Úgy szeretnék gyalog végigmenni a tó
fagyos partján, s nézni, amint a csillogó
felszínen megtörnek a kósza sugarak,
s jég alatt halak fagyosan alszanak.
Január elején álmokból kis csokrot
ültetek szívemben, feledve a valót,
ülnék egy hóbuckán, nézném a kacsákat,
símogatnám hótól részegült kutyámat.
De a test törékeny, inog az egészség,
hív a természet és járni oly nehézség,
ezért Uram kérlek, adj jó egészséget,
hogy élvezhessem még az oly sok szépséget
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. január 10., szombat
2015. január 9., péntek
Érzelem
Lila ködben úszó
érzelem
álomkeringőt jársz
szíveken
könnyedén, igézőn
sebesen
lengő ruhád, mint légi
selyem
felhőkben úszva köréd
lebben
a vágy, mely ott izzik
szemedben
mint látomás, cikázik
lelkemben
illatod még álmomban is
keresem
lila szinekben virágzó
réteken
elhozza majd az éji
sejtelem
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Kép: Net
Játék az édenben
( egymondatos ) .." A játéknak még nincs vége"
Zoltán magas, izmos legény volt, bomlottak utána a nők, fiatal kora ellenére korán megházasodott. Fiatalság bolondság, a házasság nem tartott sokáig.
Aztán elkövette élete második ballépését, újra megnősült. Dolgos ember lévén az apósával együtt munkálkodtak annak a falu határában lévő földjén.
De ez a házasság sem tartott sokáig, megromlott a kapcsolatuk az asszonnyal, az após pedig kiadta az útját. Se pénz, se posztó..
Zoltán-pénz híján-gondolt egyet, a közeli város melletti kiserdőben felhúzta nejlon-palotáját, a bokrok fedezetében csendesen élt, nem zavart senkit, még egy kis pénzre is szert tett, minden alkalmi munkát elvállalt.
Kata munkába menet a kiserdő melletti úton sétált el, mígnem-nem részletezem-megismerkedett Zoltánnal és egymásba szerettek.De Kata szülei ezt nem nézték jó szemmel,szégyellték lányuk viszonyát egy hajléktalannal. Végül azt mondták, vagy ők, vagy a nincstelen.Kata az utóbbit választotta.
Nagyon szerették egymást, az idő őket igazolta,.Zoltán továbbra is dolgozott, Kata itt-ott takarítgatott, szabadok voltak, hallgatták a reggeli madárdalt, a kutya sem törődött velük, illetve valaki mégis megmérgezte a kutyákat, csak az egyik élte túl, Böbike kiterülve feküdt a "palota " előtt, mire hazaértek.Nagyon szerették kis állataikat, de beletörődtek a kutya halálába, nem tudtak mit tenni.
Már tizedik éve taposták az erdei ösvényt együtt,mikor egy nap két rendőr megjelent és azt mondták nekik, szedjék össze a cuccaikat, mert a kalyibát ledózerolják, rontja a város képet..
Attól kezdve több erdőszéli helyen fészket raktak, de Zoltán szeretett volna Katának jobb körülményeket biztosítani, végül megint találtak egy helyet az erdő túloldalán, ahol Zoltán egy egész lakályos kis otthont varázsolt, berendezkedtek, télre még fát is vettek.Még az időnként megjelenő szociális munkások is jól érezték magukat náluk, mindig rend és tisztaság volt..
Idővel sajnos Zoltán egészsége odalett, az izmai felszívódtak, nem tudott már dolgozni, néha csendesen leült egy-egy városi ház előtt, nem koldult, de mint békés embert a lakók elviselték, főleg ha a kutya is mellette volt, némi aprópénzzel jutalmazták. Kata pedig a kukákból főzött, mindig talált valamit.
De az Önkormányzat szerint-bármilyen otthonos is volt a kis lakóhelyük, továbbra sem illettek a tájképbe és lerombolták otthonukat.
Most itt ülnek egymást átkarolva a hajléktalan szállón, Zoltán megilletődve simogatja Kata sovány arcát és álmodoznak az édenükről, az erdőszéli nyugalomról, de Zoltán nem adja fel, terveket szövöget, mert szerinte a játéknak még nincs vége.
Talán majd egyszer, az erdő közepén..
Kép: Net
Zoltán magas, izmos legény volt, bomlottak utána a nők, fiatal kora ellenére korán megházasodott. Fiatalság bolondság, a házasság nem tartott sokáig.
Aztán elkövette élete második ballépését, újra megnősült. Dolgos ember lévén az apósával együtt munkálkodtak annak a falu határában lévő földjén.
De ez a házasság sem tartott sokáig, megromlott a kapcsolatuk az asszonnyal, az após pedig kiadta az útját. Se pénz, se posztó..
