Verseim-kötetbe, 11-20

11.

Én még tudok örülni

Én még tudok örülni minden jónak,
Termőföld szagának és langy esőnek,
Újraéledő virágzó mezőnek,
A fáknak, ha tavasszal virágoznak.

Örülök a napnak, amely rám ragyog,
Az esti alkonyatnak és felhőknek,
Az éji álmoknak,mikor eljőnek,
Mindennek,mit a természettől kapok.

Bár az élet olykor nagyon nehéz,
Keservből és búból kijut nem kevés,
Örülök és a pillanatnak élek.

Ha majd eltávozom e kies földről,
Boldogan lenézek odaföntről,
Mert tudom,hogy egyszer még visszatérek.

12.

Egy nap

hideget prüszkölt a reggel,
amikor fázósan felébredtem,
s a neszre öreg kutyám lihegve
szaladt hozzám, sántított,
talán az égi berekben
szarvast üldözött veszetten...
a hajnal percei elperegtek,
mint kezemből a tóparti homokszemek,
fenyő alatt feketerigó kapirgált étket,
taposom az éjjel lehullt hópelyheket,
faodujába bújt egy riadt evet...
s ím, a tél lehúzza a ködfátylat,
az alkonyi tűz már a fákon árad,
oly gyorsan elsuhant a nappal,
beszökött az este, csillagokkal,
kutyám élesen a Holdra vonyít,
eltelt az életemből egy nap megint...

13.

HA ELVESZTLEK

Hogyha elvesztlek, no mondd,
árnyékom nélkül hogyan élhetek,
mely sötét foltként ott lebeg
egybefonódva, símogatva a betont?
 
Hogyha elvesztlek, ki fogja a forró nyárban
hideg vízzel fröcskölni a vágyam,
s mikor a fagyos tél bekúszik a szobába,
egymagamban hogyan szítok tüzet a kályhába?
 
"Hogyha elvesztlek, no mondd,
tudsz-e úgy aludni többet,
hogy ne susogjak majd fölötted,
mint a széles hársfalomb?"
 
Hogyan telepszik rád az orgonaillat,
ha nem vagy mellettem, mikor ülök a fa alatt,
ki mondja meg, fel mit vegyek,
s látni elismeréssel csillogó szemed?

Hogyha elvesztlek, tovább gyötör életem,
de miért?-mondd, ha hiányzik másik felem...

/ Az idézet Rainer Maria Rilke: Altató c. verséből való/

14.

Nem akarok már

Nem akarok már nagy dolgokat tenni.
Miért, kinek? Elég csak lenni, élvezni
a szürke napok adta apró örömeket,
átugrani az utamba kerülő rögöket,
s az idő tépte szöveteket összefércelni,
hogy kis időmben még tudjak a szépre emlékezni.
Nekem már elég, ha téli estén ropog a tűz a kályhában,
s ablakból kinézve csillog a hold fénye a tiszta hóban.
Nem érdekel már a zajos, bűnös világ,
az, hogy ki kire és miért oly haragosan kiált...
Én már nem várok semmit az élettől,
de adok, ha kérnek - kicsit a kicsiből.
Az élet nekem már nagy meglepetést nem tartogat,
tapasztalatokat szereztem a hosszú évek alatt.
Nem akarok már nagy dolgokat tenni,
csak nyugalomban, békében este lefeküdni,
s éjjelente átélni a meg nem valósult álmokat,
látni pirkadatkor redőny résein át a beszökő sugarakat.
Csendesen csordogáló patak legyen az életem,
melyet befogad majd a nem oly távoli végtelen..

15.
.
Jegenyesoron

Kihalt a táj a jegenyesor mentén,
kis hóbuckák pihennek az út szélén,
károgó varjak repülnek felettük,
fák susogó csendjét megtöri röptük.
Egy ember sétál a jegenyék alatt
a városban valami dolga akadt,
visszafelé jövet széllel szembenéz,
alakja a fehér szitáló ködbe vész.
Vajon ki várja, gyermeke, családja,
vagy csak sétál, bele a nagyvilágba ?
Mert mindannyian tartunk valamerre,
néha céltalanul, csak úgy, merengve..
Esteledik már e télvégi napon,
mögötte megyek a jegenyesoron.

16.

A TŰZ

Szikra lobban, lángok nyaldossák a falakat,
izzó parázs, füst űzi erdőkben a vadakat,
s mint az égő, száguldó csóva, robban,
öl, pusztít, de teremt a kohóban,
virág a vázában s a freskóban,-tűzvirág.

