2015. október 23., péntek

NINCS MÁR BENNEM

Még mindig a vágy...


Naponta kérdezem magam:
lehet-e még reményem, vágyam?
Mert van, amikor a szív bőszen buzog,
tam-tam,pergő ütő veri a dobot...
Viharvert napokon viszont alig dobban,
de nem csoda ez az én koromban.
Vágyak?- Ugyan, örülj, hogy élsz,
nincs már bennem semmi félsz,
megalkudtam magammal,
megbékéltem sorsommal...
Fáradt csendemmel összebújva
nesztelen múlik az idő,
csak álmodozom arról, esendő
kis életemben legyen még néhány  év,
testemet ne kínozza gyötrő szenvedés.
Nem vágyom már nagy dolgokra,
legyen utódaimnak jó dolga,
előttük még ott van az egész élet,
ne veszítsék el soha a hitet...
Adjon Isten nekik mindig kenyeret,
s fejük felé biztos fedelet.
Ha ez vágy, akkor legyen az,
Jöjj el még, szép tavasz!

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. október 20., kedd

SÁNDOR TURZA: ILONA JÁTÉKÁRA

Ilona játékára
Vágyak, ahogy írtátok volna

Lord:
Ölelés, mosoly,
lehet az élet bármily komoly,
nem kell a csók mellé más,
csak egy pohár bor.
Ha vad szelek üvöltenek
nem mondom,
a pálesz is jöhet,
s ha meg voltak ezek,
kezembe sört veszek,
mondok nektek
néhány kedveset.

Fekete Edit:
Legényként járt oldalamnál a kikelet,
zsákba gyömöszöltem a vad szeleket,
sorokba szedtem a sok szétszórt szemetet,
vágyam volt ez oldal, itt panaszkodni lehet.
Azt vettem észre, szeretitek,
a vágyam annyi, oda se figyeljetek,
de boltomba néha betérjetek,
ezt-azt a polcon megnézzetek.

Özvegy István:
Óvárak tövében pihenni,
a csend útját sosem keresztezni,
a vihar elöl messze menni,
a vágyam csak ennyi,
a fél világot a karomba ölelni.

Kerekné Gabriella:
Fejemben egy álmodott vágy van,
nem nőtt még hozzá szárnyam,
de van tollam, szépen szóló szájam,
megpihenni köztetek, itt a tanyában.

Kocsis Erika:
Életet adni a röpke mondatoknak,
lelket a sebzett szárnyú gondolatnak,
bearanyozni a napot a holnapodnak.
Lehet-e vágyam több, mint illat az
akácvirágban, mint fény a napsugárban,
lehet, életemet dalban járjam.

Kovács Sándor:
Íz legyen a borban, számolatlan
dallam a mondatokban,
ritmusban élni szakadatlan,
cseppé lenni egy patakban,
egy gondolatra jót pihenni a szabadban.
Szerencsés Tünde:
Mellkasomon ajtót nyitni,
ki ott bent rab, nektek megmutatni,
szellő szárnyán szép ívű mondatokkal
szaladni, ki nem kérte, annak jó kedvet adni,
s míg lehet, e földön köztetek maradni.

B. Ilona Tóthné:
A harmónia, a virág illata,
a mosolygó nap, a földből
kibúvó mag, a ráncba szedett
gondolat, a szívemből leírott
szavak, hozzád eljussanak.
A vágyam ennyi, a lemenő nap
fényénél, szemem lecsukva
megpihenni, szeretni és nem feledni.

Széll Magdolna:
Szívemmel látok és érzek,
sósak, édesek az ízek,
de életembe kellenének fények,
nem kíván többet bennem a lélek,
tisztán lássam, amiben élek.

Vezendi László:
Nagy tereken tanyát verni,
vak szemekkel szembe menni,
magam megértetve nyugton megpihenni,
szeretné ezt, László Vezendi.

Hilda Katzler:
Apró csóknak lángja lenni,
öleden rózsabimbót teremni,
benned magamat látni szeretni,
a fullánkot kihúzva mélyen eltemetni,
veled együtt az égen bárányokat terelni.

Prilke László Ispaits:
Szerelmet írni, bút, bánatot,
kívánom, hogy rózsává váljanak a mondatok,
a mosoly, a jó szó nyisson rám ablakot,
szóljatok hozzám akkor is, ha én hallgatok.

