Kavicsok /Játékra /

Megadott szavak: Kavics, Kontroll, Kenyér, Kutyasétáltatás, Kulipintyó

Kavicsok...A természet egyik legcsodálatosabbb ajándékának tartom. Vajon elgondolkodott-e valaki azon, hogy -darabszámát tekintve- a legtöbb talán kavicsból van a világon és mégis, nincs közöttük egyetlen olyan sem, ami alakban megegyezne a másik kaviccsal? Még színekben sem.
Engem teljesen elvarázsolnak a kavicsok, gyerekkoromtól kezdve gyűjtöm őket, amik az utamba kerülnek, a legszebbeket alakban és színben, akár kutyasétáltatás során a tóparton, miközben néhányat beledobok a vízbe és nézem az így keletkezett vízgyűrűket, vagy a parkban cipőm orrával megbökök egyet-kettőt, de itthon a kertben a nagyobb kavicsokból képzett ágyás-szegélyeket is gyakran tapogatom, sőt, még képes voltam a tengerpartról is cipelni egy szatyorral...
Magamban olykor elmosolyodom- sokan biztos félnótásnak tartanak,-mert én ilyen piti dolgokon is képes vagyok töprengeni.Jó lenne már kicsit kontrollálni magam, dehát mit tegyek, ha nekem még egy darab kavics is titok, mert megmutatja és sejteti a természeti erőket, energiákat, melyek létrehozták ezeket a számokban ki sem fejezhető apró alakzatokat.
Talán jobb is lenne, ha a realitás talaján mozognék és inkább azon töprengenék, amin a városszéli kulipintyóban meghúzódó szegény ember: -miből és honnan lesz holnap kenyerem?
Azt tudom, nem csak a kulipintyóban, de a városi regetegben és sokan mások a világon kérdezik ezt maguktól...
Úgy vélem, erre jobban tudnám a választ, mint arra, hogyan "születettek" a kavicsok...
/BI/

Kép: Net

Az igaz ember

Ma valahogy elöntött a fáradtság. Csoda tudja, miért, se többet, se kevesebbet nem csináltam, mint máskor. Csak hát az idő...Elhatároztam, holnap lazítok egy kicsit, nem seprem se a leveleket, nem festem sem az ajtókereteket, nem főzök és nem is takarítok, sőt- nem is írok. Csak úgy lazán leszek...
Persze ismerve magamat, mindez nekem olyan, mint egy büntetés. Ugyanis a fizikai munkák mellett kevesebb idő jut elmélázni egy-két dolgon. Előlegben már eszembe is jutott valami.
Egyszer egy régi ismerősöm azt mondta nekem, te egy igaz ember vagy. Valami apropóból...Akkor csak elmosolyodtam, de nem kérdeztem rá, mire alapozza ezt a kijelentését. Én, meg az igaz ember, hmmm...Egyáltalán, ki az igaz ember? Az valóban igaz, hogy őszinte vagyok és nem hazudok. No, de ez sem volt mindig így! Mert amikor dolgoztam, igenis voltak olyan helyzetek, hogy kompromisszumokat kellett kötnöm a cél érdekében. Ma már nem vagyok erre rászorulva, megengedhetem magamnak, hogy őszinte legyek, kifejtsem a véleményemet, ha valakit érdekel. Ettől lennék igaz ember? Nem! Szerintem nincs is 100 %-ban igaz ember. De vannak néhányan- köztük én is,-akik megpróbálnak nagybetűs EMBER-nek lenni, maradni, a gyarlóságok mellett is. És azt gondolom, igaz ember "kérdésben" ez a fontos, a lényeges. De ez csak az én véleményem..
/BI/.

Kép: Net

ROXYKÁM EMLÉKÉRE

Nadányi Zoltán: A kutyám

A kutyám
halkan lépked lépteim után.
Hőt, fagyot
boldogan tűr értem, nem hagy ott.
Szél ha tombol,
jég ha ver, nem veri el nyomomból.
Ő azért van, hogy kísérjen engem,
négy év óta kísér, mint az árnyék.
Ha nem volna, idegenül állnék
a mezőn, a kék-zöld végtelenben.
Hátranézek, ott van, mindig ott van,
jön utánam halkan és nyugodtan.

