MESSZE

Messze
(Bátyámra emlékezve)
Emlékszel testvérem,
mikor a padon ültünk
ketten
s te mesét olvastál
nekem?
Úgy vártad ezt a
percet,
milyen boldog voltál,
mikor anyánk mondta,
lesz kistestvéred!
Én még járni sem tudtam,
te apró ostoroddal
verted a térgyed és
kérdezted:
-akkor jössz-e velem
játszani, vagy nem?
Azóta eltelt
egy élet,
a te mesédnek
vége lett,
a sors idegen földbe
temetett
csak emlék maradtál
és e kép,
melyet sirodra
tennék
de oly messze vagy
bátyám,
túl
az Operencián..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Az én hazám

Nem vagyok a nagy szavak embere
mégis: hazám szeretetem tengere.
Sehol máshol nem tudnék élni,
e helyen születtem,itt fogok meghalni..
S egy rög a földből, melyet kezembe veszek,
áldott, minden napra ad nekem kenyeret.
A kohéziós erő benne őseim pora,
homlokokról lecsorgó verejték, a Duna,
Tisza vizem földem szomját oltja.
Bár a sors hazámat oly sokszor bántotta,
nem ő tehet róla, a dölyfös politika.
S a kicsi kavics, amit a Balaton hulláma dobál,
vagy a szikla, mi a Bükk csúcsán áll,
mi vagyunk, kicsi nép, magyarok,
soha nem feledem, hazám tagja vagyok.

Sehol máshol nem tudnék élni..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

A világunk

A világ nem lett kitalálva
csak van. Megfoghatatlan!
Fenn tündököl az ég, a nap, a felhő,
éjjel a Hold szórja sugarát,
ránk teríti álmokat rejtő hatalmát.
Lent a föld, hegyek, erdők, sík vidékek,
folyók, tavak, óceánok tengerek,
szelíd állatok és vadak,
élők és halottak...
És benne vagy te is és én,
élünk, felkelünk új nap reggelén
s ha meghalunk, poraink maradnak
e világban, melyekből új életek sarjadnak.
A mi világunk egy EGYSÉG,
szememben maga a teljesség!
Vigyázzunk rá nagyon, mert a világ miénk,
óvjuk, ápoljuk, féltsük,
a természet hatalmát ne kísértsük,
mert ha nem ezt tesszük,
Nemezis bűneinket megtorolja..
S ki tudja, valaha
kezdhetjük-e újra?

B Ilona Tóthné
Kép: Net

AZ OPERÁCIÓ

Megadott szavak:alagút,gyáva, ismeretlen, felébredtem


Már gyermekkoromtól az orvosi pálya volt a célkitűzésem, a szüleim is erre felé terelgettek, sőt felvételiztem is az Orvosi Egyetemre.De a felvételit követően egy közúti baleset szemtanuja voltam, ahol a rengeteg vér láttán elájultam, pedig nem vagyok gyáva. Igy kerültem a Műszaki Egyetemre, mint bánya geológus hallgató.
Éltem az egyetemisták gondtalan életét, nappal előadások, zárthelyik, vizsgák,este műszaki rajzok, tanulás, néha egy-egy buli.
Egyszer, késő este hazafelé tartottam és amikor leszálltam a buszról, irtózatos fájdalom töltött el, nem bírtam kiegyenesedni, görcsbe rándult az oldalam, hétrétgönyedve vánszorogtam, azt hittem, az utcán fogok meghalni, mikor szembejött velem az egyik tankörtársam és már messziről nevetett.-Látom, hogy geológus vagy, mert még este is a  köveket tanulmányozod-mondta, végül rájött, hogy itt komoly dologról van szó és hazakísért. 
A mentő azonnal bevitt a kórházba, jobban mondva a folyosóra, mert rengeteg volt a beteg.De nekem ez is fény volt az alagút végén. Ott kaptam injekciót, majd másnap megoperáltak.Megjegyzem, teljesen váratlanul ért ez a rosszullét, mert soha semmi bajom  nem volt, teljesen ismeretlen volt számora ez a fájdalom.
Mint kiderült, velem született burok, vagy zsákvesém volt, ami méreganyagot termelt. Az egész operációból csak arra emlékszem, hogy a nem operált oldalamat nyomta az asztal, amire fektettek, olyan volt, mintha valami csuklópánt lett volna a medencém alatt, többször tiltakoztam is.
Másnap, mikor felébredtem  a négyórás műtét után, éppen vizit volt, a főorvos és az osztályosorvos majdhogynem nevetve nézegettek és derűjüket magyarázva a főorvos megszólalt:
-Maga egy csoda, én még soha nem operáltam olyan beteget, aki négy órán keresztül káromkodott volna!
Nagyon szégyelltem magam, mert soha nem voltam bőbeszédű, csúnyákat meg még véletlenül sem mondtam egész életemben..
De hát ha az ember nincs eszénél, bármi megtörténhet.
Az, hogy most ezt a történetet leírtam, vezeklés a tudatalatti "bűnömért".