Zsidi Mariann:
Voltam én már orkán, fekély,
szálka a mások torkán,
legyek én hang az ébredő hegedű húrján,
Voltam én már bántott és meghallgatott,
vegyétek ajándékba e néhány mondatot.

Gulyás Gyula:
Színeket adni a szavaknak,
hangot a mondatoknak,
vágyam az, hogy egyszer az ágyat
arrébb toljad, ha arrébb toltad,
hagyd, hogy én is szóljak.
Mert szívemet adom napról napra,
az alkotóknak, de nehezen bírom
hangját, folyton zavarom a pormacskát,
figyelem, nekem kinyílik-e a világ,
Én szürkeként a legszebb vagyok,
mert a fehérnek, sárgának hátteret én adok,
nem vágyom másra, elég ha adhatok.

Benczi Attila:
Maradni, szavakat alkotva
gondolatokat lopni magamba
másokra ragasztva, elmékbe tapad,
vagy féreg, vagy napfény lesz
------------------------------------------
értelme lennék én a kék égnek

Tokos Trinfa Ildikó:
Örökké tenni minden évszakot,
a gondolat alatt a vonal lehet
szaggatott, a vágott virág is
bocsát ki illatot, a legtüzesebb
nyári nap melege is sír hajnali harmatot.
Írni vágyom, írni sok szebbnél szebb mondatot,
örökké tenni a domb oldalát,
megfesteni a letört fa ágát,
csokorba szedni nektek Hargita virágát.

Kovács László
Hálót akarok, hálót mi örök,
mi nem hiteget, mi joggal viseli a face nevet,
min elétek önthetem szorgalmas lelkem,
min ott lehetek fájdalom, mosoly,
rózsaszín pír az arcokon, na igen,
a világháló lett úrrá vágyamon.

Novák Zsuzsa:
Mint kertemben lelkemben is rend legyen,
tollam hegyén dal folyjon át,
tűnjenek az árnyak, lapockáimra nőjenek
végre szárnyak, legyek én virága az életfának,
én emberként járok, bennem ilyenek a vágyak.

Bartha György:
A múzsámmal sörözni menni,
azt is hagynám, ha szeretne fejembe
szeget ütni,
elmerülni benne, arcában felderülni,
vele egy hangszeren szeretnék hegedülni,
szeretnék egyszer a rímek szárnyán repülni,
szeretnék Dávidka kezébe egy verset tenni,
amit Dávidka többé nem tudna feledni,
ezért ha kell, hajlandó vagyok
a múzsámmal táncra kelni.

Béres Judit:
Ha kimondom - megbánom,
tetvek, férgek másznak a vágyon,
ürülék folyik az álmon,
én mondtam:
ha kimondom - megbánom!

Ildikó Czink:
Arra vágyom, hogy az idő járjon ólomszárnyon,
mikor jó nekem, felettem meg is álljon,
ha jó előlem sietve menne, hát kővé váljon,
mosolyrózsa töve fakadjon szókincspalotámon.

Vercsek Györgyi:
Két kezem van, szemem van, fülem,
éltet a jelen, csendemben reményként virágzik a hitem,
talán odabenn szikraként pislákol még a szerelem,
vágyom arra, hogy egyszer hatalmas tűz legyen.

Germán Ágnes:
A kör szélén szegélynek lenni,
fehéren, feketén azt lásd, hogy én vagyok,
az univerzumban a remény,
sok közül egy vagyok e hatalmas földtekén,
kiben hatalomként él a regény,
az én vágyam, ily szerény.

Fejes Ibolya:
Mi sok, mi kevés,
mi a vágy, elérni kézzel
a napnak sugarát?
Létrát támasztani a holdnak?
Nem enyém ez, de vágya lehet
egy bolondnak.
Én igazán arra vágyom,
minden tyúkom tojjon meg holnap.

Kaszt Ibolya:
Ne fújjon port felém a szél,
legyen hideg, de ne legyen gond a tél,
mosoly, kenyér jusson annak, aki fél,
az állam háztartásában, hízzon meg
végre az egér, foga nőtt tavaly,
megdöglött akkor, lett ösztövér,
de a tegnap született, már legyen kövér.
Czibak Ili:
Szeretek nevetni, bút, bánatot,
míves mondatokba temetni,
szeretek szeretve lenni,
szeretni, a holnapnak is
szeretnék búzát vetni,
minden kalászt kezembe venni,
újra, újra vetni.