Nem kékvérű ősök ivadéka,
a hűsége minden érdeme,
meg hogy úgy néz a szemembe néha,
mintha mindent, mindent értene.
Le-lehajlok, hogy megsimogassam,
ő hátára fordul erre lassan
és ott érzem ujjaim hegyén
dobogó kis szívét. Ó, szegény!
Néha aztán – vannak külön utak –
otthon kell őt hagynom, ez a sorsa.
Ekkor ő, mint akit szívenszúrtak,
leroskad a kapunál a porba.
Ott találom, mikor visszatérek,
akkor tér meg őbelé a lélek.
Ó, hogy megörül,
ha megérkezem!
hogy ugrál körül!
nyalná a kezem.
Kaputól az ajtóig követ,
ott megáll és hűség és remény
csillog a szemén:
hátha, hátha beljebb is jöhet?
A bundája ázott, talpa nedves,
de oly szépen néz rám. Jöjj be, kedves,
jöjj be, ha ez neked gyönyörűség.
Ne csalódjék a Remény, a Hűség.


Nadányi Zoltán (Feketegyörös,1892. október 9.– Budapest,1955. február 2.) költő, író, műfordító.
Kép: Vladimir Yanaki festménye

Fotó: saját

Őszi hangulat/Játékra

Száguldanak az évek fejem felett
s közben látványosan lopják a szineket.
Ezüstősz lett hajdan sötét hajam,
szaruhártyámon sem a régi csillogó kék van,
de ugyanakkor gazdagít is lila-barna foltokkal,
árkot ásott arcomon mély ráncokkal...
Türelmes, nyugodt természetem is elmúlt már,
hova lett az önfeledt, vidám nyár?
Futkározik bennem a félsz,-mint kóbor áram,
máladozó kövekből építgetem félelem-váram.
Mégis,-mint egy felfedező, ha új tájat lát,
öröm tölt el, hisz' életem folyik tovább,
s boldog vagyok, ha egy tövis  megszúrja a kezem,
mert ereimben még piros vérem csörgedez
/BI/
Kép: saját

Ne legyen kiszámíthatatlan

Azt gondolom, a mai nap, Halottak napja sorsdöntő az életemben. Miért?

Úgy indult a napom, mint máskor, álmatlan éjszaka után a reggeli kóválygás, derék-egyengetés, kávé ivás...A többi naptól eltérően megbeszéltük a keresztfiammal, hogy ma megyünk el Miskolcra a temetőbe, ahol a szüleim nyugszanak. Minél jobban telik az idő, annál jobban örülök, hogy e látogatást egy évben egyszer-kétszer még megtehetem. Mindig végtelen megnyugvást érzek, valahányszor túl vagyok ezeken az utakon. Készülődtem, úgy volt, hogy az én kocsimmal megyünk. Egész nyáron semmi gondom nem volt a kocsival, egy kedves ember,-talán nevezhetem barátomnak-tanácsára ha megjöttem valahonnan, levettem a negatív sarut, ha mentem, visszatettem. Ugyanis valami lopja az áramomat, még nem jöttem rá, hogy mi...Tehát ma is beindult, megálltam a keresztfiam háza előtt, vártam, majd jött, elhelyezkedtünk, aztán hajrá!-lett volna, de a kocsi megmakacsolta magát, eszébe sem volt beindulni. Végűl az ő kocsijával mentünk.
Az úton aztán elgondolkodtam és itt adok választ a saját kérdésemre. Mi történt volna, ha mondjuk egyedül megyek, leparkolok Miskolcon a temető előtt, aztán a látogatás végeztével ottmaradok mozdulatlanul? Még indító-kábel sem volt nálam. Egyébként már az előző napon történteken is elgondolkodhattam volna, mert akkor biciklivel tettem meg egy elég nagy utat, aminek a vége egy nagy esés lett, mert a nadrágom szára beleakadt a pedálba. Barátnőm többszöri figyelmztetése felett mindig elsiklottam, aki többször megróvott, hogy az én koromban már nem ajánlatos tekerészni.Tényleg, mi történt volna, ha eltörik a combcsontom vagy egyéb "alkatrészem"? És még számtalan esetben tehettem volna fel a kérdést: mi történt volna, ha...?
Most halt meg egy velem egyidős barátnőm, volt osztálytársam. Hirtelen, -nagyon megrendített.
Egyébként nem értek egyet azzal a mondással, hogy éljünk a mai napnak, adjunk meg mindent magunknak a lehetőségekhez képest, éljünk úgy, mintha ez lenne az utolsó napunk. Ezek szerint ne tervezzünk semmit előre, ne legyenek céljaink arra a kis időre sem, ami még hátra van? Csakhogy másnap kezdődik minden előről! Akkor már csak cél nélkül ténferegjünk?
Kedves kortársaim, azt gondolom, éppen ideje, hogy egy kicsit magunkbanézzünk. Többesszámban írtam, mert szerintem nem vagyok egyedül...
Tehát épp' ideje átgondolnom-mégha talán a sors közbeszól is, hogy  a hátralévő kis időnket korunkhoz igazítva, meggondoltan éljük. Vegyük figyelembe, mit bírunk el és mit nem.Mert "belül" ugyan fiatalok maradtunk, de kívül?- gondoljuk csak meg! Mert másnap is felkelünk, ha e szerint élünk. Túlélünk...
/BI/

