2017. április 16., vasárnap

Húsvéti kép

Ezt a képet tegnap kaptam a menyemtől, nekem nagyon tetszik, ötletes..
/Karmacson készült/

Nagszombat

Nagyszombat
2017. április 15.
Vissza a naplóhoz
Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény születését ünneplik a keresztény egyházak, ezt követi a keresztvíz-szentelés./Wikipedia/
Azt gondolom, ma vétkeztem! Ugyanis reggel odatettem a sonkát főzni, tettem mellé egész tojásokat, mert a sonka íz beleivódik a tojásokba és nagyon finommá teszi. Szóval tegnap nagyon kiéheztem a mákostésztával és csorgó nyállal vártam, mikor fő meg a sonka. Mikor aztán félig kihült, rávetettem magam. Gondoltam, ma már Jézuska is a feltámadás útjára lépett, miért is ne ehetnék. Kedveseim, szégyen ide-vagy oda, nekem az első sonkakóstolással kezdődik az ünnep. Gyarló vagyok és magyar, nekem mondhatja bárki, hogy az ájtataskodás a legszebb része az ünnepnek, pedig vallásos vagyok. Sokan csak szokásból imádkoznak, közben ott ártanak a másiknak, ahol tudnak. Szóval én nem ámítom magam, sem mást, lehet kővel megdobálni, de azt mondom, a frissen főtt sonkánál tojással és tormával fogyasztva nincs felemelőbb. Bocsáss meg, Jézusom, én már csak ilyen vagyok!
Délután aztán elmentem a kutyussal a városi kiserdőbe egyet sántikálni, mindkettőnknek nagyon jót tett..
Nagyszombat a húsvéti örömünnep kezdete. A katolikus liturgia szerint este kezdődik az ünnep a tűzszenteléssel, a tűz Krisztus jelképe, akinek feltámadásával a remény, a fény ...
felesegek.hu

2017. április 1., szombat

Séta a gyümölcsfák alatt

Séta a gyümölcsfák alatt
Virágzó gyümölcsfák ágai közt
tollászkodnak a cserfes madarak,
néha felélénkülő tavaszi fuvallat
megrázza az előbúvó szirmokat.
Mint langyosan remegő hópihe
a sziromeső vállamra száll, beterít
kinyújtott kezemre fehér leplet hint.
Élvezem e szépséget, az újjászületést
s bár sétám egyre nehezebb, ámulok
mert virágzó fám évről--évre szebb..
Míg testemet az idő darabjaira töri
gyümölcsfám mind terjedelmesebb.
Az ember lenne a legtökéletesebb?

Bartha Ilona
Kép: Saját
2015 /2017.03.30./

Mosolygás

Még van néhány, de nincs kedvem mosolyogni...Biciklivel mentem vásárolni, gondolhatod! Visszafelé már inkább toltam, így is nagyon elfáradtam, lecövekeltem a kapu előtt, mert még kinyitni sem volt erőm. Úgy tettem, mint akit nagyon érdekelnek a kapu előtti bokrok, pedig a hátam közepe sem kívánta nézegetni, elég volt megmetszeni őket. De legalább pihentettem a lábaimat.Már éppen a kilincsen volt a kezem, mikor hirtelen megállt előttem egy kocsi és egy csinos kis nő megszólított, mondván, a Statisztikai Hivatalból jött és érdekelné az én utazási szokásaim. Egész elcsodálkoztam, nahát, valaki még feltételezi rólam, hogy utazgatok, mikor már a boltbamenéstől is lóg a nyelvem..:)
Lehetséges, hogy nem vette észre, hogy én már a "de jól nézel ki" korban vagyok? :D
Hortobágyi Istvánné Zsuzsa Ez azért van, mert nem csak "lehet", de valóban jól nézel ki!!!
Kovács L. István
Kovács L. István A minap, ugyan ezzel hívott föl egy fiatalos női hang, megkérdezte hány éves tetszik lenni? -Hatvan plusszos- Akkor köszönöm szépen, ön nem felel meg a korcsoportnak. Ezzel le is tette!
Erzsébet Pénzes Imréné
Bartha Ilona
Bartha Ilona Köszönöm Mindenki figyelmét! :)
 
2017.03.30.

2017. március 30., csütörtök

Haikuk

Düh

tehetetlenség
gyümölcse a düh, ami
mérgező termés

Pánik

rezeg a gyomrom
kimegyek az utcára
félelem gyötör

Napfény

a nap azért süt
mert a felhők engedik
ez szemfényvesztés

Bartha Ilona

2017. március 28., kedd

Már csak játszom

Jó érzés így kezdeni ezt a napfényes reggelt, köszönöm! :)


Vali Karvász Még egy siker! Ez ige! Gratulálok!
Edit Fekete
Irén Szabó Becherer
Irén Szabó Becherer Gratulálok mindhármotoknak! :)
Gabor Antalne Racz Fodor

Megosztott I. helyezést kaptam ezzel a verssel, köszönet Gyulának a szép animációért!


