, bármelyik múzeumban megállta volna a helyét.
Nálunk már szertartás-számba ment, hogy a fűtési szezon megkezdése előtt apám a csövekkel együtt átkente a kályhát csőlakkal.Ilyenkor a kályha új ruhájában ezüstös fénnyel ragyogott, a szoba királynője lett és télen ontotta a meleget.
12-13 éves lehettem, amikor apám éppen a festéssel foglalatoskodott, én elmerülten néztem a munkáját. Abban az időben éppen szerelmes voltam a szomszéd fiúba, de nagy csalódás ért, mert észrevettem a szünetben, hogy szerelmem tárgya egy másik kislány kezét fogva sétálgat.
Apám magának való ember volt, mindig a gondolataiba merülve, sokszor úgy éreztem, valami másik világban kalandozik.
Akkor- miközben fényesítette a kályhát, fél szemével rám nézett, nem kérdezett semmit és teljesen váratlanul megszólalt:
- Ne légy szomorú, Icuka-mondta és tréfásan az orromra kent egy kis lakkot az ecsettel- nézd csak ezt a kályhát, látod, milyen volt? Most megszépítem és újra fog ragyogni.Te is fesd át a szomorúságod és ha ezzel végzel, újra a régi, vidám kislány leszel!
Az ezüstszínű kályhacsőlakk megtette jótékony hatását. De sokat gondoltam apám szavaira nehéz időszakaimban! Mert mi vagyunk a kályha, amit mindig újra-és újra át kell festeni.
Azóta már eltemettem a szüleimet, testvéreimet, férjemet, viharos éveken vagyok túl, örökös újrakezdéssel, mindig kimásztam az alagsorból, apám szavainak köszönhetően. És nem áltatom magam-még így, az utolsó szakaszban sem, hogy zökkenő mentesen élhetek. Amíg élünk, mindig szükség lesz az ezüstfényű kályhacsőlakkra..
B Ilona Tóthné..
2015. január 11., vasárnap
Nem szeretem
Az "utálat" játékhoz
Az én szótáramban
nincs oly' szó, hogy utálni
nem emberhez méltó
ily szóval szólni
helyette azt mondom
nem szeretem
azt is csak végső esetben:
ha a gerinctelenség
renyheség, oktalan sértés
öndícséret és semmittevés
szemem előtt zajlik
mint áradó patak
akkor sem mondom, utállak
csak nem szeretem, ha
ilyen vagy..
mert minden emberben azért
van valami jó
s szép szavakkal még
megváltoztatható
nem legyinteni kell
és elmenni mellette
mert nem tudhatod
te mikor kerülsz
ilyen helyzetbe..
B Ilona Tóthné
Az én szótáramban
nincs oly' szó, hogy utálni
nem emberhez méltó
ily szóval szólni
helyette azt mondom
nem szeretem
azt is csak végső esetben:
ha a gerinctelenség
renyheség, oktalan sértés
öndícséret és semmittevés
szemem előtt zajlik
mint áradó patak
akkor sem mondom, utállak
csak nem szeretem, ha
ilyen vagy..
mert minden emberben azért
van valami jó
s szép szavakkal még
megváltoztatható
nem legyinteni kell
és elmenni mellette
mert nem tudhatod
te mikor kerülsz
ilyen helyzetbe..
B Ilona Tóthné
2015. január 10., szombat
KÍVÁNSÁG
Úgy szeretnék gyalog végigmenni a tó
fagyos partján, s nézni, amint a csillogó
felszínen megtörnek a kósza sugarak,
s jég alatt halak fagyosan alszanak.
Január elején álmokból kis csokrot
ültetek szívemben, feledve a valót,
ülnék egy hóbuckán, nézném a kacsákat,
símogatnám hótól részegült kutyámat.
