Dalt dúdolgatok

Dalt dúdolgatok, hogy a menekülő kivetett emberek képesek legyenek új partok felé evezni, ahol csirázik az elvetett mag, ahol nem bántja ember a másikat, ahol nem hagy cserben ezreket, ahol segítik a szenvedőket, ahol nem vész el az emberi méltóság, ahol mindenki irányíthatja sorsát... Dalt dúdolgatok arról, hogy az ember szerszámokkal a kézben, ebben a szenvedésekkel teli kifordult világban új életet kovácsolhat magának...

ZAVAROS IDŐK

Zavaros nappalok, fogvicsorgató hangok, robbanások, dörgések, sötét tüzek, rommá dőlt épületekből elszabadult gomolygó lángokat fúj a szél... Díszes asztalnál ember beszél, egy másik ember kezében mikrofon és elszántan buzdít! Az utcán romos kövek között anyja ölelő karjában egy gyemek felsír... Menekülő asszonyok, lányok, gyermekek és a maradó férfiak szemében könnyek. TV szórja éjjel-nappal a híreket szét s a világ figyel: szomszédunkban háború dúl és nem tudni, hogy e fájdalmas dübörgés hová fajul, meddig még, mi lesz a vég. . Emberek, nem volt elég? . Sötét és hűvös az éjszaka, a kályhában elégett fahasábok hamva, szörnyű hangok viszhangoznak az álomba' s mikor megvirrad, fény hatol a szobába. Fény, ó fény, takarj be, világíts a tudatokba, lelkekbe, s a világon ne legyen más csak csendes, halkszavú béke, béke! /BI/

A szikla

 

."Mi küldte és mi vezeti, hosszú útján ezt a szikladarabot,

Talán a hegyek küldték s egy láthatatlan erő emel előtte kalapot?

És mi a küldetése, és az útjának mikor lesz majd vége

és ha befejezte útját, ki jön majd ki eléje? -

-Mozog, hírt hoz, de az idő, a néma idő követi őt s az a csillag, 

amelyből egyszer kiszakadt megismeri e őt, azt a kőt? "

/VML/

 

A szikla

 

Kezdetektől állok itt

e földön nincs más csak homok

kőtestemet viharok,szél tépik

nap sugarai forróra hevitik.

Mégis állok szilárdan

e védtelen hazámban

mint iránytű mutatom az utat

annak, ki tétován erre kutat.

Mert örökké élek én,

amig élet lesz e földtekén

s ha egyszer egy madár megpihen rajtam

nem hiába éltem és maradtam egymagam.

/BI/

Kép:Net

FÉSZEK, Emlékplakett Díj

 76 tetszik, 54 hozzászólás

MINDENHOL

 Benne vagy a tollban, melyet kezemben tartok

és az "okoson" betűket nyomogatok.

Szemed mosolyog, ha végigmegyek

a fehér szőnyegen és közben arra gondolok,

most lelked berkeiben bolyongok...

Kezed munkája ott fortyog a serpenyőben,

a paprika és fűszereid ízét érzem a nyelvemen.

Érzéseim ott lobognak a kandalló tüzében

lángoló fahasábokban,

s ha kitekintek az ablakon és látom a télii tájat,

körülfon egy érzés, verseidet olvasom,

amint szemeiddel síogatod a deres fákat...

"Sugárnak mi a célja-köze,

ha nincs, aki visszatükrözze?

Asztalon minek a hús-kenyér,

ha nem kérhetlek: "No, egyél"

Mindenhol és mindenben ott vagy,

távol és közel, ébren, vagy álomban,

s komor napokon is felvidít a gondolat,

mert mindenben érzem, hogy vagy...

/BI/

/Idézet: Hidas Antal: Elutaztál/

SZÜRKESÉG VML

 Írj valami szépet-biztatom magam,

de kint olyan szürkeség van,

próbálom szívemmel nézni a tájat,

s lelkemmel zölddel színezni a fákat...

látok egy sziklát, réséből kibújt egy kék virág,

de a sötét felhő rászórja a párát,

s újra-és újra csak a szürkeség árad. 