B Ilona Tóthné

A BARACKLEKVÁR

/ Egymondatos /
" Elrontotta,de nem meri megmondani az anyósának"

Óh, a drága anyósom..A Mama, mert mi így hívtuk a családban.
Én nagyon szerettem az anyósom, idős volt már, jóval túl a nyolcvanon, csendes, halk szavú nő volt és soha nem bántott senkit.Kijutott neki az életből, a férje az első világháborúban meghalt és ő ott maradt öt gyerekkel. Sok lemondással, nehézséggel, de embert nevelt gyerekeiből, akikből becsületes bányászok lettek, egyik fiúból természet tudós, a férjemből agrármérnök.

A Mama a nyarakat jórészt nálunk töltötte, egyébként a lányánál lakott, de mikor a fiamnak jött a nyári szünidő,-hogy ne legyen "kulcsos gyerek", a Mama mindig örömmel utazott le hozzánk, neki is ez egy kis kikapcsolódás volt a monotonságból. Nagyon jó volt így, mert engem és a férjemet is gyakran vidékre szólított a munkánk és sokszor csak este keveredtünk haza.
Szegény Mama mindig tett-vett, szeretett főzni, bár mindent másként csinált, mint én. Volt úgy, hogy napokat töltöttünk a hegyen, mert a Mama kertészkedni is szeretett.

Egyszer,-éppen beérett a sárgabarack,-gondoltam, teszek el belőle dzsemet, olyan jó darabosat, mert nagyon szerettük. Siettem haza a munkából, hogy estig elkészítsem. Mikor kiértem a hegyre, a férjem örömmel újságolta, hogy a Mama megcsinálta a baracklekvárt! Szegénykém szőröstül-bőröstül ledarálta a gyönyörű barackokat, majd megfőzte. Engem ez bizony kikészített, én az anyámtól tanultak szerint előbb forró vízbe dobtam, mert a héja ezáltal szépen lejött, majd megfőztem, mint említettem, kicsit darabosra. Elrontotta-gondoltam, de nem  mertem megmondani az anyósomnak.De soha nem bántam meg, hogy akkor nem szóltam, mert tudtam, hogy csak segíteni akart és a munkájába a szeretetét tette bele. Mert engem nagyon szeretett a Mama, ha soha nem is mondta.
Mikor például hozzánk utazott, mindig az volt az első, hogy megkért, menjek el vele az áruházba és vegyek neki otthonkát, meg ami kell. Ez mindig az én reszortom volt és bevallom, jól is esett, mert éreztem azt a bizalmat, ami felém áradt.
Hirtelen eszembe jutott egy másik eset is. Emlékszem, a férjem már nagybeteg volt, túl talán a tizedik ér műtéten is, de amíg menni tudott, "túrta a földet" és minden szabad percét a hegyen töltötte. A Mamával ültetgettek, paprikákat, kígyóuborkákat neveltek a sátorban. Azért a Mama is elfáradt néha.
a férjem éppen lent volt a szántó-részen, amikor a Mama kiáltozását meghallotta fentről: Elemér, Elemér!
A férjem nagyon megijedt és nagy nehezen a fájó lábaival felvánszorgott..
-Mi a baj, Mama?
-Kicsit lefeküdnék, fiam..
-Hát feküdjön le!-mondta a férjem, érezhető bosszúsággal.
Ilyen volt az én anyósom!