De a test törékeny, inog az egészség,
hív a természet és járni oly nehézség,
ezért Uram kérlek, adj jó egészséget,
hogy élvezhessem még az oly sok szépséget
B Ilona Tóthné
Kép: Net
fagyos partján, s nézni, amint a csillogó
felszínen megtörnek a kósza sugarak,
s jég alatt halak fagyosan alszanak.
Január elején álmokból kis csokrot
ültetek szívemben, feledve a valót,
ülnék egy hóbuckán, nézném a kacsákat,
símogatnám hótól részegült kutyámat.
De a test törékeny, inog az egészség,
hív a természet és járni oly nehézség,
ezért Uram kérlek, adj jó egészséget,
hogy élvezhessem még az oly sok szépséget
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. január 9., péntek
Érzelem
Lila ködben úszó
érzelem
álomkeringőt jársz
szíveken
könnyedén, igézőn
sebesen
lengő ruhád, mint légi
selyem
felhőkben úszva köréd
lebben
a vágy, mely ott izzik
szemedben
mint látomás, cikázik
lelkemben
illatod még álmomban is
keresem
lila szinekben virágzó
réteken
elhozza majd az éji
sejtelem
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Kép: Net
Játék az édenben
( egymondatos ) .." A játéknak még nincs vége"
Zoltán magas, izmos legény volt, bomlottak utána a nők, fiatal kora ellenére korán megházasodott. Fiatalság bolondság, a házasság nem tartott sokáig.
Aztán elkövette élete második ballépését, újra megnősült. Dolgos ember lévén az apósával együtt munkálkodtak annak a falu határában lévő földjén.
De ez a házasság sem tartott sokáig, megromlott a kapcsolatuk az asszonnyal, az após pedig kiadta az útját. Se pénz, se posztó..
Zoltán-pénz híján-gondolt egyet, a közeli város melletti kiserdőben felhúzta nejlon-palotáját, a bokrok fedezetében csendesen élt, nem zavart senkit, még egy kis pénzre is szert tett, minden alkalmi munkát elvállalt.
Kata munkába menet a kiserdő melletti úton sétált el, mígnem-nem részletezem-megismerkedett Zoltánnal és egymásba szerettek.De Kata szülei ezt nem nézték jó szemmel,szégyellték lányuk viszonyát egy hajléktalannal. Végül azt mondták, vagy ők, vagy a nincstelen.Kata az utóbbit választotta.
Nagyon szerették egymást, az idő őket igazolta,.Zoltán továbbra is dolgozott, Kata itt-ott takarítgatott, szabadok voltak, hallgatták a reggeli madárdalt, a kutya sem törődött velük, illetve valaki mégis megmérgezte a kutyákat, csak az egyik élte túl, Böbike kiterülve feküdt a "palota " előtt, mire hazaértek.Nagyon szerették kis állataikat, de beletörődtek a kutya halálába, nem tudtak mit tenni.
Már tizedik éve taposták az erdei ösvényt együtt,mikor egy nap két rendőr megjelent és azt mondták nekik, szedjék össze a cuccaikat, mert a kalyibát ledózerolják, rontja a város képet..
Attól kezdve több erdőszéli helyen fészket raktak, de Zoltán szeretett volna Katának jobb körülményeket biztosítani, végül megint találtak egy helyet az erdő túloldalán, ahol Zoltán egy egész lakályos kis otthont varázsolt, berendezkedtek, télre még fát is vettek.Még az időnként megjelenő szociális munkások is jól érezték magukat náluk, mindig rend és tisztaság volt..
Idővel sajnos Zoltán egészsége odalett, az izmai felszívódtak, nem tudott már dolgozni, néha csendesen leült egy-egy városi ház előtt, nem koldult, de mint békés embert a lakók elviselték, főleg ha a kutya is mellette volt, némi aprópénzzel jutalmazták. Kata pedig a kukákból főzött, mindig talált valamit.
De az Önkormányzat szerint-bármilyen otthonos is volt a kis lakóhelyük, továbbra sem illettek a tájképbe és lerombolták otthonukat.