Kata Dusnokiné:
Van egy nagy nagy álmom, illatos rózsák
nyíljanak szerte a világon,
az élet ne fájjon, járjon a boldogság
büszke sólyom szárnyon,
amire én vágyom, égbe szökő pacsirtává váljon.

Mária Dufek:
Holnapot, tegnapot,
rövid rímekbe szedni,
a vágyam csak ennyi,
sose tudj elfeledni!

Hitka Péter:
A megértés a vágyam,
számtalan nőt vetkőztetve,
öltöztetve láttam,
néha csendben voltam,
néha eltátottam a számat,
de ezek olyan papucsban
járnak, hogy értelmét
veszik el a munkának,
megértés a vágyam,
miért van káromló szó
a szádban,
megértés a vágyam,
arcodba kiabáltam.
Nem szólt semmit,
hmm…többet nem is vártam

Marica:
Háborog a szél, tudj’ isten,
tán ha perel, véget is ér,
a magam fajta nyugalmat,
jókedvet remél, fújjon keletről
vagy nyugatról a szél,
a toll egyszer csak a vágyról beszél.
Mária HS:

Hatalmas tengeren vágyhajómat
hullámtarajára hányja a szél,
nyugalmat tétova tollamtól remél,
bízom benne, minden ráncot
kisimít a szél.

Sólyom Magyar:
Pöpikéim, ritkán röppenek ide be,
s ha jövök írok nektek izibe,
szentet fröccsentek a falra,
kormánytagokat akasztgatok
képként a falakra,
Látom, ti ettől meg vagytok riadva,
de tudom, régi a pockos néni mosolya,
öreg barátom rég óta hűti a sört,
jövök Bátyus, kérjed a kört!
A vágyam csak ennyi, közétek röppenve,
veletek röhögni.

Halyas Gyula hozzászólásban:
Mikor megpihenek a kútágas árnyékában, felpattintom a virtuális könyvet e tanyában, a kincset, a szépséget lássam, érezzem azt, hogy otthon jártam, hogy virág érintette meg a lábam, lehelet része voltam a versnyi sóhajtásban, hát ennyi az én vágyam, a maradást, a jó kedvet lássam. Na nem baj az sem, ha kinő a szárnyam. Nagy grati mindenkinek!

REPÜLJ EL

21 Ferencné Császár, Kovács Árpád Gábor és további 19 ember( A "vágy"-játékhoz, csak úgy...)

Fúj a szél, fázom,
melegre vágyom,
rózsa illatára,
teli süteményes tálra,
várok egy vendéget,
ki velem beszélget.

Fúj a szél, fázom,
melegségre vágyom,
kandalló tüzére,
vibráló fényekre,
egy kis boldogságra,
örömre, kacajra.

Fúj a szél, fázom,
tisztítótűzre vágyom,
szívem csordultig tele,
kísért félszáz év emléke,
kiborult, elég már,
repülj el, bús madár.

Fúj a szél és eső esik,
de bánatom oszladozik,
apasztom a szívemet,
kimerem sok emlékemet,
csak a szépek maradjanak,
legyen helye az újaknak...

Fúj a szél, nem fázom,
meleg a lakásom,
az ablak előtt egy fa ágon,
kékmadár gubbaszt , s a tollakon
eső cseppek koppanak,
s mint a gyöngyök, legurulnak...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

21 Ferencné Császár, Kovács Árpád Gábor és további 19 ember/2017.10.20./

2015. október 17., szombat

Szókincstanya, heti játék

Kedves Csoporttásak, játékos Tanyalakók!

Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a jövő heti játékot kiírhatom. Bevallom, most kicsit féltem ettől a feladattól, mert az elmúlt hetekben olyan csodálatos, mégis embert próbáló játékok születtek, melyeket nem hiszem, hogy überelni tudok. De hát az élet unos-untalan feladatok elé állít bennünket, melyeket meg kell oldanunk...
Törtem hát az agyam, végül megszületett a döntésem.