Zoltán-pénz híján-gondolt egyet, a közeli város melletti kiserdőben felhúzta nejlon-palotáját, a bokrok fedezetében csendesen élt, nem zavart senkit, még egy kis pénzre is szert tett, minden alkalmi munkát elvállalt.
Kata munkába menet a kiserdő melletti úton sétált el, mígnem-nem részletezem-megismerkedett Zoltánnal és egymásba szerettek.De Kata szülei ezt nem nézték jó szemmel,szégyellték lányuk viszonyát egy hajléktalannal. Végül azt mondták, vagy ők, vagy a nincstelen.Kata az utóbbit választotta.
Nagyon szerették egymást, az idő őket igazolta,.Zoltán továbbra is dolgozott, Kata itt-ott takarítgatott, szabadok voltak, hallgatták a reggeli madárdalt, a kutya sem törődött velük, illetve valaki mégis megmérgezte a kutyákat, csak az egyik élte túl, Böbike kiterülve feküdt a "palota " előtt, mire hazaértek.Nagyon szerették kis állataikat, de beletörődtek a kutya halálába, nem tudtak mit tenni.
Már tizedik éve taposták az erdei ösvényt együtt,mikor egy nap két rendőr megjelent és azt mondták nekik, szedjék össze a cuccaikat, mert a kalyibát ledózerolják, rontja a város képet..
Attól kezdve több erdőszéli helyen fészket raktak, de Zoltán szeretett volna Katának jobb körülményeket biztosítani, végül megint találtak egy helyet az erdő túloldalán, ahol Zoltán egy egész lakályos kis otthont varázsolt, berendezkedtek, télre még fát is vettek.Még az időnként megjelenő szociális munkások is jól érezték magukat náluk, mindig rend és tisztaság volt..
Idővel sajnos Zoltán egészsége odalett, az izmai felszívódtak, nem tudott már dolgozni, néha csendesen leült egy-egy városi ház előtt, nem koldult, de mint békés embert a lakók elviselték, főleg ha a kutya is mellette volt, némi aprópénzzel jutalmazták. Kata pedig a kukákból főzött, mindig talált valamit.
De az Önkormányzat szerint-bármilyen otthonos is volt a kis lakóhelyük, továbbra sem illettek a tájképbe és lerombolták otthonukat.
Most itt ülnek egymást átkarolva a hajléktalan szállón, Zoltán megilletődve simogatja Kata sovány arcát és álmodoznak az édenükről, az erdőszéli nyugalomról, de Zoltán nem adja fel, terveket szövöget, mert szerinte a játéknak még nincs vége.
Talán majd egyszer, az erdő közepén..
Kép: Net
2015. január 6., kedd
Nem akarok már
Nem akarok már nagy dolgokat tenni.
Miért, kinek? Elég csak lenni, élvezni
a szürke napok adta apró örömeket,
átugrani az utamba kerülő rögöket,
s az idő tépte szöveteket összefércelni,
hogy kis időmben még tudjak a szépre emlékezni.
Nekem már elég, ha téli estén ropog a tűz a kályhában,
s ablakból kinézve csillog a hold fénye a tiszta hóban.
Nem érdekel már a zajos, bűnös világ,
az, hogy ki kire és miért oly haragosan kiált..
Én már nem várok semmit az élettől,
de adok, ha kérnek,-kicsit a kicsiből.
Az élet nekem már nagy meglepetést nem tartogat,
tapasztalatokat szereztem a hosszú évek alatt.
Nem akarok már nagy dolgokat tenni,
csak nyugalomban, békében este lefeküdni,
s éjjelente átélni a meg nem valósult álmokat,
látni pirkadatkor redőny résein át a beszökő sugarakat.
Csendesen csordogáló patak legyen az életem,
melyet befogad majd a nem oly távoli végtelen..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Miért, kinek? Elég csak lenni, élvezni
a szürke napok adta apró örömeket,
átugrani az utamba kerülő rögöket,
s az idő tépte szöveteket összefércelni,
hogy kis időmben még tudjak a szépre emlékezni.
Nekem már elég, ha téli estén ropog a tűz a kályhában,
s ablakból kinézve csillog a hold fénye a tiszta hóban.
Nem érdekel már a zajos, bűnös világ,
az, hogy ki kire és miért oly haragosan kiált..
Én már nem várok semmit az élettől,
de adok, ha kérnek,-kicsit a kicsiből.
Az élet nekem már nagy meglepetést nem tartogat,
tapasztalatokat szereztem a hosszú évek alatt.
Nem akarok már nagy dolgokat tenni,
csak nyugalomban, békében este lefeküdni,
s éjjelente átélni a meg nem valósult álmokat,
látni pirkadatkor redőny résein át a beszökő sugarakat.
Csendesen csordogáló patak legyen az életem,
melyet befogad majd a nem oly távoli végtelen..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
2015. január 2., péntek
Egy rövidke mondat
De régen találkoztam már Szandával!