Tűz a költő szemében, vibrál, lobog,
lelket éget, melyet szavakkal olt,
s miközben szép, új világról álmodik,
lángoló szive vörös vére
pirosra festi a fehér papirlapot...

Tűz a zongorista kezében, amint játszik,
s virtuózan üti a billentyűket,
izzik a hegedű húrjain a vonó,
jajongva sír, vagy lágyan simogató,
s a hamvadó parázs lassan kialszik.

17.

  Mondd ki

Már kilincsen volt a kezem,
mikor a húgom hirtelen
rámnézett s mondta:"szeretlek".
Én hallgattam, mert nem tudtam,
neki nem lesz többé holnap...

A szeretet az egyetlen
meleg sugár az életben,
mely világít a sötétben,
összeköti a szíveket,
olvasztja a lélek-jeget.

Nem kell, hogy te is szeress,
csak tél hidegében tüzemnél
melegedj, mert a szeretet
egy megfoghatatlan érzet,
láng, élted végéig éghet.

Mondd ki bátran a legszebb szót,
rózsa is áraszt illatot,
nem zárja a szírmok közé...
A szeretet mindig csak ad,
tűz, mely lángjával símogat.

 18.

 A VIHAR

Baljóslatú sötétség, -vihar készül,
égi magasságban felhőkatonák sorakoznak,
villám-petárdákkal, dörgő robajjal hadakoznak,
verítékcseppjeik esőként alázuhannak,
áldást vagy átkot szórva a drága földre.

Szelek tépik a fákat, bokrokat,
hatalmas hullámokban fodrozódik a tó vize,
játékként dobálják, törik a csónakokat,
tépik a tetőt, szélkorbáccsal üldözik a menekülőt.
Miért oly haragos? Hisz nem is gondolat..

Mert a gondolat lehet ily viharos,
az emberi lélek zavaros útvesztőiben,
mikor a gonoszság, értetlenség összezúzza az álmokat,
s tépi, cibálja a bensőt, mint vihar a fákat,
s az esőcseppek keserű könnyként végigszántják az ajkat.

19.

Szögre akasztott bakancs

Észre sem vettem, folyton csak mentem,
s közben az idő elszállt felettem,
feküdtem völgyben, megmásztam hegyeket,
néztem a csúcsokon tekergő fellegeket.
Elmerültem olykor nyakig a sárban,
megkapaszkodtam egy vékony hajszálban,
küzdöttem mindig szívvel, reménnyel,
de a célomat soha nem adtam fel.
Ha sors kergetett, szedtem a lábam,
részem volt ámulni sok-sok csodában,
mélyen érintett mások szenvedése,
s e gépies kor tehetetlensége.
Elfáradtam.Elnyűtt bakancsomat
a lét meredek falára akasztottam,
az idő majd lemossa róla a port,
mely rárakodott, mikor egy senki
zarándokolt.

20.

MENNED KELL

Vándor, ki ott ülsz az útmenti fa alatt,
kezeddel hátrasimítod arcodba hulló hajadat,
töprengve a világ dolgán, -múlton, jelenen, jövendőn,
nézed, amint a felkelő nap a hegyek mögül előjön.
Pihenned kellene, ülnöd merengve,
de sebzett lábaiddal felállsz remegve,
kínlódva vonszolod magad, nyeled az út porát,
lelked nem nyugszik, menned kell tovább..
Mert olyan messze és távolra vezet még utad,
míg egyszer e világon megtalálod önmagad..

Verseim,- kötetbe 1-10

1.

Kilincsre tetted a kezed

Toporogsz még az ajtó előtt,
kilincsre tetted a kezed,
odabent vár valaki, tudod,
jól gondold meg, belépsz-e,
mert ha majd távozol, szíved
egy kis darabja itt marad,
s tört szívvel élni nehéz lesz,
megváltozik majd egész léted...
Még nem nyomtad le a kilincset,
van visszaút, megfordulhatsz,
de a kétely benned marad,
mi lett volna, ha... s a választ
már nem tudhatod meg soha,
elszállt az idő egy pillanata.

• 2.

Elrejtettelek

Elrejtettelek fuldokló nyár lanyhuló melegébe,
hogy megtaláljalak az őszi fák lehulló levelébe`,
elrejtettelek esti csillag izzó tűztestébe,
hogy megtaláljalak a reggeli harmat áttetsző gyöngyébe`,
arcodat faragtam kőkemény sziklára,
s öreg fa idő marcangolta kéreg-ráncaira.
Úgy elrejtettelek, hogy senki ne tudja, hol vagy,
a mindenhol és minden nekem nyomot hagy.
Mégsem talállak sehol, csak egy helyen,
utánad vágyakozó, szomorú szívemben...

