2013. július 27., szombat

CSALÁDFA

CSALÁDFA

Bartha Ilona Tóthné



Szaladnak az évek,
Lassan végére érek,
Tudni szeretném, ki vagyok,
Honnan jöttem, kutatok.
Sokszor magamat kérdezem,
Van-e értelme, hogy létezem?
A családfámat nézegetve
Rámutatok egy névre,
B. Károly élt ezerötszázhetvenben,
Számolgatom, hányadik ükapám volt,
De olyan messze már a múlt,
Csak azt tudom,
A vére bennem van..
Talán egyszer majd egy utód
Ugyanigy bök majd a nevemre,
Hát ő meg ki volt?-Kérdezi majd
Csodálkozva, merengve.
Honnan tudhatná szegény,
Ki volt e hajdani lény,
Mikor magam sem tudom
Ki vagyok, egyre csak találgatok,
Semmi nyomot nem hagyok,
A milliárdból csak egy vagyok..
Kit érdekel szerény létem,
Hogy épitek-e vagy rombolok,
Igazat mondok, vagy
hazudok,
Van-hitem, mit tudok?
De mindenki meghal egyszer,
Feledésbe merül az évekkel.

Nekem az élet lényege, hogy vagyok,
Még látom a felhőket és napot,
Mely mögött talán ott vannak
A rokonok
És Te,
Beleolvadva a Mindenségbe.
Bárhogy is lesz, érzem,
Rajta leszek a családfán
A sok között egy levélen..

kép: Net

2013. július 25., csütörtök

TENGER ZÚGÁSA

/Lentino- szonett/
Ilona Bartha Tóth

Tenger zúgását hallom, számban érzem
a kristály-tiszta víz sós cseppjeit,
sirályok vijjognak az ég kékjében,
s látom kedvesem mélykék szemeit.

Vibrált,mint nap fénye, amint megtört
víztükör felszínén, perzselt, égetett,
majd egy riadt hullám, amely feltört,
habjával betakart, lágyan átölelt.

Fájdalom csapkodja fájó szívemet,
bénán tátogok, nyelvem sósan tapad,
szúnyogok hada szívja véremet..

Egy forró, nyári éjszaka nekem
már csak egy bódító, szép álom lehet,
fénytelen napokkal vonz életem..

Kép:Net

2013. július 23., kedd


ÁLOMVÁRÁS


Ilona Bartha Tóth

Ezüsthajú már a napom,
kinézek az ablakomon,
sötétség honol a tájon,
levél zizeg a tujákon.

Harapni lehet a csendet,
ember, állat elpihentek,
csak nálam világít a fény,
vágyón eltölt álom-remény.

A sötétben mindig félek,
mert a napok oly kemények,
fülledt nyári éjszakákon
forrás lenne egy szép álom.

Kitárom az ablakomat,
előttem fák nyújtózkodnak,
lombjuk takarja a holdat,
nem látom a csillagokat..

Kép: Net

2013. július 21., vasárnap


TANKÁK

A SZŐLŐ, MIKOR ÉRIK

nézem a szőlőt
ahogyan érik pont úgy
mint a gyerekek
zöld szemek az értelem
napról-napra színesebb

AZ INTRIKA

az intrika úgy
szúr mint a rózsatövis
de a tövis a
rózsa őre nem ármány
fondorlatos cselszövés

FŰVÁGÁS

vágd le fűvedet
érzed majd az illatát
mint eső után
a szomjazó föld szagát
mikor újraszületik

Ilona Bartha Tóth
Kép:Net

2013. július 20., szombat

HOLD FÉNYÉNÉL

Magányos estéken nézem az eget,
támaszkodom az erkélykorlátra,
s fenn látom magam előtt a végtelent,
vajon hogy jutok el olyan távolra?
A jó öreg Hold sejtelmesen nevet,
mint kopasz professzor néz rám, aki
bölcs, ismer minden titkot és rejtelmet,
tapasztalata több évmilliárdnyi..
Tanítványa, a bagoly, Hold fényében
ül egy száraz faágon, majd elsuhan
prédára lesve az esti sötétben
Nézem, mint múltján merengő hontalan
Tán julius forró illuziója
remegtette meg vágyó lelkemet
s a fénylő csillagok égi kaptára,
érzem, ahogyan a levegő rezeg.
Kinyújtott karjaimban két kezem közt
-mint jósnő az üveggömböt-tartom
a Holdat, s kérdezem, hogy fejem fölött
mikor csusszan le a bárd, hisz' tudom,
ez lesz életemben az utolsó
villanás, többé már nem lesz semmi más.
De a tudós, mint cinkos bujdosó
maradt egy felhők takarta látomás..