Ő egy nagyon kedves barátnőm volt, talán az egyetlen, aki előtt nyugodtan kinyithattam lelkem kiskapuit, mindig tudtam, hogy köztünk marad, amit megosztok vele. Mert a léleknek sok kapuja van, közöttük olyan is, ami talán halálunkig zárva marad.A titkok elbújnak a lélek útvesztőiben és onnan már soha nem találnak ki.
Ismertük egymást jól és Szanda is tudta, hogy számíthat rám.Sokáig őrizgette egyik "titkát" és amikor az apja meghalt, talán a rászakadt fájdalom miatt, vagy azért, mert meg akart szabadulni egy nyomasztó emléktől-elmesélte nekem.Ne haragudj, Szanda, hogy én ezt most vázlatosan mégis leírom, okulásul.Mert a szavaknak súlyuk van, mindig gondoljuk át háromszor, mielőtt valamit mondunk...
Szanda szeretetteljes családban nőtt fel. A szülők dolgoztak, ő a bátyjával vidáman élte a gyermekkorát, annak minden örömével.Az anyja nagyon szép asszony volt, sokan megkörnyékezték, de az ő élete a család volt, minden tette, gondolata a család körül forgott. Az apja viszont rendkívül zárkózott, magának való ember volt, állandóan olvasott, a gondolatait teljesen lefoglalták az általa tartott nagy dolgok, megrögzött idealista volt.Soha nem volt egy rossz szava sem a családhoz, sem máshoz.A család "hölgy" tagjait úgy kezelte, mint a lovagregény hősnőit, udvarias volt, néha megsimogatta a gyerekek kócos haját, gyengéden megpaskolta a feleségét...
Ilyen légkörben nőttek fel a gyerekek és érkeztek meg a rakoncátlan kamaszkorba. Szandának is kezdett kinyílni a "csipája".Észrevette, hogy egy idő után az anyja egyre hallgatagabb lett, tudta, hogy bántja valami.Aztán véletlenül fültanuja volt egy beszélgetésnek az anyja és apja között..
Ebből tudta meg, hogy az apja beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe.
Mint említettem, Szanda akkor a kamaszkorában volt, annak minden forrófejűségével, lázadásával, meggondolatlanságával.A bátyja nem is tudott semmiről, ő a haverjaival volt elfoglalva.
Szandát nagyon felzaklatta a hallott beszélgetés.
-Reggel éppen a felkelés ideje volt-mesélte, -én bementem apám hálószobájába, ő rámnézett ..és akkor meglátta a szememet..
-Mától nem vagy az apám! -kiáltotta gyűlölettel Szanda
Az apja nem szólt semmit, de Szanda soha nem fogja elfelejteni, amit akkor a szemében látott. Csalódottság, fájdalom, valamiféle felismerés, megbántottság, minden benne volt ebben a tekintetben..Az apja nem kérdezett, szó nélkül felöltözött és elment.
A család együtt maradt. De Szanda viszonya azóta már soha többé nem volt olyan az apjával, mint korábban.Egy szakadék lett közöttük, amit az idők folyamán egyikük sem volt képes átugorni..
Szanda nagyon szerette az apját és mikor már saját családja volt, akkor is csendes óráiban eltöprengett azon, hogy tehetett ilyen kijelentést.Mert nem talált rá mentséget.Féltettem az anyámat, a biztonságunkat-próbálta számtalanszor megmagyarázni magának.De érezte, hogy így sem kapott felmentést.
Mire eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen, már nem volt kitől..
Ő egy nagyon kedves barátnőm volt, talán az egyetlen, aki előtt nyugodtan kinyithattam lelkem kiskapuit, mindig tudtam, hogy köztünk marad, amit megosztok vele. Mert a léleknek sok kapuja van, közöttük olyan is, ami talán halálunkig zárva marad.A titkok elbújnak a lélek útvesztőiben és onnan már soha nem találnak ki.
Ismertük egymást jól és Szanda is tudta, hogy számíthat rám.Sokáig őrizgette egyik "titkát" és amikor az apja meghalt, talán a rászakadt fájdalom miatt, vagy azért, mert meg akart szabadulni egy nyomasztó emléktől-elmesélte nekem.Ne haragudj, Szanda, hogy én ezt most vázlatosan mégis leírom, okulásul.Mert a szavaknak súlyuk van, mindig gondoljuk át háromszor, mielőtt valamit mondunk...
Szanda szeretetteljes családban nőtt fel. A szülők dolgoztak, ő a bátyjával vidáman élte a gyermekkorát, annak minden örömével.Az anyja nagyon szép asszony volt, sokan megkörnyékezték, de az ő élete a család volt, minden tette, gondolata a család körül forgott. Az apja viszont rendkívül zárkózott, magának való ember volt, állandóan olvasott, a gondolatait teljesen lefoglalták az általa tartott nagy dolgok, megrögzött idealista volt.Soha nem volt egy rossz szava sem a családhoz, sem máshoz.A család "hölgy" tagjait úgy kezelte, mint a lovagregény hősnőit, udvarias volt, néha megsimogatta a gyerekek kócos haját, gyengéden megpaskolta a feleségét...