 3.

SZERETEM

Szeretem nézni a tó tiszta tükrét
Napnyugtakor, vörös ragyogásban,
Amint szerelmesen egybeolvad
A ráhanyatló sötét arcú éggel.
Néha sirályok sikolya hallatszik
Vagy a vizfelszin csobbanása,
Amikor virgonc kishalak ugrálnak,
Majd alámerülnek a tó homályába.

Szeretem nézni a ringó mezőt,
Melyet lágy szellő simogat,
Bóditó illatát mélyen beszivni,
Megbújni a magas fű alatt.
Látni kergetőző mezei nyulakat,
Erdő szélén gombázni,
Zümmögő méhek munkáját figyelni,
Hazatérni esti szürkületben.

Szeretek sétálni árnyas parkokban,
Megállni egy-egy virágágynál,
Csodálni a szinpompás jázminokat,
Lesni szerelmesek csókjait,
A meghitten sétáló idős párt,
Szemükből ősi nyugalom sugárzik
Túl idők viharain, még most is
Egymás kezét fogják

Szeretem a kérges kezű parasztot,
Tenyerüket kemény munka barázdálta,
A kőművest, ki házakat épit,
Bányászt, munkást, szerelőt.
Zene szárnyain repülni,
Verseket olvasni tépelődni.
Szeretem a világot és embereket
Igy együtt, egyszerűen..

 4.

Morajló hullámok

némasággal merül
lélek tengerébe
a meztelen múlt
-morajló hullámok
időtlen zuhanásban-
s elpihen valahol
lent a mély homályban
az ártatlanság
lángoló tüze
elmúlt, kiégett
csak emlékfoszlányok
tépik még a
némaság ködét
olykor elvétve még
tűszúrásként hatol
egy-egy kép a szívbe
s mint a kiserkent vér
cseppenként lecsorog
eltűnik a mindenségbe
nyomában már
csak a bánat marad
veled együtt egyszer
az is elapad..

5.

Legyen béke

Tavasszal, mikor rügyeztek a fák,

Bársonyos fűvön sétáltunk napsütésben
Virágillattal teli levegőben
Rózsaszin almaszirmokat szórtál rám.

Szép volt az élet, ábrándoztunk,
Világi bűnök nem érintettek,
Hittük, nem csalnak a messzeségek,
S életünk végéig tart közös utunk..

Most sötét utcán egyedül sétálok
Emlékeim követnek, mint árnyékok,
Ott táncolnak a fényes köveken.

Tovatűntek a rózsaszín álmok,
Tört életemben mást már nem kívánok,
Legyen meleg béke a szívemben.

6.

Nem mondtad nekem

Bjutiful - mondattad velem
már vagy tízszer,
s én fáradtan rebegtem,
dacoskodott bennem a kényszer,
homlokod haragosan megrándult,
nekem folyt a könnyem,
miért oly fontos ez,
akkor még nem értettem...
Szeretlek, lányom,
- bárcsak te mondtad volna,
csak egyetlenegyszer,
de a szó ott repült Brooklyn utcáin
a szeméttel...
Tudom én, az életed is értünk adtad volna,
mikor beteg voltam, szaladtál az orvoshoz,
vittél a karodban,
simogatott a tekinteted, ha jót tettem,
s fricskát nyomtál a fejemre,
vigasztaltál, mikor csalódtam a szerelembe`.
Mégis oly magányos voltál,
mint a falkától elűzött farkas,
ma már tudom, a kor tett azzá,
- nem lesz baj, ha hallgatsz.
Te is a szülőktől örökölted a zárkózott csendet,
kik verejtékkel öntözték,
s csak az áldott földnek mondták: szeretlek.
Utolsó leveledben, amit a kórházban
angolul írtál, az állt: "the life is beautiful",
s néha, ha olvasom,
a lelkemben még ma is harc dúl...

Bárcsak egyszer is
mondtam volna neked, apám,
hogy mennyire szeretlek,
de az örökölt gének mindig elnyomták
a hangos érzelmeket...

 7.

Mi a szerelem

Óh, a szerelem nem más,
mint vadvirág a dús réteken,
hol az illatos fűben henteregsz,
lázasan csókolsz és ölelsz,
ahogyan méh csókolja a virágkelyhet.
Szerelem a meghitt csend,
amint a bíbor alkonyban karolod vállamat,
megigézve nézzük a Holdat és a csillagokat,
lelkünk ott barangol a Mindenségben,
s akkor ott azt érezzük, örök együttlétben...
Szerelem a testi-lelki vágy és féltés,
az elveszítés félelme, hidegrázás, reszketés.
Szerelem, mikor a szem sugározza
a ki nem mondott szavakat,
s szaruhártyádon látom az arcomat.
Szerelem, mikor sírsz, ha engem
fájdalom jár át,
s hogy ez elmúljon,
mindened odaadnád...
Szerelem az, ha már nem vagy, elmentél,
de minden gondolatban az emléked él.