Menj már-küldeném-intenék utánad...

Ó, bárcsak ittlennél, mosolyt fakasztanál,

s akkor írhatnék valami szépet, elvarázsolnál,

lobogna a szeretet tüze,

mint kandallódban az égő fahasábok fénye!

Kit érdekelne akkor a szürkeség,

ha kezeddel kezemet érintenéd..

 

kép: Net.

 

Fagyos téli szél

 

Négysoros

 

Kiteregetett életem évek könnyeitől ázik,

a hideg, fagyos szél rázza, cibálja, mint az erdő fáit,

villámok tépik a hallgatásból kibuggyant szavakat,

de a fenyők tűlevelei gyöngysorrá fűzik azokat...

/BI/

Csak mi tudjuk

Csak mi tudjuk, hogy más az a világ, amit a külvilág belőlünk lát, vagy látni vél, vagy látni akar, hiszen a maszk mögött nem látja arcod mosolyát, vagy amikor torzan félrehúzod a szád... Csak mi tudjuk, mi zajlik bennünk mikor felcsillan szemünk s szemed tükrében látni vélem (csak homályosan, mert messze vagy tőlem) a bizonytalanságtól eredő könnyem. Csak húznám az órák, napok fonalát felém, mely talán összeköt, de ez is csak remény, mert az az egy SZÓ, mit várok, valahol landol,mint egy nemlétező álom Szerenék hinni még, de nincs bennem megerősítés... Csak mi tudjuk, a titokról hulljon le a fátyol, vajon Te is így érzed ezt? Csak úgy csendben válaszolj... Csak mi tudjuk... /BI/

Hangtalan sírás

Sírtál már csendben, magadba borulva? Kint nesztelen a táj, s tán' Isten sem tudja mi az, ami fáj?- csak ülsz a padon, a vállad rázkódik az estébe nyuló alkonyon... Könnyeid ráncok árkán folynak arcodon. Miért sírsz? Talán az élet-kaspót egy vihar eltörte és a darabok lelked szőnyegén hevernek. De hiszen összerakhatod! Bár maradt néhány rés, mert egy-két darabra a sors rálépett és porrá lett. Olyan kúsza ez az élet, csak sírsz, úszva a mély folyóban fent és lent, de vegyél mély lélegzetet és kijutsz a partra, mint most itt a padon sírva, letörlöd a könnyeidet s már mosolyogsz, kérdezed magadtól csodálkozva: -most miért sírtam? /BI/ Kép: net

ÁLOMBÓL ÉBREDVE

. Te vagy nekem az Isten-mondanám, fejed felett hajnalpírból fonnám koronád, s a beszűrődő fényben az árnyékod szobám falán ide-oda imbolyog. . Ó de szép, kezemmel tapogatom a falakat, majd felébredtem, már tudom, nem Isten, hanem-ember vagy, talán vágy-borzolta éjszakai álmomat, boldog a sóhaj, mert a kép elillant... . Még most is hallom az éteren rekedten csengő üdvözlő hangodat, nézd csak, a kertben serényen repkednek a madarak, csőrükben hordják az etetőből a magokat. . A nap fénnyel takarja be a földön fekvő sárga-barna reszkető leveleket. Oly egyszerű, mégis felemelő érzet, az idő telik és folyik tovább az élet... /BI/ Kép: net .