Ilyen légkörben nőttek fel a gyerekek és érkeztek meg a rakoncátlan kamaszkorba. Szandának is kezdett kinyílni a "csipája".Észrevette, hogy egy idő után az anyja egyre hallgatagabb lett, tudta, hogy bántja valami.Aztán véletlenül fültanuja volt egy beszélgetésnek az anyja és apja között..
Ebből tudta meg, hogy az apja beleszeretett egy fiatal kolléganőjébe.
Mint említettem, Szanda akkor a kamaszkorában volt, annak minden forrófejűségével, lázadásával, meggondolatlanságával.A bátyja nem is tudott semmiről, ő a haverjaival volt elfoglalva.
Szandát nagyon felzaklatta a hallott beszélgetés.
-Reggel éppen a felkelés ideje volt-mesélte, -én bementem apám hálószobájába, ő rámnézett ..és akkor meglátta a szememet..
-Mától nem vagy az apám! -kiáltotta gyűlölettel Szanda
Az apja nem szólt semmit, de Szanda soha nem fogja elfelejteni, amit akkor a szemében látott. Csalódottság, fájdalom, valamiféle felismerés, megbántottság, minden benne volt ebben a tekintetben..Az apja nem kérdezett, szó nélkül felöltözött és elment.
A család együtt maradt. De Szanda viszonya azóta már soha többé nem volt olyan az apjával, mint korábban.Egy szakadék lett közöttük, amit az idők folyamán egyikük sem volt képes átugorni..
Szanda nagyon szerette az apját és mikor már saját családja volt, akkor is csendes óráiban eltöprengett azon, hogy tehetett ilyen kijelentést.Mert nem talált rá mentséget.Féltettem az anyámat, a biztonságunkat-próbálta számtalanszor megmagyarázni magának.De érezte, hogy így sem kapott felmentést.
Mire eljutott odáig, hogy bocsánatot kérjen, már nem volt kitől..
2014. december 25., csütörtök
SZABADULNÉK
Játékra: " Szabadulás az állandóság szövetéből"
hosszú teleken olyan az ember
mint kalitkában a sebzett madár
az élet ilyenkor csak fáj
mert az idő monotonsága leteper
a falak visszakongják vágyaimat
s mikor lelkem felröppen, mint egy hinta
lebegve szárnyalna messze fel, a magasba
égig érő fa köré fonnám karjaimat
s csak szedném, szórnám a virágokat
képzelgő vágyaim plafonba ütköznek
s mint szikláról a zuhatag, aláesnek
de nem mossák el a szürke napokat
a gondolatok bennem rekedtek
a homlokomról vízcseppek peregtek
B Ilona Tótné
Kép: Gaudi Márton festménye
hosszú teleken olyan az ember
mint kalitkában a sebzett madár
az élet ilyenkor csak fáj
mert az idő monotonsága leteper
a falak visszakongják vágyaimat
s mikor lelkem felröppen, mint egy hinta
lebegve szárnyalna messze fel, a magasba
égig érő fa köré fonnám karjaimat
s csak szedném, szórnám a virágokat
képzelgő vágyaim plafonba ütköznek
s mint szikláról a zuhatag, aláesnek
de nem mossák el a szürke napokat
a gondolatok bennem rekedtek
a homlokomról vízcseppek peregtek
B Ilona Tótné
Kép: Gaudi Márton festménye
2014. december 24., szerda
2014. december 20., szombat
ALKONYODIK
Teríti már vörös szőnyegét az alkonyat,
a lebukó nap lassan eltűnik a fák alatt,
sötét este húzza maga után a csillag palástját,
s majd a ködös éj tőle is átveszi hatalmát.
Az égi rengetegben álmok árván bolyongnak,
tudat alatti szférákban vágyak csordulnak,
felhőkben, folyókban s a szívemben szüntelen csobogva
omlanak szét könnyet vagy mosolyt fakasztva.
S mikor a pirkadat halvány fénnyel kopogtat,
szárnytalanul suhanva elviszi álmomat,
összetörten, ágyam szélén ülve kinyújtom karomat,
megragadnám a tegnapot, mert azt már túléltem,
de azt még nem tudom, milyen lesz a ma-létem..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
a lebukó nap lassan eltűnik a fák alatt,
sötét este húzza maga után a csillag palástját,
s majd a ködös éj tőle is átveszi hatalmát.
Az égi rengetegben álmok árván bolyongnak,
tudat alatti szférákban vágyak csordulnak,
felhőkben, folyókban s a szívemben szüntelen csobogva
omlanak szét könnyet vagy mosolyt fakasztva.