Ilona Bartha Tóth
Kép: Net


Ilona B Tóth: HOLD FÉNYÉNÉL
gyusziapu.deviantart.com

2013. július 19., péntek


KIMONDATLAN

némaságod oly sokat mond nekem,
kimondatlan szavaid átszúrnak,
mint tört darabok az üveghegyen,
nem kell szóáradat, magyarázodás,
mert van, amit kimondani nem lehet,
érző lelkek távolról is értik egymást

,
a lélek sejtelem, egy furcsa lény
megrezdül,s harangja itt belül cseng,
a gondolat is úgy beleremeg,
elönt, mint titokzatos északi fény..

Ilona Bartha Toth,
Kép: Net

2013. július 14., vasárnap

SZERENCSE FEL

SZERENCSE FEL

Ilona Bartha Tóth

Úgy vágyom már látni a
lillafüredi vizesést alázuhanni,
mely a bükki hegyekből ered
és állni ott József Attila szobra mellett,
csak állni és ámulni a csodán,
a Palotaszálló ásitó tornyán,
mögötte bükk és fenyőrengeteg,
előtte a Hámori tó méregzöld vize remeg.

Élmény csodálni a tüzes, vágtató ménest
Szilvásváradon, ezen a bükki oázison,
gyönyörű ez a táj, szebbet ne keress!
Nekem a legmesésebb hely a világon.

Jószerencsét!-Köszöntek  Perecesen a bányászok,
mielőtt alászálltak a szénbányába.
Odalent a mélyben szénmázas arcukból
csak fáradt szemük viágitott,
homlokukon fekete veriték csorgott,
a felszinre szénnel rakott csille robogott.
Hol van már, amikor e nehéz munka
dicsőség és biztos kereset volt!

Fogom-e még látni a Vasgyár
füstöt és szikrákat okádó kéményeit?
Vagy a kohók lángnyelveit, amint
meghajlitják az izzó vasakat?

Tele vagyok vággyal és reménnyel.
Szerencse fel!

Kép: Net 

2013. július 13., szombat

NYUGTALAN SZÍV



Miért nyugtalan a szivem?
Talán a nyárutó vagy a közeli ősz üzen,
vagy látom az egynyári virágok élni vágyását
ha rövidke idejük végére jár, fejüket horgasztják,
vagy egy dal, egy ki nem mondott gondolat,
mely bent rekedt s döngeti a sziv-falat..
S a sziv lüktet, ver lázas iramban,
sokszor úgy érzem, e kurta létnek vége van.
Pedig hiszem, dolgom lenne még e földön,
élni a családért, magamért, hazámért tenni,
vagy egyszerűen csak lenni, szeretni, örülni..
De a sziv makacs, néha nem csak buzgón liheg,
mint aki maga is unja,meg-meg áll, piheg,
mintha percekig csak játszana velem
elég volt már, pihenj- mondja nekem.
De én nem hagyom magam, kapaszkodom,
bár olyankor elhalkul a hangom
néma sikollyal kérőn kiáltom:
nekem még ez a Föld az otthonom!
Még hallani akarok sok zengő dallamot,
megélni, amit a sors rámhagyott
kimondani az elhallgatott szavakat,
csodálni lentről a csillagokat..

Ilona Bartha Tóth
Fotó: Net


  • Gergely-Gregory Barta-Bartha - Forditás lásd alant.: Angol . Francia. Német
    - Translation see below:. English. France. German

    ,
    - RESTLESS HEART

    Why is my heart troubled?
    Perhaps the nyárutó or nearby Fall message,
    I see the summer flowers or a live impart
    If short is near the end, their heads anglers yak
    or a song, an unspoken thought,
    is trapped inside and banging the heart-wall ..
    And the heart throbbing beats feverish pace,
    sometimes I feel like this is the end of brief existence.
    And believe it has to do in the land,
    living for the family, for myself, for my country to do
    or simply to be, to love, be happy ..
    But the stubborn heart, sometimes not only eagerly panting
    like himself bored, you-you are, heaving,
    like several minutes just playing with me
    enough already, take a break, he tells me.
    But I do not let myself hold on,
    When any of my voice fades
    silent scream, shout suitors:
    I have this Earth is my home!
    I still hear a lot of ringing melody
    to make a living, he left a lot to me
    stopped to speak the words
    bottom admire the stars ..

