Sándor februári játékára

Viszonzatlan tuskó szerelem

Drága szerelmem, barátom,
tehetek én bármit, úgy látom,
hőn szeretsz és azt sem bánod,
-nem dicsekvésnek szánom-
ha hátadon a vesszőket vágom..
Sőt, ütlek, verlek és te tűröd,
bár tudod, nincs semmi bűnöd,
szerelmed úgy megkeményítette lelked,
hogy gyarlóságaimat szó nélkül viseled.
S milyen boldog vagy,
midőn szalonnasütéskor
fejedre helyezem fenekem,
nem kis teher, ez aztán a szerelem!
Ó, drága tuskó barátom,
ne haragudj, ha néha a fejszét
beléd vágom...
Egyszer még tűzbe is mégy értem,
s meleg lángnyelveddel
símogatsz majd engem...
Nem tagadom, én örülnék,
ha soha nem látnálak,
s nem nekem kellene rajtad
aprítani a tüzifámat..

Nem csak egy tárgy, nekem több

Reggel a vágytól remegek,
illatos véred átjárja testemet,
pedig bugyborékolsz, köhögsz,
néha szemtelenül szembeköpsz,
s ha felforrsz, ki ereszted a gőzt,
ami vehemensen úgy alá fakad,
mint a lillafüredi zuhatag...
Csészémben már ott gőzölög
mártírhalálod, a fekete,
csak cukor és tejszín kell bele,
s iszom ezt a mennyei nedüt,
elfelejtek minden keserűt...
Ó, kévéfőző, te vagy az én párom,
nélküled alacsony lenne
a vérnyomásom..

Lehetetlen

Lehoznám a csillagokat,
csak még egyszer láthassalak.
Víz lennék egy nagy folyóban,
visszafelé folynék onnan,
újra a forráshoz érnék,
ahol kristályvizet innék...
Leülnék a holdsarlóra
ott hintáznék hébe-hóba,
lógatnám a lábamat,
kacagnék jó nagyokat.
Leugorva vágtatok a Tejúton,
csillagszemű pejlovamon,
moroghatna az Oroszlán,
leintenének az Ikrek,
én útdíjat nem fizetek!
Egy másik bolygón
a lovamat kikötném,
s a zödemberkék előtt
kalapom levenném..
S reggel, mikor felébredek,
lepkeszárnyon elrebbenek...

B Ilona Tóthné
kép: Net

A beszélgetés

Az idő repül. Tegnap ültem a TV előtt, ahol egy műsor keretében a kilencvenes évekről beszélgettek.
Először csak ámultam, aztán mosolyogtam, mert valami olyasmit éreztem, mint amikor gyermekkoromban azt kérte a történelem tanárom: - no, fiam, akkor mesélj, mit tudsz Sztálin elvtárs koráról?
Szóval a kilencvenes évek...Nekem olyan, mintha tegnap lett volna. Atya ég, akkor született az unokám és már elmúlt 20 éves!
Emlékszem, abban az időben mindig azért imádkoztam, hogy érjem meg a 2000-t, hiszen az az ezredforduló éve, micsoda élmény ezt átélni, nem mindenkinek adatik meg. Aztán, mire szétnéztem, 2016 lett.
Most azért imádkozom, hogy érjem meg a 2020-at

és akkor is ott üljek a TV előtt, amiben éppen arról beszélgetnek, milyenek is voltak azok a kétezres évek?
Mert az idő úgy elrepül, hogy észre sem vesszük...

B Ilona Tóthné

Csendes nappalok és éjszakák

 Edit játékára

"Azok a csendes éjszakák és nappalok,
Csak a toll serceg, életre kelnek a sorok,
A szavak aprócska gyémántszemek,
A gondolatfüzértől a világ fényesebb."

Csak a toll serceg, életre kelnek a sorok,
lelkemre íródnak, folynak, mint a jégcsapok,
ma létem üveggömbjébe burkoltam magam,
ne fájjon semmi, ami volt és ami van.

A szavak aprócska gyémántszemek,
tétova kezemtől felvillanó lámpám fényében,
egymásba illeszkedő képek rendjében,
mint láncon az apró gyöngyszemek.

A gondolatfüzértől a világ fényesebb,
csak én, én vagyok néha szétesett,
oly szürke és sötét ez a télvége,
a szavakból tavaszt tűzök tollam hegyére.