S mikor a pirkadat halvány fénnyel kopogtat,
szárnytalanul suhanva elviszi álmomat,
összetörten, ágyam szélén ülve kinyújtom karomat,
megragadnám a tegnapot, mert azt már túléltem,
de azt még nem tudom, milyen lesz a ma-létem..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
2014. december 19., péntek
A TÁSKA
Karácsony előtti utolsó munkanapján Julika arra gondolt, hogy végre lesz ideje estig nézelődni, vásárolni az ünnepekre.Két kolléganőjével megbeszélte, hogy előtte még pár percre meglátogatják az otthonában Marikát, aki már hosszabb ideje betegeskedett.
Julika tett-vett a kocsiban, helyet csinált a beülőknek, a táskáját a kocsi tetejére tette, az üléseken lévő cuccokat a csomagtartóba rakta.
Marika nagyon örült a látogatásnak, beszélgettek, majd visszafelé jövet aztán a két nő kiszállt és Julika beállt a bevásárlóközpont parkolójába.
Mielőtt lezárta volna a kocsit, rutinszerűen benyúlt a táskájáért, de csak a levegőt tapogatta..
Mint a villám, beléhasított az emlékezés, hogy a táskáját a kocsi tetején felejtette és ki tudja, hol esett le. Nagyon elkeseredett, hiszen a pénztárcán kívül az iratai is mind a táskában voltak, valamint néhány befizetésre váró csekk, az összeg pedig a vásárlási pénzzel együtt a tárcájában.
Hirtelen nem tudta, mitévő legyen. Berohant az Önkormányzathoz, hogy néhány perce nem adott le náluk valaki egy táskát? Hiszen még vannak csodák! De a csoda elmaradt..
Szomorúan hazafelé tartott, lógó orral és elkeseredve ment fel a lépcsőn a csendes lépcsőházban. Mikor felért az első emeleti lakásukig, azt hitte, rosszul lát, a lakás ajtó kilincsén ott lógott a táskája...
Mindez egy óra leforgása alatt történt.
A táskában minden benne volt, még a pénztárca is,-csak üresen.
Julika a szórakozottsága mellett nagyon optimista volt és borzasztóan jóhiszemű.
Ha a táskámat visszahozta valaki, akkor biztos, hogy a pénz is előkerül-gondolta. Talán csak azért vette ki belőle az illető, nehogy a lépcsőházban könnyítse meg a pénztárcát valaki.
A szekrényében már évek óta állt egy üveg Napoleon-konyak, gyorsan becsomagolta és várt..
A konyak azóta is becsomagolva áll a szekrényben. De legalább az iratait nem kellett újra csináltatni.
Bárcsak lenne vége már ennek az évnek,-kesergett.
A január végre elhozza a nyugalmat, még ha üres pénztárcával is..
B. Ilona Tóthné
Julika tett-vett a kocsiban, helyet csinált a beülőknek, a táskáját a kocsi tetejére tette, az üléseken lévő cuccokat a csomagtartóba rakta.
Marika nagyon örült a látogatásnak, beszélgettek, majd visszafelé jövet aztán a két nő kiszállt és Julika beállt a bevásárlóközpont parkolójába.
Mielőtt lezárta volna a kocsit, rutinszerűen benyúlt a táskájáért, de csak a levegőt tapogatta..
Mint a villám, beléhasított az emlékezés, hogy a táskáját a kocsi tetején felejtette és ki tudja, hol esett le. Nagyon elkeseredett, hiszen a pénztárcán kívül az iratai is mind a táskában voltak, valamint néhány befizetésre váró csekk, az összeg pedig a vásárlási pénzzel együtt a tárcájában.
Hirtelen nem tudta, mitévő legyen. Berohant az Önkormányzathoz, hogy néhány perce nem adott le náluk valaki egy táskát? Hiszen még vannak csodák! De a csoda elmaradt..
Szomorúan hazafelé tartott, lógó orral és elkeseredve ment fel a lépcsőn a csendes lépcsőházban. Mikor felért az első emeleti lakásukig, azt hitte, rosszul lát, a lakás ajtó kilincsén ott lógott a táskája...
Mindez egy óra leforgása alatt történt.
A táskában minden benne volt, még a pénztárca is,-csak üresen.
Julika a szórakozottsága mellett nagyon optimista volt és borzasztóan jóhiszemű.
Ha a táskámat visszahozta valaki, akkor biztos, hogy a pénz is előkerül-gondolta. Talán csak azért vette ki belőle az illető, nehogy a lépcsőházban könnyítse meg a pénztárcát valaki.
A szekrényében már évek óta állt egy üveg Napoleon-konyak, gyorsan becsomagolta és várt..
A konyak azóta is becsomagolva áll a szekrényben. De legalább az iratait nem kellett újra csináltatni.