A játékot egy aforizmával kezdeném Fontanellétől: " Számtalan olyasmi, ami megvan nekünk, de létének nem vagyunk tudatában, másvalakinek külön-külön is a legnagyobb boldogságot okozná."
Karinthy Frigyes pedig a feladványt talán így kezdené: " Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek."-Sokat sejtető, igéző mondat.
Az előbbieket figyelembe véve tehát a feladványom: írjunk a vágyainkról, álmainkról, a jövőt illető elképzeléseinkről.

Nincs olyan ember a földön, akinek ne lennének vágyai. A vágyak teszik széppé az életünket, a megvalósításukért folytatott harcunk edzi a testet, lelket. Értelmet ad az életnek, célokat, mert élni addig érdemes, addig jó, míg céljaink vannak. A lemondás, a letargia olyan mélyre süllyeszt, ahonnan nagyon nehéz, vagy lehetetlen a felszínre vergődni. Legyenek vágyaink, kinek-kinek egyénre szabott, akár egyszerű mindennapi dolog, de lehet a hazára, az egész nemzetre vonatkoztatni elképzelésünket.Óriási a paletta. Írjunk vágyainkról őszintén, nyitottan, mintha egy baráttal beszélgetnénk és úgy tekintenénk erre a témára, mint egy lehetőségre, lelkünk kapuját kitárva, egymást ölelve.
A játékot bármilyen versformában, vagy akár prózában is írjátok, a kérésem az lenne, a gyűjtőben csak egy mű szerepeljen.

Azért egy kicsit nehezítésül arra gondoltam, hogy bemutatom, ill. megismertetlek benneteket(aki még nem ismerné) egy általam nagyon kedvelt vers formával, a Renga láncverssel. Akinek kedve van hozzá és nem sajnálja tördelni az ujjait a szótagszámlálás miatt, nagyon örülnék, ha egy-két Renga is feltűnne a versek között.
A Renga egy ősi japán versforma, ami a Tankából alakult ki, amelyben szigorú szabályok alapján három vagy annál több költő fűzte össze felváltva a maga
                                             5 7 5 7 7  szótagsoros verseit. Tehát a Renga minden versszaka 31 szótagú, és a szótagszámokból látszik, hogy az első három sora Haiku, az egész versszak pedig Tanka. A Renga tehát Tankákból álló verslánc.(Akit érdekel, a Wikipédiában bővebbet is megtudhat róla)
A feladványom tehát: írjunk a vágyainkról és kiegészítésül még egy kis tanulnivaló. Remélem, nem lesz nehéz és elnyeri a tetszéseteket.
Szeretettel kívánok mindenkinek jó játékot, ragyogó verseket!
A játékot 23-án, pénteken 20 h-kor zárom le.

Inspráló versnek Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c.versét és egy Rengámat hoztam.

“Tavasz volt, de én a nyarat vártam;
a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”

Vágyaim
Renga

vágyam: szeretnék
élni még néhány évet
jó egészséget
túlélni a tárgyakat
konyhámban a csapokat

mert olyan furcsa
hogy a tárgyak nem esznek
mégis léteznek
s ha egy gyermek éhezik
élte lángja kialszik

legyen terített
asztala mindenkinek
tiszta vize a
poharában és üde
friss levegő, zöld erdő

sok ezer évig
teremjenek dús mezők
a nyár legyen nyár
énekeljen sok madár
turbékoljon gerle pár

éljen nemzetem
békében, unokám is
jólétben, fényben
télen ropogjon a tűz,
Istenünk, ki gondot űz

szeretnélek még
szeretni és ölelni
de már nem lehet
majd ha én is elmegyek
az égben vársz engemet

B Ilona Tóthné

2015. október 13., kedd

HA FÉRFI VAGY

/ A játékhoz /

Valamikor deli férfi volt az eszményképem,
aki izmos, mint Tarzan a dzsungelben,
s sziklán ülve mélyen gondolkodik, mint
Rodin szobra, s közben révetegen néz
rám és a csillagokra...
Kinézetében fekete fürtös görög Istenről álmodtam,
képzeletben fürtjeivel játszadoztam.
Határozott jelleme kell, hogy legyen, erős, szilárd,
s elküld mindenkit...oda, aki engem bánt.
No, és ropja úgy a rock and rollt,
hogy letekintve nevessen a komor Hold.
Gyengéden ölelve csak engem szeressen,
s büszkén mondhatom anyámnak: ő a kedvesem...