Találkozás

“Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, hogy milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra.”
(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)
Kép forrása: Internet

youtube.com

A KIS HERCEG és A RÓKA TALÁLKOZÁSA

... Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan....

1 megosztás

8Rita Kiss-Teleki, Katalin Rencsisovszky és további 6 ember

Fohász

Itt járt a múló idő
Oly nesztelen jött,
Észre sem vettem
Pszt...Súgta halkan
S mint egy sóhaj
Messze tovalebbent
Én maradtam egymagamban
Sűrű ködben tétován bolyongva
Keresgélek a kusza zűrzavarban
Rejtőző emlékek közt kutatva.
Átlépve a múlt kapuján
Ti jöttök felém fényárban
Kiket úgy szerettem hajdanán,
Létetek megszűnt itt a földön,
Nem vagytok már
Testetek por.
De lelketek itt bolyong
A fényben és sötétben
A hulló levelekben
Ott vagytok a csillagokban
Az óceán vizében
A felhők közt repülő sasban
Havas hegyeken,
Fénylő napsütésben
És itt,a kezemben égő
Gyertyafényben.
Hálatelt szivvel fordulok hozzád,Uram.
A legnagyobb ajándék,mit adhattál nekem
Fájdalmasan szép,gyötrő életem.
Áldásod kérem én Istenem
Azokra is,kik már nem élhetnek velem.
/BI/

deviantart.com

Obsecration

Bartha Ilona: Fohász

Műanyagok /Játékra /

Megadott szavak: Furgon, Jóképű, Fazon, Alakul, Lassan

A furgon megállt Kovácsék háza előtt, a sofőr kiszállt és bepakolta a majd tíz zsák műanyagkupakkal teli zsákot. Magas, jóképű fazon volt, divatos, kakastaréjos-frizurával és mosolygott. Magában örült ennek a munkának is...
Kovácsék kisfia mozgássérült volt, így született, havonta kezelték és gyógyszerezték, operálni kellene, de az milliós tétel. Szegényeknek honnan lenne ennyi pénzük a havi 60-70 ezres gyógyszerekre,  az operációról nem is beszélve? Anyagi gondjaikon próbáltak enyhíteni a kupakok gyűjtésével, ami jó, ha az utazási költségeket fedezte.

Próbáltam utánanézni,-bevallom, fogalmam sincs-mi a csodát csinálnak ezzel a rengeteg kupakkal. Adatot nem találtam, így azt gondolom, újra feldolgozzák műanyagként, újabb kupakokra. Őrület!
Lassan már minden műanyag lesz körülöttünk és mi is műanyaggá válunk.
Nemrégiben láttam egy filmet, ahol az óceánokban, tengerekben szigetek alakultak ki a műanyagszemétből, alatta fuldokoltak a halak, bálnák és cetek és műanyaggal teli elhalt testüket a hullámok partra sodorták. Mindez a mi művünk, embereké! Mivé alakul világunk, ha ezt a folyamatot nem állítjuk meg?
Elgondolkodtam, hogy én, idős ember vajon mit tehetnék a saját környezetemben ennek érdekében? Egyet tudok tenni, ellenállok!
Nézem a bevásárlóközpontokban a drága, de csicsásan csomolt árukat, például a műanyagtálcában virító zöldségeket. Nem veszem meg! Ha már sokan nem vennék meg, az is segítség lenne, elvégre lehet válogatni a tálca nélküli zöldségekből is. De miért nem lehet ezeket a zölségeket olyan papírdobozokban árulni, mint  mondjuk a kétszázas filtereket? Miért kell mindent műanyagba csomagolni, az ásványvizes üvegektől, az eldobható műanyagdobozos ételektől kezdve a műanyagba csomagolt műanyagjátékokig? Emberek, ezeket ne vegyük meg!
Ha a kereskedők nyakán maradnának ezek a termékek, előbb-utóbb a gyártók is elgondolkodnának azon, ennek mi az oka...
Nem mondom. a termékek nélkülözése áldozatokkal járna, elsősorban a kényelmünket veszélyeztetné. De valamit valamiért, most, amíg még tehenénk, mert mindennek van egy határa, világunk létének is...
/B//

Kép: Net

Rogyadozó aktivitás

2018. október 17.