Most itt ülnek egymást átkarolva a hajléktalan szállón, Zoltán megilletődve simogatja Kata sovány arcát és álmodoznak az édenükről, az erdőszéli nyugalomról, de Zoltán nem adja fel, terveket szövöget, mert szerinte a játéknak még nincs vége.
Talán majd egyszer, az erdő közepén..
Kép: Net
Zoltán magas, izmos legény volt, bomlottak utána a nők, fiatal kora ellenére korán megházasodott. Fiatalság bolondság, a házasság nem tartott sokáig.
Aztán elkövette élete második ballépését, újra megnősült. Dolgos ember lévén az apósával együtt munkálkodtak annak a falu határában lévő földjén.
De ez a házasság sem tartott sokáig, megromlott a kapcsolatuk az asszonnyal, az após pedig kiadta az útját. Se pénz, se posztó..
Zoltán-pénz híján-gondolt egyet, a közeli város melletti kiserdőben felhúzta nejlon-palotáját, a bokrok fedezetében csendesen élt, nem zavart senkit, még egy kis pénzre is szert tett, minden alkalmi munkát elvállalt.
Kata munkába menet a kiserdő melletti úton sétált el, mígnem-nem részletezem-megismerkedett Zoltánnal és egymásba szerettek.De Kata szülei ezt nem nézték jó szemmel,szégyellték lányuk viszonyát egy hajléktalannal. Végül azt mondták, vagy ők, vagy a nincstelen.Kata az utóbbit választotta.
Nagyon szerették egymást, az idő őket igazolta,.Zoltán továbbra is dolgozott, Kata itt-ott takarítgatott, szabadok voltak, hallgatták a reggeli madárdalt, a kutya sem törődött velük, illetve valaki mégis megmérgezte a kutyákat, csak az egyik élte túl, Böbike kiterülve feküdt a "palota " előtt, mire hazaértek.Nagyon szerették kis állataikat, de beletörődtek a kutya halálába, nem tudtak mit tenni.
Már tizedik éve taposták az erdei ösvényt együtt,mikor egy nap két rendőr megjelent és azt mondták nekik, szedjék össze a cuccaikat, mert a kalyibát ledózerolják, rontja a város képet..
Attól kezdve több erdőszéli helyen fészket raktak, de Zoltán szeretett volna Katának jobb körülményeket biztosítani, végül megint találtak egy helyet az erdő túloldalán, ahol Zoltán egy egész lakályos kis otthont varázsolt, berendezkedtek, télre még fát is vettek.Még az időnként megjelenő szociális munkások is jól érezték magukat náluk, mindig rend és tisztaság volt..
Idővel sajnos Zoltán egészsége odalett, az izmai felszívódtak, nem tudott már dolgozni, néha csendesen leült egy-egy városi ház előtt, nem koldult, de mint békés embert a lakók elviselték, főleg ha a kutya is mellette volt, némi aprópénzzel jutalmazták. Kata pedig a kukákból főzött, mindig talált valamit.
De az Önkormányzat szerint-bármilyen otthonos is volt a kis lakóhelyük, továbbra sem illettek a tájképbe és lerombolták otthonukat.
Most itt ülnek egymást átkarolva a hajléktalan szállón, Zoltán megilletődve simogatja Kata sovány arcát és álmodoznak az édenükről, az erdőszéli nyugalomról, de Zoltán nem adja fel, terveket szövöget, mert szerinte a játéknak még nincs vége.
Talán majd egyszer, az erdő közepén..
Kép: Net
2015. január 6., kedd
Nem akarok már
Nem akarok már nagy dolgokat tenni.
Miért, kinek? Elég csak lenni, élvezni
a szürke napok adta apró örömeket,
átugrani az utamba kerülő rögöket,
s az idő tépte szöveteket összefércelni,
hogy kis időmben még tudjak a szépre emlékezni.
Nekem már elég, ha téli estén ropog a tűz a kályhában,
s ablakból kinézve csillog a hold fénye a tiszta hóban.