Amikor az álmodozások kora véget ért,
kaptam is én egy derék, kedves férjt,
aki ugyan nem volt görög Isten, de szőke haja
lobogott a szélben és kék szeme
melegen simogatott, mint nyári tó vize...
Nem a csillagokba vágyott, a föld volt az élete,
s amikor sétáltunk, a kezemben volt keze.
Néha kirúgott a hámból, ha a jókedv utolérte,
de ha nagy bánata volt, kibuggyant a könnye.
Nem korlátozott szabadságomban,
a fontos az volt, rendben legyen minden a családban.

" Ha férfi vagy, légy férfi"- üzeni a költő.
S milyen egy férfi?-Kérdezd,
s megmondja másik fele, a nő!

Hiányzol...
48 Ildikó Klavinovszki, Weitert Ibolya Nagyné és további 46 ember/2017.03.31./

B Ilona Tóthné
Kép:net

2015. október 12., hétfő

SÉTA ŐSZI ESŐBEN

Csendesen esik már reggeltől,
gurul a nappal, mint a cseppek
pórázt tartó kezemről,
spriccelnek a percek,
mikor a kutya megrázza magát,
s bundájából esőgyöngyök repülnek.
Fázósan gombolom össze esőkabátom,
kutyám ficánkol és elmosolyodom,
mert e furcsa pillanatban szívemben
Vivaldi zenéje zsong, ó nem
a sáros ősz és hideg tél,
hanem a tavasz,
s az utca nedves kövein
árnyékvirágokkal játszik
az utcalámpa fénye...

Lelkemet tisztára mosta az őszi eső...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. október 11., vasárnap

Fáj ma

fáj ma az ősz nekem, hideg, borzongató,
a nap színű levelek is törött szárnyú lepkeként lebegnek,
s alászállnak, mint fénytelen merengő hangulatom,
de a nap,- ha néhány percre is majd letekint,
s bujálkodik az őszi széllel odakint,
méla rosszkedvem is a sugarakkal elrepül,
a mélabú lanyhul, s kedvem lassan felderül

de újra itt az este, sötét az ég alja,
röpke reményemet a fényre az éj tovahajtja..

vajon a fecskék megérkeztek már második otthonukba?

B Ilona Tóthné
Kép:net

2015. október 9., péntek

Álmatlan ébredés


Csöndemben félelem-szálakat tépdesek szívemből
s összefércelem velük a reménytelen,
rongyos holnapom szőnyegét,
talán tehetek még néhány évnyi lépést a jövőbe,
s nem az összetört álmok rögein bukdácsolok előre.
De a szürke, hidegrázós hajnalokon olykor kibuggyan
valahonnan mélyről a lemondás, s bizonytalan,
reszkető kézzel keresem lámpám kapcsolóját,
hogy a halvány fény enyhítse
szívem gyors dobogását...

B Ilona Tóthné
Kép: net

Októberi jelentés

Pirosodik már a vadszőlő levele,
téli szállását keresi a gerle,
a cinke is figyelmesen szétnézett,
hol terítenek télen ebédet...

Hullott levelek egymáson
korcsolyáznak a z avaron,
fut az idővel a borostyán,
bekúszott réseken a verandán.

A nyári ízek vigyázzban állnak kamra polcán,
feketerigó ágról-ágra ugrál a fenyőfán,
csendes októberi nap, szemerkél az eső,
sok elvetett mag tavasszal ettől lesz termő.

Rózsáim már átadták magukat az elmúlásnak,
de a krizantémok rügyeznek, díszei lesznek síroknak,
s mikor a ködös november megérkezik,
a szorgos október nyugdíjba megy megint..

B Ilona Tóthné
Kép: net

2015. október 7., szerda

Haiku, Tankák

Eső
felhő takarta
a napot s most könnyezik
nincs öröm benne

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. október 6., kedd

MI A SZERELEM

/ Játékon kívül /

Óh, a szerelem nem más,
mint vadvirág a dús réteken,
hol az illatos fűben henteregsz,
lázasan csókolsz és ölelsz,
ahogyan méh csókolja a virág kelyhet.
Szerelem a meghitt csend,
amint a bíbor alkonyban karolod vállamat,
megigézve nézzük a Holdat és a csillagokat,
lelkünk ott barangol a Mindenségben,
s akkor, ott, azt érezzük, örök együttlétben...
Szerelem a testi-lelki vágy és féltés,
az elveszítés félelme, hidegrázás, reszketés.
Szerelem, mikor a szem sugározza
a ki nem mondott szavakat,
s szaruhártyádon látom az arcomat.
Szerelem, mikor sírsz, ha engem
fájdalom jár át,
s hogy ez elmúljon
mindened odaadnád...
Szerelem az, ha már nem vagy, elmentél,
de minden gondolatban az emléked él.