Bárcsak lenne vége már ennek az évnek,-kesergett.
A január végre elhozza a nyugalmat, még ha üres pénztárcával is..
B. Ilona Tóthné
2014. december 16., kedd
Épül a háztető
A tető a házon olyan, mint szépasszony fején a kalap,
illeg-billeg, s ha a rakoncátlan szél beleharap,
nem esik le, fogja a kalaptű, azaz a mestergerenda
biztosan tartja, kis ördög is viháncolhat rajta.
Minden háznak lelke van, de a tető a csúcs!
Mégsem,-a csúcs a kémény, mely a gerinctől
még egy méterre a kék ég felé magasodik
s onnan csintalanul füstölögve rád kacsint..
Hogyan készül a háztető?
Óh, tető van ezer féle, s hogy milyen legyen
az attól függ, a falak hogyan helyezkednek el a térben..
Rajz- asztalnál a tervező megálmodja szerkezetét,
konty legyen-e, vagy sátor-forma,
esetleg kis tornyok ékesítsék hivalkodva,
-ahogy a megrendelő zsebe bírja..
S mikor a tervekben már kész a pontos szerkezet,
építéséhez mester kell,-mindenki tudja ezt.
Nosza rajta, jön a pallér és inasa,
megkezdődik az ács munka, szaktudással párosulva.
Ács-zenekar ez a javából, a fűrész morog,
szekerce a dob, üti-veri, faragja a gerendákat,
de nem mindegy, hogy hogyan, a függő adja a fokokat..
A csapok összeforrnak,-olyan legyen ám,
mint két szerelmes ajak, ha csókolóznak!-
adja ki az ukázt a pallér az inasnak.
S mikor már hanyatt esnek a mestergerendák,
(tehetik, mert az erős falak bírják),
rájuk nehezednek a fordított"v" alakú szarufák,
majd azokra szegezve a tető lécek sorban, mint a katonák.
Aztán már csak a kalap teteje hiányzik,
jöhetnek a cserepek, vagy palák,
még színesebbé téve a ház arcát.
A kalap szegélye az eresz és csatorna,
mely az eső-patak útját irányítja.
Dúlhatnak már viharok és szelek,
a ház falai között megbújik a meleg..
S eresz alatt fészkük lesz a fecskéknek,
ha tavasszal a hosszú útról visszatérnek..
B Ilona Tóthné
illeg-billeg, s ha a rakoncátlan szél beleharap,
nem esik le, fogja a kalaptű, azaz a mestergerenda
biztosan tartja, kis ördög is viháncolhat rajta.
Minden háznak lelke van, de a tető a csúcs!
Mégsem,-a csúcs a kémény, mely a gerinctől
még egy méterre a kék ég felé magasodik
s onnan csintalanul füstölögve rád kacsint..
Hogyan készül a háztető?
Óh, tető van ezer féle, s hogy milyen legyen
az attól függ, a falak hogyan helyezkednek el a térben..
Rajz- asztalnál a tervező megálmodja szerkezetét,
konty legyen-e, vagy sátor-forma,
esetleg kis tornyok ékesítsék hivalkodva,
-ahogy a megrendelő zsebe bírja..
S mikor a tervekben már kész a pontos szerkezet,
építéséhez mester kell,-mindenki tudja ezt.
Nosza rajta, jön a pallér és inasa,
megkezdődik az ács munka, szaktudással párosulva.
Ács-zenekar ez a javából, a fűrész morog,
szekerce a dob, üti-veri, faragja a gerendákat,
de nem mindegy, hogy hogyan, a függő adja a fokokat..
A csapok összeforrnak,-olyan legyen ám,
mint két szerelmes ajak, ha csókolóznak!-
adja ki az ukázt a pallér az inasnak.
S mikor már hanyatt esnek a mestergerendák,
(tehetik, mert az erős falak bírják),
rájuk nehezednek a fordított"v" alakú szarufák,
majd azokra szegezve a tető lécek sorban, mint a katonák.
Aztán már csak a kalap teteje hiányzik,
jöhetnek a cserepek, vagy palák,
még színesebbé téve a ház arcát.
A kalap szegélye az eresz és csatorna,
mely az eső-patak útját irányítja.
Dúlhatnak már viharok és szelek,
a ház falai között megbújik a meleg..
S eresz alatt fészkük lesz a fecskéknek,
ha tavasszal a hosszú útról visszatérnek..
B Ilona Tóthné
2014. december 15., hétfő
KÖZELEDNEK AZ ÜNNEPEK
Közelednek az ünnepek,
tolonganak az emberek,
veszik a díszes portékát,
szaloncukrot, gömböt, pulykát..
Ballagok félve közöttük,
-nem sugárzik a szemük-,
van, aki csak nézelődik,
magában számol, mire telik..
Mintha az ajándék lenne
az ünnep ékes dísze,
az öröm forrása, fénye..
