Nem csörög délben a telefon,
az előszobában csak az üresség kong,
kutyám kaparja az ajtót, jönne be,
most lenne beszélgetésünk ideje...
Hogy vagy?- kérdezted minden nap,
akkor is, ha sütött a nap,
vagy az ablakon hálót szőtt a fagy.
Nem látod már többet a hulló leveleket,
s lépted nem tapossa az avaszőnyeget..
Tegnap még megsímogattam sápadt arcodat,
miközben ajkadon egy hörgés felszakadt.
Szemed még néha értelmesen rámnézett,
majd lecsukódott, tükrét törte szenvedésed.
Hangtalanul zokogtam, óh, nagy Isten,
bárhogy fáj, engedd, hogy elmenjen!
A sok kúsza vezeték, cső, olyan a testeden,
-melyek nem táplálnak már,-mint kés a szívben.
Hisz' látom, félig odaát vagy
testvérem, ne aggódj, itt a fiad!
Mondanám, rendben lesz minden,
véred itt csörgedez ereimben..
A mennyek kapuja nyiva áll előtted,
s a hosszú út után pihenj békében,
kezed fogja Isten.
Nem berreg délben a telefon,
csak ülök mellette bénán,hallgatagon,
a kutya halkan nyűszít az ajtó előtt,
többet semmi nem nem lesz már olyan,
mint azelőtt..
B Ilona Tóthné
Kép:Net