Óh, a szerelem nem más,
mint egy megfejthetetlen, gyötrő érzet,
legyen fájdalmas, vagy gyönyörűséges.
Olyan, mint maga az élet...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

2015. október 2., péntek

AHOL TAVASZ VAN

Sokat gondolok rád
(idő szántotta agytekervények berkeiben),
várni fogsz, ha majd egyszer elmegyek?
Ahol vagy, ott már nincs
tél, ősz és nyár,
de tavasz igen,-hiszem,
mert valahol örök az állandóság...
Itt most az őszi napsugár simogat,
elringat és borzolja az ideget,
hajamba csempészett egy levelet,
talán tőled egy kései üzenet...
Őszben őszült már a várakozásom,
siettetném az időt,
mert olyan ingatag az élet.
Mégis, mégis, mikor a nap ragyog,
úgy érzem,  még jó helyen vagyok.

Nyílnak még bimbók a rózsáimon,
a legszebbet neked tartogatom...

B Ilona Tóthné
Kép: saját

2015. október 1., csütörtök

SÉTA AZ AVARON

Ezzel a szonettel a játékban I. helyezett lettem

/Játékra /
Szonett

Vérző levelekkel borított az ősz,
rőt szőnyeget terített lábam elé,
ballagok rajta utam vége felé,
egy bódult darázs fejem fölött köröz.

Ballagok lassan utam vége felé,
életemből újra egy év elmerült,
egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
arcom sápadt, mint a hulló levélé.

Egy fájdalmas dallam bennem hegedült,
de a pajkos szél felkapta s elrepült,
sárgás avaron sétálva álmodom...

Még vágy vacog bennem színes álmokra,
alkuszom sorsommal, váljon valóra,
legyen még telem és sok szép tavaszom.

B Ilona Tóthné
Kép: Net


2015. szeptember 29., kedd

SAVANYÚ TOJÁSLEVES

Elmúlt a hosszú, forró nyár és hirtelen lehűlt a levegő. Szeles, hűvös napokkal köszöntött be az ősz, a csendes faluban már az utcán játszadozó gyerekek zsivaja is megszűnt, hiszen elkezdődött az iskola.

Marika a fő utca vége felé lakott, három ház volt még mögötte, aztán már csak néhány kert és a rét következett.
Most, hogy megkezdődtek az őszi munkák, a gyümölcsök leszedése, eltevése, tárolása, a zöldségek felszedése, Marika egyre többet gondolt arra, hogy ilyenkor bizony jó lenne egy erős, segítő férfi kéz. A télirevaló tüzelőanyag biztosítása sem egy könnyű munka.

Marika egyedül élt, soha nem ment férjhez, egyszer volt egy tartós kapcsolata, ami a férfi hűtlensége miatt ért véget. Nem is volt belőle túl nagy gondja, csak hát az idő elszaladt, már erősen a középkorba lépett, érezte, egyre nehezebb az egyedüllét. A takaros kis házat, amelyben élt, a szüleitől örökölte, csinosítgatta, a porta tele volt színpompás virágokkal,a kertet gondozta, ápolta és megfogadta,innen soha nem megy el.
Amíg a szomszédjának, Jánosnak élt a felesége, néha átmentek egymáshoz, beszélgettek, vagy a kerítésen át megtárgyalták a mindennapi dolgokat. De az asszony halálával ez is véget ért.