B Ilona Tóthné
Kép:Net

Gyermekkorom

/Szabálytalan vers/
én
gyermekként
nagyon boldog voltam
a lét még csak pislákolt bennem
mikor a sötét, hideg óvóhelyen
mint Juliska Jancsi kezét, apámét el nem
engedtem
aztán, mikor kezdődött az iskola, örömmel
mentem
nem mindennap, mert hárman jártunk egy cipőben.
Mégis, milyen boldogok voltak ezek az évek!
Számitógép a tiz ujjunk volt
ha rossz voltam, a tanitónéni megkorholt
szünetben fejen álltunk a lábazaton, télen
korcsolyáztunk az udvaron
de mentünk kirándulni sokat, lestük az erdei vadakat
a felvonulásokon cipeltük a plakátokat
lobogtattuk a csokrokat
ujjongtunk éltettük "apánkat", kinek képe boritotta a falakat
onnan tekintett ránk féltőn és kopasz feje ragyogott éltetőn.
De mindig volt kenyér az asztalon
apám, anyám munkába ment minden hajnalon
míg engedték a "nagyok"
de nem éheztünk, kaptunk Amerikából csomagot
benne rengeteg pudingot és
ejtőernyőselymet
anyám tündéri ujjai
gyönyörű blúzt varrtak belőle
én lettem az osztály szépe
hogy villogtam benne!
Olyan szép volt minden, nyáron a strandon
télen a fűtött szobában hallgattuk a rádiót
apám hegedült, lassan mindenki elszenderült,.
az évzáró ünnepélyen
matrózruhám lobogott a szélben
vigyázban és könnyes szemmel énekeltük a
HIMNUSZ-t
olyan boldog voltam és feledtem a
minuszt
én..
B Ilona Tóthné
Kép: Net

GÖMBSZIKLA

Sokat megélt ember olyan,mint a gömbszikla,
melyet a tenger hullámai nyaldostak össze-vissza,
aztán,-ha már nincs rajta kiszögelő darab,
a hullámok kidobják, s a parti homokba ragad,
ott enyészik magányosan néhány sziklával,
a természet mély ráncait még fedi zöld smink-mohával..
De a támadó Nap, dúlt szelek tépik testét,
s az idő ágyútüzében ezer kaviccsá hullik szét.
Mint az embert, kit az élet sodor ide-oda,
úgy viszi a dagály a kavicsot, s  tenger aljára dobja..

Valamikor szikla voltam-suttogta búsan,
miközben ott feküdt homok ágyában elhagyottan..

A kenyér illata (egymondatos)

Kicsit kifutottam az időből, úgy gondoltam, ezt a játékot kihagyom. De nincs szívem elmenni e szép téma mellett..

A kenyér a mindennapi áldásunk. Volt időszak számomra, amikor a kenyér héjának is illata volt..De ne kalandozzak megint a régmúltba.
Sok a szegény ember, de úgy vélem, az a legszegényebb, akinek nincs naponta kenyér az asztalán..
Számomra a nagyanyám kemencéjében sült kenyérnek volt utánozhatatlan illata. Mennyit próbálkoztam visszahozni ezt az illatot, hol sütőben sütöttem, hol kenyérsütőgépben, de egy sem volt az igazi. Olyan ez, mint a pörkölt, amit -ha lábasban készítünk, soha nem lesz olyan ízű, mint kint a szabadban, bográcsban pörkölődött húsnak.Mert ebben benne van a füst, a láng, de talán még a fű illata is..
Nagyanyám egyszerre megsütötte a hétre való kenyeret, ami még hét végén is friss volt. Sütés előtt elkészítette a kovászt, majd kézzel dagasztott a kenyeres teknőben, aztán szakajtóba kiadagolta, pihentette. Mikor a kemencében megfelelő volt  hőmérséklet, egyenként lapátra tette, aztán zsupsz be, a kemencébe. A szeme ragyogott, az arca kipirult, ahogyan a kiáramló meleg megcsapta. Mikor megsült a kenyér, hát annak földöntúli illata volt. És még valami..A kenyérrel együtt mindig sütött lángost is. Mi, akkor még gyerekek-körülültük az asztalt, tele voltunk izgalommal, mert imádtuk a lángost friss tejföllel, tört fokhagymával...
Ezek a kitörülhetetlen emlékek, mint az ilyenkor sütött kenyérnek az illata..Felejthetetlen..
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk..

Gyöngyi N Fehér, Sándor Turza, Széll Magdolna és további 10 ember kedveli ezt.

Ilona B.T.