Óh, a szerelem nem más,
mint egy megfejthetetlen, gyötrő érzet,
legyen fájdalmas vagy gyönyörűséges.
Olyan, mint maga az élet.

 8.

Nagy a vétkem

Nagy az én vétkem, Uram!
Mert barkácsolt szavakkal
káromoltam a létet!
Tudom, hogy ez nagy vétek,
de oly nehéz az élet!
Sok vágyam semmivé lett,
testem, lelkem kiégett..
De álmaim még vannak,
örülök a holnapnak,
kezdem mindig előről,
míg a daráló felőről..

 9.

Halkuló zene

Már olyan vagy nekem,
mint egy halkuló zene,
lelkemben még
rezegnek a hangok,
de a fortisszimó
régen elhallgatott.
Lágy szimfónia lettél,
szívem még pengeti
hegedű húrjait,
s amikor a hárfa szól,
mintha öledben
kucorognék megint.
Karjaimmal ölellek
fuvola hangjaira,
klarinét nevetve
suttogja fülembe
pajzán huncutságod.

S most szemem
mered a semmibe,
maradt nekem
a halkuló zene,
néha még az ütősök
verik a dobokat,
remegek, és kutatom,
keresem az okokat.
S mint ahogyan
lágy zenére
patak vize folydogál,
az utolsó taktusoknál
könnyem csendesen
csordogál.

 10.

Családfa

Szaladnak az évek,
Lassan végére érek,
Tudni szeretném, ki vagyok,
Honnan jöttem, kutatok.
Sokszor magamat kérdezem,
Van-e értelme, hogy létezem?
A családfámat nézegetve
Rámutatok egy névre,
B. Károly, élt ezerötszázhetvenben,
Számolgatom, hányadik ükapám volt,
De olyan messze már a múlt,
Csak azt tudom,
A vére bennem van...
Talán egyszer majd egy utód
Ugyanígy bök majd a nevemre,
Hát ő meg ki volt? - Kérdezi majd
Csodálkozva, merengve.
Honnan tudhatná szegény,
Ki volt e hajdani lény,
Mikor magam sem tudom,
Ki vagyok, egyre csak találgatok,
Semmi nyomot nem hagyok,
A milliárdból csak egy vagyok...
Kit érdekel szerény létem,
Hogy építek-e vagy rombolok,
Igazat mondok vagy hazudok,
Van - hitem, mit tudok?
De mindenki meghal egyszer,
Feledésbe merül az évekkel.

Nekem az élet lényege, hogy vagyok,
Még látom a felhőket és napot,
Mely mögött talán ott vannak
A rokonok
És Te,
Beleolvadva a Mindenségbe.
Bárhogy is lesz, érzem,
Rajta leszek a családfán
A sok között egy levélen.

 

Az ígéret

Egyszer, ha majd elolvad a fehér hó,
s kocsiajtóban ott vársz az útmentén,
nekem tett ígérted elfeledvén,
hallod?- a fán most dalolja egy rigó.

Még hideg van, ereszalján lóg a szó,
jégcsapok tűhegyére dermedt cseppek,
ha rá süt a nap, aláhullik egy-egy,
s te elcsúszol rajta,-mondd, neked ez jó?


Túlcsordulók lennének az érzelmek?
Megőrülök, úgy bánt közömbösséged,
tetőről lezúduló hóáradat...


Talán nem lesz hamuvá az ígéret,
de lehet, hogy elporlad az út mellett,
nem akarom már hallani hangodat...
/BI/
Kép: Net
2019.01.17.

3

a kalász és a kenyér

/ játékra /
megadott szavak: égszinkék, búzamező, esélytelen, aranyló, ölelés

néha még emlékképeim között
látom öregapámat
amint az aranyló búzamezőn
kezében forgat egy kalászt
égszinkék szemével mosolyog
kérges kezével végigsimítja
mint ékköves a gyémántot...
öreganyám dagasztja a kenyértésztát
kékfestő kötényén a fehér minták
a lisztfoltokkal bárányfelhőt játszanak
szakajtó ölelelésében dagad a tészta
-a jó kovásztól esélytelen a kudarcra-
megkelve, formálva kerül a sütőlapátra
s onnan a kemence izzó poklába
de nem, nem, a kiillanó illat
mennyet sejtet
s mi, gyerekek szinte faljuk
a frissen sült, falusi kenyeret..
/BI/

Kép: Net

.