Nem érdekel már a zajos, bűnös világ,
az, hogy ki kire és miért oly haragosan kiált..
Én már nem várok semmit az élettől,
de adok, ha kérnek,-kicsit a kicsiből.
Az élet nekem már nagy meglepetést nem tartogat,
tapasztalatokat szereztem a hosszú évek alatt.
Nem akarok már nagy dolgokat tenni,
csak nyugalomban, békében este lefeküdni,
s éjjelente átélni a meg nem valósult álmokat,
látni pirkadatkor redőny résein át a beszökő sugarakat.
Csendesen csordogáló patak legyen az életem,
melyet befogad majd a nem oly távoli végtelen..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Miért, kinek? Elég csak lenni, élvezni
a szürke napok adta apró örömeket,
átugrani az utamba kerülő rögöket,
s az idő tépte szöveteket összefércelni,
hogy kis időmben még tudjak a szépre emlékezni.
Nekem már elég, ha téli estén ropog a tűz a kályhában,
s ablakból kinézve csillog a hold fénye a tiszta hóban.
Nem érdekel már a zajos, bűnös világ,
az, hogy ki kire és miért oly haragosan kiált..
Én már nem várok semmit az élettől,
de adok, ha kérnek,-kicsit a kicsiből.
Az élet nekem már nagy meglepetést nem tartogat,
tapasztalatokat szereztem a hosszú évek alatt.
Nem akarok már nagy dolgokat tenni,
csak nyugalomban, békében este lefeküdni,
s éjjelente átélni a meg nem valósult álmokat,
látni pirkadatkor redőny résein át a beszökő sugarakat.
Csendesen csordogáló patak legyen az életem,
melyet befogad majd a nem oly távoli végtelen..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. január 2., péntek
Egy rövidke mondat
De régen találkoztam már Szandával!
Ő egy nagyon kedves barátnőm volt, talán az egyetlen, aki előtt nyugodtan kinyithattam lelkem kiskapuit, mindig tudtam, hogy köztünk marad, amit megosztok vele. Mert a léleknek sok kapuja van, közöttük olyan is, ami talán halálunkig zárva marad.A titkok elbújnak a lélek útvesztőiben és onnan már soha nem találnak ki.
Ismertük egymást jól és Szanda is tudta, hogy számíthat rám.Sokáig őrizgette egyik "titkát" és amikor az apja meghalt, talán a rászakadt fájdalom miatt, vagy azért, mert meg akart szabadulni egy nyomasztó emléktől-elmesélte nekem.Ne haragudj, Szanda, hogy én ezt most vázlatosan mégis leírom, okulásul.Mert a szavaknak súlyuk van, mindig gondoljuk át háromszor, mielőtt valamit mondunk...
Szanda szeretetteljes családban nőtt fel. A szülők dolgoztak, ő a bátyjával vidáman élte a gyermekkorát, annak minden örömével.Az anyja nagyon szép asszony volt, sokan megkörnyékezték, de az ő élete a család volt, minden tette, gondolata a család körül forgott. Az apja viszont rendkívül zárkózott, magának való ember volt, állandóan olvasott, a gondolatait teljesen lefoglalták az általa tartott nagy dolgok, megrögzött idealista volt.Soha nem volt egy rossz szava sem a családhoz, sem máshoz.A család "hölgy" tagjait úgy kezelte, mint a lovagregény hősnőit, udvarias volt, néha megsimogatta a gyerekek kócos haját, gyengéden megpaskolta a feleségét...
Ilyen légkörben nőttek fel a gyerekek és érkeztek meg a rakoncátlan kamaszkorba. Szandának is kezdett kinyílni a "csipája".Észrevette, hogy egy idő után az anyja egyre hallgatagabb lett, tudta, hogy bántja valami.Aztán véletlenül fültanuja volt egy beszélgetésnek az anyja és apja között..
Ebből tudta meg, hogy az apja beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe.
