Turza Sándornak
Drága Barátom!
Tudom, Te nem lepődsz meg a megszólításon,
hiszen ismersz, szavaimat mindig szívemből írom,
oly kevés az őszínte szó manapság,
nálam a Biblia szava a barátság..
Akik közel állnak hozzám, mind gyerekkori haverok,
még együtt koptattuk valamikor az iskolapadot,
s ahogy telt-múlt az idő, mint folyóban a kavicsok,
sodródtunk határon innen és túl, keresve a holnapot.
A hajunk már megőszült, barátaim köre beszűkült,
sokunkat szétzilált az élet és én már úgy éreztem,
nincs helye újaknak összezsugorodott szívemben.
Aztán 4-5 éve kitágult előttem a technikai világ,
hirtelen sok lett az ismerős és barát,
de az Isten megáldott jó emberismerettel,
szavak és képek mögé látva éreztem,
kinek a szavait hihetem..
Mindezt csak bevezetőnek szántam, hogy megmagyarázzam,
Sándor barátom, mit Te is tudsz,-néha ördög van a bárányban...
Téged már a Tanya felé vezető úton megismertelek,
olvastam őszinte lélekkel írt gyerekkori gyötrelmeidet,
elgondolkodtam azon, miért van az,
hogy akivel oly mostohán bánik a sors,
nem prüszköl, szemet nem váj, mint teszi azt a bors,
míg a másik, akit tenyerén hordoz az élet,
nem ismeri sem a becsületet, sem a tisztességet...
Te egy rendkívüli ember vagy, barátom,
-csak úgy magunk között mondom-belátom,
de a mély érzéseket az ember nem kiabálja ki,
a lélekbe ivódott, még akkor is, ha baráti...
Hogy vagy mindig? ( Nálunk így kérdezik) Vannak-e terveid?
Tudod, mikor személyesen is találkoztunk, emlékszel még?
Közös csporttársunk, jóbarátunk( remélem, írhatom így )
költői bemutatkozásán, ott Nyékládházán,
hát az a nap ünnepnap lett számomra,
azt hiszem, akkor jöttem rá a nagy igazságra,
hogy a hétköznapoknak is vannak ragyogó fényei,
nem kell hozzá más, mint egy kedves költőnő versei,
egy fészeg, halkszavú, magában is vívódó nő érintése,
és egy lángolószemű, biztató ember derüje, tekintete.
Mint említettem, ünneppé tette e délután a napomat,
de elárulom, ugyanakkor nem feledtem szorongásomat,
szomorú is voltam,-nem tagadhatom le magamat.
Nagy úr az idő, mely visszafelé nem halad,
s ahogy törtet, húzza maga után a testi-lelki bajokat.
Bár a sorsunkat nem látjuk előre, nem hiszem,
hogy lesz még alkalmam látni Benneteket,
de így is hálás vagyok a sorsnak,
hogy teljesítette kérésemet..
Sok szépet és jót kívánok Neked még az életben,
alkoss és küzdj, legyen benned békés derű,
s ne sokat töpreng azon, hogy az élet olykor keserű...
Szeretettel, barárnőd,
Ilona
Turza Sándor:
Levél Ilonához
Gondolat-fordultával,
mivel nem vagyok jóba’ az idő postásával,
a szél szájára sem bízhatom a szívednek szánt rímeket…
írok hát, míg az idő köröttünk remeg…
Sok-sok éve annak, mikor először olvastam tőled,
mikor megnevettettél,
s mire nagyon büszke vagyok … talán meg is szerettél.
Az út, amit a sorsunk keze egyenletrendre szabott,
elhozott hozzám, s nekem megmutatott.
Ne mondd Ilonám, hogy soha,
mert a nyári felhőknek elvész a mosolya,
azt se mondd, hogy talán, mondd hogy akarom,
ez a szó egy életre szóló vagyon,
ez segít egymáshoz szóló barátokon.
Szép volt az a nap, daloltak a versek,
s még szebb volt, hogy láthattalak.
Hogy nem láttuk még egymást?
De tudtam, hogy ott vagy. Autódban ültél.
Más nem tudta volna, hogy Te vagy.
Én tudtam, s az érzés nem hagyta mozdulni lábamat,
jó volt végre megölelni barátomat.
Tudom, jól tudom, hogy nem vagy kishitű,
s értem azt, hogy egészséged nem ad vigalomra okot,
de látsz még, vagy láthatlak!
Vagy megtiltja a sietős idő?
Az a barátod vagyok, aki felhő, aki arcod mosdató eső,
nap fénye, mi megcsillan a lábad előtt heverő köveken.
Ne csodálkozz rajtam barátom,
mikor jajongnom kellett volna, akkor sem tettem,
a bánatot temetni igyekeztem.
Leveled vége szomorúan hangzik, talán mást ijesztene.
Én nem szoktam, én reménykedek,
és kinek nincs, annak azt adok.
Asztag-érzéseket hányok halomba,
a szeretet búzaszemét hordom a malomba,
cipót abból sütök neked.
Mikor kezedbe veszed azt a kenyeret,
látni fogod, belőle lelkem rád nevet.
Érintem arcodat, hogy érezd, tiéd a pillanat.
Szeretettel, barátod,
Sándor