Gondoltok a szeretetre,
a születendő gyermekre?
És én? Milyen lesz nélküled,
angyalként itt bolyong a lelked?
Magam vagyok, választ nem ad senki,
proximus sum egomet mihi.
/Legközelebb én vagyok magamhoz.
Terentinus/
B Ilona Tóthné
Kép: net
tolonganak az emberek,
veszik a díszes portékát,
szaloncukrot, gömböt, pulykát..
Ballagok félve közöttük,
-nem sugárzik a szemük-,
van, aki csak nézelődik,
magában számol, mire telik..
Mintha az ajándék lenne
az ünnep ékes dísze,
az öröm forrása, fénye..
Gondoltok a szeretetre,
a születendő gyermekre?
És én? Milyen lesz nélküled,
angyalként itt bolyong a lelked?
Magam vagyok, választ nem ad senki,
proximus sum egomet mihi.
/Legközelebb én vagyok magamhoz.
Terentinus/
B Ilona Tóthné
Kép: net
2014. december 8., hétfő
Hogyan mondjam el neked
Nem szeretem a tömeget, így egy hétköznapi délelőttön mentem el a közeli bevásárlóközpontba,
hogy a hétre való bevásárlásomat lebonyolítsam. Délután, amikor a munkák befejeződnek, már jóval többen vannak, no és hamar is sötétedik már.
Nézegettem a polcokat, már szépen minden fel van díszítve, az áruk szinte kínálják magukat. A játék osztály végén fényeit szóró, gyönyörű karácsonyfa állt, gyönyörködtem benne, mikor egyszer csak egy aranyos apróság, négyéves körüli kislány a csodálkozástól tágranyílt szemmel, szinte sírva felkiáltott.
-Nézd, Anyu, ide már megjött a Jézuska, hozzánk miért nem jött el?
Az anyuka kicsit megszeppent, óvatosan szétnézett. Én,-mint akinek épp' ott van dolga-ott tébláboltam körülöttük, kíváncsi voltam, mit válaszol az egyre izgatottabb gyereknek az anyuka.
Mert bizony nehéz erre a kérdésre válaszolni.
Felrévedtek előttem gyermekkorom titokzatos karácsony estéi, mikor a paplan melegébe burkolózva, félálomban, de nyitott szemmel a sötétben fel-fel villant egy-egy gyertya fénye, díszek lebegtek, elhaló suttogások és mi gyerekek tudtuk, hogy a Jézuska most hozta el a karácsonyfát.Aztán, mikor a csengő megszólalt, akkor mint a kis bolhák, úgy ugrottunk ki az ágyból, a fények kigyulladtak és mérhetetlenül boldogok voltunk.
Hogyan is lehetne megmondani egy pici gyereknek, hogy ezt a karácsonyfát nem a Jézuska hozta, hogy csak "előfutára" az ünnepi ráhangolódásnak, üzleti fogás, reklám, vevő csábítás és nem sok köze van a szeretethez, amit a karácsony jelent.Mert a mai világunk egyre inkább erről szól..
-Kislányom, hozzánk is jön majd a Jézuska. Nálunk akkor lesz karácsony, amikor otthon ragyog minden, kigyúlnak a fények.
Igen, a fények! A fények. a mi belső békénk, szeretetünk a család, az emberek, a környezetünk iránt,-a megváltó megszületése.
A fény ott van bennünk, csak meg kell látni..
Már sötétedett, mire hazaértem, az ablakokban világítottak a csillag formájú, pici égőkből álló képek, felvillantak, szórták fényüket..
Ilona B.T.
Kép: net
2014. december 7., vasárnap
VALAKI ELTÁVOZIK
Olyan borzasztó ez a világ!
Valaki eltávozik, s az élet megy tovább,
mögötte összetört álmok, harcos évek,
gyerekek sírnak, rózsák nyílnak,
sas szemei a bűnös világnak rád kacsintanak,
simogatnak a szelek, hullanak őszi levelek,
árad szakadatlan az élet nagy eposza,
olykor még a semmi is egy történet maga..
A halál az, ami ennek véget vet,
olyanná válik minden,
mintha nem is történt volna meg..
Aki marad, gondolkodik, töpreng,
hát ennyiből állna az élet?
De így megy ez már év milliók óta,
a természet, mint nagy tettes,
újra és újra gondoskodik róla..
Mégis, olyan szép ez a világ!
Valaki eltávozik s születik helyette más.
Lehet, hogy egy virág, vagy egy sas talán,
vagy egy bagoly, ki bölcsen huhog az életfán
B Ilona Tóthné
Kép. net
44 Ferenc Csullog, Ildiko Panigay és további 42 ember/2017.okt.18./
Valaki eltávozik, s az élet megy tovább,
mögötte összetört álmok, harcos évek,
gyerekek sírnak, rózsák nyílnak,
sas szemei a bűnös világnak rád kacsintanak,
simogatnak a szelek, hullanak őszi levelek,
árad szakadatlan az élet nagy eposza,
olykor még a semmi is egy történet maga..