Vissza a naplóhoz

Azon gondolkodom, mi is az, amit még ma nem csináltam? Ó, igen, nem főztem! Holnaptól ugyanis hozatom a kaját, állítólag nagyon jó, -nekem biztos.
Még nincs 17 óra, de már kifűrészeltem magam, ástam is, de a legfontosabb, hogy nekikezdtem a kőkerítés javításának, festésének. Nagy munka, mostanáig bírtam, majd holnap folytatom. Tavasszal akartam elkezdeni,de olyan szép az idő, most pont jó erre.
Nem csak a fáradtság miatt hagytam abba, hanem azért, mert a frissen festett részre a macskák ráugráltak. Mióta Roxyka eltávozott, valahogy hirtelen megnőtt itt az utcában a macskaállomány. Eddig csak néha láttam egyet-egyet lóhalálában kereszűlrohanni az udvaron..Nagyon soványak, nem tudom, kiéi, de néha teszek ki egy kis kaját, ami rögtön eltűnik.De már némelyik odáig merészkedett, hogy leücsörgött a bejárati ajtó elé...
Szóval nem unatkozom, jót tesz nekem a munka, ha nem kényszer. Most pihenek...
Kellemes délutánt mindenkinek!

A bejegyzést írta: Ilona

Valami hiányzik

valami hiányzik, úgy telnek a napok,
sokszor azt érzem, egy helyben toporgok,
mert valami hiányzik, nem tudom, micsoda,
bárcsak a kutyám mellettem csaholna...
vagy hallanám rekedtes hangod, amint mondod,
régen nem símogatta meg senki az arcod...
hiányzik az ősz langyos esőt síró kedve,
-jó, vagy nem- de helyette fűt a nyár melege,
úgy hiányzik valami, nem tudom, micsoda,
szorongásomat nem oldja a percről-percre munka,
egyre préselem az értékes napokat,
s a hiány ott fekszik a hulló levelek alatt...
/BI/

Kép: Net

Külső-belső/ játékra

Megadott szavak: szilvafa,nagyszájú, barna, árvácska, elképedt

A kis sárga-kék virágú árvácska olyan volt az öreg szilvafa alatt, mint egy fellegekről lerepült angyalka. A szines szirmai, mint az angyalszárnyak, üditően terültek el a barna földön és szinte világítottak...
- Ugye jó az öreg fa árnyékában meghúzódni?- kezdte a beszélgetést a nagyszájú szilvafa, aki irigykedett a szines virágra.
- Ó, szilvafa, tudod, én árva vagyok, egyedül élek ebben a kertben és olyan jó tartozni valakihez, felnézni rá. Mert te olyan hatalmas és szép vagy s az én kék szinem sehol sincs a gyönyörű, nagy szilváidhoz képest!
A szivafa elképedt, mindjárt meg is bánta, hogy olyan lekezelő volt az árvácskával. Neki még senki nem mondott ilyen szépeket, legfeljebb a helyi kricsmiben dícsérték meg olykor az ivócimborák a terméséből készült pálinkát iszogatás közben.
A szivafa elgondolkodott és kicsit szégyellte magát. Soha nem sejtette, hogy egy ilyen pici, szerény árvácskában nagyobb lélek lakozik, mint az ő hatalmas termetében.
Rájött, hogy nem a külső alapján kell ítélni...
/BI/