    - Restless Heart

    Pourquoi mon cœur troublé?
    Peut-être le nyárutó ou un message d'automne proximité,
    Je vois les fleurs d'été ou donne un live
    Si court-circuit est vers la fin, leur tête pêcheurs yak
    ou une chanson, une pensée muette,
    est piégé à l'intérieur et à taper le cœur mur ..
    Et le battement de cœur bat rythme effréné,
    parfois je me sens comme c'est la fin de la brève existence.
    Et croyez qu'il a à faire dans le pays,
    vivre pour la famille, pour moi, pour mon pays à faire
    ou tout simplement d'être, d'aimer, être heureux ..
    Mais le cœur obstiné, parfois non seulement avec impatience haletant
    comme lui-même ennuyé, vous-vous êtes, haletante,
    comme plusieurs minutes juste jouer avec moi
    déjà assez, faites une pause, me dit-il.
    Mais je ne me laisse pas tenir le coup,
    Lorsque l'une de mes voix s'estompe
    cri silencieux, les prétendants de crier:
    J'ai cette terre est ma maison!
    J'entends encore beaucoup de sonner mélodie
    pour gagner sa vie, il a laissé beaucoup pour moi
    cessé de parler les mots
    bas admirer les étoiles ..

    - Restless Heart

    Warum ist mein Herz erschrecke?
    Vielleicht ist die nyárutó oder in der Nähe Fall Nachricht,
    Ich sehe die Sommerblumen oder eine Live vermitteln
    Wenn kurz ist kurz vor dem Ende, ihre Köpfe Angler Yak
    oder ein Lied, eine unausgesprochene Gedanke,
    ist darin gefangen und schlug das Herz-Wand ..
    Und das Herz schlägt pochenden fieberhaft,
    manchmal fühle ich mich wie dies das Ende der kurzen Zeit seines Bestehens ist.
    Und glaube, es hat in dem Land zu tun,
    Leben für die Familie, für mich, für mein Land zu tun
    oder einfach sein, zu lieben, glücklich sein ..
    Aber die verstockten Herzens, manchmal nicht nur eifrig keuchend
    wie sich langweilen, Sie-Sie, wogenden,
    wie mehrere Minuten nur mit mir zu spielen
    schon genug, machen Sie eine Pause, sagt er mir.
    Aber ich lasse mich nicht halten,
    Wenn einer meine Stimme verblasst
    stummen Schrei, schreien Freiern:
    Ich habe diese Erde ist mein Haus!
    Ich höre immer noch eine Menge Tonrufmelodie
    ihren Lebensunterhalt zu verdienen, ließ er mir sehr viel
    gestoppt, um die Worte zu sprechen
    unten bewundern die Sterne ..
  • Ilona Bartha Toth Nagyon köszönöm a fordításokat, kedves Gergely!

2013. július 11., csütörtök

A ringló

Kellemes, változatos délutánt!

Mert itt az van..Éppen kint ücsörögtem és magoztam a ringlót, mikor minden átmenet nélkül akkora, de akkora vihar lett, amilyet mostanában nem láttam.Vizszintesen esett jéggel együtt, köszönhetően a kavargó heves szélnek..
Pedig olyan jó kedvem volt! Úgy éreztem, feltaláltam a spanyolviaszt, amit Nektek is tudnotok kell! Ugyanis az idén errefelé híre-hamva sincs a sárgabaracknak.Márpedig nekem az a kedvenc lekvárom, amit bőségesen szoktam eltenni, hálásan köszönve a szomszéd fáinak, az alapanyagot onnan szoktam évről-évre ellopkodni. De azt mondják, annak a fának a gyümölcse, ami a szomszédba esik le, az az övé..Szóval az idén nem esett le semmi. De rájöttem a megoldásra!
A kert hátsó részében van néhány ringló szilvafám, olyan, ami az utak szélén is található.Eddig úgy gondoltam, ez semmire sem jó, pedig olyan bőségesen terem, soha nem kukacos, szép sárga..A sógorom is egyre bizonygatta, hogy ebből csak pálinkát(?!) lehet csinálni, így nem sokat törődtem vele.
Most jön a nagy felfedezésem: nem hiszitek el , a semmirevaló ringlóból én olyan finom "sárgabarcklekvárt" csináltam, hogy csak na!Az íze pont olyan, mint a baracké és gyönyörű aranysárga szine van..
Egyben biztos vagyok: ebből többet nem iszik pálinkát a sógor!   Kép: Net