A halál az, ami ennek véget vet,
olyanná válik minden,
mintha nem is történt volna meg..
Aki marad, gondolkodik, töpreng,
hát ennyiből állna az élet?
De így megy ez már év milliók óta,
a természet, mint nagy tettes,
újra és újra gondoskodik róla..
Mégis, olyan szép ez a világ!
Valaki eltávozik s születik helyette más.
Lehet, hogy egy virág, vagy egy sas talán,
vagy egy bagoly, ki bölcsen huhog az életfán
B Ilona Tóthné
Kép. net
44 Ferenc Csullog, Ildiko Panigay és további 42 ember/2017.okt.18./
2014. december 6., szombat
ŰRBŐL SZÁGULDÓ
Űrből száguldó üstökös volt a szerelmed,
szikrái úsztak, csillogva csókolták testemet,
mint a tág térben az üstökös izzó fénye,
ahogyan magába olvasztja a csillagokat, elveszve
a sötét, vágyódó felhők gyűrűjében
s összeroppant, mint a kő,-léket vágva a szív rejtekében.
Aztán, ahogy jött, oly hirtelen tova tűnt..
Szeretni, szeretni kellett volna még, a vágyódás
csaholt bennem, útszéli berekben kóbor kutya ugatás..
Szerelmedből nem maradt más, csak egy elszáradt virág
sorskönyvében az elsárgult lapok között,
s érzem, te sem száguldasz már a felhők fölött..
B Ilona Tóthné
Kép:net
2014. december 2., kedd
MIKULÁS
Megadott szavak: pendely,,rocska,szűr,párta,pityke,dolmány,hárász,fertály,élet, icce
Nagy a sürgés-forgás az alsó fertályon,
Mikulás érkezik ma hozzájuk, szánon.
A gyerekek pendelybe öltöztek,
viruló menyecskék fejükre pártát kötöttek,
János, a deli legény felvette pitykés dolmányát,
szűr fedte a házigazda vállát..
Öröm az élet ilyenkor a faluszélen
megadják a módját a vendégségnek.
Fehér szűz-hó fedte a lankás tájat,
bár kint hideg volt, melegség fűtötte a házat.
A gyerekek fényesre pucolt kis csizmájukat
kitették az ablakba, mögötte izgatott arcukat
fellobbanó mécses lángja világította..
A háziasszony hárászát magára terítve
rocskájába a teheneket megfejte.
Milyen jó lesz friss kalácshoz a gőzölgő tejecske!
Távolról már hallatszott a szán csengője,
csak nem jávorszarvas húzta, hanem szürkemarha,
de a gyerekek nem adtak a protokollra..
Ölelték a mosolygó Mikulást, meghatódva,
ki tette a sok ajándékot, csokit csizmájukba..
A Mikulás boldogan simogatta hosszú szakállát,
s a fehérnéptől egy-egy puszi érte az orcáját.
Egy icce bor is jólesett a hidegben, majd ment tovább,
sok gyerek várta még csilingelő szánját.
Köszönésképpen a marha is elbőgte magát,
boldog volt, hogy ő hozta az öreg Mikulást..
Nagy a sürgés-forgás az alsó fertályon,
Mikulás érkezik ma hozzájuk, szánon.
A gyerekek pendelybe öltöztek,
viruló menyecskék fejükre pártát kötöttek,
János, a deli legény felvette pitykés dolmányát,
szűr fedte a házigazda vállát..
Öröm az élet ilyenkor a faluszélen
megadják a módját a vendégségnek.
Fehér szűz-hó fedte a lankás tájat,
bár kint hideg volt, melegség fűtötte a házat.
A gyerekek fényesre pucolt kis csizmájukat
kitették az ablakba, mögötte izgatott arcukat
fellobbanó mécses lángja világította..
A háziasszony hárászát magára terítve
rocskájába a teheneket megfejte.
Milyen jó lesz friss kalácshoz a gőzölgő tejecske!
Távolról már hallatszott a szán csengője,
csak nem jávorszarvas húzta, hanem szürkemarha,
de a gyerekek nem adtak a protokollra..
Ölelték a mosolygó Mikulást, meghatódva,
ki tette a sok ajándékot, csokit csizmájukba..
A Mikulás boldogan simogatta hosszú szakállát,
s a fehérnéptől egy-egy puszi érte az orcáját.
Egy icce bor is jólesett a hidegben, majd ment tovább,
sok gyerek várta még csilingelő szánját.
Köszönésképpen a marha is elbőgte magát,
boldog volt, hogy ő hozta az öreg Mikulást..
Mária Palkó, Kocsis Bözsi, Magdi Béres és további 23 ember kedveli ezt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)