A munka

Ma szinte októberi nyár van itt, gyorsan neki is estem remélhetőleg az idei utolsó fűvágásnak. Magad Uram, ha szolgád nincsen...
Közben el elmélkedtem néhány dolgon, mert nem tudom, ki hogy van vele, nálam kifogyhatatlan a révedezésnek való.
Most például arra gondoltam, hogy nem hitegetem tovább magam, tényleg megöregedtem és visszatekintve néhány évre, úgy érzem, mintha már nem is ebben a világban élnék. Úgy megváltozott minden és én alig vettem észre.
Úgy döntöttem ugyanis, hogy hű társam, barátom,szeretett kutyám halála után bepótolok itt a ház körül egy-két dolgot, amit közel húsz év alatt nem tudtam miatta megcsináltatni. Mert,hogy őszinte legyek, nemigen ugrálhattak itt körülöttem a mesteremberek, amit én nagyon jól tudtam és lemondtam sok mindenről. Megkötni nem akartam, viszont meg volt az önálló véleménye, amit  "köreinek zavarása" ürügyén harapással kinyilvánított.
Szóval most, hogy nincs, hozzákezdtem intézkedni.Aztán rájöttem, kutya nélkül sem értem én ezt a mai világot. Telefonok, egyeztetések, árajánlatok, előleg, adók stb...Csak ezek után készülhet el valami, ha elkészül.Mert olyan is előfordul, hogy mindezt átevickled, de közben elfogy a fránya pénz és te nézed a plafont.
Ha visszaemlékezem, valamikor ez nem így volt,-mondom a mai fiatalságnak, hogy legalább valami sejtésük legyen.
Ha szerettünk volna elvégeztetni valami munkát, szóltunk egy szakembernek, aki megnézte,hümmögött, közben kettogott az agya, végül megmondta, mikor és mennyiért. A lezárás egy kéznyújtás volt,-itt a kezem, nem disznóláb, oszt annyi. Ezzel a bürokrácia el volt intézve, a mű idejében elkészült és vége.
Dehát azóta sokat fejlődtünk, én megöregedtem és a négydioptrás szemüvegemmel tekingetek vissza, úgyhogy nem tudom, más is így látja-e a múltat. Valahogy hiányzik az a kéz...
De legyünk modernek: ez van, ezt kell szeretni...
/BI/

Játék,-vagy nem

Az élet játék-mondogatjuk. Valóban? Akkor én nagy játékos vagyok, hosszú ideje játszom, hol nyerek, de inkább vesztek, mert e rengeteg időben sem tanultam meg taktikázni. De szerintem az élet nem is játék, hanem kötélen egy nagy csomó, amit életünk végéig próbálunk kibogozni. De ez sem sikerül mindenkinek.
Nagyon nehéz hetek vannak mögöttem. Elmúlások. Mire feleszméltem,, rádöbbentem, hogy az "öreg" csalásból én vagyok az utolsó, aki még él. Nagyon nehéz utolsónak maradni, de egyben felemelő is. És felelősség! Már csak én regélhetek az utódoknak az ősökről, az elődökről, egy nagy utazásról vissza  az időben.
De vajon érdekli-e őket? Megértem az érdeklődés hiányát is, mert e zaklatott, anyagias világban inincs idejük ezen rágódni. Reménykedem abban, hogy az én távozásom előtt még sikerül a békepipát elszívnunk és megértetnem velük, honnan jöttek, hiszen majdan,majd nekik is tovább kell adni gyerekeiknek.
Ma kicsit már magamhoz tértem a bajokból, a szép őszi napsütésben dolgozgattam a kertben, ami nekem terápia.A benti matatás olyan, mint a lustaság.Csinálnék is valamit, meg nem is. Takarítgatok, főzögetek, de kedvtelenül, majd összegubancolom magam és ledőlök egy kicsit a hidegben, mert még a fűtés beindítását sem volt időm elintézni. Ilyekor elrágok néhány naspolyát és eltöprengek.
Most például azon, hogy írnom  kéne a játékra. De a megadott szavak között van egy, amivel nem tudok mit kezdeni. "Lepedőakrobata"...Valamikor tudtam, mit jelent, de most csak bosszankodom rajta. Mit kezdjek vele?
Tudjátok mit? Semmit... Tetszik, nem tetszik, sajnos képtelen vagyok beilleszteni a mostani gondolat-menetembe. Hagyom a fenébe az egészet, kimegyek és aprítok néhány ágat, annak legalább van értelme. Mert azzal pihenek...

Kérdés- Haiku

jöttél vagy mentél
lábnyomokat látok a
szív partjainál
/BI/

33Mária Oláh, Király Károly Lajos és további 31 ember

Válasz

"voltam is nem is

leszek is még talán ha

hív a szív dala"

/TF/

Kép: net

 

NAGYON FÁJ

Néha irigyeltem a mindenható Isteneket,
mert ők azok, akik életről-halálról döntenek.
De vajon egy őserő készteti-e őket erre,
ki ad választ nekem erre a kérdésre?
Van-e szívük s mert nehéz a döntés
-embert próbáló nézni a szenvedést-
van, amikor áthárítják a feladatot:
dönts te a halálról, s akkor majd megtudod...

Ma,-mintha elvesztettem volna a lelkem,
rám eső sziklaként porrá tört döntésem,
oly hosszú időn át hűséges társam
holnap  álomba ringatom,
s reggelente-mint  mindig a buksi fejét-
a sírját megsimogatom...

Bartha Ilona
kép: saját