Azok a csendes éjszakák és nappalok,
oly jó merengeni, távoliak a világi zajok,
narancshajnalokon kinyílnak a csöndvirágok,
s az álmoktól még kábán a szírmokra írogatok..

Az idézet Fekete Edit verséből való.

B Ilona Tóthné
Kép: Net

FÉNY ÉS ÁRNYÉK

Hány énje van az embernek
kit az Isten megteremtett?
Mint fának rengeteg ága
egy törzsből fakadva
de egyik sem egyforma.
Fényre szökkenő zöld hajtásai
érlelnek mosolygó gyümölcsöt.
Fény-énem az emberi jóság, elrendeltetés,
hiszek a szépben és csodákban,
méltóságban, teremtő akarásban.

Árnyékos oldalon nőnek vadhajtások,
e kusza zöld-összevisszaságban,
az éretlen termések, mint sok elvetélt gondolat
lehullanak, félelmek romlott gyümölcseként.
A tudat néha kettéhasad, mint téboly hömpölyög
a nagy én-óceánban.
Valamennyi együtt vagyunk,
rajtunk múlik, hogy a sokból
melyik győzedelmeskedik,
s vívjuk, míg a léc le nem esik..

Fény és árnyék csatája ez..
B Ilona Tóthné
Kép: net

Katalin Fehér, Katalin Répásné Gyöngyösi, Zsuzsanna Sos és további 16 ember kedveli ezt.

Sóhajokba tűnt nyár

Összehajló fák alagútjában
alakod elvész köd homályában,
nyomodban kullogok, mögöttem már
elmaradt a sóhajokba fullt nyár.
Akkor még nem szitálták felhők a ködöt,
napfény-nyilak suhantak a fák között,
ajkadban egy kis nefelejcs sercegett,
bizalommal fogtam a kezed...
Most az árnyék sem látszik az árnyékban,
s csak követlek lehajtott fejjel, fáradtan,
tudom, egyszer elfogy az út és utolérlek,
majd fénylepelbe burkolóznak a lidércek..

B Ilona Tóthné
Kép:Net

A MUNKA /játékra, játékon kívül /

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,"
nem átallott kitárni egy nagykaput,
hirdetni,"a munka felszabadít",
s milliókat tűz heve az égbe repít.

Oly korban éltem én e földön, mikor
a munka dicsőség volt, a munkás dalolt,
izzottak a kohók, aki gürcölt,
kiváló volt, az éljenzés az élet,
így a fekete autó nem kísértett...

Most oly korban élek, ahol a munka
áhítat, megélhetés, és remény,
fogy a nép,s külföldről jön a küldemény,
itthon munkából nem lehet megélni,
a becsületet szögre kell lógatni.

Hogy' változik a világ! Most bezárják
a drót kapukat, mert jön az áradat,
azt gondolják, ez itt a Kánaán,
munkáért jönnek tűzön-vízen át,
s letarolják a vén Európát.

Az idézett sorok Radnóti Miklós: Töredék
című verséből valók.

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Honnan

Ronda latyakos idő van, csupa sár minden, de legalább a hó alatti jégpáncél elolvadt. Ki kellene már mennem, a készleteim kimerültek, igen ám, de mint minden télen a legrosszabbkor, a kocsi tesz az én mehetnékemre és nem indul.Itt szaladgálok, mint pók a falon és dühöngök. Aztán leülök és töprengek.
Emlékszem, a háború után milyen nehéz idők voltak, bár én sokat nem érzékeltem ebből. Mikor már kicsit nagyobb voltam, akkor sem volt könnyebb, mindkét szülőm dolgozott és emellett a három gyereket maradéktalanul ellátták és neveltek bennünket a szépre és a jóra. Akkor még voltak telek, kemények, apám szánkóval huzigált minket és ha valami bajunk volt, szaladt, csúszott az orvosért, aki rövid időn belül ott is volt. Nos, ezen elmélkedtem most, no, meg életem során annyiszor. Mert nem emlékszem, hogy valaha is legalább kenyér ne lett volna az asztalon, pedig akkor nem járt az utcában a kenyereskocsi. Mikor anyám késő délután hazaért a munkából, nekiállt főzni.
Nem tudok rájönni, hogyan csinálták, honnan volt bennük az energia.Honnan??
Én meg itt ülök és törengek, dühöngök, mert nem indul a kocsi. Pedig már egyedül vagyok, magamat és a kutyámat kell ellátnom, mégis mindig fáradt vagyok és sokszor olyan gyenge, mint a légy. Hol van az én energiám? Csak a fele szorult volna belém a szüleiméből!Azt nem mondom, én is megtettem a magamét az életben, de mégis, most amikor már nyugodtan élhetnék, mindig akad valami megoldhatatlan probléma. Dehát nekik is volt és megoldódott.Hogyan csinálták? És hogyan van az, hogy a felnőtt gyerekeket nekünk kell segíteni és nem fordítva?
Néha úgy érzem, az idő haladtával elkorcsosulnak az emberek, köztük én is.Ha nem így lenne, nem kellene ilyesmin töprengeni, kérdéseket tenni fel magamnak megválaszolatlanul. Mert mindezt csak magamnak teszem fel, de ha valaki tud rá válaszolni, annak örülnék..