SZERETNÉK FESTENI

Szeretnék festeni egy képet, ahol nem szomorú szemű szentek néznek le a magasból a Földre, s szemükből nem folynak a könnyek, mert e zűrzavaros kúszaságban nem találják a békét, szeretetet. . Aranyló mezőket szeretnék festeni, ahol az emberek vetnek, aratnak, kezükkel megtörlik izzadt homlokukat, s frissensült kenyérvéget boldog gyerekek majszolnak. Füstölgő gyárkéményeket, ahol a kohókban erőskezű munkások vasakat hajlítanak. . Szeretnék festeni egy maszknélküli világot, ózon levegőjű erdőket, parkokat, ahol békés nyugalomban vadak bolyonganak, tiszta utcákat, kékvizű folyókat, boldog embereket, férfiakat, asszonyokat, nevető gyerekeket, józan fiatalokat. . Mindez álom lenne? Ó, nem-csak én nem tudok festeni. Talán majd egyszer valaki e képzeletbeli képeket vászonra festi.... /BI/ Kép: saját

OKOSTELEFON

Végre barátaim, rokonaim unszolására vettem egy okostelefont! Eddig még a kezemben sem volt ilyen, mert bevallom, féltem tőle,mint a tűztől, meg mint minden ismeretlentől. Már másfél napja itt nyomogatom, tapintgatom, ismerkedem vele. Igen ám, csak dupla árat kellett érte fizetnem, ugyanis serény ténykedésem közben észrevettem, hogy a számítógépemen az internetnek nem tetszett a dolog és egyszerűen felmondta a szolgálatot. Szóltam a keresztfiamnak, nézze már meg, mi történt. Elszaladt és az okostelefont rákötötte egy kábellel a gépre és láss csodát, lett internetem. Tehát most ott tartok, hogy van okostelefonom, számítógépem is, csak függnek egymástól és lógnak egymáson, mint csecsemő az anya mellén... Hogy mi lesz ebből, gőzöm sincs, de valahogy majd lesz. Viszont ha én nem leszek pár napig itt, akkor ennek ez az oka. Vígasztalásul egy vicc:

Egy nő elmegy a farkaskutyájával az állatorvoshoz, mert a kutya éjjelente irgalmatlanul horkol.Mondja az orvos:- Kedves asszonyom, kössön a kutya farkára néhány babérlevelet, s nem horkol többet a kutya.A nő bár nem hiszi, mégis kipróbálja a tanácsolt módszert, s íme, a kutya az éjszakát horkolás nélkül átaludta.Elmeséli a barátnőjének, aki magában ezt gondolta: ha a kutyánál ez bevált,kipróbálja a férjénél.Így is tett a következő este.Reggel a férj bemegy a fürdőszobába, bepillant a tükörbe és megijed.Azonnal felhívja a barátját:- Te Karcsi, tegnap este tekézni voltunk és kicsit beb....tunk ugye ?- Igen.- Utána meg elmentünk a kupiba, igaz ?- Igaz.- Mondd, emlékszel te ott valamiféle díjkiosztásra ?( Net )