LOPOK

Az életem már olyan,
mint pókhálós poros padláson
ott felejtett kopott bőrönd,
tele régi rongyos kacattal,
könyvek megbarnult lapokkal..
Talán egy tolvaj matat még benne,
majd dühödten vágja a szemétbe.
Nem törtetek már semerre,
megfontoltan lépek, nem félek.
Mitől is félnék, emberek?
Utamon leszállt már az ifjúság pora,
rögökön pihen, néha szél borzolja.
Nem sírok már ezen, hiszen
van még ködös, rövid út előttem..
Korábban nem hittem volna,
hogy nem fog fájni,
amint az idő táncol fölöttem..
Egyet jobbra, egyet balra,
majd kettőt előre, hármat hátra..
De azért haladok lassan,
van még helyem a világban,
s bocsánatát kérem az Úrnak,
mert lopok,
mindig csak egy napot,
magamnak..

B Ilona Tóthné

RIPORT

Magdolna Folinek‎EZÜST HOLDAS VERSÍRÓK!

☾★RIPORT!
B Ilona Tóthné Ezüst Holdas Költőnkkel.
Köszöntelek Téged is Ilona!
Te mikor is kezdtél verseket írni?
-Miután nyugdíjba kerültem és a falumba 5-6 éve bevezették az internetet, rádöbbentem, milyen határtalan lehetőség rejlik a számítógépes világban.Azóta...
Eddig mennyi verset írtál?
-Bekerültem egy irodalmi csoportba vers-szeretetem révén, ott történtek meg az első vers próbálkozásaim, majd egyre több verset írtam.Van egy saját blogom, ahol közel 450 versem van bejegyezve, de sok olyan szonettem, versem, novellám van még. Többek között az egyik online magazinban jelennek meg írásaim, több pályázatnál az elsők közötti helyezést értem el...
Jelent meg már verses köteted,és ha igen hány db?
-Verseskötetem még nem jelent meg, bár egy kiadó jelezte, szívesen kiadnák verseimet.Nemet mondtam, hiszen már elég idős vagyok, a rendszerezés, az író-olvasó találkozókon való részt vétel nekem már nagyon fárasztóak lennének...
Te,hogy fogalmaznád meg 1-2.szóban írói stílusod?
-A lelki béke írója vagyok!
Mit üzennél 1.mondatban író társaid számára?
-Kortársaimnak szeretném elmondani, hogy soha semmit nem késő elkezdeni. A mi nyelvünk páratlanul gazdag, szépséges és kifejező, használjuk ki ezt a lehetőséget. Az ember igazán addig él,,amíg vágyaink és céljaink vannak, így szeretnék még írni néhány verset, novellát, szeretnék még nagyokat kirándulni, csodálni a gyönyörű természetet...
S mit üzensz Te a világnak?
-Mi mást kívánhatnék, mint az emberi méltóság és a természet tiszteletét, megbecsülését, békét és nyugalmat a forrongó világban!
*
Köszönöm Neked is Ilona az őszinte vallomásaid!
S beszéljen helyetted is egyik versed még!
*
írta: B Ilona Tóthné

Siklik a csónak.
Siklik a csónak a csendes tavon,
mint vízisikló a parti nád között,
sejtelmes hold világit a tó fölött,
ahogyan fény vezet a vándorúton.
Mert mi vagyunk a csónak, hánykolódunk
életünk néha békés tó felszíne,
örömökkel és csodákkal van tele,
csillogó csillag fényében úszunk.
De ha a csönd felett háború dúl,
az ég is haragosan felmordul,
viharos széltől csónakunk széthasad..
Tekergő örvény lehúz a mélybe,
bízol-e magadban, élni akarsz-e?
Hát mutasd meg, erős vagy! Rúgd föl magad!
*

BOCSÁNAT

/ Egymondatos: ...ez visszarepít a régmúlt időkbe.../

Ez a történetem visszarepít a régmúlt időkbe, a régi "jó béke időkbe", amikor András és Ilonka házasságot kötött egy szabolcsi, határ menti faluban.

Mindketten elszegényedett nemesek leszármazottai voltak, a felmenők között ügyvédek, papok, földbirtokosok voltak. Nekik már csak a kutyabőr és néhány hold föld maradt.De a fiatal házasok szorgos, becsületes, fáradtságos munkájukból szépen megéltek, egyetlen fiúkat taníttatták és az volt az elképzelésük, hogy ha a fiú, Zoltán megnősül, senki más nem lehet a felesége, mint a mellettük lakó postás kisasszony, Betti. Csakhogy az élet felülírta az elképzelésüket..