B Ilona Tóthné

Ebben a korban( kór van)

Játékra

"Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult",
Isten, ha vagy, szánd már meg e népet,
utilapúba göngyölték a hitet,
s merő frázis lett e szó, szeretet.

Én a háború végén születtem,
azóta már eltelt az életem,
de az árulás és hazugság maradt,
tönkretett életek,háborúk sora,
a béke reménye már rég oda..

Mert az ember úgy elaljasult, hogy
szemétből guberálja a hitet,
napról-napra tördeli a létet,
a kivételezettek pénzt kaparnak,
mert a sok is kevés a hatalomnak.

Oly korban éltem én e földön,
mikor megtanultak sírni a fák,
kifordult magából a szép világ,
pusztít a tűz,ár, megfullad az ember,
s tétlenül nézi, mert szólni nem mer...

Mint a gépek, gyűrjük az életet,
nemsokára diktálnak gépemberek,
mutatják:-nézzétek, ilyen az ember,
ősünk volt, önmagát vesztette el.
S a rácsok mögött a lánc megzörrent...

Az idézett sorok Radnóti Miklós, Töredék című verséből valók.

B Ilona Tótné
Kép: Net

Egy nap

hideget prüszkölt a reggel,
amikor fázósan felébredtem,
s a neszre öreg kutyám lihegve
szaladt hozzám, sántított,
talán az égi berekben
szarvast üldözött veszetten...
a hajnal percei elperegtek,
mint kezemből a tóparti homokszemek,
a fenyő alatt feketerigó kapirgált étket,
taposom az éjjel lehullt hópelyheket,
faodujába bújt egy riadt evet...
s ím, a tél lehúzza a ködfátylat,
az alkonyi tűz már a fákon árad,
oly gyorsan elsuhant a nappal,
beszökött az este, csillagokkal,
kutyám élesen a Holdra vonyít,
eltelt az életemből egy nap megint...

B Ilona Tóthné
Kép: Ne

t

Az én szabadságom(Zsuzsa játékára)

Olyan jó volt apám szájából hallani a szót
mikor utamra bocsátott:" szabad vagy,
védő szárnyaink alól elbocsátalak,
s tartsd mindig az igazhoz magad,
ne feledd, mától a magad ura vagy! "
A szabadság mámorában úsztam,
lelkemmel, mint a sas a kék ég alatt szálltam,
majd zabolátlan csikóként
rúgtam a végtelen puszta porát,
máskor kezemből  röptettem a béke galambját..

De mindez csak álom volt, hisz a szabadság törékeny,
egy nagyon keskeny sáv az élet-ösvényen.

Éreztem, szabad csak akkor lehetek,
ha a jóról-rosszról magam dönthetek,
nem hazudok, s bátran kimondom azt, amit gondolok,
s ha senkinek tartanak, akkor is vagyok valaki.
A szabadságért küzdeni kell, áldozni,
sokan életüket adták érte,
s nem érhették meg kérdezni maguktól: megérte?
De a szabadság, e szent érzés nem latolgatás tárgya,
dönteni kell a gátló korlátokat-nem hiába...