 ,

2013. július 10., szerda

TALÁN MÉG NEM KÉSŐ

talán még nem késő
alátámasztani a hegyoldalakat
a lezúduló sárlavina alatt,
talán még nem késő
építeni a gátakat,
hogy ne öntsön el mindent az áradat,
talán még nem késő
érezni az alászálló bűzös, füstös
felhőt,
mikor zihálva kapkodod a levegőt,
talán még nem késő
látni, hogyan ritkul az erdő
s pusztít el mindent a jégeső,
talán még nem késő
segíteni az embereken,
földön fekvő elesetteken,
csonttá aszott gyerekeken,
a tehetetlen öregeken,
utcára dobott kóbor ebeken,
s minden torzult lelken,
kiket a kapzsiság, drog, alkohol
oda sodor, ahol a bűn lakol..
talán még nem késő
szeretni Földünket
amely reményteli otthonunk lett..

Tegyünk, cselekedjünk, itt az idő,
addig, amíg
talán még nem késő!

Ilona Bartha Tóth

Kép: Net

2013. július 9., kedd

Ránctalanítás

Szép estét!

Ma nagy tettre határoztam el magam..Talán a sok nap miatt-hogy úgy mondjam- mintha szaporodtak volna a ráncaim..Ezért beütemeztem magamnak egy ránctalanító programot.Mivel bőven termett uborkám, néhányat felszeleteltem és a képemre pakoltam..Vártam, de eredmény semmi..Bárcsak salátát csináltam volna belőle!:(
Végűl döntöttem, szerintem rajtam egyedűl a "teltség" segít.Majd egy kis zsírpárna elsimit. Hoppá, meg van a holnapi ebédem: aranygaluka ,vanilia sodóval..Lehet, hogy ráncos maradok, de így legalább dagi is..:)
Kép: Net

2013. július 8., hétfő

A LILLAFÜREDI ALAGÚT

Az út az én menedékem, mely nyitott és rásüt a nap,
áztat az eső és néha a villám odacsap,
de kétoldalt óvnak az ősi vigyázó sziklafalak
utamon apró kavicsok roppannak a talpam alatt..
Sziklatetőn karcsú, magas fenyők vigyázban állnak őrt,
koronájuk kék égen úszó felhők közt utat tört.,

Átjutva az alagúton érzem, valaki fogja a kezem..

Ilona Bartha Tóth
Kép: saját

2013. július 7., vasárnap

SZÍVSUGÁR

szúró
lüktető
fájdalom
elesettség
félelem,
Istenem,
most
mi lesz?

szikrázóan
süt
a nap,
s egy sugár,-
mint Ámor
nyila a
a szívbe
talál

beszűkölő
tudat,
bizonytalan
mozdulat
s a sugár
egyetlen ponttá
zsugorodik, majd
az is kialszik

megjelenik ekkor
egy út
sejtelmes
fénnyel
s egy alak
amint lassan
egy fénylő
kapu
felé lépdel

ez a csoda
melyre
annyira
vágyunk
s talán
egyszer
megtaláljuk
egy másik világon

boldogság ez?
még nem
tudom
de majd
utam
végén-
bízom benne
megtapasztalom.

Ilona Bartha Tóth
Kép: Net

2013. július 6., szombat

A FECSKÉK


,


Tombol a nap, nem sajnálja
a hőt, izzasztót, rekkenőt,
szívem oly nehezen bírja.
Odakint a kicsi fecskék
szárnyikat próbálgatják,
de még fészkük a menedék.
Néha-néha megpihennek,
-traccsparti a drótokon-
oly vídáman csicseregnek..

Míg itt bent tűnődöm, mi lesz
ma és holnap, ők már tudják
mit súg számukra a vátesz.
Őszre útra készen állnak,
hívja őket a természet,
messzi, új világba szállnak..
Míg én, a nagyokos ember
közeli jövőmet sejtve
lassan lélegezni sem mer..

Ilona Bartha Tóth

Kép: Net