Mint említettem, Szanda akkor a kamaszkorában volt, annak minden forrófejűségével, lázadásával, meggondolatlanságával.A bátyja nem is tudott semmiről, ő a haverjaival volt elfoglalva.
Szandát nagyon felzaklatta a hallott beszélgetés.
-Reggel éppen a felkelés ideje volt-mesélte, -én bementem apám hálószobájába, ő rámnézett ..és akkor meglátta a szememet..
-Mától nem vagy az apám! -kiáltotta gyűlölettel Szanda
Az apja nem szólt semmit, de Szanda soha nem fogja elfelejteni, amit akkor a szemében látott. Csalódottság, fájdalom, valamiféle felismerés, megbántottság, minden benne volt ebben a tekintetben..Az apja nem kérdezett, szó nélkül felöltözött és elment.
A család együtt maradt. De Szanda viszonya azóta már soha többé nem volt olyan az apjával, mint korábban.Egy szakadék lett közöttük, amit az idők folyamán egyikük sem volt képes átugorni..
Szanda nagyon szerette az apját és mikor már saját családja volt, akkor is csendes óráiban eltöprengett azon, hogy tehetett ilyen kijelentést.Mert nem talált rá mentséget.Féltettem az anyámat, a biztonságunkat-próbálta számtalanszor megmagyarázni magának.De érezte, hogy így sem kapott felmentést.
Mire eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen, már nem volt kitől..
Ő egy nagyon kedves barátnőm volt, talán az egyetlen, aki előtt nyugodtan kinyithattam lelkem kiskapuit, mindig tudtam, hogy köztünk marad, amit megosztok vele. Mert a léleknek sok kapuja van, közöttük olyan is, ami talán halálunkig zárva marad.A titkok elbújnak a lélek útvesztőiben és onnan már soha nem találnak ki.
Ismertük egymást jól és Szanda is tudta, hogy számíthat rám.Sokáig őrizgette egyik "titkát" és amikor az apja meghalt, talán a rászakadt fájdalom miatt, vagy azért, mert meg akart szabadulni egy nyomasztó emléktől-elmesélte nekem.Ne haragudj, Szanda, hogy én ezt most vázlatosan mégis leírom, okulásul.Mert a szavaknak súlyuk van, mindig gondoljuk át háromszor, mielőtt valamit mondunk...
Szanda szeretetteljes családban nőtt fel. A szülők dolgoztak, ő a bátyjával vidáman élte a gyermekkorát, annak minden örömével.Az anyja nagyon szép asszony volt, sokan megkörnyékezték, de az ő élete a család volt, minden tette, gondolata a család körül forgott. Az apja viszont rendkívül zárkózott, magának való ember volt, állandóan olvasott, a gondolatait teljesen lefoglalták az általa tartott nagy dolgok, megrögzött idealista volt.Soha nem volt egy rossz szava sem a családhoz, sem máshoz.A család "hölgy" tagjait úgy kezelte, mint a lovagregény hősnőit, udvarias volt, néha megsimogatta a gyerekek kócos haját, gyengéden megpaskolta a feleségét...
Ilyen légkörben nőttek fel a gyerekek és érkeztek meg a rakoncátlan kamaszkorba. Szandának is kezdett kinyílni a "csipája".Észrevette, hogy egy idő után az anyja egyre hallgatagabb lett, tudta, hogy bántja valami.Aztán véletlenül fültanuja volt egy beszélgetésnek az anyja és apja között..
Ebből tudta meg, hogy az apja beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe.
Mint említettem, Szanda akkor a kamaszkorában volt, annak minden forrófejűségével, lázadásával, meggondolatlanságával.A bátyja nem is tudott semmiről, ő a haverjaival volt elfoglalva.
Szandát nagyon felzaklatta a hallott beszélgetés.
-Reggel éppen a felkelés ideje volt-mesélte, -én bementem apám hálószobájába, ő rámnézett ..és akkor meglátta a szememet..