A POET.HU étékelése a 2018-ban közölt verseimmel kapcsolatosan

Véget ért a 2018-as év, és ebből az apropóból szeretnénk néhány érdekes statisztikai adattal meglepni téged.
2018-ban egy-egy szerzőnek átlagosan 7 verse jelent meg a www.poet.hu cím alatt. Tőled 27 verset publikáltunk az év során, ami jóval meghaladja az átlagot. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 13.5 naponta került fel tőled vers a Poetre. Igazán termékeny vagy, csak így tovább! :)

A 2018-ban publikált verseidet összesen 2805 alkalommal tekintették meg látogatóink, ezzel pedig az év legolvasottabb szerzőinek felső 20%-ába tartozol. Gratulálunk! Húsvét című versed volt a legnézettebb 198 megjelenéssel (egy-egy alkotást átlagosan 187-en szoktak megtekinteni).
176 alkalommal voltak olyan hatásosak soraid, hogy az olvasók kedvencnek jelöljék őket. Révedezés című versed volt a legnépszerűbb 11 kedvencnek jelöléssel. Ez a versed az idén publikált művek több mint felénél sikeresebb volt!
285 hozzászólással is gazdagodtak a verseid az év folyamán. E tekintetben Nemcsak emlék című versed vitte a pálmát 20 hozzászólással.
Ha szeretnéd, hogy 2019-ben még többen olvassák műveidet, érdemes megfontolnod a Poet.hu GyIK-jában leírtakat.
Mint minden évben, idén is publikussá tettük az oldalunk statisztikáit. Ha pedig még nem követsz minket, várunk téged a Poet.hu Facebook oldalán, és a Poet Facebook közösségében, vagy követhetsz minket akár levélben is!
Köszönjük, hogy megosztottad velünk a verseidet, és ihletben gazdag új évet kívánunk!

poet.hu

Poet • Versek

Versek - Adj hozzá te is, és gyűjtsd a kedvenceidet!

Születésnap

 

188 ismerősöd írt az idővonaladra a születésnapod alkalmából.

Bartha Ilona

• Sajószöged
•  
•  
  Köszönet
  Ezúton is szeretném köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik születésnapomon felköszöntöttek. Igazi meglepetés és öröm volt számomra a mai nap. Egyrészt azért, mert 1-2 év óta már sehol nem jegyzem a születési dátumomat, arra gondolva, hogy idősebb korban az ember már legszívesebben elfelejtené, ennek ellenére olyan sokan gondoltatok rám.
  Tudjátok, ha az ember öregszik, már minden baja előjön. Itt fáj, ott fáj, Uram bocsá' elfelejt dolgokat, kétszer annyi idő alatt csinálja meg azt a munkát, amit korábban szinte észre sem vett és már elkészült vele.Mindezt nem panaszként írom, adja Isten, Nektek is legyen módotok a sors kegyelméből megtapasztalni.
  Mégis: érdekes, néha magam csodálkozom a legjobban , hogy már ebben a szép korban vagyok. Ugyanis a testi bajokat leszámítva mintha ugyan olyan lennék, mint fiatal koromban. A humoros dolgokon hagosan és szívből kacagok, a fájdalmas esetek éppúgy megviselnek, mint régen.Sőt, az idő jóvoltából rámrakódott tapasztalatoknak köszönhetően még kiegyensúlyozottabb,nyugodtabb lettem.
  Ma felhívott egy barátnőm és az előbbi dolgokról beszélgettünk. Akkor magyarázatként a következőket mondta, amit Kóbor János említett egy interjúban: az előbbiekben leírtak azért vannak így, mert "egy idő után a test és a lélek különválik".Ezt eddig is sejtettem, hiszen sokat hallottam, hogy a lélek nem öregszik, de ilyen módon megfogalmazva még nem hallottam. Még mondja valaki, hogy az ember nem tanul a sírig!
  Mégegyszer mindenkinek köszönöm!
  Köszönöm a FACEBOOKNAK!
  
  50Erzsébet Gyöngyike Mátyás Horváthné, Júlia Barna és 48 további ember

  33 hozzászólás

 

Éjfélt üt az óra

Az óra mutatója- már csak egy pillanat-
körútját járva lassan éjfélt mutat,
egy szívdobbanás még és vége
nemcsak az évnek,
hanem az eddig leélt életednek.