János magának való ember volt, szinte észrevétlenül tette a dolgát, mint Marika a kertben. Egyetlen társa a kis pulija volt, aki mindenhová követte. Néha el-el ment a helyi kocsmába, bár nem volt ivós ember, talán vágyott a társaságra.
Eltelt négy év és ezen az őszön Marikában megmozdult valami.Egyre többször kapirgált a János kerítése mellett, sőt az esti órákban is gondolt rá, ábrándozott, szerette volna látni, beszélgetni vele. Egyszer már arra is vetemedett, hogy a kert végében hátul megbontotta a kerítés alját, hogy a kutya átbújhasson a drót alatt az ő birtokára.
Természetesen ezt szóvá kellett tennie, így átment Jánoshoz "panaszkodni"./ Ilona/
Folytatás:

 Igen ám, de mivel is kezdje a panaszt. Eddig jutott a gondolatban, sarkon fordult a kapu előtt, és hazament. Főzéshez készülődött. Hagymát kockázott, elővette a lisztet, paprikát, borsot, köményt, majd gondolt egy nagyot. Akkorát, hogy ismét átment a szomszéd kapujáig. Eszében sem volt a panasz. Kívül érett nő, belül kamasz. Mi lenne, ha Jánost bevonná egy nagyon régi történetbe? Elmondja neki, hogy tojáslevest főzne, de a tyúkok széttojtak a legelőre. Ez már panasz! Lehet nyár, ősz, tél és tavasz, ha a nő valamit nagyon akar, az már vigasz! Meg is nőtt a gondolat, egész a csengőig ért a keze. Szívélyesen jött János. Pirult, éjszakás volt és most szeme homályos.
- Szia! - szólt Mária.
De lehet, hogy csak gondolta, mert ha megteszi, valamit János is mondott volna. De egymásba akadtak a szemek, ekkor jött a kedves puli és szét acsarogta a meghitt perceket. Magához tért Mariska, panaszáradat indult szájából:
- Szétkaparta a kerítés alját a kutya! Tyúkjaim portád sarkán keresztül a rétre mentek! Főznék egy kis tojáslevest, hát már egy sincs, annyi szent!
Szabadkozik János:
- Megyek, s befoltozom a lukat!
- Nem úgy azt, hé! Ahhoz ketten kellenek! Én most nem érek rá, mert főzöm a levest! - azzal kapja magát az asszony és hazamegy.
Újra a főzésbe kezd, szeme sarkában látunk csillogni valamit, lehet, hogy könnyeket, vagy csak isten sok erővel áldotta meg a kerteket. Abban bizony könnyfakasztó hagymák teremnek. Eddig jutott a gondolatban, rákiált a csengő. Mariska menten a kapuba ered. János áll ott egy tálca tojással, lábánál a puli liheg. Addig míg a tyúkok oda vannak, tojást hozott János. Talán az a nagy bűn kisebbedik. Na, egész csekély lehet az, hisz Mariska a pillanatból egy meghívást fakaszt:
- A leves kész lesz egy óra múlva, átjöhet a kutya is János, ha úgy gondolja!
Megint egymásba ütköznek a szemek, lehet, hogy még ma együtt ebédelnek. A puli nem liheg, kis pofáján az látszik, hogy jóízűen nevet. Mariska lábához heveredik: "Engem meghívtak, én haza sem megyek!"
Készül a "kőleves"./ Sándor /

János szíve átmelegedett. Régimódi ember volt. Vendégségbe nem illik akárhogyan elmenni, ezért kirittyentette magát ,majd szétnézett a kertben és hál'Istennek még mindig nyíltak a rózsái. Összeállított egy szép csokrot.Aztán izgatottan, mint egy kamasz az első randevún- elindult. Neki is meglepetés volt ez a helyzet, magának sem merte bevallani, hogy ő már beletörődött, hogy hátralévő életét magányosan fogja leélni. Most meg itt áll Marika kapujában egy csokor rózsával...
-Ó, de gyönyörű virágot hoztál-lelkendezett Marika. Közben eszébe jutott egy pikáns mondás, amit biztos elmondott volna, ha nem János tartja kezében ezt a csokrot.
-Meg van terítve, foglalj helyet.
-Marikám, tudod, nagyon szeretem ezt a levest. Szegény Zsókám olyan finoman készítette, senki nem tudta ezt az ízt kihozni belőle. Pedig egy egyszerű leves. De Neked most sikerült!
-Mert benne van a szívem és a Te tojásaid-szerénykedett Marika.
Azán beszélgettek, jókat nevettek, mint a régi időkben, felelevenítették a közös emlékeket. Az idő gyorsan elszállt.
-Marikám, meg van még az öreg magnód? Táncolhatnánk egy kicsit...
A magnó a "Mindenkinek van egy álma" dalt zengte, János átölelte Marikát és egyáltalán nem tiltakozott, mikor János keze a derekáról kicsit lejebb tévedt./ Ilona /