Zoltán megismerkedett Erzsikével, aki a falu védőnője volt.Az ismerkedésből nagy szerelem lett.Erzsike gyönyörű úrilány volt, akinek önálló elképzelése volt az életről, hamar otthagyta a hatgyermekes családi fészket, a szülők legnagyobb tiltakozása ellenére. Ő tanulni akart, iskoláit Szegeden végezte el.
Bizony, abban az időben az apa feladata volt, hogy a család anyagi biztonságát előteremtse, a feleség és a lányok pedig a mindennapi, otthoni munka, a háztartás vezetés, a  melegség záloga volt. De Erzsike nem akart tétlenül otthon ülni és milyen jól tette, hogy ezt a szép, női szakterületet választotta és végezte el, mert a szülők aránylag korán meghaltak, így segiteni tudta testvéreit.

Zoltán és Erika nagy szeretetben éltek, egy nagyvárosba költöztek, házasságukból három gyermek született. A gyerekeket nyaranta elvitték az apai nagyszülőkhöz, ilyenkor ők is kivettek néhány nap szabadságot és együtt élvezték a falusi élet szépségeit. Azaz élvezték volna, mert Erzsike anyósa soha nem tudott belenyugodni, hogy a menye nem Betti lett. Az esküvő után is majdhogynem seprűnyéllel kergette meg Erzsikét.Nyaranta is a szabadság idején ott bántotta, szurkálta, ahol tudta, hiába láthatta, hogy Erzsike igazi családanya és szerető feleség. A gyerekek még kicsik voltak, ők ebből semmit nem vettek észre, nagyapjukkal töltötték az időt a földeken.Éveken keresztül ment ez így, Zoltán sem tudott ezen a helyzeten változtatni.

Aztán a nagyapa egy  szívrohamban hirtelen  meghalt. Alig temették el, mikor rá egy hónapra Zoltán kapott egy levelet Bettitől, hogy az anyja nagyon beteg, nála van és azonnal utazzanak el hozzá és rendezzék szegénynek a helyzetét.(Betti vénlány maradt, soha nem ment férjhez.)
Zoltán és Erzsike utaztak is azonnal, a mamát hazavitték, aki nagyon beteg volt, mai szemmel nézve gégerákos lehetett. Erzsike éjjel-nappal mellette volt.ápolta, gondozta, fülledt nyár lévén legyezgette, etette, szinte nem is aludt ebben az időben...
Egy nap, mikor az anyósa már haldoklott és ő ott ült az ágya szélén ,simogatta a szenvedő arcot, Ilonka szeméből egy könnycsepp legördült, próbálta Erzsike kezét megfogni és alig hallhatóan-már beszélni sem tudott-suttogta. " Bocsáss meg nekem mindenért, lányom".
Tíz perc múlva meghalt..

B Ilona Tóthné
 2 Magdolna Barkó Péterné és Zoltánné Várady/2017.02/

ÖRÖKRE SZERELMES

Vágyaim elültek, mint vihar után
tenger hullámai, nem fodrozódnak,

összetört vitorlaként hánykolódnak,
-érzem tehetetlenül és sután.

Hegyet emelnék bánatomból, várva,
hogy a tenger vize azt is elöntse,
pokol feneketlen mélyére döntse,
elmúlna már fájdalmam, óh, én árva

Szerelmünk égig érő torony lenne,
ha szelíd szíved dobogna, élne,
nem fuldokolnék kínzó, lázas dühben..

Örökre szerelmes, boldog évek!
Olyan volt, mint vidám, boldog ének,
emléke most is perzsel, ég szívemben.

B Ilona Tóthné

A NAP VÉGE

A nap vége
Befejeztem tettem-vettem napomat,
bekulcsoltam bejárati ajtómat.
Eljött az este, a hideg kintmaradt,
szeretem e lámpafényes órákat,
a meghitt csendet, heverő kutyámat..
Míg a tegnap kitárt karral várja a mát,
kebelén emlékként őrzi az álmát,
éjfél után megszületik a holnap..
Mit hoz majd? Nekem már nem újság,
folytatódik a biztos monotonság..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Tetszik ·

· Megosztom

Kovács László, István Kovács, Imréné Balogh és további 24 ember kedveli ezt.

Anya és fia

/Egymondatos/
".. mert egyszer el kell kezdeni a fizikai elszakadást.."