Átlátszó függöny mögé bújik a múlt,
-boldog, boldogtalan út-ami eddig volt,
a titokzatos kapu előtted kitárul,
s te ott toporogsz a térben bizonytalanul,
nem tudod, sima lesz, vagy rögökre lépsz-e,
-mert még sohasem jártál erre.De menj,
mindig csak előre!

Légy Te, Uram habzó tengeren a világítótorony,
fényed világítson, ne hánykolódjak a hullámokon,
egyedülélőknek légy remény, egy kinyújtott kéz,
családoknál szeretetkötél, mely erős és összeköt,
kis hazámban és a viágon legyen béke
s összetartás az emberek között...

Kép: Net
/

BI/

Jánosbogárka

2018. december 21.

Néztem most a Fábry-műsort, aminek a végén a nyiregyházi gyermekkórus gyönyörű karácsonyi dalokat adott elő

Azért borzasztó, mikor az ember már abba a korba kerül, hogy mindennel kapcsolatban vannak emlékei.
Most arra gondoltam, valamikor-még az általános iskolában én is kórus-tag voltam.De csak rövid ideig...
Történt, hogy a Jánosbogárka dalt adtuk elő. Nekem mély, alt hangom volt és míg a .többiek az egekig szárnyaltak az énekükkel, nekem mindig csak azt kellett dörmögnöm, hogy csillog, villog. Majd meg ütött a guta, meg is untam a dolgot és egyszer a rekedt hangommal belerondítottam a szárnyaló énekbe. Mondanom sem kell, Gábor bácsi rögtön kivágott, mint a rothadt almát.
Szóval ez jutott eszembe, meg az, amit itt olvastam valakitől, hogy csak a hangom miatt nem lettem operaénekes...:)
/BI/

Kép: Net 

BUÉK

Kedves Férfiak! Most aztán kapjátok össze magatokat és legyetek Ti az elsők, akik boldog újévet kívántok. Mert én-mint már többször említetettem, babonás vagyok! Ebben az esetben ez azt jelenti,  hogy egy nő csak akkor  kívánhat hasonlót, ha már előzöleg egy férfi kívánta neki ugyanezt. Különben oda a szerencse! Hogy miért? Fogalmam sincs, ill. hogy is lehetne másképp' ? Én ehhez tartom magam és miután megkaptam, ami nekem jár, van bátorságom az én kívánságaimmal is előhozakodni...
Most magamban éppen búcsúzkodom ettől az évtől, bár őszintén szólva nem érdemli meg a búcsúztatást. Ugyani több volt benne a rossz, mint a jó. Már a januárom azzal kezdődött, hogy a feszültség-ingadozások következtében lerobbant minden elektromos kütyüm, a TV-től kezdve a mikróig, Aztán elhalálozások a családban, kutyám elvesztése és még sorolhatnám. De voltak jó-és említésre méltó esetek, barátságok és csalódások, amit azért említek a jók között, mert jobb előbb, mint utóbb...
Szóval azért nincs harag, békét kötöttem az ó évvel és most ezerrel főzöm a kocsonyát szilveszter estéjére engesztelésemül. De nagy reményim is vannak az új évre, ezért ma már megfőztem az újévi lencselevest némi szerencsében reménykedve. Ma még arra is gondoltam, hogy süteményként és jelképként máglyarakást készítek, ehető máglyára a sok rosszal, majd a gyomromban elég.Hiába, nálam már a kaják a legkifejezőbbek  minden tekintetben. Ugyanis minden a gyomromra megy...
Kívánok Mindenkinek szorgos készülődést és

                                              NAGYON BOLDOG, BÉKÉS ÚJ ÉVET!

                                          

Újévre /Játékra /

Megadott szavak:újrakezdés, csalódás, megértő, fekete, csiklandós

Eltelt ismét egy év. Még néhány nap és elérkezik az újrakezdés. Bármilyen nehéz évet, sok bút, bánatot, örömet hagyunk magunk mögött, az elkövetkezendő év mindig reményekkel indul, vágyakozva egy szebb és boldogabb évre, mint ami volt, fogadalmakkal, tervekkel, nagy elhatározásokkal. Mert az ember boldogságra vágyik, de mint semmit, azt sem adják ingyen. Nekünk kell megteremteni boldogságunkat. Nekem már annak reménye is boldogság, hogy megérhettem egy újabb évet.