Valóban, mindenkinek van egy álma, azt hiszem Jánosé egy fenék, Marikáé az erős férfi kéz. A dolog szépséghibája az, hogy nem minden sláger igaz. Táncot jár Marika fejében egy gondolat. "Ez a kéz, ami most engem tapogat, vajon fát is így hasogat?" János sem mai legény, miért is eressze, ha fölébred benne a remény! "De vajon, Marika feneke ilyen kemény? Vagy a szoknya alatt van valami trükkös ruhaköltemény?" Keze persze nem szorul ökölbe, hisz Marika, majd' minden tojását megfőzte. A jelen boldogsága az, hogy nem került sor arra a kettőre, úgy gondolja most, jó lesz valami egyébre. E szerelmes pillanatban beleálmodja Marika kezébe. Kutyaugatásra ébred a pillanat, sorolnak vissza a tyúkok a kert végén a kibontott kert alatt. (Sándor)
Ilona folyt. köv.
Az ugatás mindkettőjüket kibillentette a tánc közben önmagukkal folytatott monológjukból. Hiába, nem mai gyerekek voltak már, életük során sok tapasztalatra tettek szert és tudták, egy hirtelen fellángolásra ebben a korban már nem lehet építeni.De a kezdeti lépések megtörténtek. Még bármi is lehet...
Mikor János elköszönt, Marika boldogságot érzett.
Milyen jó ötlet volt ez a kerítésbontás! De elhatározta, nem megy fejjel a falnak! Van még idejük, szép lassan tisztába kerülnek egymással, mert régen ismeri ugyan Jánost, de ahogy mondani szokták, lakva ismerni meg igazán a másikat...Eljön még annak is az ideje, a lényeg az, hogy a savanyú tojáslevessel a kezdeti lépések megtörténtek.Mosolygott magában és dúdolgatta a mindenki álmát..
János lefekvés előtt megsimogatta a puli borzos fejét../ Ilona /


A kutya hálából nyalogatni kezdte, János lépett is azonnal tovább. Ekkor ő itt álomországban járt. Régen is volt ilyen... puha és nedves. Igen, ilyen a fantázia, a patyolat előtt szennyes. Jó volt a tojásleves. Savanykás...selymes...álmában megnyalja ajkát János. Gondol egy nagyot valami máshoz..."Istenem! A kerítésen az a luk egy átok!" De ha reggel felébred, formáját érzi két erős kezében az esti fenéknek. Nem kerítést foltoz, a fenéket! Inkább földig bontja, ad egy esélyt a reménynek.
A szomszédban is táncot jár az álom. Marika két erős karon ül, mint virág az ágon. A széles mellkas nem hagyja, hogy hintázzon. Ne, hogy valami szálka álljon, abba a kemény marokba illő gusztusos darabba. Tudj' isten, megvédené-e a húst, az a kevéske szalonna? Azt álmodja, ajtóban ugat a puli, ha a két erős kart nem kellene ott hagyni, már felugrana ajtót nyitni, de marad...úgy érzi most kezdi valami mélyebben nyomni. Aztán konstatálja, nincs az a kor, amiben bármit fel kellene adni. "Jó szomszéd, ez a Jancsi!"
Kontrázik amott az álom. Féltem őt, mert fává tette az álom. Mariska úgy forog rajta, mint lökött hinta a vastag ágon. (Sándor)

Turza Sándor és B Ilona Tóthné közös írása



2015. szeptember 27., vasárnap

HOMOKSZEMEK

Már oly régen
taposom
lábad nyomát
a homokon,
látom, amint
előttem lépkedsz,
s az apró
homokszemek
gyöngyöznek
homlokodon,
megyek tovább
nyomodon,
fúj a szembe szél,
süvöltve hozzám
beszél,
alakodat szétcibálta,
a nyomodat
betakarta,
s előttem már
csak a végtelen
tér...
néha még
fel-fel villan
egy-egy kép
a múltból,
aztán, mint a
homokszemek
a homokórából
végképp'
leperegnek,
s kilépnek
az időzónából...

B Ilona Tóthné
Kép: Net