Sokszor le kell győzni önmagamat,
szabadságomnak a gyenge test is korlátokat szab..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Napi Maris, a tehén

Mán meg megijedtem,

Napi Maris, a tehén
Mán meg megijedtem,
mert felettem
ezek itten ketten
a Mari meg a Józsi
nagyon tuggyák,
mi légyen a napi...
Eddig csak Mari
huzogatta a csöcsöm
(hízott is mindig a bögyöm),
de most Józsi húzza,
no, nem a nótámat,
oly nagyon bőgi
a kvótákat..
Bú,-mi lesz velem,
mert én csak termelem
a tejet és a lepényt
(most még),
hisz enni kapok eleget,
böcsülnek, mint tehenet.
De jön majd az új szomszéd,
Mehemed,
ki sosem látott
tehenet,
osztán majd fekszek itten
az istállóban,
mert Józsi szerint
a legelőm elveszett
a kvótában..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

mert felettem
ezek itten ketten
a Mari meg a Józsi
nagyon tuggyák,
mi légyen a napi...
Eddig csak Mari
huzogatta a csöcsöm
(hízott is mindig a bögyöm),
de most Józsi húzza,
no, nem a nótámat,
oly nagyon bőgi
a kvótákat..
Bú,-mi lesz velem,
mert én csak termelem
a tejet és a lepényt
(most még),
hisz enni kapok eleget,
böcsülnek, mint tehenet.
De jön majd az új szomszéd,
Mehemed,
ki sosem látott
tehenet,
osztán majd fekszek itten
az istállóban,
mert Józsi szerint
a legelőm elveszett
a kvótában..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Az én életem

Az én életem már csak ilyen,
Nyarak   után az ősz liheg
De az idő azt is tovább hajtja
Jön majd a tél, a fehér árva.

Tavasz lesz-e, még nem tudom,
Ha igen, fogom a kalapom,
Teli tüdőből szivom majd a levegőt
S bejárom az erdőt, a réteket, mezőt.

Élek a változó évszakokban,
Néha fényben, néha árnyékban,
Járom az utam, végét még nem látom,
Sirok és nevetek e furcsa világon..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Nagy a vétkem

Nagy az én vétkem, Uram!
Mert barkácsolt szavakkal
káromoltam a létet!
Tudom, hogy ez nagy vétek,
de oly nehéz az élet!
Sok vágyam semmivé lett,
testem, lelkem kiégett..
De álmaim még vannak,
örülök a holnapnak,
kezdem mindig előről,
míg a daráló felőről..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Istvan Ozvegy, Sztancsik Éva Lambrozett, Eleonóra Kertészné Rotter és további 36 ember kedveli ezt.

Játékra: GYENGESÉG

Út végén ballagók belső nyugalmával
morzsolom az időben napjaimat,
esténként szeretteimért telt imával
zárom a fáradt, csendes nappalokat.

Úgy gondoltam, nem érhet már váratlanság,
Istenem az én őröm, ad még kis fényt,
örömet, s nem lesz átokká a valóság,
álmodoztam ibolyaszínű reményt...

Hirtelen, mint torony tetején a rozsdás
szélkakas csikorgása, úgy hördült fel
a keresztény világ, nem tudathasadás,
barbár, pogány ciklon játszik a néppel.

Nézem arcomat a tükörben, s mit látok?
Őrület, tükörképem egy eltorzult arc!
Tele vagyok félelemmel, nekem már sok,
gyenge erőmet meghaladja a harc...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Novák Zsuzsa, Sándor Turza, Katalin Fehér és további 19 ember kedveli ezt.

Hozzászólások

A SZÓDÁSÜVEG

Év végén a pincében rakosgattam,
s mélyen lent, a vakablakban
néhány régi szódásüveget találtam,
hosszú évek óta meghúzódtak
a homályban.
Azóta már nemzedékek
váltották egymást,
s letakarta őket az égi palást,
de az üvegek még vannak,
öregek és divatjamúltak,
tanúi az ezt megelőző kornak.
Üresek és átlátszóak,
csak tiszta víz kellene,
és egy patron, mely beléjük
új életet lehelne...
Olyanok, mint én, így év elején,
üresnek érzem magam,
nem pezseg bennem remény,
hűtlenek lettek céljaim,
az alkonyt várom,
talán a láz színe
pirosra festené világom.
Bárcsak lenne egy patron,
ami újdonságot adna,,
s nem lennék üres, kopott
szódásüveg az ablakba'...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Széll Magdolna, Istvan Ozvegy, Jolán Surányi és további 27 ember kedveli ezt.