Az a szokásom-így év végén, hogy számbaveszem, mit kellene elvégeznem a jövő évben. Terveim között olyan dolgok is szerepelnek, melyeknek elvégzését néhány év óta halogatom, mert mindig úgy éreztem, meghaladja az erőmet. De most elhatároztam, hogy összeszorítom a fogamat, nem akarok csalódást okozni magamnak.
Ezen tervek egyike a kis kertem közepén álló égigérő-van 20-25 m-fenyőfa kivágása. Már a gondolatra is fekete felhők gyülekeznek felettem,vérzik a szívem érte, alig volt 15 cm, mikor a Bükkből hoztam, én neveltem. De az évek alatt óriássá fejlődött és én soha több telet nem akarok végigreszketni, hogy a ráfagyott, jéggédermedt hó hatalmas súlyától nehezülve mikor dől rá az épületre. Sajnos kosaras daru nem fér be a kertbe, így csak "alpinista"módszerrel próbálom majd kivágatni.
Aztán festetnem is kell, majd rémálmom, a jogosítványom megújítása és a  kocsi műszaki vizsgáztatása következik. Tehát semmi betegség,-egészséges életmód! Ennek érdekében néha elmegyek a körzetorvoshoz, hogy ott a falra kifüggesztett betű-sorok egymásutánját titokban bemagoljam, bizonyítva majd éleslátásomat. Eddig bevált ez a módszer, csakhát már benne vagyok a korban(kórban) és két év alatt elfelejtem...No, meg új szemüveget is kell csináltatnom.
De sorolhatnám még a tennivalókat és ez nem is baj, mert idővel rájön az ember, minél több a terv, annál jobb, hiszen szürke kis életünket ezek megoldása teszik értelmessé, változatossá.
De a leg lényegesebbről még nem is írtam. Még többet, még jobban szeretni,-a rokonokat, barátokat, szomszédokat, egyszóval embereket! Szeretni,-a szó nemes értelmében, csiklandozás nélkül.
Most például nagy meglepetés ért karácsony másnapján. Kicsit bátortalanul átjött a szomszédnőm egy nagy tál süteménnyel. Váratlanul ért, meglepett, tudva, hogy nem vagyok "szomszédolós" tipus,meglepett, végtelenül örültem. Szabadkoztam, mire azt mondta, mindenki azt ad, amije van. Milyen igaza van! Emlékszem, mikor még volt telkem, egyik évben rengeteg tököm termett.Elláttam az egész utcát, néhány napig kínálgattam a tökeimet, dehát nekem akkor az volt. Meg körtém minden mennyiségben. De lám, én is el lettem látva egész nyárra paprikával, paradicsommal a szomszédnőm jóvoltából. Mindebből csak azt akartam kihozni -és ezt már többesszámban írom, hogy nagy odafigyeléssel, szeretettel legyünk egymás iránt. A szeretet nem kerül pénzbe, ne fukarkodjunk vele. Figyeljünk egymásra, megértően nyújtsunk segítő kezet annak, akinek szüksége van rá, hiszen soha nem lehet tudni, sor kerül-e ránk is.
Szeressük egymást, gyerekek!

Új év kezdődik...
/BI/

Az érkezés

Szonett

 A vonat ablakából integetett,
fehér arcán titokzatos mosolya
-hópelyhek között égő piros rózsa-
a komor, füstös csarnok rózsaszín lett.

Nézte, s köddé vált a gyötrő távolság
-a varjú is fázva ült már az ágon,
égő gyertya pislákolt az asztalon-
egyedül fáj az ünnep, várakozás.

Kedves nélkül nincsenek álmok, tervek,
jégvirág szövi az ablaküveget,
álmosan nyugszik az ünnep ködágyán.

De most rohan elé szédült boldogan,
ó, nem lesz már otthonában hontalan,
kézenfogták egymást a fényes utcán.

/BI/
Kép: saját

Légy gyermek

Légy gyermek megint,
játsz velem odakint
a hátsó udvaron,
lengesd az ugrókötelet,
egyszer fent, egyszer lent,
s a kezemmel integetek.
Együtt a tűzkarikán is
átmennénk,
csak te fogd a kötél végét ...
-de te nem vagy sehol,
kereslek fenn és alul-
s én mégis ugrálok,
kötélsorsom tovább forog.
Lennénk gyermekek megint,
s nevetve futnánk a mezőkön,
kergetnénk a nyulakat,
s a felrebbenő madarakat.