Az asszony ott állt a konyha ablaknál és lenézett az első emeleti panel házból az utcára. Minden nap pontosan fél kettőkor. A fiú munkából jövet ekkor ment el az ablak alatt. Ha kocsival volt, akkor egy pillanatra megállt és integetett az anyjának. Amikor biciklivel tette meg az utat és az anyja kezével intve felhívta, akkor beszaladt hozzá néhány percre. Ilyenkor az anyja mindig főzött neki előre valami finomat, a fiú megebédelt, aztán a párjának összecsomagolt ebédet is elvitte.
Ez így ment már évek óta. Az asszonyt ezek a félórás idők éltették, férje jóformán sose volt otthon, nyugdíjas lévén a közeli kiskertben éppen csak dolgozgatott, majd a barátokkal egy-két pohár borra betért a buszmegállóban lévő bisztróba, aztán hazament, megebédelt, bement a szobájába, elterült és nézte a TV-t. Önmagán kívül semmi más nem érdekelte.
Korábban sose voltak anyagi gondjaik. Amikor még mindketten dolgoztak, nem volt olyan dolog, amit a fiú ne kapott volna meg. Úgy járt, mint egy kisherceg, a legmenőbb ruhákban, modern mobilokkal, mindenféle műszaki cikkekkel felfegyverkezve. Az anyja mindent megvett neki. A fiú mindezt természetesnek vette, ebben nőtt fel, nem is kívánkozott el otthonról.
Aztán a szülők nyugdíjba mentek és szinte ezzel egy időben a fiú a munkahelyén megismerkedett egy kislánnyal. Miután összejöttek, a barátnőjével néhány hónapig a szülőknél laktak, aztán az apa "hatására" albérletbe költöztek.
A fiú társa gyakran hazautazott az anyjához, ilyenkor a fiú továbbra is feljárt

 a szülői házba, az anyja várta az ebéddel és nagyon boldog volt, de magának sem merte bevallani,-egyre fáradtabban.Mert az idő senkivel nem tesz kivételt..
Egy nap az ifjú pár , saját-hitelbe vásárolt-lakásba költöztek, mondván, hogy az albérletre kifizetett összeget legalább maguknak fektetik be. Gyönyörűen berendezték a lakást, milliós kölcsönökből, amit a bank szinte hozzájuk vágott. A fiú nem törődött azzal,-hiszen eddig mindent megkapott- hogy ezeket a kölcsönöket vissza is kell fizetni. Alig rendezkedtek be, jött a hitelválság, a fiataloknak annyi pénzük sem maradt a fizetésükből, ami a havi kosztot fedezte volna.
Az anya titokban,-hogy a férje ne tudjon róla,- nyugdíját szinte teljes egészében rájuk áldozta, e mellett a havi bevásárlásokból jócskán adott nekik mindenből.
Az asszony nővére gyakran meglátogatta testvérét, épp' egy ilyen bevásárlás-osztozkodásnál megjegyezte, hogy így a fiatalok soha nem fognak a saját lábukra állni, önállóan élni. Még idejében el kell vágni a köldökzsinórt, mert egyszer el kell kezdeni a fizikai elszakadást- mondogatta,  bár magában érezte és látta is, hogy fölösleges a figyelmeztetés.
-Az egyszem fiamról van szó- válaszolta a testvére könnyes szemmel, aki idegileg és fizikailag is egyre gyengébb lett, egyrészt a titkolózástól, mert nővérén kívül senkivel nem beszélhette meg gondjait, másrészt a megterheléstől.
Aztán az élet gondoskodott a köldökzsinór elvágásáról..Az anya rövid betegség után szinte egyik hónapról a másikra meghalt.
Halála után a fia talált egy lezárt borítékot, a levélben az állt:
                          "Drága Angyalka,ha már nem leszek, kérlek, segítsd tovább a fiamat."...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

RAGADOZÓK

Tigris karmai közt antilop,
hiéna állkapcsában csont ropog,
oroszlán lapul a fák mögött,
zebrák legelnek magas fű között,
farkas oson fák fedezékében,
éhes kölyök szájak várják rejtekében.
Ölnek ők, mert élni akarnak,
küzdenek, ha nem,-éhen halnak..

Kislányka játszik a téren,
kéjes szem villan bokor tövében,
kinyúl egy kar,-az áldozat megvan..
Idős asszony alszik otthonában,
gyilkos kezében kés csillan,
ébredés egy másik világban..
Néhány ezer forint egy élet ára,
ember-ragadozót a kocsma várja.. 

B Ilona Tóthné
Kép: net