Gyula Gulyás megosztott egy hivatkozást ebben a csoportban: Szókincstanya.
<3 Bartha Ilona: Már csak játszom
Már csak játszom a szavakkal
tétován tapogatva, kóstolgatva
szavaim kesernyés ízét.
Eleinte naponta, ébren és álomban
Veled voltam minden gondolatban.
Mióta "készülök, hogy elmondjam neked,"
hogy hazudtam, mikor kimondtam-szeretlek,
mert a szerelem örök és én lassan elfelejtelek..
Szavaim már csak üresen konganak,
mint billiárdgolyók az asztalon, összekoccannak,
leesnek és eltűnnek, mint csillagok a fekete lyukban...
Évtizedek homályába vesztél. Nekem mi maradt belőled?
Néhány tárgy és kép. " A tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek",
megsimogatom őket, ha kezembe kerülnek.
A szerelem örök? Nem,- csak, szavak!
Mint az élet sem,velünk együtt köddé válik egyszer.
Talán egy másik dimenzióban szintén van egy rendszer,
s aki most Veled van, "boldog, mert veled él",
míg én esténként nézem, hogy ragyog az ég.
-Óh, ezek csak szavak, szavak!-
talpam még itt lent a föld rögeibe ragad,
egy tavaszi eső egyszer majd lemossa a ráragadt sarat..

Az idézett sorok Radnóti Miklós Tétova óda című verséből valók.

Bartha Ilona: Már csak játszom
gyusziapu.deviantart.com




/Tünde játékára/


Már csak játszom a szavakkal
tétován tapogatva, kóstolgatva
szavaim kesernyés ízét.
Eleinte naponta, ébren és álomban
Veled voltam minden gondolatban.
Mióta "készülök, hogy elmondjam Neked,"
hogy hazudtam, mikor kimondtam-szeretlek,
mert a szerelem örök és én lassan elfelejtelek..
Szavaim már csak üresen konganak,
mint billiárdgolyók az asztalon, összekoccannak,
leesnek és eltünnek, mint csillagok a fekete lyukban...
Évtizedek homályába vesztél. Nekem mi maradt belőled?
Néhány tárgy és kép. " A tárgyak összenéznek
s Téged dícsérnek",
megsímogatom őket, ha kezembe kerülnek.
A szerelem örök? Nem,- csak, szavak!
Mint az élet sem,velünk együtt köddé válik egyszer.
Talán egy másik dimenzióban szintén van egy rendszer,
s aki most Veled van, "boldog, mert Veled él",
míg én esténként nézem, hogy ragyog az ég.
-Óh, ezek csak szavak, szavak!-
talpam még itt lent a föld rögeibe ragad,
egy tavaszi eső egyszer majd lemossa
a ráragadt sarat..

Bartha Ilona
Kép: Google
Már csak játszom
Már csak játszom a szavakkal
tétován tapogatva, kóstolgatva
szavaim kesernyés ízét....
Továbbiak
Már csak játszom a szavakkal / tétován tapogatva, kóstolgatva / szavaim kesernyés ízét. / Eleinte naponta ébren és álomban, / Veled voltam minden gondolatban.
poet.hu

2017. március 25., szombat

Szép álmokat!


Közeleg az éjszaka,
lassan elmúlik a ma,
már csak néhány óra,
s a holnappal újra egy napra
a jövőbe lépünk...
Vajon mit tartogat nekünk?
- Egy kérdés,-mindaddig,
míg élünk...

Bartha Ilona
Kép:saját


Lelombolózva

Úgy le vagyok lombozódva, mint az öreg tölgy ősszel, mert mindig történik valami.Hölgyeim, Uraim, írjatok három szóban valami biztatót,a pozitív gondolkodás szellemében, hiszen tavasz van, szeretnék rügyezni.Virágzásról már szó sem lehet, ahhoz csoda kéne, a csodákban meg már régen nem hiszek..:D
Szép napot mindenkinek!

2017. március 24., péntek

Változó érzések

Nemrégiben még láttam,, mikor a fecskék
drótokon ülve szárnyukat reptették,
majd eltüntek a vörös horizonton.

A sárguló ősz nyakára ült a fehér tél,
kopasz ágakra telepedett a dér,
ablaküvegen jégvirág virított.

Oly hosszúnak tűnt a hidegség,
füstös, ködös homályba veszett a reménység,
fűtött falak közé szorult a magány.

Az időkeringőben már a tavasz forog,
új élet sarjad, fenyőről hullik a toboz,
visszatért gólyapár fészkében kerepel.

A nemköltözők télen is maradtak,
most napsugárban bútorokba kapaszkodnak,
kitették szűrüket az utcára...

Mi marad nekik? Mindennek az alja,
kín-keserves életüknek csak a hossza,
s mint a madarak, repdesnek a bizonytalanságba...

Bartha Ilona


2017. március 23., csütörtök

Meghiúsult álom/ Játékon kívül/

Zarándoklat.

Nagy álmom volt és maradt is álom,
végigmenni egyszer Szent Jakab útján,
az El Camino pora szenyezzen s törje testemet fájdalom,
hogy az út végén megtudjam, mi dolgom a világon..
Azóta oly sok rögön és gyönyörön keresztülmentem,
s úgy vélem, saját utam végére is megtisztulva érkezem..

Bartha Ilona
Kép: Google

2017. március 19., vasárnap

Meghiúsult álom

Játékra

Emlékszem, mikor a pince lépcsőjén ülve átfogtad a vállam,
álmom volt, így élünk, halunk együtt egyszer napnyugtában,
de az EGYÜTT és EGYSZER eltűnt egy véres kórházi ágyon,
s most múltbéli képeket tapogatva egyedül bolyongok e világon...
Ha érzem, ideje jő,e képekből máglyát rakok és elégetem,
füstje megrendült hitemmel Isten előtt szétfoszlik az égben..


Bartha Ilona
Kép: Google