De lám, tél van, a mezőket
fehér lepel takarja,
a fűszálak és virágok
jég alatt megfagyva,
a madarak  szárnyra kaptak,
fényes, meleg mezőkre vándoroltak,
oda, ahol talán most te vagy...
/BI/

Tálcácskák (apró bűneim )

Meghasonlottam önmagammal! Olyan pap lettem, aki vizet prédikál és bort iszik. Nemrégiben írtam a műanyagokról, hogy mennyire károsak és szennyezik világunkat, az élő természetet és beláthatatlan következményei lesznek, ha rohamosan nem változtatunk ezen a "művilágon".
Hatásomra ki is dobtam az évek óta szorgosan gyűjtögetett kis-és nagy tejfeles, margarinos poharakat, őszintén szólva már nem is fértek el a kamrámban.Bemagyaráztam magamnak, hogy-mivel már nincs telkem-nem kell tavasszal az ablakok elé helyezett tejfeles poharakba paradicsom és-paprikamagokat dugdosnom. De azért fájt a szívem, mikor nagy sóhajok közepette a kukába dobáltam e műanyagokat..
És most mi történt? Szó szerint beleszerettem az eldobható műanyag-dobozokba, tálcácskákba!
Ennek az volt az előzménye, hogy befizettem az étdordós, házhoz szállított ebédre, nagyon elégedett vagyok vele, sok időt megtakarítok. De  a szombatok, vasárnapok! Akkor az éthordóm pihen és műanyag dobozokban szállítják az ebédet. Hát ez valami csoda! Már egyszeri ránézésre megállapíthatom, hogy szeretem, vagy nemszeretem kaját tartalmaznak-e. A reggel itt gyülekező macskákról nem is beszélve, akik rendszeres követelői lettek a leveseknek, májkrémes kenyérrel és egy kis táppal dúsítva az enyhén híg

 levet.Minden reggel örömmámorban úszva koncerteznek az ajtóm előtt.
Szóval hétvégeken nem kell tányéroznom, beteszem az ebédet tálcástul a mikróba és minden oké.
Most például kocsonyát főztem és a tálcácskákba mertem ki a levet, bele a húst és pici zöldséget. Micsoda boldogság látni a lében úszó disznólábakat alul, felül, oldalról...Merthogy a tálcácskák átlátszóak.
Újra csak azt mondom, ami már szokásommá vált, hogy milyen bugyuta az ember. Mármint én!
Képes vagyok havi 15 ezret fizetni az ebédért, csak azért, hogy hétvégeken kapjak néhány tálcácskát, ami mellesleg aprópénzbe kerül és egyébként soha eszembe nem jutott volna csak úgy vásárolni.
Már most aggódom az egyre növekvő készletért, hogyan lesz erőm egyszer ezt is felszámolni?
Majd az idő megoldja...
/BI/

Rosszban a jó

Esik. Csak csendesen szemerkél már reggeltől, de lehet, hogy éjszakától, amit csak a vállfájásom jelzett. Elég nagy baj nekem ez az eső, mert a hatalmas hortenziabokromat ma szándékoztam visszavágni, mert enyhébb időt jeleztek az időjósok. De ez megint elmarad, ki tudja miért. Én ugyanis babonás vagyok. Nem kicsit.
Egész délelőtt viszketett a jobb tenyerem. No, ez azt jelenti, hogy a pénz kibújik a pénztárcámból és kiadásaim lesznek. Magamban csak mosolyogtam, mert ilyen esős időben én a lábamat sem teszem ki a lakásból, a rezsim fizetve, a kaját házhoz hozzák, ugyan kérem, mit kéne fizetnem? Ezért szerényen megvakartam a tenyeremet, ma itt nem visznek tőlem el pénzt. Már a babonában is kezdtem kételkedni. Bezzeg, ha a bal tenyerem viszketett volna, egy percig sem hezitálok, bősz vakaródzásba kezdtem volna, mert ki az, aki nem örülne (így ünnepek előtt), ha csak úgy a'la pénz csurran a markába? Aztán arra is gondoltam, talán nem véletlenül a jobb tenyerem viszketett...Ilyen az ember...A jót természetesnek veszi és örül neki. De ahhoz már tehetség kell, hogy a rosszból is kihámozzuk a jót. Mégis babonás vagyok! Eszembe jutott, hogy holnap szándékozom bemenni a városba, beszerezni egy-két Mikulás-csomagot, hogy a gyerekekhez ne üres kézzel csoszogjon a Mikulás. És itt jön a képbe az én babonás elméletem. Remélem, mégse potyára viszketett az én jobb tenyerem és megérem, hogy holnap igenis lesznek kiadásaim! Ennek az az egyszerű kis feltétele van, hogy induljon el a kocsi, de reménykedem, nem lesz gond és a jobb-tenyérviszketésre vonatkozó babonában nem csalódom...Ja, és kiderül, hogy tehetséges vagyok-e? :)
/BI/

Kép: Net

Ünnepek előtt

Haiku

ha nagy öröm ér
úgy beterít, mint pitypang
pelyhe a mezőt

ilyen öröm most
a várakozás nekem
ünnepek előtt
/BI/
kép: Net