Pesti költészet-rólam

Nagyon szépen köszönöm Pesti költészet! . Pesti költészet 1t14pm0741nsh4fcm7me gfó3.f · . Vendégségben . Bartha Ilona . Ilonka látott vendégül ma. A mai sétánkon édesapjának állított emléket, az ő bölcs szavai mentén élt. Az élet értelmét keresve fedezte fel a szerelmet és végigkísérte egészen az elmúlásig. Majd szögre akasztott bakancsával a sajátjaihoz közel lelt békét. Ott alkot, onnan jöttek a versei is amiket most nektek szeretettel megmutatunk. Előtte még szót ejtett magáról, mitegy bemutatkozásképpen. Fogadjátok Ilonkát olyan békés szeretettel, amilyennel ő hozta el nekünk a költeményeit: "Nyugdíjas vagyok, Miskolcon születtem, az ifjúságom nagy részét is itt töltöttem. Később Budapestre, majd férjhezmenésem után Keszthelyre kerültem. Műszaki - gazdasági vonalon dolgoztam az építőiparban. Férjem révén - aki agrármérnök, tudományos munkatárs volt - a természet szerelmese lettem. Férjem halála után költöztem Sajószögedre, közel a gyökereimhez, a húgom közelébe. Már, mint nyugdíjas kertészkedtem, majd az internet bevezetésével megismerkedtem a számítógép rejtelmeivel, a közösségi oldalakkal, irodalmi csoportokkal. Hét - nyolc éve írogatok verseket, prózákat és nagyon örültem, hogy gondolataimat megoszthattam, megismerhettem mások írásait is." ------------------------------------------- . A tanítás . Még ma is fülemben cseng apám szava: Lányom, vigyázz, e fán most te vagy a korona! Én szomjasan ittam minden meleg szavát, s mutatta a vaskostörzsű családfát, hol az ágak ölelték az ősök neveit, melyek, mint testben az erek a szívig, a törzsön át éltető nedvként leszivárogtak a gyökerekig... Soha ne tépj ki egy gyökeret, és ne törj le egy ágat, mert csak így, egymásba fonódva fog élni örökké e fa, és hoz új hajtásokat, s a hajtások végén lesz mindig új korona, a szeretet az élet összetartó sugara. . E szerint élt a családom és én, idő és történelem tépázta életsíkon, egymáshoz tartoztunk, tartozunk, magyarok vagyunk, mint több millióan még, s kötelez e név, a család, mint a legkisebb egység alapja a nemzetnek, közösnek kell lennie az érdeknek, tenni magunkért, egymásért egy akarattal, még ha néha nehéz is, hisz` az élet csépel folyvást fakarddal... De a haza örök időkig szilárdan így áll. Köszönöm apám, hogy erre megtanítottál! ----------------------------------------------- . Halkuló zene . Már olyan vagy nekem, mint egy halkuló zene, lelkemben még rezegnek a hangok, de a fortisszimó régen elhallgatott. Lágy szimfónia lettél, szívem még pengeti hegedű húrjait, s amikor a hárfa szól, mintha öledben kucorognék megint. Karjaimmal ölellek fuvola hangjaira, klarinét nevetve suttogja fülembe pajzán huncutságod. . S most szemem mered a semmibe, maradt nekem a halkuló zene, néha még az ütősök verik a dobokat, remegek, és kutatom, keresem az okokat. S mint ahogyan lágy zenére patak vize folydogál, az utolsó taktusoknál könnyem csendesen csordogál. --------------------------------------------- . Szögre akasztott bakancs . Észre sem vettem, folyton csak mentem, s közben az idő elszállt felettem, feküdtem völgyben, megmásztam hegyeket néztem a csúcsokon tekergő fellegeket. Elmerültem olykor nyakig a sárban, megkapaszkodtam egy vékony hajszálban, küzdöttem mindig szívvel, reménnyel, de a célomat soha nem adtam fel. Ha sors kergetett, szedtem a lábam, részem volt ámulni sok-sok csodában, mélyen érintett mások szenvedése, s e gépies kor tehetetlensége. Elfáradtam. Elnyűtt bakancsomat a lét meredek falára akasztottam, az idő majd lemossa róla a port, mely rárakódott, mikor egy senki zarándokolt. --------------------------------------- Szerkesztette: BéZsé

Két Haiku

Őszutó Haiku szépkorú már az ősz, deresedik, de bizz, néha süt a nap A hit Haiku nem tudom, mi a hited, de az a tied -tiszteljük egymást- /BI/ Kép:saját

NE JÁTSSZ

Szonett Kályhában ropog a tűz, öreg fa ég, idő tépte, kérge már ráncos, de élt vágyta a szikrát, lángja perzselt, nem félt, utolsó izzás, úgy várt erre, oly rég. Fiatal fa is ropogna,de még előtte az élet, élnie kell, ágaira madár repked, énekel, várja párja,felettük a kéklő ég. Ha szikrát kap a fa, mindkettő lángol, de ne játssz a tűzzel, mert ha játszol, nem izzik tovább, hanem füstöt okád. Öreg fa izzó lángja ég felé tör, ne játssz, vele együtt szállsz le,-

vagy föl, s taposod a menny, vagy a föld porát. /BI/ Kép: saját