-Mától nem vagy az apám! -kiáltotta gyűlölettel Szanda
Az apja nem szólt semmit, de Szanda soha nem fogja elfelejteni, amit akkor a szemében látott. Csalódottság, fájdalom, valamiféle felismerés, megbántottság, minden benne volt ebben a tekintetben..Az apja nem kérdezett, szó nélkül felöltözött és elment.
A család együtt maradt. De Szanda viszonya azóta már soha többé nem volt olyan az apjával, mint korábban.Egy szakadék lett közöttük, amit az idők folyamán egyikük sem volt képes átugorni..
Szanda nagyon szerette az apját és mikor már saját családja volt, akkor is csendes óráiban eltöprengett azon, hogy tehetett ilyen kijelentést.Mert nem talált rá mentséget.Féltettem az anyámat, a biztonságunkat-próbálta számtalanszor megmagyarázni magának.De érezte, hogy így sem kapott felmentést.
Mire eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen, már nem volt kitől..
2014. december 25., csütörtök
SZABADULNÉK
Játékra: " Szabadulás az állandóság szövetéből"
hosszú teleken olyan az ember
mint kalitkában a sebzett madár
az élet ilyenkor csak fáj
mert az idő monotonsága leteper
a falak visszakongják vágyaimat
s mikor lelkem felröppen, mint egy hinta
lebegve szárnyalna messze fel, a magasba
égig érő fa köré fonnám karjaimat
s csak szedném, szórnám a virágokat
képzelgő vágyaim plafonba ütköznek
s mint szikláról a zuhatag, aláesnek
de nem mossák el a szürke napokat
a gondolatok bennem rekedtek
a homlokomról vízcseppek peregtek
B Ilona Tótné
Kép: Gaudi Márton festménye
hosszú teleken olyan az ember
mint kalitkában a sebzett madár
az élet ilyenkor csak fáj
mert az idő monotonsága leteper
a falak visszakongják vágyaimat
s mikor lelkem felröppen, mint egy hinta
lebegve szárnyalna messze fel, a magasba
égig érő fa köré fonnám karjaimat
s csak szedném, szórnám a virágokat
képzelgő vágyaim plafonba ütköznek
s mint szikláról a zuhatag, aláesnek
de nem mossák el a szürke napokat
a gondolatok bennem rekedtek
a homlokomról vízcseppek peregtek
B Ilona Tótné
Kép: Gaudi Márton festménye
2014. december 24., szerda
2014. december 20., szombat
ALKONYODIK
Teríti már vörös szőnyegét az alkonyat,
a lebukó nap lassan eltűnik a fák alatt,
sötét este húzza maga után a csillag palástját,
s majd a ködös éj tőle is átveszi hatalmát.
Az égi rengetegben álmok árván bolyongnak,
tudat alatti szférákban vágyak csordulnak,
felhőkben, folyókban s a szívemben szüntelen csobogva
omlanak szét könnyet vagy mosolyt fakasztva.
S mikor a pirkadat halvány fénnyel kopogtat,
szárnytalanul suhanva elviszi álmomat,
összetörten, ágyam szélén ülve kinyújtom karomat,
megragadnám a tegnapot, mert azt már túléltem,
de azt még nem tudom, milyen lesz a ma-létem..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
a lebukó nap lassan eltűnik a fák alatt,
sötét este húzza maga után a csillag palástját,
s majd a ködös éj tőle is átveszi hatalmát.
Az égi rengetegben álmok árván bolyongnak,
tudat alatti szférákban vágyak csordulnak,
felhőkben, folyókban s a szívemben szüntelen csobogva
omlanak szét könnyet vagy mosolyt fakasztva.
S mikor a pirkadat halvány fénnyel kopogtat,
szárnytalanul suhanva elviszi álmomat,
összetörten, ágyam szélén ülve kinyújtom karomat,
megragadnám a tegnapot, mert azt már túléltem,
de azt még nem tudom, milyen lesz a ma-létem..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)











